Új Nógrád, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-18 / 167. szám

LÁTÓHATÁR 1991. JÚLIUS 18., CSÜTÖRTÖK Li&nzz] Ralph királynál vendégségben... A siker, a nemzetközi siker a moziban egyre nehezebb dolog. Kábítószeres akciófilmek, boly­góközi háborúkat imitáló tech­nikai csodák, szabadszájú, meg­unhatatlan rendőrfilmek sorá­ban még egy-egy jó vígjátéköt­let számíthat kedvező fogadta­tásra. A Ne folytassa felség! című új amerikai vígjáték (ere­deti címe: King Ralph, azaz Ralph király) könnyed nyári szórakozásnak kínálkozik, nem akar többnek mutatkozni egy jó másfél órás mulatságra szánt (hangsúlyozottan kiagyalt) tör­ténetnél. így lehet némi esélye a közönség rokonszenvére... A mánikus tiszteletreméltó­ság országában Angliában me­ginogni látszik a legfőbb tekin­tély, a trón! A Las Vegasból érkező Ralph Jones bárzongo­ristát valósággal odalökik, oda­kötözik az ereklyeszámba vehe­tő királyi székhez. Lesz, ami lesz, királynak kell lennie, mert egy tragikus fotózásnál a királyi család minden tiszteletre méltó tagja áldozatul esett... S, ha Ralph valamivel kevésbé tiszte­letre méltó személyiség is, egy sokadik unokaöcsként trónra kell kerülnie. Gondoljuk meg: egy ország­ban, ahol minden a makacs vik­toriánus előítéletek hálójában vergődik, ahol egy-két évtizede egy nő nem mehetett ki haris­nya, vagy egy férfi nyakkendő nélkül az utcára, kövér és lezser bárzongorista az uralkodó! S ráadásul, nyomban beleszeret egy sztriptízbár táncosnőjébe, és általában nem igen akar lemondani kedvteléseiről, az uralkodóhoz méltatlan szórako­zásokról. Alkalmatlan és botcsinálta király. Ráadásul kétbalkezes; minden jó szándékú cselekedete is visszájára fordul. Meg lehet egyáltalán tanulni, hogy visel­kedjen egy király? A trónem­ber? A külföldi uralkodók foga­dásán? A szeretője karjában? Ralph megkísérli, és éppen ezen nevetünk. A pompa, a királyi külsőségek, finom és kemény összeesküvések, intrikák elle­nében úgy próbál méltó uralko­dóvá lenni, hogy közben saját egyéniségét se kelljen feladnia, szerelmét se kelljen elveszíte­nie... A hiteles, történelmi díszle­tekben, kosztümökben össze­szerkesztett kitaláció itt-ott jól működő jellemvígjátékban tel­jesedik ki, másutt langyos mese marad, amely dramaturgiailag is meg-megbotlik. Mosolyogtató naivitás, hogy a király rossz modora az ország gazdasági életét komolyan befolyásoló üzleti kudarcot szül... Végül egyre több a konfliktus, s Ralph király alatt inog a trón... „Fél­recsapom koronám, szétverem a zongorám” elv kedélyessége mit sem segít: Nem folytatja, felség. A trónra új, méltóbb uralkodót kell „feltuszkolni”... A fűmet a Duna Film forgal­mazza. Erdős István NE FOLYTASSA FELSÉG! * RENDEZŐ: David S. Ward ZENE: James Newton Howard FÉNYKÉPEZTE: Kenneth Macmillan FŐSZEREPLŐK: John Goodman, Peter O’Toole, Joku Hurt, Camille Codurz * Britta Winckler: RIVÁLISOK FEHÉR KÖPENYBEN 10. rész — Én is remélem — válaszolta nem egészen őszintén Barbara Fembach. Pont ennek kell az új főnököm­nek lennie — futott át az agyán. De mellékesen nem tudta megáll­ni, hogy belássa: ez a Wrangel doktor nem csak nagyon szimpa­tikus, hanem az a mód is, aho­gyan mint új főnök bemutatko­zott, megnyerő volt. Másrészről azonban haragot is érzett. Kelle­metlenül érintette, hogy erre az állásra nem Matthiast választot­ták. Érzelmileg mindenképpen dr. Keller mellett állt. Ebből adódóan bizonyos idegenkedést érzett az új igazgató főorvossal szemben, bár ez természetesen nem Wrangel személye ellen irányult. Barbara Fembach elpirulva vette észre, hogy keze még mindig az új főnökében pihen. Gyorsan, szinte gépiesen vissza­rántotta. Észrevette a finom mosolyt, ami az igazgató szája sarkában bújkált. Fölényesnek látszott. Fembach- doktornőt kérjük a szülőszobába — hallatszott a megafonból Barbara szobájában. A doktornő felugrott és futva elindult. — Az új betegnél már nem sok van hátra -— fogadta a szülésznő —, de úgy látszik, komplikációk adódtak. Az orvosnő már fertőtlenítette is a kezét. Hallgatva engedte, hogy a nővér kezére húzza a leheletfinom kesztyűt, és begom­bolja a hátán a köpenyt. Néhány másodperc múlva belépett a szülőszobába, ahol a leendő anya feküdt a szülőágyon, és hangosan nyögött a fájdalomtól. Felismerte a lányt, hiszen ő vette fel két napja. Fiatal segédorvos lépett hozzá, kissé tanácstalannak lát­szott. Néhány szóval informálta a doktornőt. — Tehát harántfekvés — mormolta Barbara Fembach. Megnyugtatóan intett a fiatal kollégának. — Készüljenek fel fogós szü­lésre. A nyöszörgő lány felé intett: — Enyhe narkózist! Bár a beavatkozásnak ez a formája nem jelentett Barbara számára nehézséget, mégis hamarosan érezte, hogy mind idegileg, mind testileg erősen igénybe veszi. Ennek ellenére nyugodt hangon adta ki utasítá­sait a fiatal segédorvosnak, aki­nek a homlokán izzadságcseppek jelentek meg. Barbara Fembach elégedetten bólintott, és belekezdett a szülés döntő fázisába. Erősen és bizton­ságosan feküdt kezében a csillo­gó fogó, és ugyanilyen biztonsá­gosan bánt is vele. — Óvatosan — kiáltotta —, most: elengedni és nyomás az alhasra! A szülésznő értette a mestersé­gét. Tudta, mit kell tennie. Másodpercek múltak el. — Megvan — suttogta az orvosnő, és további tíz másod­perc múlva megkönnyebbülten fellélegzett. Új polgár született. A nővér felkapta ezt az apró valakit — fiú volt —, és egy-két paskolással kiváltotta belőle az első nyivákoló hangokat. Barbara Fembach elvágta a köldökzsinórt, majd megvizsgál­ta az újszülöttet. Felegyenese­dett, és elégedetten mosolygott. — Kész vagyunk — szólt oda a segédorvosnak. — Ja, igen mielőtt elfelejteném — fordult menet közben a nővér­hez —, a csecsemőt az első napokra a K szobában helyezze el. így nevezték azt a helyiséget, ahol azokat az újszülötteket tar­tották, akiknél fokozottabb meg­figyelés volt szükséges. — Később még szövetmintát Történelmi önbecsülésünkért A Nemzeti Emlékhely Alapítvány felhívása 1989 májusában tette közzé a Történelmi Igaz­ságtétel Bizottság a felhívását, amely a „kivég­zettek méltó eltemetését és egy nemzeti emlék­mű felállítását” sürgette a rákoskeresztúri köz­temető 301-es parcellájában. A magyar társada­lom 1989. június 16-án megadta azonosítható halottainak a végső tisztességet és a forradalom nemzeti emlékhelyévé vált parcellában elkezdő­dött a síremlékmű építése. Alapítványunk célja, hogy az országos pályázaton nyertes tervet, Jovánovics György alkotását a- megvalósulásá­hoz segítse. Nem kis feladat '.ez. Nemcsak a szobrász monumentális művét *kell elkészíteni, hanem a nemzeti emlékhelyhez'Vnéltó környeze­tet is, mellyel legújabb kori történelmünket becsüljük meg. Minthogy az 1956-os forradalomban és sza­badságharcban szinte az egész ország lakossága részt vett, azt szeretnénk, ha az emlékmű és környezete is a nemzet közös cselekvésének lenne az eredménye. Ezért kérjük polgártársainkat, az önkormány­zatokat, a cégeket, a pártokat és a társadalmi szervezeteket, az alapokat és az alapítványokat. itthoni- és külföldön élő honfitársainkat egyaránt, hogy hozzájárulásukkal tegyék lehetővé a síremlék építésének befejezését és nemzeti emlékhelyünk megvalósítását. Csekkszámlaszám: Postabank 021-10428- 4004, „Nemzeti Emlékhely Alapítvány”. Baán László, Beke László, Berhidi Mária, Bogárdi Zoltán, Demszky Gábor, Dalos György, Dombach Alajos, Ekler Dezső, Ember Judit, Eőrsi István, Esterházy Péter, Fényi Tibor, Galántai György, Göncz Árpád, Hegedűs B. András, Hencze Tamás, Hóm Gyula, Karátson Gábor, Keserű Katalin, Keserű Ilona, Király Magdolna, Kocsis Zoltán, Koncz Zsuzsa, Konrád György, Kovalovszky Márta, Kovács Péter, Kraszna- horkai László, Mészöly Miklós, Lázár Ervin, Marschall Miklós, Márton László, Mécs Imre, Nádas Péter, Nagy Gáspár, Németh Lajos, Pauer Gyula, Petemák Miklós, Pohár­nok Mihály, Radnóti Sándor, Rajk László, Spiró György, Szabad György, Szabados Árpád, Vásárhelyi Miklós, Vathy Zsuzsa, Vidovszki László, Zimányi Tibor. POSTÁNKBÓL j Viharok a tejjegy körül A kormány 56-os sz. rende létében szabályozza azoknak a körét, akiknek alanyi jogon jár a tejjegyutalvány. Az ön- kormányzatoknak „csak” annyi a dolguk, hogy végre­hajtsák a számukra kötelezően előírt feladatot. Akik a, rendeletet hozták talán nem is gondoltak arra, hogy egy kis faluban ez mekkora vihart kavar. Újabb támadási felület a polgármes­terek és a képviselő-testületek ellen. Egymást piszkálják az emberek mondván: „Te miért nem kérsz, ha X-nek jár, neked is jár!” És jönnek, és kémek. — Sajnos, nem min­denkinek lehet megmagyaráz­ni, hogy rendelet mit ír elő — és azt sem, hogy éppen ő miért nem kaphat. Természetesen a legtöbb szidás a polgármester­nek jut, aki (körjegyzőség lévén) még csak nem is látja a tejjegyet. Előfordul olykor, hogy a polgármester sem ért egyet egy kormányrendelettel. A magam részéről meggyőződé­sem, hogy ez a rendelet a dolgozó ember ellen született meg. Túl azon, hogy az a segélyezett, aki eddig nem itta meg a tejet, ezután sem fog „rákapni”. A teljes összegű szociális segély ugyanis olykor megha­ladja a társadalombiztosítás által folyósított szociális jára­dék összegét. Míg az előbbi semmihez nincs kötve, addig az utóbbit munkaviszony (egyeseknél több tízéves) után állapítják meg. Az előbbivel együtt jár a tejjegy, köz­gyógy igazol vány, az utóbbi­ban részesülő a csekélyke ötezer forintja mellé semmit sem kap. Az a szociális járadékos, aki 25 évet ledolgozott joggal háborog. Hiszen, bár nem százalékolták le, beteg és mint ilyen pluszkeresetre nem szá­míthat. Tisztelettel kérem a kor­mányt, a honatyákat, és a bi­zottságokat, hogy rendeleteik alkotásánál az ilyen és ehhez hasonló „ körülményeket szí­veskedjenek figyelembe ven­ni. IjíH Kis Ernőné polgármester Alsópetény akarok venni a babától — indo­kolta rendelkezését. így történt, hogy Ursula Zim­mermann újszülött fiát nem sokkal később befektették egy ágyacskába, egy többé-kevésbé kiváltságos szomszéd, nevezete­sen von Angem kereskedelmi tanácsos pár napos unokája mellé. Ezzel persze Barbara Fembach nem törődött. Szobájába vissza- , térve még egy sor adatot vezetett t be különböző beteglapokra. í Annyira elmerült a munkájában, * hogy észre sem vette az idő múlását. Csak egy véletlen pil­lantás az órájára győzte meg arról, hogy már véget ért a munkaideje. Ebben a pillanatban kopogtak — és Wrangel doktor, az új igazgató lépett be. — Világosságot láttam és gondoltam... — Állok rendelkezésére, igaz­gató úr — szakította félbe a belépő szavait hivatalos hangon az orvosnő. Ugyanakkor azonban furcsa érzés fogta el. Valami olyan feszültség, ami félig vára­kozás, félig szorongás. Úgy érez- - te magát, mintha dr. Wrangel f belépésével olyasvalami történne vele, ami ellen képtelen védekez­ni. A férfi szürkészöld szemének pillantása megzavarta. (Folytatjuk) Csütörtököt mondtunk Mottó: „Törődj a vakondtú­rásokkal! A hegyek majdcsak meglesznek valahogy...” (Pé­ter helyettesítési elve) Tanult kollégám mondta a minap, hogy füstölöghetünk ugyan a körülöttünk lévő világ tökéletlenségén — de közben figyelembe kell vennünk, hogy a világ még egyáltalában nincs kész... Igazat adtam neki. Tényleg nincs kész a világ. Bár ez önmagában egyáltalán nem okozna problémát — az már sokkal inkább, hogy a félkész világ elkészültségi foka részegységenként más és más. És persze nekünk a legkevésbé kész csücskök egyike jutott, de ez már más kérdés. Peches nemzet voltunk mindig, erre csak ezt lehet mondani ment­ségként. Verecke a hibás? Kíváncsi lennék, ha őseink annak idején nem fáradtak volna úgy el a Vereckei-hágó áthágásától, és azonnali letelepedés helyett tovább mennek (később úgy is elkalandoztak), akkor is lyu­kakkal néznénk-e az adásszü­netekkel tűzdelt tévéműsort, miközben a technika a világ készebb részén már odáig fej­lődött, hogy szondákat külde­nek a Marsra — hogy a Nap­rendszeren kívülre küldöttekről már ne is szóljak... Start és cél. Persze a készeb­bik világ már rég elfelejtette a Start-hitelt. Naná, ők már las­san a célban vannak (legaláb­bis hanyatt-homlok szágulda­nak a célszalag felé), miközben mi azon vacillálunk, hogyan is kell megvalósítani egy szabá­lyos startot — azt is hitelből... Egy újabb tégla a falban. Az bizony elkelne! De honnan? A Tüzéptől? Már a Pink Floyd sem onnan akarta beszerezni— 1979-es lemezük tanulsága szerint. 1991 tanulsága szerint már a lakosság sem. Túl drága. Így pedig elveszíthetjük eddig sem vérmes reményeinknek még a maradékát is arra, hogy téglánként építgessük egyre kevésbé tökéletlenné a világ ránk eső részét. Ma még ott tartunk, hogy ránk esik. No, nem a világ — csak a ház... Lehetőségeink korlátlanok. Közlekedhetünk az utakon, ahogy nekünk tetszik. Sőt, még úgy is, ahogy másnak nem tet­szik. Büntetéstől nem kell tar­tanunk, mert a megye 2544 négyzetkilométerére csak egy hat négyzetméteres traffipaxos autó jut. Sőt, a parkolóban parkolnunk sem tilos — igaz ugyan, hogy a garzonház előtt kitették a táblát, hogy 5.30 és 14 óra között mégsem tehetünk ilyet, de a közterület-felügye­lőkből még a traffipaxos kocsi­nál is kevesebbet látni. így aztán ülésezhet az Országgyű­lés, hozhatnának akár percen­ként egy törvényt, ha nagyobb lenne köztük az egyetértés, munkájuk kárba vészne, mert nincs ebben a hevenyészve összetákolt világban, aki ér­vényt szerezzen azoknak. De hát ez is a félkészség — uram, bocsá’ tökéletlenség ismérve. Vannak tehát hibák. S bár követünk el néha eredményeket is (számbelileg nem is keveset), azt hiszem, még odébb van a hőn áhított teljes tökéletese­dés... Balázs József

Next

/
Thumbnails
Contents