Új Nógrád, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-03 / 181. szám

1991. AUGUSZTUS 3., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP immzu 3 „Nem véletlen, hogy anyámat itt temettem el” ESTERE SZÉNPORT FÚJUNK... Mi az? Finom, l'ekcle, nemcsak az utcán hever, illetve a leve^ gőben lebeg, liánéin betolakszik az a jtó, és az ablak résein, szürkére festi a házakat. Legeslcghamarabb Uátonyterenyc déli centrumá­ban kaptunk választ erre a találós kérdésre. Az itt élők életét keseríti meg leginkább a városrész hívatlan vendége, mely egyben a domináns színt adja: fekete tónusban „pompáznak” az épületek, az utak s egy hosszabb séta után a járókelőket is árnyalatnyi feketeség vonja be. A rapszodikus piktor neve: szénpor. Az út mellctl sorakozó mula­tós. kávézó, fagyizó, lángossutő pavilonok tulajdonosai árgus szemmel figyelik az eget: Csak ne süssön a nap. ne fújjon szél! Ellenkező esetben tízpercenként takaríthatunk — hiába. Tudták ők, akkor is, amikor idejöttek: szemközt ott a szénmosóbői lett szénosztályozó. Talán az.t is sej­tették, hogy külszíni fejtések nyílnak s a szállítmányok az előttük haladó utat terhelik. — Napjában tízszer-tizenkét- szer mosom le a polcokat, s a napokban például kénytelenek voltunk felvenni egy alkalmazot­tat, hogy a székeket törölgesse, ne kelljen a vendégnek porba ülnie. A hétórai zárás után mindennap tízig keli takarítanom, arról nem beszélve, hogy estére szénport fújunk az. orrunkból — panaszol­ja Grigcr Sándorné. Szavart szomszédja toldja meg: — Képtelenség tisztán tartani a helyiségeket, ahol vendéglátás, sütés-főzés folyik. Mindenre ráülepszik a szennyeződés. Néz­zék — mutatja a tárgyakon végighúzott ujját az asszony, miközben hot-dogot készít. — Nem hiszem, hogy ne lehetne csinálni valamit. Rendszeres locsolásra, az űl legyalulására gondolok. — Hiába van zárva az ajtó, reggelre piszkos idebent a padló -— folytatódik a véleménysórozat a fagyizóban. A túloldalon, a kisebb sz.énhegycktől nem messze ott az. élelmiszerbolt, húsból , cukrászda, ahol hasonló állapot.nk uralkodnak. A közeli Ifjúsági lakótelepen is „áldják” a városrendezést, mely eltűri, hogy itt legyen az osztályozó. Aláírást is gyűjtöttek már a panaszok nyo­matékosítására, sőt, megkeresték Tóth Sándor országgyűlési kép­viselőt, aki segítséget ígért: köz­benjár az. illetékes miniszté­riumoknál. — Nem értem, miért nem viszik ki Gyula-rakodóra ezt a munkát — méltatlankodik Boros Béláné, a településvédő és -szé­pítő egyesület titkára. Mert hi­szen nem egyszerűen a szenes­autók a ludasak abban, hogy fekete a belváros. Én inkább arra voksolnék, legyen más helye az osztályozónak. Tisztában vagyok azzal, hogy ez pénzkérdés, s az. sem kétséges előttem, hogy kel- lenek a külszíni fejtések, de a város tisztasága nem lehet sokad- rangú kérdés. Majoros Sándor, a polgármes­teri hivatal műszaki osztályának vezetője elmondja, hozzájuk is eljutott már az elégedetlenkedés, s tárgyaltak is a szénbányákkal ez. ügyben. Ennek eredményeként jött létre az. a megállapodás, miszerint, ha olyan (?) mértékű a szennyeződés, a városgazdálko­dási vállalat megtisztítja az uta­kat. A szép szállítására vonatko­zóan bizonyos szabályokat — például azt, hogy magasplatós, jól záródó kocsikat használjanak erre a célra — be kell tartani, s ezt meg is követeli a szénbánya. De mit lehet tenni, ha a törmelé­kes, poros Szénhegyekbe belekap a szél? Amíg az. osztályozó osz­tályoz, egyebet nem, mint a közterületeket, utakat portalaní- tani, takarítani és takarítani. A szebb, tisztább belvárosért. A városért. — Mihalik — (Folytatás az I. oldalról) — Nem tudom, Brutyó János hogyan ismerhette jobban! De a pártbizottság ablakából is egyirá­nyú kilátás nyílott csak. Nógrádot és a megyeszékhelyet nagyon régen ismerem. A hatvanas évek elején, mint híradástechnikai műszerész heteket töltöttem, dolgoztam a városban, egy gyári telefonközpont szerelésén. Ké­sőbb pedig magánemberként és újságíróként is jártam itt. Hozzá­teszem még: az újságírás, annak, aki valamelyest megfelelően műveli, olyan látásmódot ad, aminek segítségével hamarabb tapint a lényegre. Hiszem tehát, hogy nekem erről a városról nagyon reális képem van: jóról, rosszról egyaránt. Salgótarjánt egyszerre nézem belülről és kívülről. — Mennyire volt tudatos az ideköllözésed? — Feleségem szembetegsége miatt, orvosi tanácsra költöztem Salgótarjánba családommal. De a fővárosból mehettem volna sok­felé. hiszen számos helyre hívtak. Ám idejöttem, mert, mint emlí­tenem, nekem ez a város, ez a vidék rokonszenves, volt. — Az utcán mégis idegen voltodról hallani még hébe-hóba. — Annyi mindent beszélnek az emberről... Idevalósinak érzem magam, ezt szívből mondom. Nem véletlen, hogy anyámat is itt temettem el, és nem Pesten, ahol egész életét leélte. S ahová az ember halottját viszi, ott is akar élni. Engem Budapestnél — ahová persze sok szál köt —, hosszú évek óta, jobban érdekel a magyar vidék.-— Mennyire tudod képviselni választóid érdekeit? — Fogadóóráimra sokan jön­nek. Leveleket, telefonokat ka­pok. Ha csütörtökön reggel érke­zem haza, nem a lakásomra, hanem egyenesen az irodámba megyek. Pénteken reggel 8-tól várom az embereket. Ez a két nap és a hét vége intenzív kapcsolat­tartással, tájékozódással és a következő parlamenti ülésre való készüléssel telik. — Tudom, hogy pártod több munkacsoportjában, valamint számos Interparlamcntális Unió­Speidl Zoltán: „Idevalósinak érzem magain, ezt szívből mondom.” tagozatban is dolgozol, például a magyar—románban, a norvég­ban, a lengyelben, az írben, a portugálnak pedig alelnöki is vagy. Mit nyerhet a terület ezek­ből a kapcsolatokból? — Példaként mondom: vala­mikor a megyének, Salgótarján­nak kapcsolata volt a portugáliai Leiria megyével. Most, Pál Józseffel egyetemben, ennek fel­újításán dolgozunk. A portugál követség már kéri a város angol nyelvű ismertetőjét... Igyekez­tem olyan csoportokba kerülni, amelyek hozzánk hasonlóan mélyről indult és induló orszá­gokkal hoznak össze. Ezek egy része mára már messze túllépett rajtunk. Nem az egzotikum, az esetleges nagy utazások reménye vonzott, hanem az itt is használ­ható tapasztalatok lehetősége. — Nemrégiben kaptam egy névtelen (!) levelet — felénk, úgy látszik, még ez a szokás —, amelyben kemény szavakkal elmarasztalnak, hogy a parla­mentben nem szólsz a megye nehéz gazdasági helyzetéről. Meglep, ha azt mondom, az emberek jó része többet vár tő­led? — Magam is találkozom ilyen véleménnyel, de másmilyennel is. A taxisblokád után csakúgy, mint a legutóbbi kormánylátoga­lás után. Az észrevételre azt válaszolom, hogy a képviselői munka korántsem a parlamenti tévés szereplésekből áll. Sőt! A frakcióüléseken, a bizottságok­ban jobban tudom képviselni választóimat. De ez valójában nincs a képernyőn. — Itt, hadd jegyezzem meg: neked jelentős szereped volt abban, hogy július 20-án Salgó­tarjánban járt Antall József miniszterelnök és a kormány számos tagja. A helyszínen is­merkedtek megyénk súlyos gaz­dasági, társadalmi helyzetével. Mindebből úgy tűnik számomra, hogy az emberek igazán a látvá­nyos dolgokat szeretik, díjazzák, így jegyezte meg két felszólalá­sodat a már említett névtelen levélírónk, sérelmezve, hogy egyszer magad mellett, násszor 1956. december 8-a erkölcsi igazságtételéről szóltál. — Magam mellett kénytelen voltam szólni, hiszen egy jóval korábbi újságcikkem miatt rágal­mazással vádoltak. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy még nincs lezárva az ügy, új nyomo­zást rendelt el a legfőbb ügyész­ség, s tudom, hogy amit annak idején leírtam, abban igazam van. Bízom a korrekt nyomozásban, amibe ma már nem szólnak bele „fentről”. Ami pedig 1956-ot illeti, jól tudom, hogy ez a vérengzés milyen máig ható traumát oko­zott ebben a városban. Kezdemé­nyeztem egy parlamenti ad hoc bizottság felállítását, melynek feladata az országban lezajlott 1956-os vérengzések kivizsgálá­sa. Vajh ki és miért sérelmezi, ha erről is szóltam? Egyébként semmiféle büntetőjogi felelős­ségre vonást nem akarok... Meg­jegyzem, kissé figyelmetlen a névtelen levélíró, mert összesen hatszor szólaltam fel. Többek között éppen a megye jövőjére tekintettel interpelláltam a salgó- ’ tarjám és környékbeli távközlési helyzet ügyében... De engedtes-., sék meg egy kiegészítés az Anlall-látogatással kapcsolatban. Ennek Pál József képviselőtár­sammal való közös kezdeménye­zése éppen azt a célt szolgálta, hogy mihamarabb sikerüljön a kormányzati reflektorokat erre a nehéz helyzetű térségre irányíta­ni. Ez tíz parlamenti felszólalás­nál többet ért... Minderről az Új Nógrád bőségesen és korrekten tudósított. — Azt mondtad: nem akarsz büntetőjogi felelősségre vonást. Akkor mit akarsz? — A bűnösök megnevezését. Én azt, amit Simon Wiesenthal — aki mindmáig kutatja a volt nácikat — mondott, amikor megkérdezték, mit akar ezekkel az öreg emberekkel. Semmit — válaszolta —, csak nehogy úgy haljanak meg, hogy azt higgyék, bűntelenek. Számomra ez az irányadó. — Június végén beválasztottak a parlament emberei jogi, kisebb­ségi és vallásügyi bizottságába. Ezért külön honorárium jár, nem úgy, mint a már említett egyéb tagságokért. A szóbeszéd miatt hoztam ezt elő, mely szerint a képviselők agyonkeresik magu­kat. — Ebben a témában — mint annyiban — tudatos hecckam­pány folyik. Azt senki sem firtat­ja, hogy mennyit kap egy veszte­séges vállalat osztályvezetője... A képviselő a mindenkori mi­niszteri bruttó fizetés felét kapja. Azokat még 1988-ban állapítot­ták meg... Nem egészen 21 ezer forintot kapok kézhez, plusz költségtérítést, amit elvisz az étkezésem, a benzinpénzem, az immár tízéves Daciám életben tartása. A költségtérítés nem fedezi a növekvő kiadásokat. Most kétségtelenül több lesz a pénzem, körülbelül havi hatezer forinttal. De a teendőim is meg­nőttek... Ha a Képes Újságnál dolgoznék (most fizetés nélküli szabadságon vagyok), kétszer, két és félszer ennyit keresnék. De a képviselőséget nem pénzért vállalja az ember. — Ha nem pénzért, akkor miért? ír- Mert komolyan gondolom. Ne feledjük^ egy rendszer világ­méretekben omlott össze. Megér­tek a változások, és generális átalakulásra van szükség Nógrád- ban is, az országban is. Ezért dolgozni, szép feladat. Tisztes­séggel végig kell csinálni. — Köszönöm a beszélgetést. Sulyok László Kedvezmény a gyermekeknek Nagylóc. Az önkormányzat úgy döntött, hogy szeptember el­sejétől az óvodások térítési díjá­hoz 7 az általános iskolások ebédfizetéséhez 9 forinttal járul hozzá. Így az óvodában a napi el­látás 35 forint helyett, 28 forint lesz. A napközis gyermekek után a szülőknek 44 forint helyett, 35 forintot kell fizetni. A nevelési segélyre jogosult gyermekek étkezési költségeit az önkor­mányzat magára vállalta. Három vagy több gyermek esetében a térítési díj felére csökken. Segély a lakosságnak Nógrádszakál. A községben ezekben a napokban felmérik, hogy kik szorulnak a megemelt lakásépítési kamat támogatására. A testület a következő ülésen dönt, hogy melyik családokat és milyen összegben részesítik támogatásban. Szaporodnak a vadkárok Mátramindszenl. Vaddisznók és szarvasok tettek kárt a helyi termelőszövetkezet gabonatáblá­jában, de a lakosok ültetvényeit is megdézsmálták egyes helye­ken a vadak. A kártérítési igénye­ket a mátraballai vadásztársaság­hoz továbbítják. ­SZOMBATI TŰNŐDÉSEK Bódi Tóth Elemér jegyzete BALATONI SZÉL K ifut egy gyerek a partra, Balatonszéplakon az Interpress parkjából. — Itt vannak, megjöttek a ta- rajot skák — lelkendezik. Belegázol a vízbe á móló árnyékában, ahol még minden csaknem teljesen mozdulatlan. Kint már összetört a zöldes tó tükre, sűrűsödik és növekszik a fehérlő hullámtarajlás. Sándor fiammal ilyenkor Szoktunk delfinest játszani, ami tor még kicsi volt. Hol őt, hol engemet takart be egy-egy hullám, alig győztük keresni egy nást a víz alatt. Aztán a hullám továbbgördült, és hirte­len mindketten kint voltunk a vízből. Volt nagy öröm a követ­kező hullámig. Akkor csak élvezte, azóta többször le is fényképezte a balatoni szelet. Megfogni se így, se úgy nem tudta, hiszen még a képzeletbe­li és valóságos delfinnél is megfoghatatlanabb a szél, ami valójában nem is látható, csak a hatása. Olyan, mint a jelen. Úgy valóságos, hogy voltakép­pen nincs is. Időbeliségében megfoghatatlan. Mire kimon­dom, hogy most, az az idő már elmúlt. Mialatt azt mondom, hogy jelen, ahhoz képest már a jö\őben szólok a múltról. A fo­lyamatos jelen grammatikából ismert fogalma filozófiai érte­lemben nem létezik. Ha mégis használjuk, — mert nincs más lehetőségünk —, az csupán a két semmihez képest meghatározha­tó valami, azaz a múlt és a jövő „közötti” imaginárius pillanat megragadására tett gyatra kísér­letnek számít, a tér valamely adott pontján, miután maga a lét sem csak a valamikor, hanem mindig a valahol való létet is jelenti. Az ember úgy van jelen ebben a folyamatos történésben, hogy egyúttal saját emlékké válásának megállíthatatlan fo­lyamatát teljesíti be, 5 ami fonto­sabb. csakis erről tudósít. Vagyis tanú mindarra, ami általa és vele történik. így van. Létezésének minden más fölfogása vagy illú­zió, vagy rosszabb esetben sze­repzavar. Ha gondunkon könnyítendő, a ma és a maiság fogalmát nem filozófiailag közelítjük meg. hanem azon egy időszakaszt értünk, akkor is föltűnik, mennyi­re elszaporodtak a hétköznapi értelemben fölfogott jelenben a szerepzavarral, szereptévesztés­sel küszködök Kelet-Európábán is, másutt is. A világ ma a csa­lódottság, a tanácstalanság és a terjedő félelem légkörében halad a huszadik század vége felé. Úgy tűnik föl. maguk a változtatók is elbizonytalanodtak változtatá­saik láttán. Ami volt, elmúlt, vagy valóban mólóban van. Ami van, magában hordozza azt, ami lehet. A lehet viszont a teljes bizonytalanságot rejti magában. Tehát túl sok minden történhet az emberrel. T úl sok rossz is, ha nem vállalja a morális gondolkodás és magatartás felelősségét. Ez azon­ban régóta nem azonos semmifé­le valláserkölccsel, ami alól az újkori európai mozgalmak már évszázadokkal ezelőtt amúgy is kihúzták a talajt. A reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, a haladásba vetett, a múlt századot meghatározó hit még akkor is a humanizmus olyan új dimenziót, szabadsága határainak tágulását jelenti, ami visszafordíthatatlan folyamatokat indított el az embe­ri történetben. Akkor is, ha e hitekben szintén csalódnia kel­lett, mert mindmáig nem mentet­te meg a mindenkori szerepté- vesztők gátlástalanságától. Va­lószínű, hogy nem is a hitek és az ideológiák menthetik meg az embert a jövőben sem, hanem csakis saját maga. Ha rádöbben igazi szerepére, az önnön tetteiért való felelősség vállalására. Va­gyis, ha vállalja a tanúságtevést mindarról, ami általa és vele történik a számára adott tér és az idő nyomorúságában. Ha megjönnek a tarajocskák, különösen tanácsos itt a siófoki meteorológiai állomás jelzőfé­nyeire ügyelni. Igaz, a hullámtö­rő kövek ilyenkor még tűzfor- róak, de kint a tavon már fütyül a szél, az ég színe elváltozik, a túlsó parton sárga villámok ci­káznak. Mintha tündöklő rácsok­kal kerítenék be Tihanyt. Az égbolt ott már egészen sötét. Sávosan jön a vihar, a zivatar. A sávok Balatonfüred és Almádi felé húzódnak. Aztán gyorsan megpördül az egész és lecsap a déli partra. A tarajló víz Szépiá­knál is dörögni kezd. Valaki még időben kiparancsolta az ártatlan tarajocskákon lelkendező gyere­ket is a vízből. A pasztellszínű veszedelemben az ember fedél alá húzódik. Amint látom, fiam fotográ­fiáján azóta is vízszintesen lo­bognak a parti füzek, mint a múlt és jövő között a mégis megfogott jelen. Ha nem is maga a szél látszik ott, csak annak hatása. Ha nem is az ok, hanem csak a következmény. Azt gondolom, a tanulságte­vés, a művészetek határa is itt húzódik. A déli parton hazafelé autózva megállunk Balatongyöröknél a Szépkilátónál. A Panoráma csárda teraszáról nézegetjük a tavat, a tapolcai medence kia­ludt vulkánjait, a Szentgyörgy- hegyet, Csobáncot, Szigligetet, Gulács cukorsüvegét, Bada­csony koporsóját. Olyan az egész, mint valami finom il­lusztráció, ha nem is tudni pontosan, minek az illusztrá­ciója. Fénylik. A fény vákuum­ban is terjed, nem úgy, mint a hang. Milyen lenne a világ, ha az ember fényhullámokon ülne? Kérdés, mint udvarun­kon a tuskóba vágott fejsze csattanása. Vagy inkább az egész emléke.

Next

/
Thumbnails
Contents