Új Nógrád, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-16 / 165. szám
6 uEmnn HIRDETÉS 1991. JÚLIUS 16., KEDD Repülőtér a föld alatt és a tengeren (FEB) Egyre zsúfoltabbak a légi közlekedés országútjai, a légifolyosók szinte telítettek, de a földön, ahová a légikikötőket telepítették, már-már katasztrofális a helyzet. A legforgalmasabb közlekedési csomópontokon már ma is csőd fenyeget, hacsak nem épülnek újabb és újabb repülőterek, méghozzá rohamtempóban. A légi közlekedés világszerte ugrásszerűen fejlődik. Még óvatos szakértői becslések szerint is, a nemzetközi légiforgalom 2010-re megduplázódik. Tavaly egyedül Németországban csaknem másfél millió le- és felszállást regisztráltak. Kontinensünk második legnagyobb repülőtere, a frankfurti — melyet Európa forgatókorongjának neveznek — az 1990-ben végrehajtott 325 ezer le- és felszállással elérte kapacitásának határait. München már kinőtte repülőterét: jövőre nyitják meg a München II. terminált. A tervezők, a városatyák, a lakosság és a környezetvédők állandó harcban állnak egymással, mikor új területeket kell bevonni a közlekedés szolgálatába. A környezetvédők nyomására, az új müncheni kifutópályákat 4 km hosszúra tervezték, hogy a gépek fékezés nélkül landolhassanak. A nem is olyan távoli jövőben a repülőterek arculata teljesen meg fog változni, írja a német Hobby magazin. Német elképzelések szerint a repülőtereket a föld alá építenék, a japánok viszont a tengerre tervezik a légikikötőket. A „jövő tepülőtere” három- szintes lesz, de nem fölfelé, hanem lefelé fog terjeszkedni, így tervezik Berlin új, gigantikus méretű repülőterét, amelyet évi 40 millió utas számára építenek. Az első szinten lesznek a fogadócsamokok, az útlevél- és vámkezelés, a különböző szolgáltatások. A második és a harmadik szintet alagútrendszer köti össze az autópályákkal, illetve a szupersebességű vonatokkal. Az utasok lifteken és mozgólépcsőkön közelíthetik meg a kívánt szintet. Csak a fel- és leszállás marad a felszínen, no meg az irányítótorony. A repülőtérnek legkésőbb 2000-ig készen kell lenni, mivel ez része a német főváros megújulási programjának, s bizonyos fokig előkészület az ezredforduló olimpiai játékára, amelynek Berlin remél otthont adni. Ennek a változatnak az előnyei: az optimális helykihasználás, ultramodern vezérlési rendszer, biztonságosabb felszállás és nem utolsósorban a környezet kímélése. Japán szerint egyszerűbb lenne a repülőteret a vízre telepíteni. Osaka körzetében szeretnék kialakítani az első mesterséges szigetet, melynek 511 hektáros területén nemcsak a repülőtér kapna helyet, hanem itt lakna a személyzet is. A kansai nemzetközi repülőtér a tervek szerint 1995-től kezdve tudja tehermentesíteni a tokiói és osakai légikikötőket. 2020-ig egy sor hasonló repülőteret terveznek a tengeren, átlag 30 kilométerre a partoktól. A japánok távolabbi álma: a hangnál sebesebb, 1000 utast szállító óriásrepülők, szuperhidroplá- nok, amelyek egyenesen a tengerre szállnak le. VIZTAKAREKOSSAG = PÉNZTÁRCAKÍMÉLÉS (FEB) Egyre drágább az ivóvíz. Hadd ajánljunk olvasóink figyelmébe néhány ötletet, amivel vizet — és ezzel pénzt is megtakaríthatnak. Az adatokat egy átlagos, négytagú családra számoltuk ki. 1. Fürdés helyett inkább zuhanyozzunk. Ezzel naponta 150 liter vizet takaríthatunk meg. Zöld utat kapott a Mercedes (AN) Moszkvában „zöld lámpát” kapott a Mercedes autóbuszok termelése, közölte a No- vosztyi tudósítójával Wemer Nifer, a Mercedes-Benz cég igazgatója. Evenként a legmodernebb konstrukcióból ötezer darab autóbuszt fognak összeszerelni a Szovjetunióban a Németországból szállított részegységekből és alkatrészekből. A német cég egyébként óriási piaci lehetőségeket lát a Mercedes autóbuszok eladásában, és úgy tervezi, hogy még az idén 35—45 ezer darabot dob piacra a kelet-európai országokba. 2. Szappanozás közben állítsuk le a vizet, ez újabb 20 liter víz- megtakarítást eredményezhet. 3. Fogmosás közben is. zárjuk el a vízcsapot, ezzel évente akár 8 ezer liter vizet is megtakaríthatunk. 4. A WC öblítőrendszerét állítsuk a legtakarékosabb fokozatra, ez évi 25 ezer liter megtakarítást jelenthet. 5. Csöpögő csapokat és az állandóan folyó WC-tartályt azonnal csináltassuk meg. A meghibásodott berendezéseken keresztül napi 20 liter is elcsöpöghet. 6. Epítessünk bojlerünkbe ter- mosztátot, ez megelőzi a hideg víz felesleges elfolyását. így évi 3 ezer liter vízzel kevesebbet fogyaszthatunk. S mindez együtt nemcsak vízben, pénzben sem kevés. Bécsiek — (AN) A Szovjetszkaja Rosszíja írja, hogy csökken Bécs lakóinak száma. 1918-as adat szerint két- millióan lakták a várost, jelenleg pedig csupán másfél millióan élnek itt. A városi statisztikai hivatal prognózisa szerint harminc éven FIGYELEM! Újonnan induló Kereskedelmi Bank pályázatot hirdet üzletpolitikai munkakör betöltésére. Követelmény: — közgazdasági egyetemi vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség, — pénzügyi szakmában való jártasság Jelentkezési határidő: 1991. augusztus 15. A pályázatokat „BANKÁR” jeligére a Nógrád Hirdetőbe kérjük megküldeni. A pályázathoz szakmai önéletrajzot és végzettséget igazoló oklevélmásolatot kell mellékelni. (1680/Sz) A Salgótarjáni Szolgáltató Szövetkezet bérbe adja a 154 négyzetméter alapterületű Mérleg utcai fodrászat, kozmetikai szalont szociális helyiségekkel. Versenytárgyalás: 1991. VIII. 17-én, 9 órakor a szövetkezet központjában. (Salgótarján, Rákóczi út 22.) Előzetes tájékoztatás ugyanott a főkönyvelőnél. (12355/K) A Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola pályázatot hirdet iskolai büféjének épületen belüli áttelepítésére és üzemeltetésére. Érdeklődni július 17-én, 9—12-ig, az igazgatónál. Pályázati határidő: augusztus 3. (1682/Sz) IMETALCOOP RT. I felvételre keres J — lakatosokat, I — szegverőgép-kezelőket, |— kazánfűtőket, valamint húzókőcsiszolót. (1683/Sz) Értesítem tisztelt betegeimet, kollégáimat, hogy fül-orr-gége rendelőm a Balassagyarmat Ady E, út 1/A alá elköltözött (leánykollégium). Rendelési idő: Hétfő, péntek: 9.00—12.00, 14.00—16.30., Kedd, szerda, csütörtök: 9.00—12.00., Szombat: 8.00—11.00. (4058/X) A Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ egyéni vállalkozók részére bérleti üzemeltetésre meghirdeti 1991. augusztus 1-től a zagyvapálfalvai 102. sz. büféjét. (TÜKRÖS) Részletes felvilágosítás az áfész kereskedelmi főosztályán Salgótarján, Rákóczi út 13. I. emelet. Versenytárgyalás időpontja: 1991. július 22-én 8 órakor. (1681 /Sz) I I I I I I Jelentkezni lehet: | Bátonyterenye, Bolyoki út ■ 8. sz. alatti telephelyén, J csak személyesen. I I Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalat németül jól beszélő építőipari munkásokat keres németországi munkahelyére. Érdeklődni: Salgótarján, Munkás út 8. Telefon: 10-911/45. Munkáltatók figyelem! Máris kapható a 81/1991 ,/VI.21/Korm. rendeletben előírt vasúti utazási igazolás című nyomtatványtömb (25x3 lapos). Ára: 92,— Ft+áfa. Nagy tételű megrendelésnél jelentős árkedvezmény. ECOPLAN KFT. Gyöngyös , Bornemissza u. 8. Tel.: 37/12-484, Fax: 37/12347. (1686/Sz) UJ NÓGRÁD HIRDETÉSFELVETEL A SAJT0HAZBAN. Hétfőtől péntekig 7-17-ig, szombaton 8-12 óráig. 3100 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 32/11-504.32/16-455. Telefax: 32/12-542. Telex: 22-9109 Az apróhirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. ALLAS jo kereseti lehetőséggel, mellékfoglalkozást ajánlok Önnek. Válaszborítékért tájékoztatom. Cím: 3100 Salgótarján, Pf. 168. (12360/K) BETÉTI Társaság szakképzett szakácsot és vendéglátásban jártas üzletvezetőt keres. Jelentkezés: írásban az eddigi munkavégzés rövid ismertetésével. „5716" jeligére a kiadóba. (12325/K) NYUGATON dolgozna? 25 ország 250 munkaerőközpont címe 250,— Ft. 4014 Debrecen, Pf.: 8. ((315344/M) PÁLYAKEZDŐK! Két fő kőművest felveszünk azonnali kezdéssel. Érdeklődni: 12-792-es telefonon. (12349/K) JÁRMŰ 12 ÉVES kis Polski eladó. Érdeklődni: Salgótarján, 17-906 telefonon. ((12354/K) ZASTAWA GTL-55, ötéves eladó. Érdeklődni: Karancslapujtő, Petőfi út 1. vagy Rákóczi út 94., egész nap (12331/K) KÉTÉVES, keveset futott, hosszú platós AVI A teherautó, ugyanitt 1500 S. Lada igényesnek eladó. Salgótarján, Ybl M. út 53. 1/2. (12335/K) HA vesz, ha elad, az Üveggyapot Rt.-vei szembeni AUTÓPIAC! „AUTÓREALI- TÁS” Kft., Salgótarján, Budapesti út 26. Telefon: 16-640. (31714/K) INGATLAN ^ SALGÓTARJÁN, Kistarján út 4. sz. alatt lakás eladó. Telefon: 12-425 (12351/K) 300 négyszögöl málnás átadó. Érdeklődni: Balassagyarmat, Váci M. u. 6. (639/X) TANYÁT, vagy faluszéli parasztházat vennék, viszonylag nagy földterülettel. Efdc^és/vagy tó közelsége előny. Ajánlatokat: Dóra Ottó, Salgótarján, Pf.: 19-re kérek. (12344/K) SÜRGŐSEN eladó kétszobás, gázfűtéses öröklakás, ára: 880 000,— Ft. Érdeklődni: Salgótarján, Malinovszkij út 8/A., Pásztor János. (12321/K) ELADÓ Mohora, Petőfi út 95 sz. alatti háromszobás családi ház, fürdőszobával, üzlethelyiséggel. Ugyanitt Skoda S. 100 felújított állapotban. (635/X) BUDAPESTEN a Szabadsághegyen, ősparkban társasházi, fsz.-i, 54 négyzetméteres öröklakás eladó. 4,5 millió forintért. Telefon: Nagy Péter, 1-562-649 hétköznap 8—17-ig. (57493/K) ^ ADÁSVÉTEL HÁROMSZÁLAS Interlock ipari varrógép eladó. Karancskeszi, Fő út 43. (12356/K) NÉGYSZÁLAS összevarró gép eladó. Mátraszőlős, Felszabadulás út 95. (337/X) DOG kölykök győztes szülőktől eladók. Érdeklődni: Mátraterenye, Zója út 9., Hegyes. (57434/K) ( VEGYES % SÍREMLÉK! Márvány-, gránit-, műkő emlékek nagy választékban, mérsékelt árakon. Érdeklődni: Tóth Gabriella, Sóshar- tyán, Kossuth út 64. Hétfőtől péntekig 17 óra után, (12350/K) VIDÉKI vegyesbolthálózat kialakításához társakat keresek. írásos jelentkezést „Szeptember” jeligére a kiadóba kérek. (12344/K) FÜRDŐSZOBA-FELÚJÍTÁSHOZ keresünk vállalkozót. Telefon: Salgótarján 12-417. (12352/K) VÁLLALKOZÁSOM bővítéséhez kiegészítő tőkét keresek. „Részesedés valutában is” jeligére az egri hirdetőbe, vagy 36/51 - 097 telefonon. (465528/M) VÁLLALKOZÓK! Régen meglévő, számla nélkül vásárolt eszközeit, anyagait költségként elszámolhatják 1 % + áfa-ért. Sztanek-Ker Bt. Tel/Fax: (42) 17-477. (1664) Pályázati felhívás! a 7—8. osztályos cigány tanulók középfokú továbbtanulását támogató programokra az 1991/92-es tanévre Pályázhatnak iskolák, kulturális és karitatív szervezetek, egyházi illetve e célra szerveződött pedagógusközösségek. A pályázatnak tartalmaznia kell a program részletes leírását, különös tekintettel arra, milyen módon szándékozik a pályázó a támogatott tanulókat középfokon beiskolázni. Csatolni kell továbbá a részletes költségvetést is. Az elnyert támogatást a programot segítő taneszközökre, segédeszközökre, tiszteletdíjak fedezésére lehet fordítani. A támogatás utolsó részlete a zárójelentés függvényében nyerhető el. A pályázat beküldési határideje: 1991. szeptember 1. A pályázatról az alapítvány kuratóriuma dönt. A pályázati űrlap iránti igényt 1991. július 30-ig levélben kérjük jelezni a követköző címen: A „Magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekért” Alapítvány Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal, 1357 Budapest, pf. 2. (208/S) elfogyóban? belül 1,26 millióra csökkenhet a lakosságszám. Ugyanakkor el is öregszik az egykori császárváros, Ausztria fővárosa: harminc év múlva minden száz lakosára ötvennégy nyugdíjas jut majd. Ebben a rovatban 13 szó erejéig INGYEN közölhet mindent, ami a szívét nyomja. Üzenhet bárkinek, aki olvassa a lapot! Szerezzen meglepetést! A coupon kitöltésével is eljuttathatja gondolatait szerkesztőségünkbe. Újabb lehetőség, hogy örömet szerezzen. Ne szalassza el!->«§