Új Nógrád, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-19 / 168. szám

2 njzpmu HAZAI KÖRKÉP— KÜLFÖLD 1991. JÚLIUS 19., PÉNTEK KÉRDŐJEL Remélhetünk? (FEB) A 7 vezető nyugati hatalom londoni csúcsértekezletét természetesen minden résztvevő — a nyolcadik, Gorbacsov is — sikeresnek mondja. Mint mindig, minden hasonló tanácskozást. Az igazi értékelést persze majd az élet adja. Mint mindig. Mii intéztek masuknak a 7-ek? Nem voltak szentek, de a kezük magától értetődően — maguk felé hajlott. Ha nem is túl hangosan, de intézték a saját ügyeiket: lépéseket határoztak el a recesszió el­kerülésére. az árstabilitás erősítésére, a nemzetközi kereskedelmet se­gítő GATT-tárgyalások újraindítására. Mire jutott Gorbacsov? A START-egyezménnyel — kettesben Bushsal — történelmet írt. A hetektől több politikai és erkölcsi támogatást kapott, mint amennyit várhatott, s kevesebb gazdasági segítséget ajánlottak, mint amennyit titkon remélt. A szovjet reform- folyamatok szempont jából kiegyensúlyozottnak tekintheti a mérleget. Mit remélünk mi? Újból megerősítették a kelet-európai reformor­szágok iránt elkötelezettségüket és a „közeli kapcsolatok” igényét, kdátásba helyezték a nyugati piacok nyitottságát, ha van árunk. Korrektek voltak és visszafogottak. De a hiányzó jelzőkből is tudo­másul kell vennünk, hogy nem mi vagyunk a világ közepe. Legyünk reálisak: ennyit várhattunk. Kocsis Tamás Göncz Árpád Olaszországba utazott Csaknem 3 milliárd dollár Háborús károk Szlovéniában Új pénz Moszkva. (MTI) Litvániában elkészült az új pénzérme, amelyet a balti köztársaság 1993. január l-jétől szeretne bevezetni a rubel helyett. Az új érméket Gediminas Vagnorius litván miniszterelnök maga mutatta be a helyi televízió­ban. (MTI) Göncz. Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke, csütörtökön nem hivatalos látogatásra Olasz­országba utazott. Részt vesz a Pentagonale-országok részvéte­lével rendezett közép-európai színházi fesztivál megnyitásán az Rosszul irányító irányítók Leningrad. (TASZSZ) Csü­törtökön Leningrádból visszain­dult Helsinkibe négy német turis­ta, akik július 15-én „szabályta­lanul” érkeztek meg a szovjet városba. A turistákat Helsinkiből szállító gép ugyanis — akkor még ismeretlen okokból — letért a nemzetközi légifolyosóról, s ezért az M—20-as gépet két szovjet vadászrepülő és egy heli­kopter a leningrádi repülőtérig kísérte. A szovjet hatóságok a turistákat azután engedték távoz­ni, hogy kiderült: a gép a földi irányítószolgálatok hibájából tévedt el. olaszországi Cividale del Friuli- ban. A tervek szerint, útja során találkozik az olasz politikai és gazdasági élet képviselőivel, és koszorút helyez el az. udinei magyar temetőben, és felkeresi az Isonzo melletti csatamezőt is. Belgrad. (MTI ) A Szlovén Köztársaság területén vívott harcok és annak következmé­nyei 2.714 milliárd dollár kárt okoztak a köztársaságnak — állapította meg az. a különbizott­ság Szlovéniában, amely a háborús károk felmérésével foglalkozik. A szlovén tájékoztatási szol­gálat Ljubljanában kiadott összesítője szerint az első hiva­talos becslések alapján a köztár­saság úthálózatában 49,5 millió, a közúti közlekedésben 17,8 millió, míg a vasúti hálózatban 1,1 millió dollár értékű kár ke­letkezett. A különbizottság becslése szerint a távközlésben 3,7 millió, a légiközlekedésben, a repülőtereken 110,6 millió dollár értékű a kár. A határátkelőhelyeken az épületekben, a berendezések­ben és a felszerelésekben kelet­kezett kár 4,7 millió dollár, az erre a helyekre költött védelmi kiadások pluszköltsége pedig 152 millió dollár volt. A szlovén felmérések szerint a köztársaság egészségügyi szolgálatánál 13 millió, a keres­kedelemben 17 millió, a mező- gazdaságban 4,3 millió, az ener­giaszektorban 10,2 millió, az idegenforgalomban 20 millió, plusz a kiesésből 800 millió, az iparban 304 millió, a termelés- kiesésből pedig 1,2 milliárd dollár értékű a kár. A bőség is nagy úr (Folytatás a: I. olihi' ál) Egyikük sem titk>-It.i csak jót akar magának, s természetesen az elosztás elvét is eszerint állítot­ta fel. Ennél fogva az egyezség nem születhetett meg. Készültek ellenben újabb és újabb variációk a részesedésre, de egyik sem aratott osztatlan sikert. Pár napja végre a két fél ré­széről külön erre a célra alakult bizottságok mégis dűlőre vitték a dolgot. Eszerint Dorogházát 4,7 millió forint illeti meg a közös­ből. Hogy az összeg több mint ötven százalékát kapta meg, abban szerepet játszottak az ott meg nem valósult beruházások, és „beleszólt" a tehó fizetése is. A helyi önkormányzat ebből a pénzből két új utat épít, illetve egy harmadikat felújít. Nemtiben még hátravan egy jelentős moz­zanat, az aranytartalék bekaszíro- zásáig, nevezetesen a képviselő- testület - részéről a felosztás deklarálása, jóváhagyása. Sebaj, a nehezén már túl lesznek hama­rosan. ni. j. Rendszám nélkül, lejárt jogosítvánnyal Ütközött a fantom Trabant Mégis blokád? Prága. (MTI) A bősi vízi erőmű építése ellen tiltakozó kör­nyezetvédők nem hajlandóak tudomásul venni, hogy a szlovák rendőrség szerda este lezárta a körtvélyesi víztárolónál lévő szi­vattyúállomás környékét, az eddigi tiltakozó akció helyszínét. Csütörtök reggel — munkakez­dés idején — a tüntetők ismét megjelentek a munkaterületre ve­zető bekötőutaknál. A szovjetek elégedetlenek (MTI) A szovjet vezetés elége­detlen a Hetek segítségcsomagjá­val. A televízió Vitalij Csurkinl. a szovjet külügyminisztérium szó­vivőjét idézte, aki szerint jó együttműködési terv született, de ..többet is el lehetett volna érni”. A Hetek egy folyamat kezde­tének tartjuk a történteket. Fenyegetés Bush ellen Ankara. (Reuter) A Dev-Sol (Forradalmi Baloldal) elnevezésű szélsőbaloldali török terrorszer­vezet csütörtökön merénylettel fenyegette meg Bush amerikai elnököt, akit a hét végére várnak ankarai és isztambuli látogatásra. (Folytatás az I. oldalról) A téma előadója a Budapest— Vidéki Távközlési Igazgatóság szakembere a kazári crossbarköz­pontról nem tett említést, illetve annyit mondott, hogy ezen a vidéken is lehetővé teszik a már meglévő telefonvonalak éjjel­nappali hívhatóságát. Vélhetően lefújták a megyei távközlés nagyreményű kezde­ményezését. De ezzel nem nyu­godtak meg a kedélyek a község­ben. Pedig nem a polgármesterek a hibásak. A várható fejlemé­nyekről kérdeztük Dévényi Ist­vánt. a Budapest—Vidéki Táv­közlési Igazgatóság fejlesztési igazgatóhelyettesét: — A faluprogramban szerepel Nógrád megye említett települé­Vih 'r’pnlttika. mint .Jtirli'l". (FEB) A londoni csúcsértekezlet egyik fontos tanulsága, hogy a világ­politika kényes kérdéseit legjobb evés közben megtárgyalni. Gorbacsov és Bush ugyanis ebéd közben oldotta meg a START-szerződéssel kapcsola­tos problémákat. Az, angol miniszter­elnök a vacsorameghívásokat kedvel­te. a francia elnök és az olasz minisz­terelnök viszont előszeretettel tárgyalt partnereivel reggelizés közben. A német kancellár és a kanadai kor­mányfő tárgyalásait a tízórai elfo­gyasztásával kötötte össze. A japán miniszterelnök viszont csak ,,szára­zon” tárgyalt Gorbaesovval. Nyílik a Balaton Airport (MTI i A jövő héten nyitja meg kapuit Magyarország első ma­gánüzemeltetésű, betonpályás re­pülőtere, a sármelléki Balaton Airport. A Balaton Airport az első időszakban magántepülőgé- peket fogad. A repülőtér műszaki átadására a repülés 100 éves év­fordulóján, július 24-én kerül sor. Az ünnepélyes megnyitó pedig július 27-én lesz. seinek fejlesztése is. Pillanatnyi­lag a tervezés fázisában vagyunk, s a kivitelezés pénzügyi kérdés. A helyi kezdeményezésekkel továbbra is számolunk, sőt egyes beruházásainkat ezekre építjük. Terveink megvalósulása pénz­ügyi lehetőségektől is függ. Sal­gótarjánban 1993-ra digitális központot tervezünk a jelenlegi központtal együttműködőén. Sajnos a fentiek megvalósulása az országos programmal együtt fut és elképzelhető, hogy csúszás következik be. Mindent megte­szünk, hogy Nógrád megye ré­szére is biztosítsuk a telefonfej­lesztés szempontjából a gazdasá­gi fejlődéshez szükséges esély- egyenlőséget. Szabó Gy. Sándor LONDONI MAZSOLÁK „Ha én gazdag lennék” angol miniszterelnök által rendezett jóhangulatú vacsorával fejeződött be. Az est legnagyobb sikerét az a ..hang­verseny” aratta, amelyet a résztvevők Bonn. „A szövetségi kormány számára fontos volt, hogy a Szovjetunió különleges problé­mái a (londoni) gazdasági csúcs- találkozón, ne szorítsák háttérbe a közép- és kelet-európai reform- országok gondjait. Csehszlová­kiában, Lengyelországban, Ma­gyarországon. Romániában és Bulgáriában 100 millió emberéi, akik a szabadságeszményekre (MTI) Mihail Gorbacsov szov­jet államfő szokást csinált abból, hogy a feje tetejére állítja a politikát. Pontosan azt tette most is, amikor szerdán Londonban tárgyalóasztalhoz ült a leggazda­gabb tőkés országok vezetőivel, hogy segítségüket kérje a Szov­jetunió számára. Amikor Gorbacsov 1985 már­ciusban hatalomra került, az volt a Kreml hivatalos vonala, hogy a kommunizmus az egyetlen gaz­dasági rendszer, amelynek jövője van, a kapitalizmus kudarcra van kárhoztatva és a nyugati „bur- zsoá" demokráciák meg akarják semmisíteni a Szovjetuniót. Gorbacsov, a nagy pragmatikus azóta már régen megszabadult az ilyen ideológiai tehertételektől és alig ismer gátlásokat, amikor arról van szó, hogy előmozdítsa az általa 1985-ben elindított re­formokat, a peresztrojkát. 1990. nyaráig Gorbacsov öt éven át az első vonalból vezette a reform érdekében kezdett har­cot. Akkor következett be az első cikcakk. Véget vetett a kommu­nista párt törvény biztosította monopolhelyzetének, de zavarba kezdeményeztek. Bush a közismert „Money, money, money” című dalt kedvelte, Gorbacsov viszont „Ha én gazdag lennék” című musicalrészletet tűzte „műsorára". Kö/.ép-Európa „képviseletében" a zenekar eljátszotta a Kék Duna-keringőt. Vilajfkarmwiy A német Bild Zeitung a Hetekből megalakította a „világkormányt”. A miniszterelnök Bush lenne „aki min­den fontos kérdésben döntésképes". A miniszterelnök-helyettes'és pénzügy- miniszter tárcáját Kohl kapná „mert jól tud bánni a világ pénzeivel”. A külügyminiszteri poszt várományosa az angol John Major. Gorbacsov tárca nélküli miniszter lenne „mert nem tud tőkét behozni a kormányba". épülő társadalmi rendhez vezető úton rá vannak utalva a szabad világ támogatására. A szövetségi kormány elvárja, hogy a nyugati ipari országok mindenkori telje­sítőképességüknek megfelelően, tisztességes részt vállalnak ebből a felelősségből” —jelentette ki csütörtökön Bonnban Helmut Kohl kancellár a német kormány ülésén. ejtette számos hívét azzal, hogy maga nem volt hajlandó kilépni a pártból. Azután hirtelen elvetet­te az „500 napos" gazdasági reformtervet, amiről korábban megállapodott Jelcinnel, a radi­kális orosz vezetővel, és a terv­nek konzervatívabb változatát fogadta el. Állást foglalt a ma­gántulajdon túlságosan széles körű bevezetése ellen és erőtelje­sen védelmébe vette a hadsereget a liberálisok bírálataival szem­ben. Egvre nagyobb hatalmat ragadott magához és egyik rende­letet a másik után bocsátotta ki, hogy javítsa a gazdaság helyze­tét. Januárban a hadsereg litvániai erőszakos fellépése után sokan meg voltak győződve róla. hogy Gorbacsov visszafordíthatatlanul átállott a kemény kéz politikáját hirdetők táborába és hogy a peresztrojka haldoklik. Jelcin ekkor a szovjet elnök lemondását követelte és a reformisták tízezer számra tüntettek Moszkva utcáin Gorbacsov ellen. Az ország jövő­jéről márciusban megtartott népszavazáson elért szerény eredmény és Jelcin politikai Különös baleset történt tegnap Salgótarjánban. Délben Cered felé haladt az M. I. vezette Tra­bant. Zagyvaróna közelében, a rendszám nélküli személygép­kocsi — vezetőjének lejárt a jogosítványa is — egy erősen jobbra ívelő kanyarban, áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött a vele szemben Párizs. Roland Dumas francia külügyi államminiszterrel tár­gyalt csütörtökön délelőtt a román kormány miniszterelnöke, Petre Roman. A kormányfő első­sorban azt sürgette, hogy Francia- ország és általában a Nyugat növelje meg a Romániának nyúj­tott támogatást, s ezen belül a Szovjetuniónak nyújtandó segít­séget olyan formában alakítsa ki, amely lehetővé teszi a KGST egykori tagállamainak a kereske­delmi kapcsolatok fenntartását egykori legnagyobb gazdasági sikerei az. Oroszországi Föderá­cióban azonban újabb cikcakkra késztették Gorbacsovot. Április 23-án Gorbacsov és Jelcin aláírta a „kilenc plusz egy”-es okmányt, amelyben Moszkva kötelezte magát, hogy nagyobb hatalmat ad a tagköztár­saságoknak, ők ketten pedig vállalták, hogy együttműködnek a gazdasági és a politikai refor­mok sikere érdekében. Azóta megszűnt köztük a nyílt színi ellenségeskedés. Jelcin elnöki beiktatásán Gorbacsov mondta az ünnepi beszédet. Ami Jelcint illeti, támogatta Gorbacsov londoni misszióját és azt is megígérte, hogy támogatni fogja őt a szovjet elnökválasztá­son. Gorbacsov pedig a közel­múltban — nyugati segély és beruházások reményében — elra­gadtatással beszélt a szabad piac- gazdaságról és még a konzerva­tívokkal is összetűzött a szovjet parlamentben. Annak ellenére, hogy nem hajlandó azonnal függetlenséget adni az 1940-ben a Szovjetunióba bekebelezett három balti köztár­saságnak, Gorbacsov tekintélye szabályosan közlekedő IFA te­hergépkocsival, amelyet M. K. ceredi lakos vezetett. Az ütött- kopott Trabant vezetője súlyos, nyolc napon tül gyógyuló sérülést s/envedett. A rendőrség közleke­dési osztálya a baleset körülmé­nyeit vizsgálja, mert feltehetően ittasság is közrejátszott az ütkö­zés következtében. partnerükkel. A szovjet vásárlá­sok elmaradása ugyanis súlyos gondokat okoz az érintett orszá­goknak. A román kormányfő sorozat­ban adott nyilatkozataiban szóvá tette, hogy véleménye szerint s francia tőke túlságosan is lassan kapcsolódik be a romániai gazda­ság újjáépítésébe. Azt is kifogá­solta, hogy az országról „még mindig valamiféle régivágású kép él” Franciaországban, s ez hátráltatja a beruházásokat is. külföldön változatlanul nagy. Véget vetett a kommunista ura­lomnak Kelet-Európábán, újfajta együttműködést alakított ki az Egyesült Államokkal és június 5- én átvette az 1990-es Nobel- békedíjat. amelyet azért ítéltek oda neki, mert segített felszámol­ni a hidegháborút. Odahaza azonban népszerűsé­ge éppen olyan csekély, mint eddig. A 16 millió tagot számláló kommunista pártot szakadás fenyegeti, de a liberális és a radikális ellenzék még jobban megosztott. Amint a központilag irányított szovjet gazdaság fokozatosan szétesik. Gorbacsov és közgaz­dászai hat esztendeje azon tűnőd­nek. hogy mivel helyettesítsék. A termelés csökkent, az üzletek polcai üresek. A határozottság hiánya, a dönteni nem tudás a piaci reformok terén jelentik Gorbacsov legsebezhetőbb olda­lát. Tény azonban, hogy Gorba­csov ma is a politikai manővere­zés mestere, aki képes ujja köré csavarni az összes szovjet politi­kusokat, kivéve Jelcint. Nyuga­tiak, akik találkoztak vele. rend­kívül intelligensnek tartják, olyan politikusnak, akinek meg­nyerő a modora és elbűvölő tud lenni — ami igencsak ritkán volt elmondható az elmúlt idők szov­jet vezetőiről. Talán mégsem maradnak hoppon a telefonigénylők Sokatmondó zeneszániok: A csúcsértekezlet hivatalos része az Kohl mellettünk érvel Akj a feje tetejére állítja a politikát Petre Roman kifogásol

Next

/
Thumbnails
Contents