Új Nógrád, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-30 / 177. szám

LÁTÓHATÁR 1991. JULIUS 30., KEDD Vadhajtások Marok, csomó, kéve...? 4 12EPWEJ Vélemény „Áprilisig szenvedünk” — mondta egy szomorú arcú kis­lány az egyik pop-rock műsor­ban, miután kiderült, hogy ked­venc külföldi zenekara az idén már biztosan nem jön Magyaror­szágra. de talán jövő tavasszal teljesül a kívánsága. Az még önmagában nem baj — sőt ter­mészetes, — hogy egy tinédzser kom — tízhez közeli — fiatal szenvedélyesen lelkesedik a könnyűzenéért s — a zsebpénze erejéig — akár némi áldozatot is képes hozni hobbija érdekében. Az azonban enyhén szólva elgondolkodtató, ahogyan né­hány tucat kamasz — szabályos tüntetést szervezve — kifejezésre juttatta igényeit. Annak rendje- rnódja szerint megkérték a ren­dőrségi engedélyt s táblákkal, hangos jelszavakkal követelték Xy zenekar meghívását. Hát itt tartunk: tüntetnek a gyerekek. Joguk van hozzá — s a látottak szerint — lehetőségük is. S bár összesereglésükben nyilván szerepet játszott, a ko­rosztályra jellemző „nyájszel- lém”, mégis rossz volt nézni eltorzult arcukat, alapjában súly­talan ügyben mozgósított ener­giáik fitogtatását. Megdöbbentő­nek tetszett az a fölényes maga- biztosság is, ahogyan a kedvenc időtöltésük anyagi hátteréről A nyári szünetben a bátonyte- renyei Ádám Zsigmond Neve­lőotthonban élők is nyaralnak. Bár az is igaz, hogy a tavalyi külföldi utak helyett idén csak belföldön van lehetőségük erre. Dr. Koós Istvántól, az intézet igazgatójától kérdeztük meg, hogy hova utaznak a gyerekek? — Három cserelehetőséggel tudtunk élni. Fótra és Tiszadobra egyaránt 20—20 fő utazik. Haj­dúböszörményben viszont hetven tanulónk tölti el tíz napját. — Ez mennyire terheli az intézetet? — Az itteni térítés alapján étkeznek, míg az idelátogatóknak mi főzünk. Valódi kiadást csak az útiköltség jelent, és a böszörmé­nyi ifjúsági tábor szállásdíja, de 19. rész: — Ha jól tudom, mindketten szolgálaton kívül vagyunk -— ragadta magához dr. Wrangel ismét a szót. — Mi lenne a vé­leménye arról, ha együtt vacso­ráznánk, és beszélgetnénk egy kicsit? —- kérlelőn nézett a fiatal nőre. Barbara Fembach habozott a válasszal. Hirtelen Matthias Kellerre kellett gondolnia, de eszébe jutott az is, milyen tisztes­ségesen viselkedett Wrangel, amikor kritikus helyzetben habo­zás nélkül helyettesítette dr. Kelleti. Nem akart neki ezért már egyébként is köszönetét monda­ni? — Nem bánom — válaszolta, és ez kimondottan barátságosan hangzott. — Köszönöm, Barbara... — Dr. Wrangel önkéntelenül csak a keresztnevén szólította ‘az orvos­nőt. Barbara Fernbach nem vála­szolt. Hallgatva engedte, hogy dr. Wrangel a kocsijához vezesse. Valahol éjfélt ütött az óra, amikor Barbara kiszállt dr. Wrangel kocsijából, és halkan kinyitotta a háza ajtaját. — Csodálatos este volt. Joachim — fordult a szorosan mellette álló igazgató főorvoshoz —, köszö­nöm magának. — Én tartozom köszönettel, Barbara. — Mindkét kezével megfogta Barbara vállát, és gyengéden magához vonta. — nyilatkoztak. A pénz nem számít, megvesszük a belépőjegyet, akármennyibe kerül is! —mond­ták kórusban, egymást túlharsog- va. Annak csak örülni lehet, hogy a családok egy részében nem okoz gondot a gyerek önfeledt szórakozásának finanszírozása — miközben „mellesleg” százez­rek éheznek — az értékrend ilyen arányú torzulása azonban igenis figyelemre méltó. Másként volt tanulságos egy tévéhíradóbeli riport, ugyancsak — felső tagozatosnak látszó — gyermekszereplőkkel. Néhány — egyébként láthatóan virgonc srác és leány — igencsak zavarba jött, amikor arra kellett (volna) vála- szolniok, hogy hol van Szlovákia. De azt sem tudták megmondani, hogy mi közünk Erdélyhez, nem értették, hogyen jöhettek onnan magyar anyanyelvű kortársaik. A két sajnálatos jelenség kö­zött sincs szoros oksági összefüg­gés, hisz nem azonosak az ala­nyai. Lehet, hogy a bőkezűen költekező ifjú tüntetők jól isme­rik Közép-Európa földrajzát és történelmét, és „két kurjantás” között kapásból helyesen feleltek volna a Híradó kérdéseire. De az sincs kizárva, hogy a butuskák is szívesen lettek volna a hangosko- dók soraiban, ha ugyan nem volt annak is csak az 50 százalékát fizetjük, mert a táborban a kar­bantartási munkálatokat évek óta mi látjuk el. — A megyei közgyűlés 5,5 millió Ft-al csökkentette az idei költségvetést. Milyen módon próbálják kompenzálni ezt a helyzetet? — A pénzünk októberig ele­gendő. A kormány segítségét várjuk az év végi működőképes­ségünkhöz. 1,5 millió Ft-ot taka­rítottunk meg bér és társadalom- biztosítási járulékkal. Ekkor 32 ember munkaviszonyának meg­szüntetésére volt szükség. Ebből is 6-an diplomások. — A nevelőotthonok dolgozói­nak szakmai képzettségének hiánya általános probléma. Soha többé nem akarom elenged­ni magam mellől — szólt halkan. Hevesen dobogott Barbara szíve, és vágyakozásteli fény csillant a szemében. Az elmúlt órákban, amelyeket Joachim Wrangellel egy kedves kiskocs­mában jó bor és hangulatos zene mellett töltött, már meggyőző­dött róla, hogy szerelmes, hogy elvesztette a szívét, hogy szereti Joachim Wrangelt, és, hogy a férfi viszonozza érzelmeit. Ismét felébredt benne a nő, összes kívánságaival és vágyaival egye­temben. — Várjak még? — futott át Wrangel gondolatán — de anél­kül, hogy észrevette volna, szo­rosan átölelte Barbarát. Nem érzett ellenállást. A fiatal nő teste engedelmesen simult hozzá. Most már Joachim Wrangel nem habozott tovább. — Szeretlek, Barbara — mondta halkan. Barbara szíve olyan hangosan dobogott, már-már attól tartott, kívül is meghallható. A szeméből boldogság sugárzott. És akkor hosszú csókban találkozott ajka dr. Wrangeléval. Nem vad és egyikük-másikuk éppen az utcán a zenerajongók között. A nemze­dékféltés érdekében érdemes egyszerre szólni a két élményről. Nem lenne ugyanis jó —-a demokrácia és a piacgazdaság viszonyai között meg pláne nem — ha a jövő felnőttéi nem tudnának különbséget tenni, hogy mikor, miért kell tüntetni, sztráj­kolni, mi, mennyit ér a kultúrá­ban, egy civilizált társadalom­ban. De az sem igen fér össze az áhított „európai tagsággal”, ha sokan még a közvetlen szomszéd­ságban sem fognak tudni eliga­zodni. Aranyszabály: egyedi esetek­ből nem szabad általánosítani. Annál is kevésbé, mert a fiatalok egy része értelmetlen tüntetés helyett tanul, olvas, diákolimpiát nyer matematikából, csúcsot úszik, világbajnok lesz. Mindez azonban nem zárja ki, hogy éppen „az érted haragszom, nem ellened” elv alapján szóvá tegyünk olyan magatartásformá­kat, ismerethiányokat, amelye­ken talán még nem késő változ­tatni. És még valami: csak remélhe­tő, hogy a bevezetőben említett leányzónak élete során soha nem lesz komolyabb oka a szenvedés­re. — csongrády — Mennyire érzékelhető ez ebben az intézetben? — Itt is kevesen vannak, de felvételük ebben a gazdasági helyzetben szinte megoldhatat­lan. Ugyanis őket heti 26 órában lehet foglalkoztatni, míg a gye­rekfelügyelőket 40 órában. Ez a beosztásoknál is komoly problé­mát jelent. — Mi lenne a megoldás? — Az iskolai végzettség ará­nyában magasabb jövedelem lenne az ésszerű változás. Ha nem a helyi munkaidő számában lenne a differencia, több pedagógust tudnánk foglalkoztatni. így a csoportok 15—20-as létszámát is az ideális 8-asra lehetne csökken­teni. D. Cs. szenvedélyes volt ez a csók, hanem inkább lágy, figyelmes és gyengéd. Barbara úgy érezte magát, mint aki a felhőkbe emelkedik. Nehe­zére esett ismét visszatérni a valóság világába. De ez is csoda­szép volt, hiszen előtte állt a férfi, akit szeretett. — Nagyon boldog vagyok, Joachim — suttogta. Az elmúlt évek és hónapok minden elfojtott vágya felszínre bukkant ebben a néhány szóban. — Szeretlek, és ha elhagysz, akkor... — Pszt, kicsi doktornő — vágott szavába mosolyogva dr. Wrangel — ilyesmire még gon­dolnod sem szabad. Még egyszer karjaiba zárta a fiatal nőt, és gyengéden megcsó­kolta. — Aludj jól, kedves, hol­nap találkozunk. — Jó éjszakát, Joachim — válaszolta halkan Barbara, meg­fordult, és néhány pillanattal később eltűnt a házban. Csendesen maga elé moso­lyogva ült vissza dr. Wrangel a kocsijába és elindult. — Minden jót! — Barbara Nem könyvből, leírásokból, filmekből, vagy elbeszélésekből ismerem a kézi aratást. Jóllehet nem ez a szakmám, az ország különböző vidékein is arattam. Jól emlékszem még a 30-as évek szülőfalumban lezajlott aratásai­ra is, ismerem nagyjából a sum- más aratók életét és munkakörül­ményeit, bár ez utóbbiakat nem tapasztalatból. Mint „műkedve­lő” aratónak Sturmann Béla Aratás Bocsárlapujtőn 1930-ban című cikke olvasása közben jónéhány kételyem is támadt. Nem értettem, hogyan lehetett minden esztendőben elszegődni 10 mázsa búzáért vagy 1000 „csóróra” (mi az? kg?), amikoí a termés még lábon állott, s amikor a vetett terület nagysága és hoza­ma évente változott? És ezt az egész csoport kapta volna(?) vagy egy aratópár? Azt se értem, mi volt az aratóföld? Felparcel­lázták volna az aratandó terüle­tet? Az a 600 négyszögöl egy kaszásnak egy napra is kevés, még úgyis, ha hozzávesszük a diszkóvonat Kezelhető-e a szombat esti láz? Meg lehet-e fékezni a fiatalok diszkóőrületét, amely oly súlyos autós-motoros balesetek okozó­ja? Az olasz hatóság a választ úgy adta meg, hogy bezáratta a reg­gelig nyitva tartó, közkedvelt helyeket. A tengerpartot azonban nem lehet bezárni.. Egy jó üzleti érzékkel megáldott vasutas ötle­tét néhány hét óta fennhangon hirdetik a pályaudvari hangos­beszélők: szombat este 6-kor diszkóvonat indul Torinóból az Adria partjára, Riccione végállo­másra. A 10 kocsiból álló szerel­vényhez egy, a francia vasúttól bérelt mozgó tánctermet is kap­csolnak, amely az utazás ideje alatt a legjobb diszkószámokkal zsongítja el a nagyérdeműt. A vonat iránt oly nagy az érdeklő­dés, hogy az Államvasút újabb diszkószerelvények beállítását fontolgatja, természetesen Olasz­ország más részein. A vállalkozás anyagilag is sikeres: a torinói szerelvény 500 helye minden szombaton elkel. Fembach kezet nyújtott a kisma­mának. — Ahogy megbeszéltük, a babát elviheti, mihelyt otthon berendezkedett a fogadására. Uschi Zimmermann köszöne­tét mondott, vállára dobta a tás­káját, és elhagyta az osztályt. Amint leért a hallba, hirtelen összeszorult a szíve, amikor arra gondolt, hogy soha többé nem fogja látni. Ez rossz volt, nagyon rossz. Ezen nem változtat a sok pénz, sem, amit kapott... — Na, indulunk haza? Uschi Zimmermann hátrafor­dult, és meglátta Neumayr urat, aki észrevétlenül követte. — Igen — válaszolta kényszeredett han­gon. — Itthagyta a gyereket? — kérdezte a biztonság kedvéért fojtott hangon a gondnok, bár tíz perccel ezelőtt Erna nővér már informálta telefonon. — Igen — válaszolt gyenge hangon a fiatal anya, és elfordult. Megbánás kínozta. Lassan haladt a kijárat felé. Szeme sarkából látta, ahogy a hájas Neumayr eltűnik a gondnokság épületében. Visszaemlékezett a gondnok diadalmas, ördögi mosolyára, és ez hirtelen lázadást váltott ki belőle. Egyszerre ébredt benne düh és vágyakozás a gyereke után. A küszöbön hirtelen vissza­fordult. Senkivel sem találkozott, amikor visszament az osztályra pillanatokig habozva megállt a K-szobánál, majd határozott mozdulattal kinyitotta az ajtót. (Folytatjuk) félrészes 450 négyszögölét. Vagy az olyan régi „háztáji föld" lett­lett volna esetleg? Az aratók tudomásom szerint mindég ban­dában, csapatban végezték az aratást, hogy a (rendszerint) legjobb első kaszás „húzza magával” az egész csoportot. Bocsárlapujtőn ez másképpen lett volna? De a legsúlyosabb fogalomza­vart a marok és a csomó megha­tározása körül érzem. Mert mi a marok? Az a levágott búza- mennyiség, amit a marokszedő (a félrészes) lerak a tarlóra, mert tovább már nem bírja magával cipelni. Két ilyen marokból szo­kott lenni összekötés után a kéve. Ha négy-öt markot kötnének össze (ha egyáltalán sikerülne!), ki bírná azt feldobálni a rakott kocsi vagy az asztag tetejére? Később ezeket a kévéket hordják csomóba (keresztbe), hogy eső, a beázástól védve legyenek. Csak- hát egy csomó, 18—19, kévéből áll, s nem 4—5 marokból. Nemcsak hazánk mindegyik táj­A salgótarjáni fiatalok arról pa­naszkodnak, hogy nincsenek kul­turális programok a városban. Ha valaki mégsem akar otthon a négy fal közt lenni egész nap, vagy esefleg szórakozni vágyik kocsmáidban, diszkókban csilla­píthatja.'vágyát. A József Attila Művelődési Központ két munka­társát kérdeztük meg, hogy mi­lyen programokkal szolgálnak a nyáron: — Nem értem, miért pont az idén tűnt fel, hogy júniustól szeptember közepéig nincs ren­dezvényünk? — fogadott ifj. Kojnok Nándor. A 80-as évek elején még volt miért betérni ide nyáron is, de azt tapasztaltuk, hogy erre nincs igény. Akinek van egy kis szabadideje, az kimozdul ebből a betondzsungel- ből. — Milyen kiadásokkal járna, ha ekkor is lenne szervezett rendezvény? — Ezt szerintem még soha senki nem számolta ki, de diszkót nem tudunk csinálni. Már csak azért sem, mert a városban működőkkel se kedvünk, sem lehetőségünk nincs konkurálni. Koncerteket sem szervezünk, mert a menő együttesek a Bala­tonnál turnéznak. — Nemcsak a zenés szórakoz­tatásra gondoltam, hanem a vá­rosból hiányzó kulturális életet egységében láttam már kereszte­ket, de Szlovákiában, Horvátor­szágban, Lengyelországban is, és ott is így csinálják. Csodálom azokat a lapujtőie- ket, akiknek volt kedvük a jó 18 órás, kínzóan nehéz munka után este 22 óra tájban táncolni is. Azt viszont már nem értem, ha annyi energiájuk volt még ekkor is, miért nem vetették le piszkos, átizzadt felső ruháikat magukról. Azt viszont én is tanúsíthatom, hogy a mókázás, a tréfálkozás, egymás ugratása a munka közben is, szinte egész nap járta. Örülnék, ha a cikk szerzője megmagyarázná az általam kifo­gásolt, meg nem, vagy félreértett állításait. Bizonyára olyan dolgo­kat tudhatnék meg, amelyeket eddig sehogyse vagy rosszul tudtam. Mert nemcsak a jó pap, de a nyugdíjas tanár is holtáig tanul. Petényi László Salgótarján hiányolom. Ennek pezsdítése nem az önök feladata? — A művelődési központnak ez akkor lehetett feladata, amikor még tudták finanszírozni, fedezni az ezzel járó veszteségeket, — vette át á szót Kun Zsuzsa. E helyett például tíz kultúrházat zártak be a városban, és ennek a művelődési központnak is csak augusztusig van pénze. De fel­foghatjuk úgy is, hogy üzletről van szó. Ha van rá fizetőképes kereslet, akkor lesz program. A közművelődést már nem dotálja az állam, így nem központi fela­dat terjeszteni a kultúrát, gerjesz­teni az igényeket. — Mi a profilja az intézmény­nek , milyen korosztályt céloznak meg? — Vanak színházi előadások, hangversenyek diákoknak, kis­gyerekeknek. Ezt is egyedül mi biztosítjuk a városban. A bérletes előadásokra sem járnak a fiata­lok, ha nem rendeli be őket az iskola. — Tudják-e hogy mire lenne érdeklődés? — Minden középiskolát és az általános iskola nyolcadik osztá­lyos tanulóit kérdeztük meg, hogy milyen rendezvénynek örülnének. A visszaérkezett pak- saméta jelentős része használha­tatlannak bizonyult... Dobozy Csilla Helymeghatározó TOKIÓ. A Sony cég hordozható műholdas helymeghatározó bt rendezése, amely kijelzőjén mutatja a műszer helyzetét földraj zi szélesség, hosszúság és tengerszint feletti magasság szerint. (MT PRESS Képszolgálat) Gondok a nevelőotthonban Britta Winckler: RIVÁLISOK FEHÉR KÖPENYBEN Nyárra bezár a kultúra kapuja

Next

/
Thumbnails
Contents