Új Nógrád, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-18 / 167. szám

2 m-T-n-vi HAZAI KÖRKÉP— KÜLFÖLD 1991. JÚLIUS 18., CSÜTÖRTÖK KÉRDŐJELEK Kinek a széke? A világ hét bölcse, vagy szerkesztőbizottsága ? (FEB) Nem Ugrin Emese az első képviselő, aki úgy határo­zott, hogy elhagyja pártja parla­menti frakcióját és átül egy másik párt parlamenti széksoraiba. Előtte többen jártak el hasonló módon, de volt, aki inkább a függetlenek közé kívánt kerülni. Személyektől függetlenül so­kakban megfogalmazódik a kérdés: mégis, kinek a székén ülnek a honanyák és a honatyák? Pártjuk programjával indultak a választásokon, pártjuk „színei­ben” vettek részt a kampányok­ban. Nem vitás, hogy egyesek személyiségének is nagy szerepe lehetett megválasztásában, de voltak, akik csak a pártlista révén tudtak bekerülni az Országházba. Akkor hát választóiké, pártjuké vagy övéké a parlamenti szék, Kábítószer Kelet-Európábán Róma. A kábítószer útvonala egyre inkább Kelet-Európán át vezet. A nagy kábítószercsem- pész-hálózatok lerakatokat, rak­tárakat létesítenek a kelet-közép- európai országokban, kihasznál­va, hogy a vasfüggöny lebontásá­val a határok szinte akadálytala­nul átjárhatók. A dél-amerikai kokain újabban előszeretettel Varsón keresztül jut el Németor­szágba, Budapest környékén pedig százával alakultak ki ki- sebb-nagyobb raktárak, lerakatok homályos arab, többnyire egyip­tomi kezelők révén. Az összecsapá­sok áldozatai A nemzetiségi összecsapá­sokban eddig 315 személy vesztette életét. Az összesítés nem tartalmazza azoknak az áldozatoknak a számát, akik a szlovén területvédelmi erők és a jugoszláv néphadsereg kö­zötti harcokban haltak meg. A belgrádi televízió úgy tudja, hogy a nemzetiségi összecsa­pásokban mintegy félezren sebesültek meg. Újraindították az atomerőművet Belgrád (AFP) Szlovéniában újra , üzembe helyezték a krskói atomerőművet, amelyet a Szlové­nia és a jugoszláv hadsereg közti harcok kitörése után, július 1 -jén leállítottak. Az illetékes szlové­niai hivatal kedden úgy döntött, hogy a brioni békemegállapodás­ra, a megfigyelők kiküldéséről létrejött egyezségre és a jugo­szláv állam „írásos biztosítékai­ra” tekintettel az erőmű foly­tathatja működését. Szaddám beszédet mondott Bagdad. (Reuter/AP) Szad­dám Husszein iraki elnök kö­zölte, hogy a többpártrendszer bevezetéséről szóló, és a nem­zetgyűlés által július 4-én elfogadott törvénytervezet alapján a pluralizmus lesz a társadalom fő tartópillére. A kurd nemzetiségi kisebbség jövőjével kapcsolatban Szad­dám Husszein közölte: olyan formában kívánja megadni Kurdisztánnak az autonómiát, hogy az hozzájáruljon Irak biztonságának és stabilitásá­nak a javulásához. amelyet néhányon cserélgetnek? Éles vita dúl e kérdés körül, minthogy a székcsere jogszerű, vagyis jogszabály nem tiltja, a házszabály pedig lehetővé teszi. Ettől még a tény tény marad: a szabad választásokon a szavazás eredményeként kialakult parla­menti erőviszonyokat ezek az „átülések” módosítják. Van-e választóiktól felhatalmazásuk erre a képviselőknek? De az a kérdés sem kerülhető meg: vajon nem válik-e a politi­kai kultúra, a parlamentizmus javára, ha a pártfrakcióknak igenis számolniok kell azzal, hogy tagjaik gondolkodó politi­kusok, akik — ha nem érzik magukénak a párt és frakció irányvonalát, tevékenységét — „továbbülnek”? (MTI) A bősi vízierőmű építése ellen tiltakozóknak el kell hagyniuk az építkezési területet — jelentette ki kedd este a szlovák parlament ülésén, Viliam Oberhäuser szlovák erdő- és vízgazdálkodási miniszter. Pozsony­ban elterjedt annak a híre, hogy a rendfenntartó erők a környezetvédő tüntetők erőszakos eltávolítására ké­szülnek, de ennek megtörténtéről szer­da délelőttig nem érkezett jelentés. A pozsonyi törvényhozásban kedd este Ladislav Pittner szlovák belügy­miniszter arról beszélt, hogy az épít­kezést a magyarok akadályozzák, ezért ,,a magyar kisebbség parlamenti képviselőinek a feladata elhárítani minden akadályt a csehszlovák— magyar együttműködés írtjából ezen a területen”. Nagy erőkkel nyomoz a Pest Megyei Rendőrkapitányság Szász Endre szentendrei otthoná­ba történt betörés ügyében. A lakásba ajtófelfeszítéses mód­szerrel jutottak be a jelenleg még ismeretlen tettesek. A bejelentés szerint hozzávetőleg négymillió (Folytatás az 1. oldalról) Van erre lehetősége? Nos, az érdekei védelmére nyilván van lehetősége az adott cégnek, mert ők sem gondolták még 1988-ban, az indulásnál, hogy néhány év múlva ilyen állapotok alakulnak ki Bánkon. Az idén például a tó fürdésre alkalmatlan. Ha az üdülők nem árasztják el a környé­ket, a többcélú öltöző sem biztos, hogy szükséges. Az eddig elvégzett munkák összes értéke megközelíti a 25 millió forintot is, ami annyit jelent, ha valaki meg kívánná (Folytatás az 1. oldalról) — Hány éves időtartamúra tervezik az átképzést? — Ez a jelentkezők előkép­zettségétől, és az elvárásoktól függ­—Mennyi pénzükbe kerülne majd ez a jelentkezőknek? — A Munkaügyi Központ­tal van egy megállapodásunk. Ennek értelmében nem mun­kanélküli-, hanem átképzési segélyt adnának a résztvevők­nek. Jelenleg is működnek Befejeződött Londonban a hét vezető ipari ország állam- és kor­mányfőinek idei, sorrendben 17. csúcsértekezlete. Minden felmér­tek és mindenben megegyeztek, a közös dokumentumaikban foglalt iránymutató gondolatok mindent felöleltek a világgazdaságtól és a világkereskedelemtől a Közel- Keleten, az ENSZ-en és Dél- Afrikán át egészen a szovjet gazdaságig és a kelet-európai re­formokig. A munka nagyját azonban nem ők végezték, hanem az őket ki- szplgáló szakértő testületek, élü­kön a sherpákkal, vagyis hegyi­vezetőkkel. Csúcsberkekben így hívják ugyanis az állam- és kor­mányfők személyes megbízot­tait, akik évről évre a következő csúcs meghódítására vezetik főnökeiket, mint egykor Hillaryt Rózsa Ernő magyar képviselő ezt a kijelentést határozottan visszautasítot­ta, ís .egyoldalúnak minősítette a miniszter állításait. Viliam Oberhäuser ezután a vízi­erőmű felépítésének elengedhetetlen voltáLbangsúlyozta, majd Peter Sabo, a Zöld Párt elnöke kért szót. A magát környezetvédőnek valló képviselő leszűrte: pártja az erőművel kap­csolatos „ökológiai szempontból elfo­gadható megoldásra”, de nem a víz­lépcső lebontására törekszik. A Narodna Obroda című szlovák lap szerdai kommentárjában az olvas­ható, hogy a magyar fél a legelemibb bizonyítékokkal sem rendelkezik annak az állításának az alátámasztásá­ra, miszerint az erőmű üzembe helye­zése környezeti katasztrófához vezet­forintnyi érték tűnt el, többi - között egy ritkaságnak számító bronzszobor, herendi porcelán­különlegességek és különféle szőttesek. A rendőrség most az eltűnt tárgyakról készült fényké­pek alapján igyekszik a tettesek nyomára bukkanni. vásárolni — jelenlegi készültsé­gében — ezt az épületkomple­xust, annak tekintélyes összeggel kell rendelkeznie. És ilyenfor­mán az eladás sem egyszerű, pedig talán, ha egy vállalkozó láma fantáziát a befejezésben, sok előnyt kovácsolhatna belőle. Az s önkormányzatok pedig a befolyó összegből esetleg gyor-- sabtpan finanszírozhatnák szoron­gató terheik kifizetését. De az álmodozás mindig is az élet megrontója volt... átképző tanfolyamaink, amiért fizetni kell. Az összeg nem egységes: hatezer forint­tól tizenkétezer forintig ter­jed,!, attól függően, milyen technikai eszközigénye van az adcat szaknak. Bízunk a siker­ben. mert tervezetünk alkal­mazkodik a térség és az azon kívüli régiók szakképzési igényihez. Most izgalommal várjuk a döntést. Lengyel Katalin a nepáli igazi sherpa, Tenzing, a Mount Everes tetejére. Az állam- és kormányfők csa­patai rendszerint szeptemberben kezdik a következő évi csúcs komoly előkészítését. Először Washingtonban szoktak találkoz­ni, az IMF és a Világbank évi közgyűlésén. Januártól fordul komolyra a dolog: értekezleteiket ekkor már elrejtik az újságírók elől, de a ravaszabb hírlapírókon nem lehet kifogni. Látták már a sherpákat Bázelben éppúgy, mint Hong­kongban. Kellemes a sherpa élete annak, aki szeret hónapokon át különböző szállodákban lakni és rejtőzni az emberek szeme elől. Az állam- és kormányfők nagy vonalakban megfogalmazott el­képzeléseit ezeken az informális, de hosszan tartó találkozókon turmixolják össze zárónyilatko­(MTI) Tárgyalóasztalhoz ültek szerdán a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium­ban a kőolaj-finomítás, az Afor és a környezetvédelem szakembe­rei. A kétütemű gépjárműveknél használható 1:100-as keverék, valamint az ólommentes üzema­nyag alkalmazásának lehetősé­geit vitatták meg. Elmondták: a kőolaj-finomítás jövőre a 92-es és a 98-as oktán­számú benzin ólomtartalmát 0,15 gramm/literre csökkenti, s 300 ezer tonna 95-ös ólommentes benzint is forgalomba hoznak majd. London. (MTI) Meghalt a csúcs, éljen a csúcs — ez volt a szerdai londoni fordulat. John Major brit kormányfő alig ismer­tethette a 17. csúcsértekezletet lezáró, bizakodó hangvételű gazdasági nyilatkozatot, Mihail Gorbacsov szovjet és George Bush amerikai elnök máris beje­lentette, hogy július végén — 30- án és 31-én — ők is csúcsot tartanak Moszkvában. Előzőleg megállapodtak a stratégiai fegy­vercsökkentési megállapodás (START) minden fontos részleté­ben. Ha a Hetek elfogadják Mitterrand francia elnök javasla­A sajtótájékoztatón megtud­tuk: Reischl Gábor ügyében mintegy 20 rendbeli bűncselek­ményt sikerült a tettesre bizonyí­tani, köztük a sokáig ismeretlen elkövető számlájára írt gépkocsi­rablást is, amelynek szenvedő alanya egy váci fiatalasszony volt. Reischl segített kicserélni a defektes Audi kerekét, majd amikor a hálás tulajdonos felaján­lotta, hogy hazaviszi a fiatalem­bert, az fegyvert szegezett kis­gyerekére és így kényszerítette az asszonyt a kocsi átadására. A Porsche-ügyben a nemzetközi rendőri összefogás segített a szökésben lévő tettes nyomába eredt a brüsszeli hatóság. Még két érdekes momentum: a korábban büntetlen előéletű gyilkost a fantomkép alapján egy III. kerü­leti nyomozó azonosította; s a zatokká. Mire a nagyok összeül­nek, már minden készen áll, csak össze kell hasonlítaniuk a kézira­tokat, mint valami szerkesztőbi­zottságban. De még amikor ülé­seiket tartják, mint most az utób­bi két napban Londonban, akkor is a közelükben vannak sherpáik, hiszen kívülről-belülről csak ők ismerik igazán a forgatókönyvet, csak ők segíthetnek, nehogy bármi félreértés történjék. De bármilyen gondosak a sherpák, a csúcs, az állam- és kormányfők személyes megjele­nésének vonzereje akkora, hogy előfordul: a fő témák csak az utolsó pillanatban derülnek ki. Hírek szerint még a legdörzsöl- tebb sherpákat is meglepte, hogy Gorbacsov gyakorlatilag egy hónap alatt mégiscsak meghívást kapott Londonba. A tanácskozáson megegyeztek abban is, hogy a jövő héttől egyelőre két kútnál — Eszter­gomban és Tatabányán — kísér­leti jelleggel, a különleges ada­lékkal ellátott 1:100-as olaj-ben­zin keveréket szolgálnak ki a kétütemű gépjárműveknek. A sikeres próbapadi üzem után kívánják — az autósok reklamá­cióit kivizsgálva — a gyakorlat­ban is kipróbálni ezt a módszert. Ha általánossá válna ez a keverék — a tapasztalatok értékelésére néhány hónap múlva térnek visz- sza — rendkívül nagy mértékben csökkenne a kétütemű járművek számlájára írható légszennyezés. tát, akkor jövőre már Nyolcak­ként ülhetnek ismét össze, a szovjet elnökkel együtt. A mostani nyolcas találkozó előtt kiadott gazdasági nyilatko­zat szerint a világgazdaság a kilábalás felé halad és a Hetek igyekeznek vigyázni az árakra, az inflációra és csökkenteni akarják a kamatlábakat. Az év végéig áttörést kell elérni a GATT-tár- gyalásokon, a piacok megnyitása, s főleg a mezőgazdaságban a belső támogatások, az importkor­látozások és az exportszubven­ciók leépítése érdekében. nyomaveszett gyilkost — akarat­lanul is — a nagymama árulta el: unokája ugyanis telefonon meg­nyugtatta az aggódó nagyit, él és egészséges odakint. Az esztergomi maffiaügy legtöbb részletét már ismeri az ország. Azt azonban eddig nem tudhattuk, hogy az eset után a BRFK speciális kommandót szervezett a mind gyakoribbá váló zsarolások felszámolására. A rendőri berkekben csak Catta- ni-csoportként emlegetett alaku­latnak 62 tagja volt. 24 esetben 138 elkövetőt tettek lakat alá, 240 rendbeli bűncselekményt derítet­tek fel. Különleges kiképzést, a feladathoz illő felszerelést kaptak az alakulat tagjai, akik nemegy­szer krimibe illő megoldásokat alkalmazva tették ártalmatlanná a legkegyetlenebb módszerektől Fűben, fában orvosság (Folytatás az I. oldalról) — Kiktől és milyen módon történik a felvásárlás? — A gyűjtők száma több ezer. Három felügyelőt foglalkozta­tunk, akik felvásárlási hálózatun­kon keresztül állandó kapcsolat­ban vannak velük. Azonban nemcsak magánszemélyekre kell gondolni. Bázisunk az Alföld, a Dunántúl és az Északi-közép­hegység. — Hányféle gyógynövénnyel kereskednek? — 55—60 fajtát tartunk nyil­ván, de ez a szám szezontól függően változik. Ezek zömmel vadontermő növények, ami meghatározza a profilunkat is. — Milyen növényeket lehet mostanában is szedni? — Csak néhányat említek: a virágok közül a kamillát, köröm­virágot, a gyermekláncfű-, vagy a feketeribizli levelét, ezerjófü­vet, a kakukkfüvet, a magvak esetében a csipkét, és a galago­nyabogyót. — Melyik ezek közül a legér­tékesebb? — Mi a kamillát és a fekete- ribizlit vesszük a legdrágábban. Legigényesebb feldolgozást is a kamilla igényeli, hisz speciális gépi rosta után kézzel válogatjuk, hogy ne törjön össze a virága. — Mennyit fizetnek a növé­nyekért? — A kereslet, kínálat függvé­nyében alakítjuk az árainkat, ami gyakorlatilag naponta változhat. — Milyen eljárások után kerül­nek a fogyasztókhoz? — A feldolgozás Balassagyar­maton, és Cserhátsurányban tör­ténik. Mesterséges szárítás, ros­tálás, szitálás, előzetes válogatás után a vevő (forgalmazó) igénye­inek megfelelően zsákoljuk, bá­lázzuk, vágjuk, őröljük. — Kinek adják el termékeiket ? — Az idei értékesítési tervünk 30 millió Ft, 60%-a belföldre, 40%-a külföldre kerül. Gyógy­szertáraknak, drogériáknak, és a COMPACK Vállalatnak szállí­sem idegenkedő „védelmi szer­vezeteket”. — Szerencsére egyetlen eset­ben sem folyt vér — mondta a FEB kérdésére Illés Gyula rendőr őrnagy, a csoport parancsnoka. De hozzátette: minden esetben készek lettek volna a legvégsőkig is elmenni, ha védenceik helyzete megköveteli. — Mi lesz a csoport követke­ző akciója? — A Cattani-csoportot fel­oszlatták. A feladatkört az ORFK egyik speciális egysége kapta meg, amely a kábítószeresek és a nemzetközi szervezett bűnözés ellen veszi majd fel a harcot. Illés őrnagy ugyan megkönnyebbült, hiszen hosszú hónapokig éjt nappallá téve dolgoztak, a cso­port feloszlatásának szükségessé­gét azonban sokan megkérdőjele­zik. A mai „fertőzött” világban a fővárosnak is szüksége lenne egy összeszokott, jól felszerelt, önmaga árnyékától meg nem ijedő zsaru-csapatra. Somfai Péter All a harc Bős körül Jön az 1:100-as keverék ne. Betörtek Szász Endréhez Az öltöző építése szünetel M. I. Világbanki döntésre várnak A Hetek jövőre Nyolcak? tunk. Dobozy Csilla A bíróké a szó Cattani-csoport — volt (Ferenczy—Europress) Sajtótájékoztatón jelentette be Bordács- ka János rendőr ezredes, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi he­lyettese, hogy az utóbbi időszak két legemlékezetesebb bűnügyében — a Porschés gyilkos, illetve az esztergomi maffia lekapcsolásában — befejeződött a rendőrségi vizsgálat, az aktákat átadták az ügyekben illetékes bíróságoknak.

Next

/
Thumbnails
Contents