Új Nógrád, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-11 / 109. szám

imunnn LÁTÓHATÁR 1991. MÁJUS 11., SZOMBAT % IMÁI PALÓC MESÉK Béreli hely az ülés a la fi Ezt az utazást a négy fiú több hete tervezte. Reg­gel indulnak vonattal és es­te érkeznek haiza. A lá­nyokkal még a nyáron ösz- szejöttek és akkor szavu­kat adták, hogy a karácso­nyi szünetben meglátogat­ják őket. Utána már úgy­sem lesz idejük, mert ké­szülnek az érettségire. Fiatalos jókedvük felverte az utcát. Egymás szavába vágva magyaráztak és ug­ratták egymást. Ha vala­melyiket a többieknek sike­rült beugratni, hangos nye­rítés volt a vége. A szót most is Gábor vitte, nem véletlenül, hiszen közis­mert, hogy mekkora show­man. Az egész osztályt ő szokta megnevettetni. Jókedvük akkor sem csil­lapodott, amikor az állo­másra értek. Gábor elindult megvenni a jegyeket, amíg három társa újságot vásá­rolt. Amikor kilépett a vá­róteremből, arca sápadt lett az izgalomtól. Szinte reme­gett : — Gyerekek, nagy baj van. Kevés volt a pénz, csak három retúrra futotta, meg egy útra, de ez utóbbit nem vettem meg, a sors úgy látszik, azt akarja, én maradjak. Azt már nem — vágtak egymás szavába a társak. — De akkor mi legyen? Elő­ször is szálljunk fel a vo­natra, van még tizenöt per­cünk, addig megbeszéljük. Így is tettek. A fülkébe érve még nem volt ott sen­ki. Ekkor Gábornak óriási ötlete támadt: — Gyerekek, meg vagyunk mentve! Ide, az ülés alá befér valaki, a lábunkat elétesszük, senki sem láthatja meg. Ki legyen az?— Legyél te, Lajcsi, úgyis te vagy a leg­kisebb! Már-most bújj be, mert ha jön más utas, mit mondunk neki? Lassan szállingózni kezd­tek az utasok. A fiúkkal szemben — talán nem vélet­lenül — két szemrevüló lány ült. Mellettük egy drótsző­rű foxi. A vonat elindult, a fiúk beszélgetni kezdtek a lányokkal, hamar összeba­rátkoztak, és nagy kedvvel simogatták a kutyát. A de­rék jószág idegesen mo- corgott, még aprókat vak- kanitott is. A lány nem tudta mire vélni a nyugta­lanságát. Talán a szájkosár, mondta Gábor, és a lány lekattintotta a szájkosarat a kutya szájáról. A kutya egy darabig el­volt, aztán uzsgyi, be az ülés alá. Ott elkapta Lajcsi lá­bán a farmer végét, és már húzta is ki. Mindenki meg­döbbenve nézett a félig ki­húzott, félig kimászott po­tyautasra. Gábor mentette meg a helyzetet, pár szóval elmagyarázta a szituációt. Lajcsit meg nyomkodták vissza az ülés alá. ö ném megy, az ülés alatt húzódó fűtőtest olyan meleget áraszt, sőt égeti is, arról nem beszélve, hogy az izzadság­tól és a rászállt portól úgy néz ki, mint egy kémény­seprő. De a többiek is biz­tatták, hogy már csak más­fél óra az út, sőt, ha el­megy a kalauz, kijöhet egy kicsit levegőzni. Lajcsi visszabújt, a kutyá­ra is rákerült a szájkosár, a pórázt szorosan az ülés karfájára kötötték. Alig, hogy ezt befejezték, nyílt az ajtó, és egy zordképű jegyvizsgáló lépett a fülké­be. Elsőnek a lányokhoz ment, . és felszólította őket, hogy a kutyát vigyék ki a peronra. Aztán a fiúkhoz for­dult, és kérte a menetje­gyet. Gábor benyúlt a zsebébe, egy kicsit kotorászott, az­tán négy retúrjegyet nyúj­tott át a jegyvizsgálónak. Az elcsodálkozott: hol a negyedik társuk? Gábor komoly arccal mu­tatott az ülés alá. A vas­utas először nem értette, majd lehajolt és benézett az ülés alá. Onnét Lajcsi ma- szatosan farkasszemmel né­zett vissza. Gábor törte meg a csendet: — Tudja, kalauz úr, nem hülye ez a gyerek, csak az a mániája, hogy imád az ülés alatt utazni! Soós Géza Az elmélkedés pillanatai Fülbevaló kapcsán Autóbuszra vártam. So­kan álltak a megállóban. Egy fiúra lettem figyelmes, akinek furcsa frizurája volt. (Nem ismerem „hivatalos” nevén ezt a formát.) Egyik fülében fülbevaló csüngött. Ami felkeltette a figyelme­met: a fülbevalóban egy kis kereszt függött. Legtöbbünkben, ha a ke­resztre tekintünk, ünnepé­lyes, szent érzelmek ébred­nek. A kereszt Jézusra, a Megváltóra emlékeztet ben­nünket. De mi volt a ke­reszt? Egy ki végzőeszköz, a legszégyenletesebb, a legke­gyetlenebb. Jézus ártatlan volt, miért ölték meg mégis? Helyettünk! „Mert a bűn zsoldja a halál: az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.” (Rm. 6,23.) Jézusnak a keresztet ma­gának kellett vinnie a ki­végzés helyére. De az elvi­selt lelki és testi szenvedés annyira elgyengítette, hogy nem bírta vinni, kétszer is összeroskadt alatta. Senki sem vállalta helyette. Vé­gül egy embert, mivel szá­nalmat mutatott Jézus iránt, kény szed tettek, hogy vigye Jézus helyett. A Golgotán a kivégzés he_ lyén a római katonák hoz- zákötözték a kereszthez. Utána durva szegekkel ke­zeit és lábait átszegezték. Felemelték a keresztet, s az iszonyú fájdalmat okoz­va, a megásott gödörbe csú­szott. Ott állt a kereszt a hegyen, a két keresztre fe­szített gonosztevő között, s rajta haldoklott az Isten Fia. Nem volt vigasztalója. A Menny is sötétbe burkoló­zott, Ez okozta borzasztó lelki szenvedését. Az Atyá­tól való elszakadás érzete sokkal nagyobb szenvedés volt számára, mint azt leír­ni tudnánk. Talán már érezted, hogy szennyes az életed. Talán néha rádöbbentél, hogy nem vagy őszinte, hogy nem vagy teljesen becsületes, hogy nem volt minden tetted kö­vetésre méltó. Talán lelkiis- meret-furdalás gyötör, s szeretnél megszabadulni tő­le. Bárki vagy, mondj el Jézusnak mindent, s kérd bocsánatát. Szeretettel vár. Van reményed: a kereszt. Ámde az nem segít rajtad, ha füledben, vagy nyakad­ban hordod a keresztet! Csupán az segít, ha szíved­be fogadod a kereszten ér­ted is szenvedő Jézust! Mit jelent számadra a ke­reszt? Gyűrűs István Elvek és eszközök Javaslatok a Madách-kultusz ápolásához Elvek és eszközök címmel a Madách-kultusz ápolásával kapcsolatos javaslatot jutta­tott el a megyei önkormány­zati hivatalhoz a napokban a Palócföld szerkesztősége, a múzeumok igazgatósága, vala­mint a Magyar Irodalomtör­téneti Társaság nógrádi ta­gozata. Miként azt a javaslattevők megfogalmazták, Madách Imre emberi és művészi ha­gyatéka meghatározó jelen­tőséggel bír. E kultusz ápo­lásának az elmúlt negyed­században is számos ered­ménye, szellemi és művészi haszna volt. A többi között, kialakult például a Madách- díjak, a Madách-pályázatok rendszere, a Madách-ünnep- ségek változó koreográfiájú sora. A Madách-díjat az el­telt évtizedekben jeles kül­földi és hazai személyiségek nyerték el, szakmai-alkotói (irodalmi) díjként országos rangot vívott ki magának. A pályázati rendszer ugyan­csak számon tartott részévé vált a kortárs irodalomnak és szellemi életnek. Az idők során elsősorban a szlová­kiai magyar és szlovák nyelvű irodalommal is érté­kelendő kapcsolat jött létre. Mindezek, s az itt nem emlegetett értékek, nem utolsósorban pedig a meg­változott társadalmi és gaz­dasági körülmények indo­kolttá teszik, hogy a Ma­dách-kultusz ápolása éppen Nógrádban továbbra se csökkenjen, sőt, mind haté­konyabban szolgálja a jövő­ben az értékőrzés és az ér­tékteremtés folyamatát, a régió szellemi életének szerves részeként. Ennek érdekében a javas- lattevők egyrészt kidolgozták a Madách-hagyomány ápolá­sának egységes rendszerét, az évenkénti januári Ma- dách-ünnepségtől az októbe­ri irodalmi napig, utalva a tevékenység alapját jelentő intézményi háttérre (Palóc­föld, Madách-könyvtár, mú­zeumi szervezet, Magyar Iro­dalomtörténeti Társaság me­gyei tagozata). Javaslatot fo­galmaztak meg ezen kör to­vábbi bővítésére, így pél­dául a sztregovai Madách Múzeum mellett esetleg a pozsonyi Madách Kiadó, a Magyar Területi Színház, valamint a magyarországi szakemberek bevonására. Mind az anyagi háttér, mind a tartalmi színvonal emelésének érdekében szak­mai kuratórium létrehozását javasolják, amelyet a me­gyei közgyűlés hívna életre. Különösen figyelmet ér­demlő az a három mód, amellyel az anyagi támoga­tást kívánják megteremteni, tekintettel a kultúratámoga­tás jelenlegi tökéletes meg­oldatlanságára. Az egyik el­képzelés szerint, évenkénti finanszírozással lehetne megteremteni a hagyomány- ápolás anyagi fedezetét. Ez minden évben legalább egy­millió forintot jelentene. A másik javaslat egy közüle- tek és magánszemélyek által e célra létrehozott alapítvány (legalább ötmillió forint), amelynek kamatai nyújtanák a rendezvények pénzügyi fe­dezetét. Végül a harmadik javaslat számítani kíván a szlovák partner anyagi hoz­zájárulására. Ami az esetleg létreho­zandó kuratórium összetéte­lét és feladatait illeti, ezek­ről is szólnak a javaslatte­vők. Egyébként pedig, a Ma- dách-ünnepséget váltakozó, magyarországi és szlovákiai helyszínen, Csesztvén, illetve Sztregován lehetne megren­dezni. Ami Csesztvét illeti, ez az egyetlen Madách-em- lékmúzeum Magyarorszá­gon, több olyan helyiséggel rendelkezik, amely más ren­dezvények tartására is al­kalmas. Sőt, s ez sem új­donság az elképzelések kö­zött, írói alkotóházként is működhetne. A sztregovai Madách-kastélyt nemrég újították föl, itt kiállítás rendezését is tervezik. Mind­ezekről azonban a leendő ku­ratóriumnak kellene érdem­ben döntenie. Ezt szeptem­ber 1-jéig létre kellene hoz­ni, hogy a jövő évi Madách- ünnepségek szervezése már teljes felelősséggel és jogkör­rel e kuratórium feladata és hatásköre legyen. A javaslat remélhetően az elkövetkezendőkben napi­rendre kerül, annál is in­kább, mert a korábbi anyagi finanszírozási rendszer meg­szűnt, új pedig még nem jött létre. A Madách-hagyo­mány ápolása viszont válto­zatlanul kötelesség, nem­csak a nógrádi identitás, ha­nem a magyar és az egyete­mes irodalom nagy alkotója iránti tiszteletből is. (te) Hogyan dolgozott ßrezsnyev ? Brezsnyev díszegyenruhá­ján előkelő hely illette meg a Szocialista Munka Hőse kitüntetést, melyet — és ez nem lehetett vitás — érde­mei alapján tűztek a mel­lére. Hogy mi is volt a munka, melyet hősiesen végzett a politikus, akiről egy korszakot éppen a „pam gás” kifejezés tett emléke­zetessé, félő, sohasem ismer­hető meg pontosan, Sejteni azonban lehet egyet, s mást azok alapján, amit Seljepin, a KGB egykori elnöke, il­letve a KB volt titkára a közelmúltban a Trud hasáb­jain, emlékirataiban köz­zétett. Eszerint Leonyid II- jics munkaideje 1966-tól — tehát még ereje teljében — a következőképpen alakult Moszkvában. Ébresztő 10 órakor, a reggelit 11 óra­kor tálalták. Ezt intenzív munka követte, nevezetesen felolvasták neki a jelenté­seket, beszámolókat. Dél­után 2-kor ebéd. Szieszta következett 5-ig. Az élet közelebbi megismerésére csak ezután jutott idő este 9, vagy 10 óráig. A hősnek járó kitüntetést egyébként háromszor kap­ta meg. Ostobák, remény­kedhettek! Az emberiségnek az a ré­sze, melyet a többiek hülyé­nek minősítenék, derűs op­timizmussal nézhet a jövő­be, mert Schoenthallier dok­tor feltalálta az intelligen­ciaerősítő tablettát. Hírügy­nökségi jelentés szerint az amerikai kriminológus tíz esztendő kísérleti ered­ményét publikálta a Lón. donban kiadott könyvében. Alanyai — s ez foglalkozá­sából logikusan követke­zik — bűnözők voltak. Tör­ténetesen az egyoldalú rab- kosztat vitamindús ételek­kel váltotta fel s megálla­píthatta, hogy a társadalom­ellenes bűncselekmények száma ezeknél a fiúknál (természetesen a szabadulás után) 46 százalékkal csök­kent. Ezt követően 615 ka­liforniai fiút (12—16 éve­sek) négy csoportra osztva a következő kísérletnek vetett alá: az első csoport teljes napi adagot, a máso­dik ennek a felét, a har­madik az eredeti tabletta­adag kétszeresét kapta. Míg a negyedikben csupán pla- cebót, gyógyszerutánzatot szedhettek a gyerekek. Ti­zenhárom hét után az első csoport intelligenciahánya­dosa 4 százalékkal növeke­dett. Állítja az amerikai doktor. Székely kapa Füzesabonyban Füzesabonyban Sebestyén József erdélyi fafaragó népművész díszes székelykaput ké­szített. A remekművet Remenyik Zsigmond Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépisko­la előtti téren állították fel. MTI-fotó: Szabó Sándor Hagyományaink nyomában A fagyosszenfek és Orbán Népünk a kellemetlen le­hűlésért három fura nevű szentet okol, akiket úgy hívnak, hogy: Pongrác, Szer­ván és Bonifác. A név­napjuk meg május 12-én, 13-án és 14-én van. Német­ország déli részén úgy hív­ják őket, hogy „Eismänner” (jégemberek), Észak-Né- metországban meg „Die drei gestrengen ‘Herrn”-ként (a három rideg nagy úr) tisz­telik őket. A pogány Rómában az agrárszertartások sorát a Supercalia ünnepe nyitotta meg február 15-én. A föld bő termését és a nyájak jó létben maradását kérték a jóságos, de ártani is tudó istenségtől. Egy hónappal később a Saliusok, a dárdát és pajzsot viselő Mars-pa­pok körmenete kért oltalmat a népnek, és 'kíméletet a vetésnek Marmartól, a ret­tenetestől. Ismét egy hó­nappal később körmenetet szerveztek, s a római nép a gabonarozsda ellen kért védelmet. Négy héttel ké­sőbb, tehát május második felében a föld istennője, Dea Dia tiszteletére rendez­tek háromnapos ájtatosságot. Általában nem sorolják a fagyosszentek közé, de véle fejeződik be a fagyveszély, tehát meg kell emlékezni róla: Orbán püspökről. Má­jus 25-én frank földön a múltban a szőlőművesek a szent szobrát a vásártéren egy asztalra állították, ame­lyet virágokkal hintettek te­le. Ha szép, derűs napra virradtak, a szobrot meg­koszorúzták, és jól meglo­csolták borral. Ha viszont zord idővel köszöntött be Orbán, akkor szennyes víz­zel öntötték le, és sárral do­bálták meg. A napnak de­rült voltából ugyanis jó ősz­re és bő szüretre következ­tettek. A népies meteorológia itöbbszázados megfigyelésé­re utal bizonyára az „Or­bán szelének” meg az „Or­bán lelkének” emlegetése. Olyan közmondásunk is van, hogy „Jár-kel, mint az Or­bán lelke". A Sirisaka-féle közmondásgyűjteményben erre magyarázatot is talá­lunk: „Orbán nevű falusi jegyző meghalálozván, fele­ségének ellensége, a kán­tor, az asszonyon bosszúját kitöltendő, éjféltájt lepedőt vett magára, s a jegyző ab­laka alatt sétálgatott, és az asszonyt ijesztgette. A falusiak ezt látván, a lepe­dőbe burkolt kántort, csak­ugyan az Orbán lelkének gondolták.” Nem sakkal több hitelt érdemel az a magyarázat sem, amelyik az „Orbán süvegéhez” fűződik. Állítólag az történt, hogy „II. Ulászló koronáztatásá- hoz 1490-ben a püspökök, az egy Dóczi Orbán egri püs­pök kivételével, mind püs­pöki süvegben állottak a király körül. Ennek ugyan­is az inasa süvegét részeg fővel utánahozván, részeg­ségében azt ura feje helyett a magáéra tette fel. Innen kerekedett aztán. hogyha valaki nagyon felöntött a garátra azt mondták: Ez is feltette az Orbán süve­g®t ■ Tripolszki Géza /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents