Új Nógrád, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-14 / 111. szám
1991. MÁJUS 14., KEDD írnuzzu 7 A kísérleti altatok füleltek ÜVEGGYAPOT RT. KONTRA KÖRNYÉKBELIEK A gyanta szaga nem mérgező A Salgótarjáni Üveggyapot Rt. körül mintha nem akarna elülni a zaj. Pedig a sárga overallt viselő japán vezetők igazán csöndesen dolgoznak, szinte lábujjhegyen járnak-kelnek a gyár területén. Ezt teszik a magyar kollégáik is. Nemcsak termékük kitűnő. Minden üzem, gyár példát vehetne kulturált magatartásukról. Az udvaron halk zümmögés. Mindenütt tisztaság, rend uralkodik. Szinte steril körülmények, mondanám, ha nem látnám magam előtt a gondosan ápolt gyepet, virágokat. A növényekben gazdag környezet hozzátartozik a gyárhoz. Ámde sehol a por! Se sárga, se barna, de még más színű sem! Ellenben az utca felől beáramló zaj, a járművek dübörgése elnyomja Varga László igazgató hangját éppúgy, mint az enyémet. Az igazgató úr nem lepődik meg, amikor megtudja jövetelem célját. Idős Tolmácsi Ferenc nyugdíjas leveléből idézek: „A kibírhatatlan zajtól nagyobb veszélyt rejteget a levegő szennyezettsége. Az rt. óriás kéménye' a legközelebbi lakóháztól alig 30 méter távolságra van, éjjel-nappal szakadatlanul ontja a hol sárga, hol barna gyantaszármazékokkal tele füstöt, bűzt, mely borús időben leül a házak közé.” Nos, nekem nem volt szerencsém látni mindezt. A máskor színes füstöt pipáló kémény ezúttal fehér vízpárát eregetett a magasba. Iratok kerülnek elém. Ezekből a mozaikokból talán sikerül teljes képet összeállítani. 1989. október 11. Az Országos Közegészségügyi Intézet levele, dr. Börzsönyi Mátyás főigazgatóhelyettes aláírásával. „Tisztelt Tolmácsi Úr! 1989. október 2-án kelt panaszos levelét, illetve az aláírásokkal ellátott mellékletet köszönettel megkaptam. Fölvettem a kapcsolatot telefonon a Nógrád Megyei Köjál igazgatójával. Dr. Dömsödy Péter igazgató úr közölte, hogy az elvégzett zajmérések magas szintet mutattak, és az Üveggyapot Rt. vezetői ígéretet tettek a zajszint csökkentésére.” Október 30. A megyei Köjál a lakossági panaszt megvizsgálta. Erről az 1989. október 19-én történt üzembe helyezési eljárást követően tájékoztatást küldött Tolmácsi Ferenc, salgótarjáni lakos számára is. „A Salgótarjáni Üveggyapot Rt. üzembe helyezéséhez a Nógrád Megyei Közegészségügyi, Járványügyi Felügyelőség a következő kikötéssel járult hozzá: — Az üzemi zajforrások műszaki zajcsökkentését úgy kell megoldani, hogy a lakókörnyezeti zaj ne haladja meg a rendeletben megadott határértéket (nappal 50 dB, éjjel 40 dB). — A műszaki zajcsökkentést 1989. december 30-ig be kell fejezni, s ezzel egyidejűleg az ellenőrzött zajszintméréseket is el kell végeztetni. — Köteleztük továbbá az Üveggyapot Rt.-t, hogy a zajkibocsátáson kívül az elszívó-levá- lasztó berendezések, valamint az olvasztókemence kéményein kibocsátott levegőben levő szeny- nyezőanyagok koncentrációjának megállapítására ugyancsak 1989. december 30-ig műszeres méréseket végeztessen.” A levelet aláírta dr. Dömsödy Péter, a megyei felügyelőség vezetője. Október 30. Tehát még ugyanezen a napon Varga László, a zajártalmak csökkentése érdekében kéréssel fordult a síküveggyár vezérigazgatójához, dr. Juhász Gyulához. (Megjegyzendő, hogy a szóban forgó japán—magyar részvénytársaság a síküveggyár területén létesült, nem lakótelkeket sajátítottak ki!) Az írásba foglalt kérés idevonatkozó részlete: „...már a beruházás időszakában és még az üzem indítása előtt éjszakai zajmérést végeztettünk. A síküveggyár (Tehát a régi, ma is meglevő nagyüzem. S. J.) zaja éjszaka körülbelül 57 dB, melyhez még hozzájárul a közlekedés időnkénti magas 70—75 dB-es zajszintje. A gyártósoraink üzembe helyezése után egy sor intézkedést tettünk a keletkezett zaj csökkentésére, melyeket még továbbiak követnek annak érdekében, hogy a lakossági panaszokat orvosolni tudjuk. Ezt a síküveggyár közreműködése nélkül hatékonyan elvégezni nem tudjuk, miután a síküveggyár önálló zaja is messze meghaladja a részünkre előírt éjszakai 37 dB-es értéket.” November 2. Pormérési eredmények értékelése. „Az Üveggyapot Rt. üzemcsarnokában és a selejtgyapot-feldol- gozóban a gyártás során keletkező porra vonatkozóan 1000 darab szemcse/cm3 a határérték. A pormérések eredményei szerint az összes mintavételi helyen a pormérés időpontjában a porkoncentráció jóval határérték alatti volt (248 dB/cm3). 'A szálat érdemben nem tudtuk értékelni az alacsony előfordulás miatt. Az üvegolvasztáshoz használt keverékhez a kvarctartalmú homokon kívül egyéb anyagokat is adagolnak, de ezek egészségkárosító hatása elhanyagolható. A keverékben legnagyobb mennyiségben homok található.” Schmehl Emilné vegyészmérnök és Farkas Róbert ellenőr aláírásával hitelesített jegyzőkönyvből ragadtuk ki ezt a részletet. November 17. A Biokör Technológiai és Környezetvédelmi Kft. ökotoxikológiai vizsgálatának eredménye szerint a Ther- woolin üveggyapot nem toxikus. Ezt igazolták azok a tesztek, melyeket a szóban forgó paplanhulladék alga-, hal- és csíranövény- kísérlet eredményeként mindhárom esetben kaptak. 1990-et írunk. A részvénytársaság üveggyapot termékeinek fel- használása közben végzett portechnikai vizsgálatokról készült jelentésben ez olvasható: „A mérési eredményekből megállapítható, hogy vizsgálataink alatt, az anyagfelhasználás egyik fázisában sem lépte túl a légzési zónában a porkoncentráció a megengedett mértéket.” Az Országos Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézet munkatársai által mért néhány jellemző adat: A 40 méter magas kemencekémény tetején 0,15 kg szénmono- xid távozik óránként. (A megengedett határérték ennek több, mint 4600-szorosa, pontosan: 700 kg/ óra.) Nitrogén-oxidok esetében hetedannyi a tényleges kibocsátás, mint a megengedett. Az alacsonyabbik, azaz a 36 méteres elszívótoronynál ezek egyikéből sem kerül szennyeződés a levegőbe. Fenolból sem éri el a határérték — 3,5 kg/óra — felét. Ebben az esetben a regisztrált adat 1,52 kg/óra. Az ammónia nem mérhető. Április 5. Orvosi szakvélemény a Therwoolin hőszigetelő lapokból származó füstgázokról. „Akut belégzési toxicitás kiértékelése: 1. Valamennyi állat túlélte az előírt kísérleti és megfigyelési időket. 2. A kísérleti állatoknál a karbo- xi-hemoglobin értékek jelentősen a határérték alatt voltak és gyakorlatilag elhanyagolhatók. 3. Másfajta toxikológiai aggályok nem léptek fel. A Salgótarjáni Üveggyapot Rt. hőszigetelő termékéből felszabaduló svélgázok a választott vizsgálati körülmények között ártalmatlannak mondhatók.” Aláírás: Professor Dr. med. H. J. Einbrodt, Hannover. Április 12. A Közép-dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, mint elsőfokú környezetvédelmi és vízügyi hatóság (Budapest VIII., Rákóczi út 4L) levelet ír a Salgótarjáni Városi Tanács szakigazgatási szervéhez. A tárgy pedig nem más, mint az Üveggyapot Rt.-ben keletkező technológiai hulladéknak a városi szeméttelepen való elhelyezésével kapcsolatos szakhatósági állásfoglalás. Azt kellett vizsgálni, hogy a szeméttelep esetleges öngyulladásakor az égés során a gyanta hulladékából káros emisz- szió származhat-e, vagy sem? Nos, a dr. Varga Árpád osztály- vezető aláírásával hitelesített vélemény így szól: „...az Üveggyapot Rt. hulladékainak a városi kommunális szemétlerakó telepen történő elhelyezéséhez hozzájárulok.” Június 26. Az Országos Közegészségügyi Intézet főigazgatóhelyettesének levele Tolmácsi Ferenchez: „Ma (fcereztem tudomást arról, hogy a környezetvédelmi hatóság is végzett zajmérést és a zajszintet a megengedettnél magasabbnak találta. Agyárvállalta,hogy 1990. december 31 -ig zajvédő fölszerelést szereltet fel. Remélem, ezzel a probléma megoldódik. Dr. Börzsönyi Mátyás.” Augusztus 27. A Közép-duna- völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, mérési jegyzőkönyvvel megküldött levele az Üveggyapot Rt. részére. A zajkibocsátás tárgyában megfogalmazott hatósági álláspontot egyidejűleg eljuttatták a megyei, illetve városi tanács, a megyei Köjál, valamint Tolmácsi Ferenc, Salgótarján, Széchenyi úti lakos részére. íme a teljes terjedelmű dokumentum: „Tájékoztatom T. Címet, hogy igazgatóságunk környezetvédelmi mérőállomása 1990. április 9- én, május 25-én nappal, 1990. július 19-én éjjel műszeres ellenőrző zajszintméréseket végzett az Üveggyapot Rt. környezetében. Az 1-019-Z/90-MÁ. sz. 1990. április—májusi mérésekről készült mérési jegyzőkönyv alapján a vizsgált létesítmény zajkibocsátása nappal az alapzajtól függetlenül nem volt értékelhető, éjjel viszont a Budapesti úti üzemmel szemközti oldalon, a Kinizsi és Széchenyi utcai védendő homlokzatok előtt 2 m-re 15 dB/A zajkibocsátási határérték-túllépés volt kimutatható. Az éjszakai ismételt ellenőrző méréseket július 19-én végezték el. Az erről készült 1-033-Z/50MÁ. sz. szakvélemény megállapította, hogy a vizsgált telephely zajkibocsátása éjjel az alapzajtól függetlenül nem határozható meg. A Salgótarjáni Síküveggyár is megkezdte a zajcsökkentési munkálatait, melynek befejezését követően a lakosság zajterhelése a megengedett határérték alá csökken. Dr. Varga Árpád osztályvezető.” Varga László még hozzáfűzi: „— Az ember és a természet viszonyában mindig is törekednünk kell egy elfogadható, ésszerű kompromisszumra. Ez érvényes kell, hogy legyen az ipari üzemekre, gyárakra- is. Talán nincs is olyan létesítmény, amely ne szennyezné valamilyen formában a környezetét. Mi is szennyezzük, de messze a megengedett határérték alatt! A bútorlapok gyártásánál használt fenol-formaldehid (közismertebb nevén, bakelit) gyanta jellegzetes szaga valóban érezhető a környéken, de ez nem ártalmas. Mi folyamatosan csökkenteni kívánjuk mindazokat a hatásokat, melyeket kifogásoltak velünk szemben. Hatmilliót költöttünk környezetvédelmi beruházásokra. Bár nem köteleznek rá, de évenként újraméretjük a szabványban megjelölt tételeket. Egy ilyen természetű mérés 400 ezer forint. A zajról még valamit. Nekünk 37 dB-t szabtak meg éjszakára, ami körülbelül a beszédhangnak felel meg. Az autóbusz zajkibocsátása 80 dB! Hát akkor ki a hangos?” Mielőtt afféle bejárást tartanánk a gyár területén még egy jegyzőkönyv kerül elő. Idős Tolmácsi Ferenc szavait idézi: „Ahogy most van, azzal nem lehet együtt élni.’ Jó néhány zajmérésnél jelen voltam, szíveskedjen elfogadni azon állításomat — fülemre hagyatkozom —, hogy a zaj éjszakánként közlekedésmentes időben most is eléri a 70—75 decibelt.” Bármerre is megyünk, Varga Lászlónak van mit mondania. Szorgalmasan jegyzetelem a megtett intézkedéseket: Leszigetelték a kompresszorház tetejét. A síküveggyárban lecserélték a dugattyúskompresszorokat. Helyettük a sokkal korszerűbb és csendesebb csavarkompresszorokat állítottak üzembe. Áz utca felől az udvar hátsó részére telepítették. A fűtésrendszer beszívónyílá- sait leszigetelték. Bevitték a csarnokba a külső leválasztórendszereket és ventillátorokat. Leszigetelték a hűtőtornyokat, a kémény lábazatát és átalakították a belső áramlási viszonyait. Beragasztották az összes üvegablakot zajcsökkentő fóliával, ezáltal duplájára nőtt a szigetelés hatásfoka. Az ajtókat is plusz műanyag szigetelőcsíkokkal látták el. A kompresszor- és ventillátorházat a saját üveggyapot termékükkel beburkolták. Mindezek odavezettek, hogy ma már az Építéstudományi Intézet akusztikai referenciaként használja, természetesen pozitív példaként a Salgótarjáni Üveggyapot Rt. alapos munkáját. Az itt szerzett tapasztalatok alapján építik át például az izzó nagykanizsai gyárát. Vannak emberek, akiket zavar éjszaka egy szúnyog zümmögése is. Másokat az ágyúlövés sem riasztana fel. Egy település szerkezetét igen nehéz megváltoztatni. Salgótarjánban — érthető módon—a völgyben húzódó vasútvonal mentén települtek a ma is működő gyárak, üzemek. Csarnokaik kitört ablakai háborús, csata utáni képet festenek. Nem is üvegezik újból, hisz ez jelenti a „magyar légkondicionálást”. Az üzemi zaj szinte ugyanúgy hallható a gyárkerítésen kívül, mint odabent a dübörgő gép mellett. Sok helyen a munkások egyedüli védőitala a szódavíz. A halláskárosodást pedig csak a füldugó csökkentheti. Salgótarján — ebben a kategóriában — legújabbnak számító japán—magyar gyárában, a század eleji színvonal helyett a fejlett, huszadik század végi technika a meghatározó. A szemlélet pedig ember- és környezetbarát. Ez fennmaradásunk alapja. A környékbeli lakók mindent megmozgattak vélt sérelmeik orvoslására. Levélben tiltakoztak Japán magyarországi nagykövetségén, lakossági fórumokat szerveztek, kölcsönösen győzködték egymást az új gyár vezetői és a „szenvedő” környékbeliek. Azt is felvetették, és szerették volna elérni, hogy 500 méteres körzetben minden magáningatlant sajátítsanak ki, hisz veszélyben vannak. Mindezt természetesen az új gyár költségén, sőt kártérítést is követelve. Jelentős energiákat kötött le ez a küzdelem mindkét oldalon. A közös japán—magyar vállalkozás vezetői még többet is megtettek, mint amennyit az előírások számukra — mint minden más hazai gyár és üzem számára—előírnak. Magasabb mércét állítottak maguk elé. A hő-és hangszigetelésre alkalmas üveggyapot termékükkel már korábban bizonyítottak. Érdemes minden vonatkozásban odafigyelni rájuk! Sánta János A japán—magyar gyár. Gyurkó Péter felvétele r HÉTKÖZNAPI MÉRGEINK
