Új Nógrád, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-18 / 167. szám
HIRDETÉS — MOZAIK HEunmi 7 1991. JÚLIUS 18., CSÜTÖRTÖK Ezúton tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk és dédpapánk BENCZE JÁNOS MÁV-nyugdíjas rövid szenvedés után 86 éves korában elhunyt. Temetése 1991. július 19-én (pénteken) 13.30 órakor lesz a salgótarjáni régi központi temetőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD m&íi a Köszönetét mondunk mindazoknak. akik szeretett halottunk, PALCHUBER LAJOS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fá jdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Felesége, Lányai, Unokái. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk HÁROM GYULA temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és mély fájdalmunkban osztoztak. GYÁSZOLÓ CSALÁD Kínai tagozat szovjet egyetemen (AN) A korábbi jószomszédi kapcsolatok újjászületése a Szovjetunió és Kína között, továbbá a kereskedelmi forgalom, a tudományos és kulturális együttműködés növekedése hozzájárult, hogy a Távol-Kelet szovjet egyetemén kínai tagozatot állítottak fel. A „Kelettanszéken'' kínai filológia tagozatot indítottak, így koreai és japán hallgatók eddig is megvolt oktatásán kívül új színfolttal gazdagodott az egyetem. KÍVÁNCSISKODÓ Nyitás a 100. évfordulón — Megnyitják-e a tervezett időben a Palóc Múzeumot Balassagyarmaton, tettük fel a Kíváncsiskodó legutóbbi kérdését Zólyomi Józsefnek, az intézmény igazgatójának. — A szükséges pénzösszeg előteremtésével, melynek felét, 3,5 millió forintot a megyei önkormányzat, és ugyanannyit a Művelődési és Közoktatási Minisztérium biztosított, már folynak a befejező munkálatok. Terveink szerint a Palóc Múzeum alapításának 100. évfordulóján, november 29-én nyitjuk meg az állandó néprajzi tárlatot „A bölcsőtől a sírig — Paraszti ünnepek és hétköznapok Nógrád megyében címmel. Két időszaki — egy képzőművészeti, s egy helytörténeti — kiállítás is nyílik majd. — Elkeseredett apa kereste fel szerkesztőségünket, aki arra szeretne választ kapni, hogy ki a felelős a salgótarjáni új köztemető rendjének fenntartásáért, ugyanis ismeretlen rongálok rendszeresen kárt tesznek a sírokban. Veszélyes kutyafalkák Moszkvában (AN) Csupán Moszkvában több mint százötven embert haraptak meg veszett kutyák á? év első négy hónapjában. Különösen veszélyesek a kutyakölykök és a kismacskák, hiszen nincs olyan gyerek, aki megállná simogatá- suk, dajkálásuk nélkül. A gyerekek közt tizenegyen jártak pórul, s ma is kórházban ápolják őket. Ebben az esztendőben eddig három és fél ezer gazdátlan kutyát, több mint másfél ezer macskát fogdostak össze a szovjet fővárosban az ezzel foglalkozó brigád. Sorsukat illetően, a talányos „neutralizálás” szót használja az újság. Dísztávirat * Szeretettel búcsúzom volt kollégáimtól: az AS—M Nógrád Megyei Irodája és az Új Nógrád Szerkesztőség dolgozóitól. Nádasdi Andrea. Antall József látogatása előtt A Magyar Köztársaság miniszterelnöke, mint ismeretes, július 20-án városunkba látogat. Mi várható egy ilyen látogatástól, hogyan értékeljük? Erre a kérdésre próbálnak választ adni a ma esti élő adásunk vendégei: Korill Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke, valamint Pál József és Speidl Zoltán ország- gyűlési képviselők. (Ez a műsorunk, aktualitása miatt, a korábban meghirdetett „Nógrádi alapítványok"— témakörű élő adást szorítja ki, amelyet egy későbbi időpontban rendezünk meg). * Az Antall József látogatásáról készített összefoglalónkat július 22-i. hétfői adásunkban láthatják. * FŐSZEREPBEN: A HELYI ADÓ, de korántsem lesznek mellékszereplők azok, akiket jövő csütörtökön a stúdióba várunk élő adásunk vendégeiként. Bővebbet a július 25-i Új Nógrádban. * MI AZ ÖNÖK NYELVÉN BESZÉLÜNK VÁLASSZÁK AZ STV CSATORNÁJÁT Salgótarjáni Városi Televízió, Tanácsköztársasáság tér 13. Naptár 1991. július 18. csütörtök. A Nap kél 5.05 — nyugszik 20.36 órakor A Hold kél 13.24 — nyugszik 23.25 órakor NÉVNAP Sok boldogságot kívánunk FRIGYES nevű kedves olvasóinknak, akik ma ünnepük névnapjukat. Várható időjárás Meleg marad az idő, de a gyenge hideg front némi felfrissülést jelent. Megélénkül az északi szél, amely helyenként viharossá is válhat. A hőmérséklet délelőtt 17—19, délután 25—30 fok körül alakul. Szerkesztőségi ügyelet; :V_> / lfi-455 ÉVFORDULÓ Nyolcvanöt éve született Philadelphiában Clifford Odets (1906—1963) amerikai író. Elfogták a „pártütőket”... Gál Péter méhész sikeresen fogta be az egyik „hűtlen" királynőt és az őt követő alattvalóikat. Fotó: STLRMANN Génterápia a rák ellen A washingtoni Bethesda Kórház három orvoskutatója, géntechnikai úton akarja az emberi fehérvérsejteket a rák elleni gének egész sorával „föl-, fegyverezni”. Január vége óta két előrehaladott rákban szenvedő betegnek saját, sejtkultúrában szaporított fehér vérsejtjeiket adják, melyekben a rákos sejteket elpusztító géneket építettek be. Az orvoscsoport most az immun- rendszert élénkítő jelző- és növekedési yfaktorokat kívánja a vérsejtekbe beépíteni. E helyen ingyenesen közvetítünk minden jószándékú üzenetet, kérést, véleményt 13 szó erejéig. Közlésre szánt gondolatait a lap legfrissebb számából kivágott B—13 zsetonnal együtt juttassa el a szerkesztőségünkbe, s a legközelebbi lapszámunkban megjelenik. Ünnepi jókívánságait, családi, közösségi gratulációit, DÍSZTÁVIRAT rovatunkban 300,— Ft-ért jelentetjük meg. „CÍMKÉS” fiúnak! Titkokból nem élünk meg. Ki vagy??? Válaszolj!!! Zsuzsa. IS? Emlékszel még 87.07.19-re? Hidd el, még mindig! „Akkor IS" BOLDOGGÁ TESZEL, ha sokszor mondod még, hogy örökké csak engem Szeretsz! Ani, Bodi! Nagybátony. T. KRISZTIÁNNAK a piacra! Miért nem jöttél pénteken árulni? Nagyon vártalak! Szőke lány! CS-NEK! — Félek — Ugye sokáig tart még ez a forróság — KAZÁRRA égy fiúnak! Szerelemmel tele. ragyogó két szemed, örökké szeretlek „kis” Bóna tégedet. DR. GOMBOS PÁLNÉ, Évike! Együtt örülünk a kiváló gyógyszerészeimnek. Hírlapos lányok a városházáról. MŰSORAJÁNLATUNK: ( rádió A KOSSUTH: 4.30: Reggeli krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Erdőkerülő Zalában. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.05: Tipp. 11.10: Népzenetár. 11.25: A Szabó család. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Könyvszemle. 14.15: Az Állami Népi együttes felvételeiből. 15.05: Legenda Tamási Áronról. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Humorfesztivál. 17.05: Cigányfélóra. 17.35: Versek. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.41: Népdalok. 19.50: Hajszálgyökerek. 20.05: Komaasszonyok. 21.05: Zongoraszonáta. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Korkóstoló. 23.05: Új lemezeinkből. 24.00: Hírek. PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. 8.05: Nyitni- kék. 8.35: A csudálatos Mary. 8.54: Muzsikáló természet. 9.00: Hírek. 9.08: Slágerről slágerre. 9.50: Népdalkörök pódiuma. 10.15: Édes anyanyelvűnk. 10.20: Operaslágerek. 10.50: Peres, poros iratok. 11.00: Hírek. 11.03: A mi korunkban. 11.23: Gramofonsztárok. 12.00: Régi nóta, híres nóta. 13.00: Hírek. 13.03: Nosztalgiahullám. 13.45: Időjárás-jelentés. 14.00: Lelátó. 14.30: Az acélkígyó. 15.00: Hírek. 15.05: Zenés játékokból. 15.48: A heavy metal kedvelőinek. MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 5.45: Jó reggelt Magyarország! 5.50: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Verkli. 9.00: Jóga. 9.20: Képújság. 16.24: Napi műsorajánlat. 16.25: Román nyelvű nemzetiségi magazin. 16.50: Képújság. 16.55: Rabszolgasors. 17.30: Gála. 18.00: Műsorismertetés. 18.05: Pénzvilág. 18.15: Gyereksarok. 18.45: IS. 19.15: Mini klip-mix. 19.30: Híradó. 20.00: Telesport. 20.15: Egészséget mindenkinek! 20.45: Armelle: 22.00: Új Világ. 22.45: Menedzser Magazin. 23.30: Késő esti híradó. 23.35: BBC-híra- dó. 2. MŰSOR: 6.00: Napkelte. 16.20: Hírek. 16.30: Ötről hatra. 17.30: Torpedó. 17.45: Gyerekeknek. 18.15: Telesport. 18.35: Műsorelőzetes. 18.40: Esti egyenleg. 19.00: Kincses sziget az űrben. 19.45: Néprajzi értékeink. 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. 21.05: Hogy volt... 22.00: Híradó. 22.35: Napzárta előtt... 23.00: Filmklub. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 9.00: Mesefilm. 10.05: Évek a szovjet hadsereggel. 11.05: Gallus Anno. 11.35: Szórakoztató vetélkedő. 16.10: A szakadék fölött. 17.00: Autósok, motorosok magazinja. 17.40: A nap percei. 17.50: Piac, kereskedelem, pénzügy. 18.50: Torna. 19.00: Esti mese. 19.20: Időjárás. 19.30: Tévénapló. 20.00: Harc a demokráciáért. 21.05: Élet csipkében. 22.00: Események, kommentárok. 22.40: A zsákmány. 2. MŰSOR: 18.00: Esti mese. 18.10: Cserélünk? 18.50: Publicisztikai műsor. 19.20: Időjárás. 19.30: Tévénapló. 20.00: Pillantás a tükörbe. 21.00: Dokumentumfilm. 21.30: Híradó. 21.53: Sport. 22.00: Tanácsadó. TV 5 16.05: Hírek. 16.15: Játék a szótárral. 16.35: Negyven fok árnyékban. 18.30: Francia nyelvlecke. 19.00: Hírek. 19.20: Zöld négyszög. 20.00: Sztríp 10. 21.00: Hírek. 21.35: Első az egészség. 23.00: Hírek. 23.15: Tour de France híradó. 23.35: Zenei archívum. 1991. július 18-i műsora 18.51: Műsorismertetés. 18.54:MOVI Híradó. 19.03: Lapszemle. 19.07: Esti mese (Hurrá, jó ötlet!) 19.12: Anyaság... (Fogászati tanácsok-eü. kisfilm). 19.24: Reklám. 19.30: Viharos hétfő (angol bűnügyi film). 21.04: „Antall József látogatása előtt” - élő stúdióbeszélgetés Korill Ferenccel, a megyei önkjormányzat elnökével, Pál Jő17.00: RádióMa. 19.00: Hírek. 19.03: A rock gyermekei. 19.30: Popregiszter. 20.00: Garázs. 20.30: Rock-mobil. 21.00: Hírek. 21.03: Daráló. 22.00: Kattogó kabaré. 23.00: Hírek. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Szalagtárunk titkai. BARTÓK: 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Monteverdi operáiból.9.50: Zenekari muzsika. 10.21: Novella. 10.52: Az MR énekkara énekel. 11.14: Bartók vonósnégyes felvételeiből. 12.00: Hírek. 12.05: Szimfonikus zene. 12.30: Operarészletek. 13.00: Hallgassuk újra! 14.00: Sioni Fesztivál 1990. 15.20: Kamarazene. 16.00: Hírek. 16.05: Nerone. 16.30: Nagy mesterek műveiből. 19.00: Hírek. 19.25: Hangverseny. 20.30: Kamarazene. 21.19: A múlt a jelenben. 21.39: Az okos lány. 23.00: Rádiószínház. 23.41: Magyar rézfúvósegyüttesek. 24.00: Hírek. A MISKOLCI STÚDIÓ pénteki műsora 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. 6.30: Észak-magyarországi krónika - Vízóra-leolvasó, vagy besurranó? - Miért kellett nekünk az új lineális polietilén gyár? - A diákok nyári foglalkoztatása - Az orvos válaszol - Piaci jelentés - Reklám. Szerkesztő: Farkas Pap Zsolt. 16.00-18.00: A miskolci stúdió kereskedelmi-információs-ze- nés műsora a Rádemis Kft. menedzselésében. SUPER CHANNEL 9.00: Rajzfilmek. 10.00: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Gyerekeknek. 17.00: Élő video- show. 19.00: Egyveleg. 20.00: Fókusz. 20.30: Üzleti hét. 21.00: Nagy koncertek. 22.00: Hírek. 22.10: Legutóbb amikor Páriszt láttam. 0.20: Hírek. 0.30: Nagy koncertek. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa - jó reggelt Németország! 9.10: A meztelen Maya. 11.00: Telebutik. 11.25: Welis Fargo mesél. 12.10: Buck Rogers. 13.00: Hírek. 13.05: Hammer. 13.35: Kalifornia klán. 14.25: A Springfield-sztori. 15.10: Senki más, csak te! 15.55: CHIP’S. 16.45: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hétmillió dolláros asszony. 18.45: Híradó. 19.25: Jump Street 21. 20.15: Szerelmi üdvözlet Tirolból. 21.55: Hírek. 22.05: Laura M. története. 23.35: Hírek. 23.45: A következő nap éjszakája. 1.15: Jump Street 21. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkórház. 9.50: Teleüzlet. 10.10: Hölgyem, Isten áldja. 12.00: Műsorismertetés. 12.05: Szerencsekerék. 12.45: Telebörze. 13.35: Bingo. 14.00: Thunderai macskák. 14.25: Közkórház. 15.10: Szomszédok. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Hazard megye lordjai. 16.45: A rendőrnő. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Megbabonázva. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: A szép és a bestia .21.00: Végső visszaszámlálás. 22.50: Hírek. 23.05: North Dallas 40. 1.05: Sport. 1.50: Sport. 2.20: Műsorismertetés. ( mozi ) Salgótarjáni Apolló Mozi: Fél 4, háromnegyed 6 és 8-tól: Warlock. Színes, szinkronizált amerikai film. - Kamara: Farkasokkal táncoló. Amerikai film. - Balassagyarmati Madách: 3/4 6 és 8-tól: Halál ke- resztútján (18). Színes, szinkronizált amerikai film. - Kamara: Szédülés. Színes magyar film. - Pásztó: Robin Hood. Színes, szinkronizált amerikai film. -Szécsény: Ollókezű Edward. Színes amerikai film. - Jobbágyi: Három férfi és egy kis hölgy. Színes, szinkronizált amerikai film. zseffel és Speidl Zoltánnal, ország- gyűlési képviselőkkel. 21.20: Aláírás (játék - nyerési lehetőséggel). 21.24: STV Hullámhossz (Benne: Kápolnaszentelés a Karancson; Rádióamatőrök világbajnoksága; Képek egy polgár család életéből az 1910-es évekből; A megyei rendőrfőkapitányság, hírei; Sportoló gyerekek; Természetbarát-termékek Pásztóról). kb. 22.00: Műsorzárás. ( televízió ^ c SALGÓTARJÁNI VTV \