Új Nógrád, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-25 / 173. szám

4 uEFnzzj LÁTÓHATÁR 1991. JÚLIUS 25.. CSÜTÖRTÖK film VISSZHANG* Talpig zűrben Meddig fognak cirógatni, mikor jönnek a pofonok? Aligha­nem ez a kérdés határozza meg a hétéves ördögfióka, Junior életét, akit már több tucatszor örökbe fogadtak az árvaházból és több tucatszor visszavittek. A Talpig zűrben című új amerikai vígjáték gyerekhőse egy égetnivalóan rossz fiú, akit mégis-mégis na­gyon szeretünk. De az árvaház­ban is úgy vannak vele, hogy muszáj túladni rajta, mert külön­ben az apácák, a nevelők mene­külnek el. S a legközelebbi örök- befogadó házaspár tulajdonkép­pen csecsemőt akarna, tulajdon­képpen díszbabát akarna, státus- szimbólum gyereket szeretne, akit a kisváros gyerekes családjai majd partira invitálnak, majd gyerekzsúrra hívnak, s elkezdőd­hetne a jól olajozott etyelepetye- le-befogadás, s a kisvárosi társa­dalmi felemelkedés... De a problémás kölyök azért az aki, hogy az árvaház hivatalból gondoskodó apácái után az új szülők idegeit is széttrancsírozza. Pedig nem akar ő rosszat: igazán szeretetre vágyik, igazán kész az együttműködésre. Az örökbefogadó házaspár lakása, kertje kacsalábon forgó kis-Amerika: itt van mit tönkre tenni... Junior új szülei az örök- befogadás elhatározásáig éjjel- nappal szerelmeskedtek, hátha mégis lesz saját gyerekük, s mikor véglegessé válik, hogy ez nem lehetséges, az asszony így sopánkodik: mi a fenének csinál­tuk minden nap... Ez sokat elárul az életükről, az értékrendjükről, a látszatokra épülő kirakat-bol­dogságról. Aztán a kölyök tatárdúlása során kiderül: az apa nem látsza­tok szerint akar gyereket, ő mindenképp fiává akarja emelni Juniort, még akkor is, ha a fiú egy hírhedt bűnözőért rajong... S amikor a jó tempójú vígjáték kis csetepatéi felgyorsulnak, már- már drámaivá válnak, éles hely­zetekben kiderül, kinek, milye­nek az érzelmei? Ahogy a gyerek előtt bebizonyosodik, hogy az örökbefogadója immár szereti őt, és férfiként is tud viselkedni, — ki tudja mondani a bűvös szót: apa. S már bizonyos* hogy az ő kapcsolatuk nem alkalmi, kény­szeredett kiruccanás... A Talpig zűrben jó vígjáték. Akárha fontos „üzenete” is emlékezetes maradhat. A gyerek nem dísztárgy. A gyereknek semmit sem ér az időleges szere­tet, becézés! A gyerek, a család, az otthonosság a modem életfor­mában is nélkülözhetetlen, hogy kedvünk legyen élni. Őszintén remélhető, hogy csa­ládi mozivá népszerűsítik a fil­met. E. I. Junior a rossz ördögfióka Rendezte: Dennis Dugan Zene: Miien Goodman Fényképezte: Peter Lyons Collister Főszereplők: John Ritter, Michael Oliver, Anny Yasbeck, Michael Richarads Forgalmazza: Duna Film. Miért terjesztik, hogy megszűnik a III/F?! Tekintettel arra, hogy a francia nyelvű gimnáziummal kapcsolatos eddigi cikkek egyik írója sem kér­dezte meg az iskola felelős vezeté­sét, továbbá mindkét írás súlyos tévedéseket — és így félretájékoz­tatást — tartalmaz, „hallgattassák meg a másik fél is” elvét követve kívánom véleményemet kifejteni. Az iskola tantestületének és ve­zetésének soha nem állt szándéká­ban a kétnyelvű oktatási forma megszüntetése és a franciát tanító pedagógusok sem távoznak, hanem az oktatási formán közvetlenül érintett tizenegy főből egy házas­ságkötés miatt más városba költö­zik, két fő pedig május 31 -én jelen­tette be felmondását. Ez utóbbi esemény szabadította el az indula­tokat. Vitathatatlan, jelentős nézetkü­lönbségek voltak a tantestület és a házaspár között az alkalmazott nevelési eljárásokban, valamint a kísérleti képzési formának a hazai oktatási rendszerbe való beilleszke­dése körül. Mindez természetesen, s önmagában nem ok a távozásra. Az önkormányzat július 9-i ülését követően — figyelemmel a szülők és diákok egy részének és a polgár- mesteri hivatal képviselőinek kéré­sére, továbbá az iskolavezetés egyértelmű állásfoglalásának tisztá­zására a távozással kapcsolatban — megbeszélést folytattunk a házas­párral a maradás lehetőségéről. Kiderült, hogy ennek egyik fontos feltétele a hatvanezer forintos sze­mélyenkénti nettó jövedelem. Saj­nos ennek jelenleg nincsenek meg a fedezetei. Számomra világos, hogy a felmondás és annak bejelen­tési időpontja eszközjellegű volt, személyes érdekérvényesülést szol­gált, melynek során — akár új intézmény létrehozásával is — vezetői poszt és magas jövedelem megszerzésének lehetősége állt fenn. Nem a törekvést ítélem el, hanem az eszközöket, mert ehhez nem illik a szülők és a diákok bizalmát felhasználni. Én mindenesetre egy ilyen intéz­mény létrehozásához nem adom a nevemet, de végül is az önkor­mányzat döntött és bölcsen. De ott én nem győztem, legfeljebb ä bűnbak szerepét játszatták el velem. A diákok és szüleik egy részének vélt érdekeik érvényesítésére távo­zási szándékuk hangoztatása nem új. Kétségtelen, hogy voltak (van­nak) olyanok, akik belátva, hogy a tagozat működtetési célja nem azonos az elképzeléseikkel (nem lesz nemzetközi érettségi, külföldi egyetem, stb.) békésen megváltak az iskolától; gyermekük már nyelv­vizsgával rendelkezik és más gim­náziumba Íratták át. De ebben az évben követeléseik alátámasztására többször hangoztatták, ha nem lesz felvételi nélkül egyetemre jutás, akkor elmegyünk! Június elejétől Mi bízunk benne, hogy lesz. Mi III/F-es szülők vagyunk (ráadásul egyikünk pedagógus ’isi), s tudjuk, hogy a levélben felvetett kérdések, aggályok a szülők döntő többségének a véleményét, hangulatát is tükrözik. Három éve mi is csodálattal figyeljük a tanári kar munkáját. Különösen ismerjük a Tóth-házaspár megszállott, eredményekben gazdag pedagógusi tevékenységét, hiszen Tóth Béla tanár úr a III/F osztályfőnöke. Mégsem elismert, megbecsült pedagógusok, pedig az igazgató igazán büszke lehet­ne, hogy ilyen beosztottjai vannak! Reméljük ez esetben a józan ész és az igazság kerekedik felül. Jelen helyzet­ben kulcsszerepe van Pásztó polgár- mesterének, dr. Dóbrovóczky István­nak. Kérjük őt, támogassa ügyünket, elsősorban gyermekeink érdekét szem előtt tartva. Kérjük, tegyen meg mindent, hogy a Tóth-házaspár Pásztón maradjon, s ez esetben a III/F is marad! (Ellenkező esetben mi is más gimnáziumba írat­juk gyermekeinket). Teljes mértékben egyetértünk a pásztói önkormányzat által előterjesztett javaslattal, hogy valamilyen formában feltétlenül önál­lósodjon a francia-tagozat, és a tan­újra: — ha elmegy a házaspár, mi is! Miért nem mondja ezt az iskola nagyobbik hányada? Egyáltalán, hogyan lehet így dolgozni, tervez­ni? Be kell látni, hogy ez kétélű fegyver, mert hangulati hatásai mellett a bizonytalan tanulói lét­szám a tanári létszám bizonytalan­ságát vonja maga után. Igaz, hogy ebben a kérdésben igen jelentős szerepet játszott a két tannyelvű gimnáziumok körül ez év januárjától kialakult, igen kedve­zőtlen helyzet, amelyről az olvasó bizonyára sokat hallott és nem kerülte el Pásztót sem. Az intézmény jelen állapotában is képes a magyar—francia tagozat működtetésére, ehhez vannak taná­rai, tudja biztosítani a magas szín­vonalú nyelvoktatást, de most már a szaktárgyakra is nagyobb hang­súlyt kíván fektetni. Deák Kálmán igazgató testületet igazgatóhelyettesi szinten képviselje egy tanár a franciások közül a gimnázium vezetésében. Optimizmusunkat alátámasztja a Tóth-házaspár kompromisszumkész­sége is. A történtek után is bölcsen cselekedve letettek egy jövőre vonat­kozó programtervezetet a polgármester asztalára, amely azt tartalmazza, hogyan lehetne a jelen keretek között is együtt dolgozni az adott tantestület­tel, iskolavezetéssel. Nem rajtuk és nem is rajtunk múlik tehát a pásztói gimnázium, illetve a III/F sorsa. Nagy János és Gombos Ferenc szülők ‘A pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskolában folyó ma­gyar—francia két tannyelvű képzés helyzetével, jövőjével kapcsolatos vitát az igazgató, illetve újabb két szülő — rövi­dített változatú — véleményé­nek közlésével befejezettnek tekintjük. Az ügy érdemi fejle­ményeire természetesen visz- szatérünk. (A szerk.) „Lesz-e szeptemberben III/F?” Britta Winckler: RIVÁLISOK FEHÉR KÖPENYBEN Győzött a 13-as... Méltatlan rendezés a szépek versenyén 16. rész Dr. Wrangel a szülésznőhöz fordult. — Oldalra fektetést a lumbál-érzéstelenítéshez — ren­delte. A másik nővérrel kezébe adatta a már előkészített fecsken­dőt és beadta az injekciót. Az ismét hátára fektetett beteg rövi­desen a hátsó bordáitól egészen a lábfejéig teljesen érzéketlenné vált, de eszméleténél maradt. Dr. Wrangel szájkendőt kötött fel és kesztyűt cserélt. Mély lélegzetet vett és belekezdett a munkába. Nem az első eset volt, hogy császármetszést végzett. Megfeszített figyelemmel dolgo­zott. Átmetszette a méhszáj falát és a vákuumharanggal kiszívatta a magzatot az anyaméhből. Szó szerint az utolsó percben, hiszen a kis test már egészen elkékült. — Oxigénhiány! A szülésznő átvette az újszü­löttet, aki levegő után kapkodott, majd keservesen felsírt. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és dr. Keller lépett a szülő­szobába. Erősen lihegett, mert ijedtében úgy futott, mint egy hosszútávfutó, ugyanis sétája közben hirtelen eszébe jutott, hogy a szülőszobából mit is tele­fonáltak neki, és hogy erre ő hogyan rendelkezett. — Későn érkeztem? — tódult a kérdés Keller ajkára. — Még nem — válaszolta dr. Wrangel röviden. — Lássa el kérem az anyát! Közben én a csecsemővel foglalkozom. — Természetesen — válaszol­ta dr. Keller, aki kutyául érezte magát. A következő percekben azonban bebizonyította, hogy valóban jó orvos. Megtisztította a szülőcsatomát és bevarrta a méhszáj falát. Majd megkönnye- bülten utasította a nővért, hogy a beteget helyezzék át a megfigye­lőbe. A mozdulatlanul fekvő asszonyhoz néhány megnyugtató szót intézett. — Minden rendben van. Próbáljon meg most aludni. Később újra megnézem. A páciens megpróbált moso­lyogni, mialatt a szülőszobából átvitték a megfigyelőbe, de nem volt hozzá ereje. Dr. Keller odalépett a főnöké­hez, aki a szó szoros értelmében harcot folytatott az újszülött életéért. — Köszönöm Wrangel doktor úr — szólt fojtott hangon a főorvos. — Én... én nagyon saj­nálom... — Felejtse el — válaszolt röviden, és figyelmét megint a csecsemőre fordította. — Azt hiszem, a többit rábízhatjuk az inkubátorra — vélte, visszafor­dulva dr. Kellerhez. Ismét ke­resztezte a pillantása a főorvosét, és észrevette szemében a sajátsá­gos csillogást. A kolléga gyors lélegzése sem kerülte el a figyel­mét. Nem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy dr. Keller nem a legjobb egészségnek örvend, és elhatározta, hogy amint lehet, beszélni fog erről vele. — Átve­szi most a kicsit?-— Magától értetődik — mond­ta dr. Keller, és az elsiető igaz­gató főorvos után nézett, míg az el nem tűnt. Csak ezután látott hozzá, hogy a csecsemővel fog­lalkozzon, és gondoskodott róla, hogy a gyerek inkubátorba kerül­jön. A parkbeli séta jót tett Barba­rának. Ismét képes volt tisztán gondolkozni. Az összevisszaság, amit a két beszélgetés, dr. Keller- rel és az igazgatóval, lelkében okozott, feloldódott. Útban osztálya felé találkozott dr. Schoberrel, aki rendkívül elcsigázottnak látszott. — Tör­tént valami míg én távol voltam? — kérdezte. — Hát történt egy és más — válaszolta dr. Schober, és kérés nélkül elmondta a kolléganőjé­nek, hogy mi történt a szülőszo­bában. Barbara Fembach elsápadt. Matthias Kellerre gondolt, aki most biztosan megint mély lelki válságban van. Hirtelen elhatá­rozta, hogy megkeresi dr. Kellert. Háromszor is be kellett kopogtat­nia, mire felhangzott egy barát­ságtalan „szabad”. — Maga az? — szólt elkínzot- tan dr. Keller, amikor meglátta, hogy Barbara Fembach áll előtte. — Mi baj van? — Dr. Schober elmesélte, ami a szülőszobában... — Szóval elmesélte — vágta el dr. Keller az orvosnő szavát. —' Akkor úgyis tud mindent — fűzte hozzá keserűen. — De nagyon szeretném magától hallani, Matthias — kérlelte Barbara Fembach kedves hangon. Dr. Keller az ajkába harapott. — Na jó — egyezett bele mogor­ván, és elismételte a történteket. — Kudarcot vallottam — fejezte be. — Most meg van elégedve, Barbara? — Majd ha maga felhagy az önsajnálattal — válaszolta az orvosnő. — Mit akar, végül is jól végződött. (Folytatjuk) Budapest: Kongresszusi Köz­pont. A várakozás izgalmas per­cei töltik be a légkört. Mindenki találgat. Vajon ki lesz a szépség­királynő 1991-ben? Most végre minden eldől! A teremben kia­lusznak a fények, megszűnik a suttogás és belép a műsor házi­gazdája, Antal Imre. A színpad hátterében a félhomályban, kar­csú női alakok: a királynői cím várományosai. A szakmai és a szponzori zsűri tekintélyes cégek képviselőiből és híres emberek­ből áll. A lányok először estélyi ruhá­ban mutatkoznak be, melyet Borszéki Zita, a „Kék Duna” divatszalon vezetője tervezett. Nógrád megye szépe, Fejérvári Judit, is ott látható: könnyedén mozog, szűk ruhájában. És ez nem véletlen, hiszen testnevelés szakos tanár. Egyébként is a felkészülésben Ritz Laura, az ország egyik legszebben mozgó manökenje segített a jelölteknek. A fürdőruhában színpadra lépő lányokat a közönség férfi tagjai­nak hangos ovációja kísérti. A két bemutató előtti, illetve közötti unalmasnak mondható műsorral telik. A becsúszott hibák még az ország legjobb konferansziéját is zavarba hoz­zák. A holtidőt, a kínosan hossz- zú perceket a közönség evéssel, ivással, csevegéssel tölti el a helyszínen, a tv-nézők pedig a Híradót láthatják. De végre elkezdődik az ered­ményhirdetés! Először a különdí- jak lelnek gazdára. Mosolygós, boldog arcok. Az Európa Divat­stúdió által meghirdetett versenyt Michna Orsolya nyeri. A másik udvarhölgy pluszként egy hu­szonnégy karátos slusszkulcshoz tartozó tűzpiros csodaautót kap ajándékba. S a 13-as szám sze­rencsét hoz Bálint Antóniának! O Magyarország szépségkirálynő­je. Nevet és sír egyszerrel Bol­dog, s alig akarja elhinni, hogy valóban nyert. A többi lány arcán a megkönnyebbülés és a csalódás mosolya. Pedig nincs okuk a szomorkodásra. Nekik nincs miért szégyenkezniük, a műsor szervezőinek, rendezőinek vi­szont annál inkább le kell von­niuk a konzekvenciákat. Szeli Sára

Next

/
Thumbnails
Contents