Új Nógrád, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-22 / 145. szám

1991. JÚNIUS 22., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP tiEunny 3 A demokrácia nagy pozitívuma: a hatalom ellenőrzöttsége (Folytatás az 1. oldalról) itt nincsen elég terünk. Én azt hangsúlyozom, hogy azok, akik gondolkodnak és tudatosan élik meg mai helyzetünket, most látják igazán, mekkora teherrel kell megbirkóznia ennek az országnak. S éppen a je­lenlegi kormánynak és par­lamentnek kell olyan sú­lyos intézkedéseket vállalnia, amelyek nem hangulatjaví- tóak. De meg kell tenni eze­ket a kényszerintézkedéseiket, mert másképpen nem talál­juk meg a lehangoló politi­kai. gazdasági és morális helyzetből kivezető utat. Könnyű lenne népszerű in­tézkedéseket hozni, amelyek után köszönő levelek és táv­iratok érkeznének. De nincs abban a helyzetben az or­szág! Az elmúlt egy, másfél évtizedben épp az 'lyen pil­lanatnyi érdekekben gondol­kodó politikai felfogás miatt veszítettünk hihetetlenül sok időt. Orbán Viktorral értek egyet, aki egy helyütt, vala­hogy így fogalmazott: az ő nemzedékük legalább két évtizedet veszített az életé­ből, a korább: időszak fele­lőtlenségei miatt. Ügy látom, most itt van a történelmi pillanat, hogy — Hamlettel szólván — a kizökkent időt helyretoljuk. — Mindezt értjük, csak hát ezzel a sok szegény munkanélkül maradt vagy maradó ember nem sokra megy. Szerintük, ha ez a demokrácia, nem kérnek belőle. Bizalomra és bizta­tásra várnak. Mit válaszol nekik? — Ügy vélem, megterem­tettem hozzá az erkölcsi alapot, hogy részletes és alapos helyzetelemzéssel vá­laszoljak. Ez az erkölcsi alap elsősorban akkor te­remtődött meg, amikor több képviselőtársam által nagy­ívűnek minősített parlamen­ti beszédemet elmondtam a munkavállalók és főként a munkásság helyzetéről. Kép­viselőtársaim dicsérő szavai­nál is jobban esett azonban, hogy itt helyben sokan azóta ismernek meg. Meg kell mondanom, sű­rűn találkozom olyan em­berekkel is, akik igazából nem is kíváncsiak a vála­szomra, általában semmi­lyen válaszra, oly’ mérték­ben meg vannak győződve a maguk igazáról. Pedig min­denkinek látnia kell, hogy az elszegényedő, leszakadó rétegeken csak abban az esetben lehet segíteni, rend­szeresen és intézményesen ha az ország, a gazdaság egésze talpra áll. Akkor a jelenleginél hatékonyabb szociális gondoskodást lehet kialakítani, ami egyik ere­dendő célja volt az átalaku­lásnak. Az MDF és politikai partnerei egyetértenek ab­ban, hogy a szociális piac- gazdaságot kell megvalósí­tani. Nem szeretnénk — jó­magam kifejezetten nem — a vad, nyers kapitalizmust. Többek között ezért tartom fontosnak ebben az átmene­ti helyzetben a munkaválla­lók érdekképviselete korsze­rű rendszerének kiépítését. Ezért léptem be frakciónk­nak abba az ad hoc bizott­ságába, amely ezzel a kér­déssel foglalkozik, s olyan név fémjelzi mint Palko- vics Imre, a munkástaná­csok választott vezetője. — ön a gyökeres változá­sok egyik előfeltételének tartja a tulajdonviszonyok átalakítását. Többek között ezért született meg a kár­pótlási törvény, amely azon­ban súlyosan megosztja a magyar társadalmat. Egyes passzusait az alkotmánybí­róság is alkotmányellenes­nek minősítette. Joggal me­rül fel a kérdés: egy felelős kormány, hogyan terjeszthet elő ilyen törvényt, és egy felelős Országgyűlés, ho­gyan fogadhat el ilyent? — A kérdés teljes körű megvilágításához hosszan kellene elmélkednünk az al­kotmánybíróság jelenlegi szerepéről. Szerény megíté­lésem szerint, jelenleg egy toldozott, toldozott, de mégiscsak sztálini talapza- tú alkotmányunk van. Le­hetetlen, hogy ezzel a magas méltóságú jogtudorok is ne lennének tisztában. Mind­annyian a jogállamiságra tettünk fogadalmat, de arra is, hogy teljes szerkezetében, gyökeréig átalakítjuk társa­dalmunkat. A kárpótlási törvény esetében jelenlegi helyzetünknek ez a sajátos ellentmondásossága ütkö­zik ki. Hadd tegyen hozzá mind­ehhez, hogy az Üj Nógrád e tárgyra vonatkozó közelítés- módjával, kommentárjaival messzemenően nem értek egyet. Mivel azt sugallják. (Fotó: Tóth Veronika) hogy a törvény-előkészítést végző tárca, a kormány, a képviselők szándékosan, mi több, alattomos módon sér­tik meg az alkotmányt. Ez természetesen nem igaz. Ne felejtsük el ugyanis, hogy a jog minden tétele értelmezés kérdése. Egy adott törvényen belül teljes egységességet és kivitelezhetőséget, kitűnő al­kalmazhatóságot tapasztalha­tunk, ám arról kiderülhet, hogy bizonyos vonatkozásai­ban nehezen kihámozható többszörös áttétellel sérti az alkotmányt. Különösen egy olyan alkotmányt, amelyről már elmondtam, hogy még mindig őriz sztálini eleme­ket. Ezért az alkotmánybí­róság felelősségét én leg­alább akkorának vélem, mint a kormányét, vagy a parla­mentét. Vannak rá jelek hogy az alkotmánybíróság jelenlegi közelítésmódja hát­ráltatja a hazánkban folyó átalakulást. — Sokan azt mondják, hogy az sem egészséges, ami a parlamenti szavazások közben zajlik: hibátlanul működik a kormánykoalíció szavazógépezete, ezért nincs értelme az ellenzéki véle­ményeknek és módosító in­dítványoknak. — Egyáltalán nincs szó szavazógépezetről. Vagy ha van ilyen, akkor az az el­lenzék esetében is hibátla­nul működik. Természete­sen egy kormánypárti képvi­selő gyakrabban szavaz a kormány mellett, mint egy ellenzéki. De az MDF es képviselő sem szavaz auto­matikusan. A kormány ce­terjesztéseire számos alka­lommal született a frakció­ban módosítás, vagy szavaz­tunk másként, mint ahogy ez elvárható lett volna. Ugyanakkor a jóváhagyott törvényekben rendszeresen benne szerepel számos el­lenzéki módosító indítvány is. Ez ténykérdés, ellenőriz­hető. Ebben az esetben is csak megismételhetem: a felületes megközelítés mon­datja azt, nincs gyakorlati szerepe az ellenzéknek. — Tény viszont: a kárpót­lási törvényt keresztülvitték. Mi várható az alkotmány- bírósági döntés után? — A parlamenti pártok legtöbbjének és a képviselők túlnyomó többségének az az álláspontja, hogy minden­képpen kell kárpótlási tör­vény. A magyarországi tu­lajdonviszonyok átalakítá­sában ennek óriási szerepe lesz. S minthogy nem a tör­vény egészét vetette el az Alkotmánybíróság, jog­technikailag és a parlament keretei között megoldható a már elfogadott törvény mó­dosító indítványokkal való megváltoztatása, a kifogá­solt pontokon. Frakciónk szakértői megalapozottságú módosítási javaslatai elké­szültek. — Igen ám, de a hétköz­napi újságolvasó számára úgy tűnik, a változtatás azt fogja jelenteni, hogy még több pénzt igényel a törvény végrehajtása. — Céloztam már rá, hogy a törvény körül erős hangu­latkeltés folyik. A híreszte­lések jelentős részének sem­miféle reális pénzügyi, gaz­dasági indoka nincsen. Is­merem e tárgyban több kor­mányzati tényező vélemé­nyét. Többek között olyanét is, mint Kupa Mihály pénz­ügyminiszter. Az ő nézetei pedig közismertek: egy ha­táron túl ellene van minden olyan lépésnek, amely inflá­ciógerjesztő és veszélyezteti az államháztartás egyensú­lyát. Nem születhet olyan törvény, amely nem tesz eleget ennek a gazdasági stratégiai célkitűzésnek Mindemellett nem odázható el a kárpótlási törvény. Nél­küle ugyanis nincs gazdasá­gi rendszerváltás. — Gondolom mindez éles viták közepette fog megszü­letni. Ez persze mára már megszokott a mostani parla­mentben. Az ülések egyenes adásban követhetők a tévé képernyőjén. Sok néző teszi szóvá a végeláthatatlan vi­ták láttán, bohóckodás fo­lyik, egy nagy cirkusz az egész parlament. Önhöz el­jutott ilyen vélemény? — Hogyne! A válaszom is olyan sommás, mint az előb­bi minősítés: mindez leegy­szerűsítés. A magyar közvé­lemény nem szokott hozzá a többpárti parlament mű­ködéséhez, nem érti, hogy tulajdonképpen az valósult meg, amire szavazott, s fur- csálkodva látja, mi az. ami a bizalma által létrejött... Rég tudjuk, hogy a magyar társadalom bonyolultan ér­dektagolt. Működő demok­ráciánkban az érdekeknek ezt a széles skáláját a pár­tok fejezik ki, a jogalkotás­ban és törvényhozásban pe­dig a többpárti parlament a világos kifejezője minden­nek. Ezért, ha a parlament elé kerül egy kérdés, az érdektagoltságnak megfele­lően sokféle megKÍCelités hangzik el, vagyis vitára ke­rül sor, amely rendkívül időigényes. Bízom benne, nem messze az idő, amikor a pártok és képviselők egy­mástól eltérő hozzászólása­it, nyilatkozatait a választó- polgár természetesnek fogja tartani, mert a demokrácia érdekközvetítéseként fogja föl. Túl vagyunk a monoli­tikus véleményhalmazon, mcst szokjuk, de bele fo­gunk tanulni, a több szem­pontú megközelítést. Igaz, ez időbe telik. A demokrácia — nem mondanám, hogy sajnos — időigényes. A demokráciáért ugyanis nem kár az idő. Végezetül jelen­legi helyzetünknek egyik nagy pozitívumára szeretném felhívni a figyelmet: ez pe­dig a hatalom ellenőrzört- sége. Hirtelen nem is talá­lom, a magyar történelem során mikor valósult meg a hatalom ilyen fokú kontroll­ja, Gyakorlatilag minden a nyilvánosság előtt folyik vagy a nyilvánosság elé ke­rül. Ennek ma még szinte beláthatatlan haszna van a magyar civiltársadalom ki­épülése szempontjából. — Köszönöm a beszélge­tést. Sulyok László Nóorádban a Demokrata Koalíció vezetői Hollókő. Az Öfaliuban szom­baton egész napos tanács­kozást rendez városi és köz­ségi ügyvivői számára a De­mokrata Koalíció Nógrád me­gyei regionális irodája. Részt vesz Dr. Bugár Nándor, a párt országos vezetője és Forrai Sándor ügyvezető el­nök. Várnak vendégeket a Vas megyei és a Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei regi­onális szervezetektől is. A hollókői tanácskozáson a 15 Nógrád megyei szervezet ve­zetője, valamint a koalíciós alapon csatlakozott egyesüle­tek képviselői egyeztetik te­lepüléspolitikai elképzelései­ket, valamint véleményezik a párt újrafogalmazott gaz­daságpolitikai programját is. Különjáratok a Pa-Dö-Dö-re Szécsény—Hollókő. A va­sárnap, a hollókői szabadté­ri színpadon sorra kerülő Pa- Dö-Dö koncertre különbu- szok is indulnak Szécsény- ből, a buszmegállóból. Az ér­deklődők 15.20-kor, illetve 16.00-kor szállhatnak a jára­tokra, melyek Hollókőből vissza 19.30-kor és 20.00-kor indulnak. Takarítják a Lósi- patak medrét Szendehely. Két brigádban tizennégyen dolgoznak köz­hasznú munkán Szendehe­lyen. Jelenleg a Szabadság úti ároktisztítást, illetve jár­daépítést végzik, valamint a Dankó Pista úti Lósi-patak medrét tisztítják. Ezt köve­tően a temető rendjének helyreállítása lesz a felada­tuk. Bővül az óvoda Magyargéc. Szeptembertől harmincnyolc kiscsopor­tos gyereket fogad az óvo­da. Jelenleg festenek, mázol­nak, elvégzik a szükséges javításokat. Július 15-én is­mét nyit az óvoda, jönnek a gyerekek. Mivel a létszám megszaporodott, szükség van bővítésre, harmincöt-har­minchat négyzetméteres helyiséget toldanak az óvo­daépülethez. Kimaradt a névaláírás Az Üj Nógrád június 21-i lapszámának 3. oldalán meg­jelent Töprengések. Salgó­tarján milyen város? című írás szerzője Németh JáVios István, lapunk külső munka­társa. SZOMBATI TŰNŐDÉSEK Hol laksz? Ha igy teszik föl a kér-* dést, arra többnyire ha­tározottan tudok válaszol­ni. Megfigyeltem maga­mon, hogy bármilyen lé­nyegtelen kérdést kapok, úgyszólván azonnal kész a válaszom. Mit tagadjam, ez megnyugtató érzéssel tölt el, miután mostanában amúgy sem igen hangzanak el a lényeges kérdések, így aztán selyem az élet, ahogyan mifelénk mon­dani szokták. Gondolom, ezzel más is így van, kü­lönben nem beszélnének annyit az emberek, teszem azt, a politikáról, vagy az egyesült Európáról, ami persze ezután is kicsit teo- lógikusnak tetszik számom­ra. amennyiben igaz, hogy egy lesz, de legalább há­rom, úgymint Nyugat, Ke­let és Közép. Ebben a szentháromságban talán a Közép lesz a szentlélek, ami mindkettőt belengi, vagy amit mindkettő be­leng. Maga a valahol való la­kás tehát nagyjából vilá­gos, hiszen például csalc a hülye nem tudja, hogy el­meosztályon van, minden­ki más tisztában van ve­le. A kikötőkben hor­gonyzó hajókról, a szírie­ken szökellő kőszáli kecs­kékről, az ég színéről, Bódl Tóth Elemér jegyzete Saját felhötömb vagy a sarokban a pók­ról most ne essék szó. Rész­ben azért, mert a hajó és a mennybolt színe érzéket­len az ilyesféle kérdések­kel szemben, másrészt mind kevesebb a kőszáli kecske, ha egyre nagyobb­ra híznak is a pókok, lé­vén korunk egyik jellem­zője a legyek elszaporodá­sa. Viszont ők sem küzde­nek azonosságzavarral, az egyik lapul, s a másikat, ha közelébe ér, hamm, be­kapja. Ezzel az élet értel­me elintézettnek tekinthe­tő. Egyik sem kérdezi, hol lakik az Isten? Ha már itt tartunk, tör­ténetesen úgy adódott, hogy még eléggé ártatla­nul, a hatvanas évek ele­jén végigjártam Róma csillogó-villogó bazilikáit, . amelyek dióhéj-kupolái az ég kék hullámaiban ringa­tóznak. A Szent Péter ba­zilika, a kereszténység leg­nagyobb temploma megis­meréséhez szükségesnek látszott bizonyos idő eltöl­tése. Ez meg is történt. Volt időm. Akkor még nem gondoltam rá, ma már tudom, láttam 4s az időt, ami építészetbe, művé­szetbe zártan az ókori hó­dító Rómából kinőve ott honolt. Hazudnék, ha azt állítanám, magam is meg­kövültem volna Európa eme súlyos kincsei láttán. Inkább csak fáradt vol­tam. A Sistinában boldo­gan le is huppantam a kápolna falai mentén kör­be futó lócára, bár kicsit szorosan voltunk, sokan ültek ott, fölfelé szegett fejjel bámulva, a Miche­langelo mennyezetfreskó­ját. Egyszercsak kellemes nyomást éreztem az olda­lamban. Mellém préselő- dött egy lány. Valamelyest arrébb húzódtam, de ter­mészetesen, nem nagyon, hiszen mondtam már, hogy kellemes volt. Thank you, Sir — mosolyodott el a lány. Azóta se tudom, mit köszönt meg. Viszont azóta se nagyon szólítottak ilyen szépen úrnak. Akkoriban a falakon kí­vül — főleg a múlt szá­zadban épült — Nomenta- na negyedben laktam egy kis penzióban, a Via La- zora Spalanzanin. A pen­ziónak két emelete volt, egy aprócska ebédlője és egy liftje. A lifthez egy kormos szemű kislány tar­tozott, aki az iszonyú mennyiségű spagetti és makaróni szállításában is segédkezett. A tulajdonosnő az alagsorban lakott egy papagáj társaságában. Láthatóan jól megvoltak egymással. A kormos sze­művel katasztrofálisan na­gyokat röhögtünk rajtuk, ha följebb szálltunk a lift­tel, de inkább a tulajdonos­nő, mint a papagáj kárá­ra. A penzió szomszédsá­gában pedig apácanöven­dékek laktak. Mindig les­ték, hogyan vetkőzünk. Sőt, szinte bámészkodtak, Is­ten bocsássa meg nekik. Meg nekünk is. Engem különös módon a tengerre emlékeztettek frissessé­gükkel. Belátom, hogy fur­csa, mégis így volt. Ez idő tájt elég sokat lődörögtünk Ostiában a tengerparton. A kedves parti fenyők, kö­zött levetkőztünk, és már­is a sós vízben voltunk. Friss volt, mint esténként a leskelődö apácanövendé­kek nevetgélése. Ha meg­untuk a tengert, magunk­ra kaptuk a fehér inget és nadrágot, habár a bőrün­ket is fehér só borította. A Porta Pia-tói indul ki a városnegyed főútvonala, a Via Nomentana is. Es­ténként sokat bóklásztam errefelé, rendszerint szem­be jött egy férfi tejes kan­nával. Egy-két nap múlva már biccentettünk egy­másnak. Mindketten ide­valósiak voltunk. Hazafelé egy macska is kísérgetni kezdett. Együtt mentünk, és egy irányba, én a járdán ő a kerítésen. Ha lassítot­tam, ő is lassított, szinte elválaszthatatlan lett tő­lem, mint a lelkiismeret. Ha valaki megkérdezte volna, hol lakom, pontosan válaszolni tudtam volna. Ha viszont most azt kérdez­nék, hol élek, nem biztos, hogy válaszolni tudnék. És ebben kétségkívül van va­lami vicces. Mert például tegnap volt ezen az égövön az év leg­hosszabb napja, a nyári napforduló. Erre mi törté­nik? Pontosan akkora fel­hőtömb száll fölénk nyu­gatról, mint amekkora Ma­gyarország. Helsinki szel­lemének megfelelően az érvényes politikai határo­kat vette figyelembe. Ezt jól is tette. Lám, alighogy kimentek az oroszok, már­is lett egy saját felhőtöm­bünk. Lakni lehet alatta. Áztat, s eltakar.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents