Új Nógrád, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-29 / 176. szám

4 LlEHHEI LÁTÓHATÁR 1991. JÚLIUS 29., HÉTFŐ Egy város, vagy tíz falu? Meglepetten olvastam az új­ságban, hogy Baglyasalja város­rész el akar szakadni a várostól, a különválás útjára kíván lépni. Nem részönkormányzatot akar, hanem önálló település szeretne lenni. Határozott véleményem, hogy minden embernek, minden kö­zösségnek tiszteletben kell tarta­ni az önrendelkezési jogát, de úgy érzem, erkölcsi kötelességem felhívni az érintett lakosság fi­gyelmét a különválás árnyolda­laira is. Salgótarján város képviselő­testülete az országban az elsők között iktatta be a szervezeti és működési szabályzatába a telepü­lésrészi önkormányzatot, mely különválás nélkül is biztosítja az ott élő közösség számára a helyi döntési lehetőséget a testület által átadott ügyekben. A részönkormányzaton túl is lehetősége van minden város­résznek, minden valaha önálló településnek az elszakadásra. Ennek törvényes útja adott, a helyi népszavazás után a köztár­sasági elnök döntésével külön válhat. Mi lehet a dolog háttere, mi a valós ok, ami a kezdeményezőket motiválja? Tudomásom szerint elsősorban gazdasági, pénzügyi természetű az ok. Ki lehet számolni, hogy egy 1600 lakosú település milyen központi normatív támogatást kapna. Ki lehet számítani, hogy a minimális alapellátás mennyibe kerülne és mennyi szabad pénz maradna. Ki lehet számolni, hogy a városi ellátási színvonalhoz szükséges intézmények nélkül mi másra lehetne költeni. A reális számításhoz figyelembe lehet, s kell is venni a város adósságából örökölt részt is, de az ellátás csak falusi színvonalú maradna. Kér­dés, hogy megszoknák-e az ott élő emberek? Eddig a városok fejlesztése • jórészt a községek, valamint a peremkerületek rovására történt. Jelenleg a községek vannak kedvezőbb helyzetben, nekik nincs adósságuk, és most a köz­ségek számára kedvezőbb a központi támogatási rendszer. Érdekes elképzelés úgy lenni faluvá, — és élvezni annak pil­lanatnyi előnyeit —, hogy közben egy város minden szolgáltatásá­ból a település részesüljön. Fel lehetne tenni azt a kérdést is, hogy mi lenne a városból, ha minden településrész (Salgóbá- nya, Somoskő, Somoskőújfalu, Baglyasalja, Somlyó-bányatelep, Zagyvapálfalva, Rónafalu, Róna­bánya-telep, Zagyvaróna) ezt az utat választaná? Lehetne — egy jelenleg pénzügyi helyzetben lévő vásosból — tíz, „jobb hely­zetben” lévő falut csinálni. Közben csupán az alábbi — a magasabb szintű ellátást biztosító — intézményekről kellene le­mondani, mert a tízí falu egyike sem vállalná a fenntartását. (József Attila Művelődési Köz­pont, Gerelyes Endre Művelődési Ház, sportcsarnok, uszoda, SITI, Családsegítő Központ, gyermek­ház, táncház, értelmi fogyatéko­sok napközije, általános iskolai értelmi fogyatékosok oktatása, autista iskola, zenei együttesek, városi televízió, hétköznapi diákotthon, nevelési tanácsadó, megyei-városi könyvtár, városi strandfürdő, stb.) Félbemaradna: a szennyvíztisztító építése, a 21- es út III. üteme, megoldhatatlan lenne a kolóniák szanálása. Városból falut egyszerű csinál­ni, csak fel kell számolni a fenti — városi szintű elátást biztosító — intézményeket és megszüntet­ni a kiadásokat. Teljes mértékben megszűnne a szociális lakásgazdálkodás, a „falvak” senkinek nem tudnának lakást adni, megszűnne a lakás­igénylés. Ellehetetlenülne a táv­fűtés, a szemétszállítás, mert senki sem fogadná be a más szemetét. Feszültségek lennének a város oktatási intézményeibe bejáró gyermekek ellátásánál, hiszen a költségkülönbözetet fizetni kel­lene, de fizetni kellene olyan szolgáltatásokért is, — mint az orvosi ügyelet, vagy más helyben nem biztosítható ellátásért. Nyilván nem lehetne foglal­kozni olyan nagyobb horderejű kérdésekkel sem egy „kis” tele­pülésnek, mint a 21. sz. útról való lecsatlakozás kérdése, a Baglyas- kő, Baglyasi összekötő út meg­építése, s más hasonló nagy­ságrendű feladatok. Némely tele­pülés jól járna, ahol a korábbi években sok közművet kiépítet­tek, a többiek pedig majd csak pótolnák valahogy egyedül. A megyeszékhely városi sze­repkör miatt idetelepült intézmé­nyek várhatóan elköltöznének, a területfejlesztés és szerkezetvál­tás még nehezebb lenne, ami növekvő munkanélküliséget és csökkenő szja-bevételt jelentene. A középfokú oktatási intézmé­nyeket talán a megye átvenné, azok működhetnének tovább. A megyeszékhelyi szerepkört elvállalná Balassagyarmat, úgy is régóta áhítozik rá. Együttesen a baglyasi városrész lakóival ve­szítjük el a megyei jogú városi ranggal vélhetően együttjáró előnyöket is, mivel e cím megké­rését a testület korábban nem vetette el, csak elhalasztotta. Ezek az érvek vannak a mérleg másik serpenyőjében, ezek tar­toznak szorosan hozzá a felelősen meghozandó érdemi lakossági döntéshez. Lehet persze azt mondani, hogy nem az összes település kiválásáról van szó, hanem csak az 1600 lakosú Baglyasról. Ez igen, de elindulhat egy olyan atomizálódó folyamat, amelynek végeredménye a fentiekhez lenne hasonló és semmiképpen sem előre, a jövő felé vezető út lenne. A mai gazdasági és társadalmi folyamatokra nem az atomizáló­dás, nem az autarchia, hanem a kooperáció, a korporativ kapcso­latok a jellemzőek. Mint a város polgármestere mindenesetre a testület nevében is ígérhetem, ha az elszakadás lesz a baglyasi választók vélemé­nye, akkor a város testületé és hivatala nem gördít akadályt a többség akarata elé, s biztosítjuk a jogszabályok által előírt tisztes­séges vagyonmegosztást, a to­vábbiakban pedig a kölcsönös előnyökön alapuló együttműkö­dést. Kérem a baglyasaljai város­rész lakóit döntésüknél mindeze­ket együttesen mérlegeljék, s hozzák meg legjobb belátásuk szerinti döntésüket. Tolmácsi Ferenc Salgótarján város polgármestere Britta Winckler: RIVÁLISOK FEHÉR KÖPENYBEN 18. rész Útban a szobája felé eszébe jutott von Angem kereskedelmi tanácsos unokája. Megváltoztatta az irányt, és hamarosan belépett a K szobába, hogy biztonság kedvéért még egyszer megnézze a sárgaságos csecsemőt. Ez gyorsan megtörtént, és Barbara meg volt elégedve. A kicsi szer­vezete legyőzte a betegséget és alig különbözött a többi gyerektől a kis kerekes ágyakban. Hirtelen kinyílt az ajtó, és egy nővér lépett a szobába. Amikor meglátta az orvosnőt, gyorsan vissza akart húzódni. — Jöjjön csak nyugodtan be, nővér, — szólt mosolyogva Barbara Fembach —, már éppen menni akarok. A nővér nevét nem ismerte, bár már látta a házban. Mindenesetre nem az ő osztályához tartozott. — Ha már itt van — szólt hozzá —, mindjárt átrendezhetne vala­mit. — A közvetlenül az ajtó mellett álló ágyra mutatott. — Ez a baba még pár napig itt marad. Tolja át az ágyacskát a másik oldalra, ezt pedig... —-mutatott egy másik kis ágyra, amelyik a második volt a sorban, és ame­lyikben von Angem kereskedel­mi tanácsos unokája feküdt — valószínűleg már holnap elviszik. A nővér szeme felvillant. — Elintézem, doktornő — mondta. Barbara Fembach búcsút intett a nővérnek, és elhagyta a szobát. Ha olvasni tudott volna a gondo­latokban, biztosan nem távozott volna el olyan gyorsan. Erna nővérnek tudlajdonkép- pen jól jött az orvosnő utasítása, mert nagyjából megfelelt annak a rendelkezésnek, amit egy órával ezelőtt Neumayr úr súgott a fü­lébe. Percek alatt teljesítette Barbara Fembach kívánságát. Azt az ágyat, amelyben Uschi Zimmermann fia feküdt, áttolta a szomszéd szobába. Ott ugyan­csak két sor ágy volt részint síró csecsemővel. Dr. Wrangel kedvetlenül tolta félre az előtte fekvő aktákat. Egyszerűen képtelen volt a fi­gyelmét összpontosítani. Gondo­latai állandóan visszatértek a főorvosra. Nem a szülőszobában történtek miatt — nem, valami más foglalkoztatta. Dr. Kellert nemcsak mint orvost érdekelte, de kedvelte emberileg is. Min­dent megfigyelő szeme elől nem maradt rejtve, hogy a főorvos időnként szívpanaszokkal küsz­ködik. Wrangel most el is döntöt­te magában, hogy erről mielőbb beszélni fog vele. De beszélnem kell Barbarával is — mondta magának —, még­pedig a legsürgősebben. — Joa­chim Wrangel nem az az ember volt, aki sokáig halogatja a cse­lekvést, ha már egyszer határo­zott, márpedig az ő elhatározása végérvényes volt. Erezte, hogy Barbara Fembach az az asszony, aki hozzá tartozik, bár csak rövid ideje ismerte. Minden idegszálá­ban benne rezgeti, hogy ez az asszony végtelenül sokat jelent számára, hogy szerelmes lett belé. Ugyanígy azt is sejtette, hogy Barbara is vonzódik hozzá. Minek akkor tovább várni egy mindent tisztázó beszélgetéssel? Dr. Wrangel nem sokáig fon­tolgatott, elhatározta, hogy fel­hívja az orvosnőt. A nőgyógyá­szat számát tárcsázta, és Barbara Fembachot kérte a telefonhoz. Megtudta, hogy éppen úton van hazafelé. Barbara Fembach valóban éppen el akarta hagyni a Szent Anna Kórházat, amikor meglátta Szakértő körökben úgy jósol­ták, hogy a Mr. Big csudákat fog művelni Kaliforniában. Azt mondták, akkora robbanás, robbantás régen volt már arrafe­lé. A zenekar megalakulásának idején, három évvel ezelőtt, az énekest, Eric Martint ismerték legke­vésbé. A többieknek jó hírük, jó nevük volt, hiszen Pat Torpey, a dobos, Robert Plant és Ted Nugent mögött ütötte a ritmust, ha pedig bárhol Los Angelesben azt mondta az ember, hogy „basszusgitáros”, kórusban kiál­tották a Nevet: Billy Sheehan. O a Talas-ben, majd David Lee Roth együttesében lett népszerű. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy egymás után négy évig Sheehan érdemelte ki a legjobb basszusos címet az igényes „Guitar Player” (Gitáros) című szaklap olvasóinak szavazata alapján. Az alig húszesztendős Paul Gilbert azért ment Los Angeles­be, hogy neves mesterek gitár­kurzusain tökéletesítse tudását, ám istenadta tehetsége, nagysze­rű fantáziája, improvizációs készsége, könnyű keze, virtuóz játéka hamarosan mestert csinált belőle is. Örömében mindjárt megalakította Racer X nevű bandáját, s egy este épp Sheehan kedvenc klubjában játszott. „Ez a pali az én szólógitárosom lesz!” — határozta el erősen Bili, és tényleg: Paul Gilbert most a Mr. Big szólósa. Hogy hogyan fér meg a két nagy egymással, az majd kiderül, mert hát két dudás egy csárdában, ugye... Az első lemez 1989-ben jelent meg, és bizony a jó fülűek rögtön hallották és érezték, hogy a Mr. Big nem tréfál: supergroup a javából. Mint annyi más esetben, az album megjelenését követő kon­certkörút kifejezetten jót tett a zenekarnak. Megismerték egy­mást mint emberek, mint muzsi­kusok. Igen jól megtanulhattak néhány nagyon fontos dolgot, például azt, hogyan kell valóban együtt játszani, mekkora élvezet POPSAROK van abban. És az új nagylemez, a címe „Lean into it” (Dőlj bele), más mint a „Mr. Big” volt. Kemény heavy metal, de nem veri az embert laposra, nem üt agyon, kevésbé magamutató. Örömtelibb, sőt vidám a zenéje, nem tukmálja, erőlteti a hallgató­ra a tehetséget, mikor az amúgy is kitűnően érezhető. Amikor az együttes ráér, vagy belefáradt a próbákba, a stúdió­munkába, Eric Martin egy Road Vultures nevű csapattal foglalko­zik, Gilbert az Electric Fence- szel pihen, akik kizárólag feldol­gozásokat vesznek fel a Who, a Beatles, a Dave Clark Five, Jimi Hendrix, vagy Elton John reper­toárjából. Hírek szerint még a nyáron kiadnak egy kompaktle­mezt. Billy Sheehan pedig szólókar­rierbe kezdett. — Nincs itt semmi vész. Nem azért Mister Big a Mr. Big, hogy ezt ne bírja ki — mondja, s nevetve kacsint. Vass Imre Briliáns BNW TOKIÓ. Nisi Rumi a szép japán tisztviselőnő áhítatosan nézi a briliánsokkal kirakott autómodellt a „Dolgozó nők gyémántjai” elnevezésű kiállításon. A 65,12 karátos terepjáró értéke több mint 700 ezer dollár. (MTI Press képszolgálat) Megnyílt a Balaton Airport ______ Duma Az igazat megvallva nem nagyon tetszett nekem Ja­pán. Tele volt kínaiakkal. (Bez—Happy Mondays) + A hanglemez halálra van ítélve. Mert egy olyan világ, aminek el lehetett adni a hamburgert meg a hüvely­szagtalanítót, az olyan sz..t sem fogja visszautasítani mint a CD. (John Peel, rádiós discjockey) + Valahányszor kinyitom a szám, a kegyeletdöfést adom a karrieremnek. (Terence Trent d’Arby) az igazgató főorvost, aki sietős léptekkel igyekezett felé. Önkén­telenül kuncogni kezdett, mert rendes körülmények között egy igazgató főorvos méltóságtelje­sebben szokott közlekedni. Az előcsarnok végén, egészen közel a kijárathoz találkoztak. — Ilyen sietős, igazgató úr? — kérdezte Barbara kicsit gúnyo­san. Nem éppen tiszteletteljesen hozzátette: — netán egy bizonyos valaki — nyomatékosan ejtette ki a szót — már várja? Meglepetten nézett dr. Wran­gel az orvosnőre. De aztán elége­dett mosoly jelent meg a szája szögletében. — Nincs semmiféle „valaki” — vágta rá, de a követ­kező pillanatban hirtelen meg­gondolta magát, és szeme vidá­man felcsillant. — Pontosabban — helyesbítette —, mégis van valaki, mégpedig maga, kedve­sem. — Barbara Fembach moso­lygott ezen a játékos visszavágá­son. Én? — nézett rá kérdően. — De... hiszen én nem is vártam magára. — Annyira biztos ebben? — szaladt mosolyra dr. Wrangel szája. De a szeme komoly ma­radt, és olyasmit mondott, amit Barbara nagyon is jól értett. Különös, izgató és ugyanakkor jóleső érzés töltötte el. (Folytatjuk) Közel 14 ezres közönség előtt szombaton Sármelléken megnyílt hazánk első, nagyobb gépek fogadására is alkalmas polgári re­pülőtere, a Balaton Airport. Skonda Ödön, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Miniszté­rium légügyi főigazgatója adta át jelképesen a repülőteret az üze­meltető Mikromatika Holding számára, majd két napon át tartó, látványos légi, illetve motoros­autós bemutatósorozat és zenés program kezdődött. Sármellék az első olyan polgári légikikötő Európában, amely a szovjet hadsereg által visszaha­gyott reptér hasznosítása révén kezdte meg működését — 122 millió forintos építési, technikai beruházást követően. Egyelőre november 30-áig szóló, a Kincstári Vagyonkezelő szerve­zettel kötött bérleti szerződés alapja üzemelteti a Mikromatika a repülőteret, amely az egy-két személyes kisgépektől, az II 76- os méretű teher- és személygépek fogadására egyaránt alkalmas. A rádiólokációs rendszer az idén még csak nappali forgalom irá­nyítását teszi lehetővé. Közeli terveik között belföldi légitaxi, valamint charterjáratok indítása- fogadása is szerepel. A volt hét szovjet katonai repülőtérre kiírandó újabb ten­dert is megpályázza a Mikroma­tika Holding, hogy további polgá­ri repülőtereket alakíthasson ki, illetve vehessen birtokba. (MTI) MR. BIG

Next

/
Thumbnails
Contents