Új Nógrád, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-13 / 110. szám

2 HAZAI KÖRKÉP - KÜLFÖLD 1991. MÁJUS 13., HÉTFŐ Magyar—román nyitott égbolt Hittétel a koalíció egysége mellett ' (Folytatás az 1. oldalról) a Kereszténydemokrata Nép­párt alelnöke mondta el gon­dolatait a koalíció egy évéről. Az elsőként szóló Varga László kijelentette: a Ke­reszténydemokrata Néppárt a maga szavazataival azért lépett be a koalícióba, mert akiben valóban van nemzeti öntudat, az a nemzet újjáépí­téséből nem maradhat ki. A kormánykoalíció kezd összekovácsolódni, megfele­lően működik, van szerepe és küldetése — mondta egye­bek között Nagy Ferenc Jó­zsef. Antall József miniszterel­nök, az MDF elnöke több mint egyórás beszédében hangsúlyozta: a koalíció párt­jai azonos, vagy egymással rokon elvi alapokon állva, nemcsak alkudozások során kialakított átmeneti partner­ként, hanem szövetségesként működnek együtt. A köztük levő ellentétek, feszültségek éppen ezért nem is az elvi alapok különbözőségéből adódnak, hanem abból, hogy akárcsak egy párton belül, a koalíción belül is felmerül­nek feszültségek. Ezek azon­ban csak akkor nem kerül­hetnének felszínre, ha az or­szágban diktatúra lenne. s az érdekütköztetések nem a nyilvánosság előtt zajlaná- nak. Meggyőződésem — mondta Antall József —, hogy ez a koalíció működő­képes, s szétverni csak be­lülről lehet. A parlamentben legutóbb nagy vitát kavart kárpótlási törvénytervezet elfogadását Antall József a koalíció nagy erőpróbájának nevezte. An­nak a véleményének adott hangot, ha a törvény az Al­kotmánybíróság elé kerül, ak­kor a bírói testület lényegét tekintve támadhatatlannak találja majd és megkezdőd­het Magyarországon a tulaj­donviszonyok rendezése. A koalíciós fórum résztve­vői állásfoglalást fogadtak el, amely rögzíti: „A kormánykoalíciót alko­tó pártok — a Keresztény- demokrata Néppárt, a Füg­getlen Kisgazdapárt, s a Ma­gyar Demokrata Fórum du­nántúli megyei szervezetei hitet tesznek a koalíció egy­sége mellett és annak erősí­tését szorgalmazzák. A koa­líció az eddig eltelt egy esz­tendőben bebizonyította, hogy pártérdekeken felül­emelkedve a nemzet jövőjét tartja szem előtt, és ezért al­kalmas az előttünk álló tör­ténelmi feladatok megoldá­sára. A koalíciót alkotó pár­tok hasonló eszmerendszerük alapján természetes szövet­ségesnek tartják egymást. A további eredményes munka érdekében javasoljuk, hogy a pártok a koalíció együtt­működését minden szinten segítsék és tartsanak rend­szeres pártközi konzultáció­kat. Szükségesnek tartjuk a dunántúli koalíciós konferen­cia és ehhez hasonló regio­nális konferenciák rendsze­ressé tételét. Kívánatosnak tartjuk a szövetkezeti tör­vény, a földtörvény és az ér­dekképviseleti törvény mi­előbbi megalkotását, vala­mint a gazdasági élet fellen­dítése érdekében annak tár­gyi és személyi felülvizsgála­tát. A konferencia résztvevői egyhangú véleményt nyilvá­nítottak a világkiállítás meg­rendezése mellett." Landsbergis elégedetlen Los Angeles. A lit­ván parlamenti elnök pén­teken azzal vádolta a Nyugatot, hogy az — félve Gorbacsov elnök helyzeté­nek további gyengülésétől — semmit nem tesz a balti államok függetlenségéért. Vytautas Landsbergis kiáb­rándítónak nevezte George Bush amerikai elnök és a balti vezetők találkozóját. Landsbergist valamint az észt és a lett vezetőket a héten fogadta Washington­ban Bush elnök. A litván politikus Los Angelesben mondott beszédében azt mondta: amerikai részről minden alkalommal erőtelje­sen hangsúlyozták, hogy so­ha nem fogadták el a Bal­tikum bekebelezését, de ezen­túl semmi nem történt. Hoz­zátette: igen sok kérdést fel­vetett a Fehér Házban, vá­laszokat azonban nem kapott. Antall József Jichak Samir miniszterelnökkel folytatott tárgyalásait követően felke­resi Hajim Herzog államfőt, valamint a knesszet — a parlament — elnökét, talál­kozik az izraeli pénzügymi­niszterrel és Simon Peresz- szel, a legnagyobb ellenzéki erő. a munkapárt elnökével is. A tervek szerint több kormányközi egyezményt is aláírnak a látogatás alkalmá­val: a kettős adóztatás elke­rüléséről. a beruházásvéde­lemről és a műszaki-tudo­mányos együttműködésről kötnek megállapodást. Bonn. Fél évvel a háború befejezése utáni első össz- német választások után föld­csuszamlásszerű változás következett a német válasz­tói magatartásban, különösen Kelet-Németországban. Az Emnin intézet által a Der Spiegel hétfői kiadása szá­mára készített reprezentatív felmérés szerint Kelet-Né­metországban a CDU (ke­reszténydemokrata unió), amely 1990 decemberében az egykori NDK-ban a szavaza­tok 41,8 százalékával egyér­telműen győztes volt, most csak 28 százalékot kapna. Ezzel szemben a szociálde­mokrata párt (SPD) — a de­cemberi választások vesztese, Kelet-Németországban 24,3 százalékkal — a voksok 38 százalékát szerezné meg. A drámai kelet-németor­szági fordulat Németország egész területén is a szociál­demokraták pártját emeli fel a dobogó csúcsára. Ha (Folytatás az 1. oldalról) csak a szerződésben megha­tározott módon feldolgozzák. Somogyi Ferenc külügymi- nisztériumi közigazgatási ál­lamtitkár az MTI tudósító­jának nyilatkozva példa nél­kül állónak nevezte a két ország megállapodását, s olyan jelentős bizalomerő­sítő lépésnek, amely túlmutat a kétoldalú kapcsolatokon. Jelképes értelemben erre utal már az aláírás napja is, ugyanis pontosan két évvel korábban javasolta George Bush amerikai elnök egy széles, az európai országok nagy részét, a leszerelési tár­gyalások résztvevőinek körét most vasárnap parlamenti választásokat rendeztek vol­na, a választók 40 százalé­ka döntött volna az SPD mellett, 38 százalékuk a CDU—CSU, 12 százalékuk a szabaddemokraták (FDP), hat százalékuk a zöldek és két százalékuk az NSZEP utódjaként elkönyvelt de­mokratikus szocializmus pártja mellett. Az FDP-vá-' lasztók kis többséggel amel­lett vannak, hogy pártjuk Bonnban váljon ki a jelenle­gi CDU—CSU—FDP koalí­cióból és pártoljon át az SPD-hez. A CDU népszerűségének megszűnése együtt jár Hel­mut Kohl kancellár népsze­rűségének megcsappanásá­val. Közvetlen kancellárvá­lasztás esetén most 100 pol­gárból 51 az SPD jövendő elnökére, Björn Engholmra adná szavazatát, és csak 41 Helmut Kohlra. érintő „nyitott égbolt" meg­állapodás kidolgozását. Ez a kétoldalú szerződés — tette hozzá az államtitkár — en­nek a folyamatnak az elő­mozdítását is szolgálja. Somogyi Ferencét az alá­írást követően fogadta Ion Iliescu államfő. Az államtit­kár átadta a román állam­főnek Antall József levelét, ebben a magyar miniszter- elnök kifejti véleményét a kétoldalú kapcsolatok né­hány fontos elvi kérdéséről, javaslatot tesz a fennálló problémák mielőbbi rende­zésére. és kifejezi reményét, hogy megfelelő előrehaladás esetén politikai szintű kon­taktusokra is sor kerül. Lottótájékoztató A Szerencsejáték Rt. köz­lése szerint a 19. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a jö­vedelemadó levonása után a következők: Négytalálatos szelvénye 157 fogadónak volt, nyere­ményük egyenként 261580 forint, három találata 12 666 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 2072 forint, a kéttalálatos szelvények szá­ma 378 426 darab, ezekre egyenként 109 forintot fizet­nek. Cuellar véleménye New York. Perez de Cuellar, az ENSZ főtit­kára szerint mindenkép­pen a Biztonsági Tanács fel­hatalmazása lenne szükséges ahhoz, hogy a világszervezet rendőri erőket küldjön Irak­ba a kurd menekültek vé­delmére. akkor is, ha Bag­dad ebbe beleegyezne. Fordulat Németországban F 300 ET FAGYASZTÓLÁDA 29 500 FORINT HELYETT 25633 forint P 300 PALACKHÜTÖ 34 300 FORINT HELYETT 29930 forint A TERMÉKEK MEGVÁSÁROLHATÓK A LEHEL HŰTŐGÉPGYÁR JÁSZÁROKSZÁLLÁSI TELEPHELYÉN. TELEFON: JÁSZAROKSZALLAS 62, 63. TELEX: 25238. LEHEL energiatakarékos fagyasztóládák és palackhűtők REKLÁMÁRON, amit; a készlet tart, F 200 ET FAGYASZTÓLADA 28 200 FORINT HELYETT 24503 forint Antall József Izraelbe látogat (Folytatás az 1. oldalról) gyár kormány az izraeli— arab háború miatt megsza­kította a diplomáciai kap­csolatokat. A nagyköveti szintű kontaktusok 1989-ben történt helyreállítása óta azonban az államközi-poli­tikai téren lényegében folya­matos volt az érintkezés. A három nap során a ma­gyar kormányfő és a kísére­tében lévő személyiségek — köztük Kupa Mihály pénz­ügyminiszter — az izraeli politikai élet számos kiemel­kedő vezetőjével találkoznak.

Next

/
Thumbnails
Contents