Új Nógrád, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-09 / 159. szám
LÁTÓHATÁR 1991. JÚLIUS 9., KEDD 4 ü^FIZILI Vélemény Exkluzív ötszemközt Lehet-e jó tévéműsort csinálni a párbeszédekből? Lekötheti-e hosszú percekre netán egy bő órára is — a nézők figyelmét egyetlen, a kamerával szemközt ülő személy. Vitrai Tamás nevezetes Ötszemköztje egyértelműen bizonyította, hogy nem idegen a televíziótól ez a műfaj. Sőt! Aligha beszédesebb bármi is egy emberi sorsnál, egy sokat megélt valaki valós élményeinél. Minden azon múlik, hogy menynyire érdekes személyiség a kiválasztott s ki, milyen kérdésekkel vezeti a válaszadásban. Ha felkelti, kielégíti az érdeklődést, akkor igenis tévészerű a dialógus, ha pedig száraz, unalmas, akkor a rádióban sem felelne meg. E műsortípus gyakorlatilag soha nem is került le a képernyőről — példaként a mindenkori vezető politikusokkal készült interjúkat, vagy a Mestersége színész című sorozat vallomásait lehet említeni —, de mostanság mintha reneszánszát élné a megújult tv 2 programjában. Ezt látszik igazolni a Ferrari Violettával illetve Zsolnai Hédivel készült hosszabb riport, de a tv 2 bemutatja című szombat délutáni portrék is hasonló karakterűek. A „klasszikus” hagyományokat azonban mindenekfelett Mester Ákos élteti tovább Exkluzív című műsorával. O messze nem kezdő a tévében (sem), hisz a Hírhátérrel komoly karriert futott be, nagy népszerűségre tett szert. Egy fél ország sajnálta annak idején, amikor a postaügy miatt leparancsolták a képernyőről. Amikor pedig — már az új politikai kurzusban — megszűnt a Hírháttér, a legtöbben nem is annyira a műsort, hanem a vezetőjét hiányoltuk. Szerencsére nem sokáig, mert Mester („a mester”) hamarosan visszatért. Minden bizonnyal Vitray keze is benne volt ebben, s már csak azért is érdemes volt néhány hónapig az intendáns szerepét vállalnia. Az Exkluzív egyik titka szó szerint veendő: semmilyen előzetes híradásból, programismertetésből nem tudni, hogy ki lesz Mester Ákos legközelebbi vendége, sőt még a műsorból is eltelik néhány perc, amíg kiderül a meghívott személye. Eleddig Fodor Gábor, Kupa Mihály és legutóbb Földes László — vagy ahogyan a közvélemény jobban ismeri: Hobo — volt Mester beszélgetőpartnere. Az első két esetben aligha lenne nehéz — ha valaki számon kémé — indokolnia választását, Hobo viszont eléggé váratlanul — de nem méltatlanul — került e sorba. Hisz ha valakinek volt kalandos, vargabetűkkel teli életpályája az elmúlt évtizedekben, akkor az ifjú Földes Lászlóé feltétlenül közéjük tartozik. Apja a puritán életvitelű egykori partizán, a későbbi központi bizottsági tag, miniszterhelyettes — szenvedett is eleget fia hosszú haja. beilleszkedni képtelen magatartása, viselt dolgai miatt. Nem véletlen, hogy kenyértörésre került köztük sor. A gyorsan önállósodott, ellentmondásos karakterű; tehetséges fiatalember ezernyi dolgot próbált, „fontos kudarcokat” megélt, míg végül is — a zene területén — révbe ért. A mindig elegánsan — ha úgy tetszik polgári ízléssel— öltözködött Mester nagy empátiával faggatta a nyakkendőt, öltönyt csak jelmezként ismerő, lezser külsejű torzonborz Hobót, aki oly nehezen találta meg a helyét a pártállami viszonyok között, s aki ma sem érzi igazán jól magát. Többek között azért, mert „szívügyét”, József Attila „perspoliti- kusok” — ahogyan ő fogalmazta — proletárköltővé igyekeznek degradálni. Ezzel a véleményével Mester Ákos is egyetértett. E sorok írója pedig készséggel csatlakozik hozzájuk... —csongrádi— Hány ember dolgozik a Vatikánban? A címben megfogalmazott kérdést egy kiváncsi újságíró tette föl XXIII. Jánosnak, nem sokkal á megválasztása után. Az „emberarcú pápa” — így nevezte a sajtó — bölcsen válaszolt: „Körülbelül a fele." Az ADN Kronos hírügynökség szerint a római kúria alkalmazottjai nyugtalanok, mert Szent Péter ünnepe, június 29. után dolgozni kell! A munkavállalók új statútuma ugyanis nem tartalmazza a sztrájkjogot. A 30 oldalas, 150 cikkelyből álló dokumentum mindenre kiterjed, a munkaidőre, az elbocsátásra, a szülési segélyre, az előléptetésre, a szabadságra, a fizetett ünnepekre. Egy címszó azonban hiányzik belőle: a sztrájk. A hírügynökség szerint „vatikáni vezetőkörök diplomatikusan azt a magyarázatot adták, hogy az egyházi állam alkalmazottjai nem akármilyen munkát végeznek: ők Krisztus helytartójának szolgálatában állnak”. Egy éve 500 polgári alkalmazott bátorkodott a falakon kívüli módszerhez folyamodni: tiltakoztak, s egybe kérték a legfőbb munkaadójukat, hogy „tegyen főpásztori látogatást a Vatikánban is, és beszéljen az alkalmazottak előtt a keresztényszociális doktrínáról.” Virágrekord — világrekord Japánban van a világ legnagyobb virágórája. A 28 méter átmérőjű „szerkezetet” június 10-én helyezték működésbe. A több mint 400 ezer dollár költséggel létrehozott óra építői teljesítményük rögzítését kérik a Guin- ness-féle Rekordok könyvében. Britta Winckler: RIVÁLISOK FEHÉR KÖPENYBEN* 2. rész- Hogy honnan szedett új ..szülőket a gyerekének? — vágott Ered barátnője szavába. — Valószínűleg az egészet ott kint a kórházban csinálják. Van elég sok finom úriember, aki szívesen fogadna örökbe gyereket, mert ő maga nem tudja összehozni. -— Na, mindegy, kincsem — változtatott a témán —. mindenesetre be kell menned ebbe a Szent Anna Kórházba, hogy a gyerekünk legalább ingyen jöjjön a világra. Uschi bólintott. — De mi lesz azután? Majd megoldjuk — válaszolta. De azt, hogy ő máris valami egészen konkrét dologra gondolt, egyelőre elhallgatta. — Meglátjuk — futott át agyán a gondolat —, hátha most is úgy el* lehet intézni, mint a Lieslnél. Ha nem lett volna ott a „Szent Anna Kórház” tábla a széles bejárat felett, a mögötte álló épületet bárki joggal valamiféle elit klinikának tarthatta volna. Ez a Szent Anna Kórház nem a hatóságok felügyelete alatt álló úgynevezett általános kórház volt, hanem egy privát alapítványhoz tartozott, amely a rég elhalt Eichhoff professzor kezdeményezésére jött létre. A professzor, amikor meghalt, végaka* A Szent Anna Kórházban játszódó történet a Gondolat kiadásában megjelenő Orvosregények sorozat része. rutában egy alapítvány létrehozásáról rendelkezett, amely fia elnöksége alatt a Szent Anna Kórház további működését volt hivatva biztosítani. De alig három évvel később dr. Johannes Eichhoff is követte édesapját a halálba. Özvegye, a most negyvenéves Carla Eichhoff, energikusan és céltudatosan gondoskodott róla, hogy a Szent Anna Kórház az alapítójának, azaz, néhai apósának szellemében töltse be feladatát. Hála a rendelkezésre álló anyagiaknak, módjában volt ezt a Bécsen kívül fekvő klinikát a legmodernebb szintre hozni. A klinika különlegessége volt a nőgyógyászati és szülészeti osztály, amelyre — az alapítók rendelkezése szerint — hátrányos helyzetű nők és terhes anyák is nyertek felvételt, teljesen ingyen. Ennek az osztálynak az élén néhány éve dr. Barbara Fembach állt. Itt talált ez az alig harmincéves orvosnő olyan feladatot, amely betöltötte életét, miután túljutott azon a súlyos lelki válságon, amelyet jegyességének felbontása okozott. Tipikusan az az orvos volt, akit a hivatása megszállottjának lehet nevezni. Megfeledkezni látszott arról, hogy emellett még fiatal nő is, elfojtott kívánságokkal és vágyakkal. Nagy ritkán gondolt csak arra a valamire, amit életörömnek és boldogságnak neveznek. De ilyenkor visszaemlékezett életének legkeserűbb csalódására, és elfojtott magában mindent, ami csak egy kicsit is a szerelemre, vagy a páros életre emlékeztette. Ha mégis eszébe jutott, ismét felvette sötét keretű szemüvegét, és szigorúnak, megközelíthetetlennek tüntette fel magát. Egy egészen kis kivételt tett azért, tudniillik dr. Matthias Keller főorvos esetében. Hozzá, aki majd tizenöt évvel volt nála idősebb, bizalommal volt. Kedvelte ezt az orvosi, aki évekkel ezelőtt vesztette el feleségét, és most a lányával kettesben lakott szép családi házában. Barbara Fembach doktornő a szobájában éppen nagy figyelemmel vizsgált mikroszkópján át egy apró szövetdarabkát, amikor a távhívóból egyszer csak a nevét hallotta. „Fembach doktornőt kérik...” Dr. Barbara Fembach felvette a telefonkagylót és jelentkezett. — Kapcsolom a főorvos urat... Néhány pillanat múlva a főorvos hangját hallotta: — Barbara, kérem, jöjjön azonnal az újszülöttek intenzív osztályára. — Máris indulok... — az orvosnő szemüvegéért nyúlt, és sietve elindult az intenzív osztály felé. Dr. Keller már várta. Egy idősebb, ősz hajú úr állt mellette, aki a széles üvegablakon keresztül az osztály belsejét figyelte. Keller főorvos néhány lépéssel kolléganője elé sietett. Férfias, éles vonású arca gondterheltnek látszott, világoskék szeme fáradtságról árulkodott. Ezt a fáradt kifejezést azonban, mint mindannyiszor, amikor Barbara Femba- chot meglátta, most is vidám pillantás váltotta fel. — Mi történt? -— kérdezte halkan. — A professzor utasítására egy újszülöttet hoztak be hozzánk — suttogta a főorvos. Az őszülő férfi felé mutatott: — Ez itt von Angern kereskedelmi tanácsos, a gyermek nagyapja. Barbara Fembach hallotta már ezt a nevet, és tudta, hogy gazdagságot, befolyást, és hatalmat jelent. — Mi baja van? — kérdezte. — Mármint a babának. — Sárgaságnak látszik, még, ha nem is súlyos. — Dr. Keller megköszörülte a torkát. — Szeretném, ha foglalkozna vele. (Folytatjuk) Mi a fontos ecsém? Márminthogy honnan jössz vagy hová mész (persze nem egyedül) — ez a mondás az élre kívánkozik. Anélkül, hogy elmosni akarnám a konfliktust, vagy megszüntetni akarnám annak lehetőségét, vagy pláne tagadnám! De nem állhatom meg szó nélkül — jogom van, mert magam is megszenvedtem —, amikor egy feltehetően fiatal honismereti kutató (Balassagyarmat) avitt ,,vérkáros’’ szenvedélyeket visz tovább... Amúgy mindenoldalú dicséret illeti a legutóbbi gyarmati Honismereti Híradó (1990. 1—2.) szerzőjét, Herczeg Hajnalkát Kisvárosi kálvária című tanulmányáért, ha van is benne sok elnagyoltság és prekoncepciós csúsztatás, akkor is. Persze, hogy Balassagyarmat (mint volt megyeszékhely) kontra Salgótarján a „tétel”. A leghálásabb téma a két város irányított ellentétét taglalni, s íme az sem számít, hogy diák, vagy öregúr (esetleg harmadikként választási harcos) az illető. Herczeg Hajnalka mindenesetre jól tájékozott és megfelel az „elvárásoknak”, bemutatva sokoldalúan, miként nyomta el tisztán politikai önkényből kifolyólag Salgótarján Balassagyarmatot anno dacumál. Sikerszám ez ma is. Mindig mindenre alkalmas. Alkalmas, mert politikai karriert hozott másoknak, s .alkalmas, mert a jogosan magát sértettnek érző (hiszen Salgótarján fejlesztése egy időben valóban kiugró volt, ám nem csak Balassagyarmat rovására!) gyarmati polgár mindig szívesen hallgatja. Hogy ugyanis a káderpolitikával is miként teljesült ki az elnyomatás innen oda: 1965-ig a város (Gyarmat) tanácselnökei, párttitkárai stb. sem a városból választattak, hanem Salgótarjánból küldettek, vagy Pestről. Szemben az „idegenlégiós” gyarmati — eleve irányított — vezetőkkel, bezzeg Salgótarjánban mindig helyi származású volt a megyei pártbizottság első titkára, sőt a KB tagja is néhány megye első titkárával ■ együtt. Meg nem mondom, hogy igaz-e akárcsak ez is, de hogy visszatérjünk a vizsgált kisvárosra: legutóbbi tanácselnöke sem volt gyarmati, születése szerint, sőt... Régi történet a jöttmentről: feláll valaki egy ankéton és azt mondja, hogy ő bizony nemrégen él X-ben és tudja, hogy jött- mentnek számít... Mire egy helybeli felkiált: ..ezt maga nem mondhatja, ezt majd az unokája mondhatja legfeljebb...” De sok kár származott már ebből és de nagy baj, ha egy mai honismereti fiatal is ezzel a vérrel fertőződik. Mert nincs, aki azt mondja: ,,azt nézd inkább ecsém, mit csinál az illető, ami jó a városnak is.” A nagy igazságtalanságokat mégis tovább kell erősíteni, úgy látszik. Volt az egykori megye- székhely, volt egy politika, belerokkant egy ország, de mindennél egyszerűbb arról krónikázni ma is — miként fondorlatoskodott a tarjániak gárdája az idegenlégió- sokkal szegény Gyarmaton. Jó lenne ezt abbahagyni! A szabad választás ismert eredménye, egyébként hogy a mai polgármester is pesti... (T. Pataki) A GIN A STEVE TOURS KFT. nyilvánosan válaszol... Az Új Nógrád július 5-i számában említett úton, amikor odaértek a kedves utasok, valóban nem voltak nyitva a szabadpiaci üzletek (utánjárásos érdeklődésünkre több helyről is az ellenkezője volt a válasz). Amikor a tulajdonosok hírt kaptak a csoport érkezéséről, egy páran kinyitották üzletüket, s aki akart, tudott is vásárolni. A teljesség kedvéért: amikor az autóbusz a helyszínre érkezett, és zárt üzleteket talált, a busz vezetője vissza akart fordulni. A bevásárlóutat gz irodánk megismételte volna egy későbbi időpontban, ha az utasaink nem tudtak volna bevásárolni. De mivel több üzlet kinyitott, így a vásárlás meg is történt. A szóban forgó utasunk, — aki a rágalmazó cikket közöltette :— ezen az úton igen sikeresen vásárolt. Egy másik hölgy utasunk-, aki felkereste irodánkat — a vadonatúj Tarvisióban vásárolt bőrdzsekijében, amin érződött az új bőr szaga — megkérdezte, hogy megismételjük-e az utat, mert nem tudott vásárolni!!! Volt olyan utasunk is, aki ocsmány, trágár szavakkal becsmérelte az iroda összes dolgozóját, s miután megpróbáltunk higgadtan, udvariasan beszélni vele, kiderült, hogy mit vásárolt a sokat szidott úton. Egy későbbi utunkat újra igénybe vette, és bevallása szerint ugyanolyan árakon tudott újra vásárolni, mint előző alkalommal. Az árakat mi nem tudjuk befolyásolni, hiszen már a nevében is szerepel, hogy „szabad piac ”. Mi csak az olcsóbb odautazást tudjuk biztosítani. Mindenki saját ízlése és pénztárcája szerint kell, hogy a vásárlását lebonyolítsa. A hazafelé úton, hogy az utasok kárpótolva legyenek — érezzék, hogy bennünk megvan a jóindulat —, Bécsben még több helyen megállt az autóbusz. Az irodánk véleményem szerint mindenben eleget tett egy ilyen bevásárlóét követelményeinek. Az állami utazási irodák is kerültek már hasonló helyzetbe, ezért méltánytalannak tartjuk, hogy a mi irodánk kisebb hibái elefántméretűre vannak növelve. Arról viszont nem tehetünk, hogy egyesek nem tudnak kulturáltan viselkedni, a helyzetnek megfelelően. Tisztelet a kivételnek, mert ilyenek is vannak és szerencsére ezek vannak nagyobb létszámban. Azzal mindenkinek tisztában kell lennie, hogy egy ilyen úton nem ő az egyedüli utas, és alkalmazkodnia kell még a többi utastársához is. Méltósággal viseltessünk egymás iránt. Tisztelettel: Farkas István ügyvezető igazgató
