Új Nógrád, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-13 / 86. szám

1991. ÁPRILIS 13., SZOMBAT nEFnnu 5 C SALGÓTARJÁN ES KORNYÉKÉ j Az önkormányzat levele a miniszterelnökhöz Salgótarján. Egy éve állnak üresen, kihasználatlanul a volt megyei és városi pártbizottság épületei, miközben állapotuk egy­re romlik. A hasznosításukról szü­letett elképzelések nem valósul­nak meg. Tavaly a régi tanácstes­tület — egyetértve az ellenzéki pártokkal — úgy döntött, hogy ezekben egészségügyi főiskolát és kollégiumot létesítenek. A kormány felruházta az épüle­tek kezelői jogával a Népjóléti Minisztériumot, illetve az Orvos­továbbképző Egyetemet. Ha min­den jól ment volna, akkor már ez év szeptemberében a második fel­sőoktatási intézmény kezdhet­te volna munkáját Salgótarján­ban. Az elmúlt hónapok történé­sei', vagy inkább eseménytelensé- ge sejteni engedte, hogy az eredeti elképzelésekből nem lesz semmi! Az épületek hasznosításáról ko­rábban zajlott tárgyalásokon a város képviselői bejelentették, ha nem valósulnak meg az eredeti elképzelések, akkor az épületeket visszakövetelik. Ennek szellemé­ben fogalmazta meg január 22-i levelét Salgótarján polgármeste­re, amikor levelet írt Antall József miniszterelnöknek. Azóta történtek már tárgyalá­sok az önkormányzat, a Népjóléti Minisztérium és az OTE képvise­lői között, de eredménytelenül. Legutóbb április 9-én találkoztak, s ott egyértelműen kiderült, nem létesül sem egészségügyi főisko­la, sem kollégium. Helyettük or­vostovábbképzést szeretnének megvalósítani és más gazdálkodó tevékenységet folytatni. Termés­zetesen, az esetleges anyagi bevé­telből a salgótarjániak egy fityin- get sem látnának. Ez pedig az önkormányzat szempontjából — különösen amikor kínzó pénzügyi gondokkal küzd, gondolok itt mintegy 400 milliós hiányra — megengedhetetlen. Ezért döntött úgy a testület egy hét eleji ülésén, hogy felhatalmazza a polgárme­stert, levélben forduljon a minisz­terelnökhöz, és a város nevében követelje vissza mindkét épület tulajdonjogát. —Szgy— C—5-ös tabla helyett Palinczás-dülő Hársas-dűlő, Körté-völgy, Cse­res-dűlő, Aranygödör... Minden dűlő, völgy nevéhez egy-egy név tapad. Őrzik a települések múltját. A téesztagosítások, a hatalmas táblák elmosták az évszázados, szájról szájra terjedő és ezáltal változó neveket. így lett a szépen hangzó Palinczás-dűlőből C—5- ös tábla, vagy az Aranygödörből C—2-es terület. Ez elég is volt a traktorosnak. Ezekben a napokban az Állami Földrajzi Névbizottság megbízá­sára a Kartográfiai Vállalat szak­emberei dolgoznak Nógrád me­gyében. Földmérők, térképészek és nyelvészek készítenek földmé­rési alap-, turista- és topográfiai térképet. Munkájuk során ponto­sítják a régi dűlő- és völgyneveket is. Ehhez mindenhol bevonják a községi önkormányzatok vezetőit és értékes segítséget kapnak azok­tól az idős emberektől, akik még emlékeznek községük földrajzi neveire. Képünkön: Munkában a térké­pész Sóshartyánban. Mellette jobbról a község polgármestere, és akik segítenek a falu öregjei: Cseman Sándor és Sirkó Béla. Kép: Gyurién. Az üzletek a salgótarjáni főté­ren köttetnek. Az elegánsan öltö­zött barna bőrű fiatalember meg­kéri az egyik ismeretlen srácot egy szívességre, kölcsönözzön számára videokazettát. Az isme­retlenség nem gond. A megszólí­tott sem gondol semmi rosszra. A téren nem illik gyanakodni. A té­ren hiszékenység és demokrácia uralkodik. A kazettakölcsönzés e sajátos módjáról ez év januárjában szer­zett először tudomást a rendőrség, s azóta sokadik alkalommal jutott kazettához a még ismeretlen csa­ló. A főleg kalandfilmeket kedve­lő, s a hiszékenységre alapozó Krimi­krónika elkövetőt először egy rászedett ifjú jelentette fel a rendőrségen, amikor rádöbbent arra, hogy aki­nek a kérésére kikölcsönözte a vi­deokazettát, az nem vitte vissza, s az üzlet bírósággal fenyegeti a szí­vességet tevőt. A legközelebbi téri találkozón pedig, amikor a csaló semmiféle kazettára nem akart emlékezni, sőt, alapos ve­réssel fenyegette meg a szeren­csétlen károsultat, a gyerek akkor határozta el, hogy a rendőrséghez fordul. Uj távlatok Székvölgypusztán Az apró, mintegy negyven lel­ket számláló települést a bányá­szat hívta életre hajdan, s annak megszűnése csaknem elnéptele- nítette a hatvanas években. Nem­csak a fiatalok mondtak búcsút ennek a helynek: a jobb életkörül­mények reményében sokan áttele­pültek innen Bárnába, néhányan Mátraszelén, Kazáron alakították ki otthonukat. Megszűnt az iskola, veszteség­re hivatkozva bezárták az egyet­len élelmiszerboltot. A csend egyre inkább rátelepedett a pusz­tára. Az ingázás monotóniája, a rendkívül tönkrement bekötőúton való gyaloglás napjaik meghatá­rozójává vált. Mára csupán azok maradtak meg Székvölgyön, akik már nem lázadoznak e sajátos életforma ellen. A tizenhat család, ponto­sabban töredék család végleg itt kíván meghúzódni. Kevesen hit­ték közülük, hogy egy napon más, új távlatok nyílnak a település előtt. Eljött ez az idő is az év ele­jén, s meghozta a bányát. Külszíni fejtést nyitottak, melynek szénva- gyona jelentős, az elkövetkező években fontos szerepe lesz a pusztán. A lakosok kezdetben egyáltalán nem lelkesedtek a bányászkodás újjászületéséért. Szép völgyük bombakráterhez hasonlóvá vált, a szállítóautók dübörgését nehezen viselték a csendhez szokott embe­rek. Úgy tűnik, most mintha jobban elviselnék a közeli „holdbéli” táj látványát és a zajt. Főleg azóta, hogy a szénbányák jóvoltából megépült a makadámút, melynek folytatása várható. Tóth Lászlóné, a telep legfiata­labb asszonya bizakodik, hogy óvodás és iskolás gyermekeiért bejön ide a busz. — Eddig ugyanis a rossz útvi­szonyokra hivatkozva utasította vissza a Volán a kérésünket — magyarázza, miközben a legki­sebb, tizenöt hónapos kisfia lépé­seit vigyázza az asszonyok karéjá­ban, akik a mozgóárushoz jöttek ki kenyérért. Anyósa, Tóth Andrásné is köz­tük van, akit jól ismernek a szom­széd falvakban is. Hogy miért? — Tizenhárom gyereket szül­tem, kilenc él, de csak a legidő­sebb és a legfiatalabb maradt Székvölgyön, a többi szétszéledt. Tizennyolc unokám van már — mondja büszke mosollyal a kis termetű, fejkendős nagymama. Dévai Istvánná — szintén az idősebbek közé tartozik — a szomszédjának, Tankó Bamáné- nak is vásárolt az árusnál. Egy házban külön háztartást vezet a két asszony. Tankóné nyolcvan­hat esztendejével a rangidős a pusztán. Hóna alatt a friss kenyérrel ha­zafelé ballag Petik Józsefné is. Az ő nagy bánata, hogy munkanélkü­li, korábban a közeli fatelepen dolgozott, s most a férje nyugdíjá­ból éldegélnek kettecskén. Kertet se nagyon művelhetnek, mert a vaddisznók megdézsmálják a ter­mést. Kása Gézáné kapuja nyitva áll az idegenek előtt: finom kávéillat szűrődik ki a kis konyhából, ahol megfőtt már a sztrapacska. Jó szívvel kínálja a messziről betop­pant bányászt. Aztán fényképek­ről bemutatja a két fiát, unokáit. Magáról csupán annyit mond: — Negyvenhét esztendeje jöt­tünk ide, de már 14 éve egyedül lakom. De jól vagyok, csak az erőm fogyatkozott meg kicsit. Egyetlen utca tíz-egynéhány házában, mint egy különös nagy család, pergetik napjaikat a nők, férfiak. Tóthék négy aprósága itt a jövő „nemzedéke”. Mire ők fel­nőnek, talán valóság lesz az, amit dr. Domonkos Imre, Kazár és Székvölgypuszta polgármestere óvatos elképzelésként körvona- láz: — Szeretném, ha hosszú életű lenne ez a telep, megőrizve szép­ségét. Egy munkásskanzent ál­modtam ide... Hogy valóság lesz- e, elsősorban azon múlik, elő tud- juk-e teremteni a fedezetét. Tár­gyalásokat kezdtünk már ez ügy­ben, ígértek is segítséget. Nagy örömömre szolgálna, ha legalább elindíthatnám... Mihalik Júlia S All már a ház... Kishartyán. Magányosan, elhagya­tottan áll magában a januárban elké­szült orvosi rendelő és szolgálati lakás. Bár megtörtént a műszaki átadás, mind ez idáig egyetlen beteg sem látogatha­tott az egészségügyi intézménybe. Víz­gondok akadályozzák, hogy végre be­tölthesse feladatát a drága pénzen épí­tett orvosi rendelő. A kiásott kutat elön­tötte a talajiszap, s ezért a víz — bár biológiailag a Köjál alkalmasnak talál­ta — használhatatlan. Ezért aztán per­ben állnak a kútásóval és gondjuk megoldására új céget, vállalkozót ke­resnek. Az önkormányzat azt szeretné, ha április végére mindenképpen meg­oldanák ezt a problémát. Pedig tud mézesmázosan is beszélni. Egy-egy téri „üzletkö­tésre” mindig ugyanazzal a taxi­val megy. Miután megkömyékez- te a gyanútlan fiatalt, van akitől egy, van akitől több kazetta ki- kölcsönzését kéri. Nagyon szépen megköszöni a szívességet és lete­szi a nagyesküt: határidőre vissza­viszi. Természetesen esze ágában sincs beváltani ígéretét. Egy-egy kazetta négy-ötezer forint. A pia­con feléért megválik tőle, de még így is jó üzletet csinál. A rendőr­ség dolgozik. Meg van az elképze­lése az elkövető kilétéről. Szeretne minél előbb véget vet­ni a főtéri kazettakölcsönzés e fura módszerének. Cikkünk nyomán... Mentőöv a nyugdíjas parkgondozónak „Józsi bácsi és az emlékei” • címmel fényképes írás jelent meg lapunk április hatodiki számában, az ötödik oldalon a zagyvarónai iskola előtti szép park ápolásának gondjairól. Angyal József, az öreg sal­gótarjáni parkgondozó pa­naszkodott, az idén már nem tartanak igényt a munkájára, nincs ugyanis rá keret. Sorvad, pusztul a parkocska. Fölverte a gaz. Pedig művelné ő még pénz nélkül is, de a kerti szer­számokat elvitték tőle — mondta. Amikor egyszer még­is bement a városgazdálkodás­hoz szerszámért, mert már nem bírta a szeme a gondozat­lan sövényt, szégyenszemre nem kapott. Nincs rá pénz, volt az elutasító válasz. Dr. Kovács József, salgótar­jáni önkormányzati képviselő hozzánk intézett levelében ar­ról ad hírt, szeretné kimozdíta­ni a holtpontról az ügyet. Az április 10-én keltezett levelé­ből idézünk: „A cikk alapján meggyő­ződtem arról, hogy olyan köz­érdekű kérdésről van szó, ame­ly támogatásra érdemes. Úgy döntöttem, hogy a rendelkezé­semre álló, egyébként szerény összegíT~képviselői alapból harmincezer forintot a vállalat számlájára átutaltatok a park­gondozó munkabérének és a fenntartás minimális költsé­geinek fedezetéül. Remélem, hogy a városgaz­dálkodási vállalat támogatásá­val, az ott élő lakosság közre­működésével és egyetértésével a park további sorsa—a koráb­ban ott elhelyezett szoborral együtt — megnyugtató módon rendeződik” — zárja sorait a képviselő. A magunk részéről sok ilyen lelkiismeretes parkgondozót, és a város sorsát szívén viselő önkormányzati képviselőt kí­vánunk magunknak, mindnyá­junk érdekében! (sánta) Salgótarján és környéke Telefonigények Bárna. A polgármesteri hivatal dolgozói a telefonigényeket mér­ték fel a napokban a községben. Tervezik ugyanis egy crossbar­központ kialakítását, mely ezt a falut, illetve Kazárt és Mátrasze- lét látná el. Hogy hol épül majd meg, erről a továbbiakban fognak dönteni az illetékesek. A bámaiak közül mintegy harmincán szeret­nének telefont. Önállóan Mátraszele. Az állami gondo­zásból kikerülők önálló életkez­déséhez kívánt segítséget nyújta­ni a megyei gyermek- é.< ifjúság- védelmi intézet a községben kia­lakított úgynevezett lakásotthon­nal. Az ízlésesen berendezett, jól felszerelt szobákba eddig nyolc lány költözött be, s fokozatosan/ érkeznek a további lakók. A férő­helyek száma tizennégy. Szociális étkeztetés Karancskeszi. Fokozatosan emelkedik a szociális étkeztetést igénylők száma a községben. Je­lenleg hatvannégy helybelinek főznek az óvoda konyháján, az ebéd széthordásában tiszteletdí­jas gondozónők is részt vesznek. Báthory tér Salgótarján. A Vörös Hadse­reg út és a Zrínyi Miklós út által határolt területet, az eddig névte­len teret Báthory Istvánról fogják elnevezni. Erről döntött a napok­ban a salgótarjáni önkormányzat. A szóban forgó téren áll az egyko­ri salgótarjáni szobrász, Bóna Ko­vács Károly Báthory Istvánt ábrá­zoló egész alakos kőszobra. Ez a megyeszékhely legrégebbi közté­ri alkotása. Restaurálását több alkalommal kezdeményezte a Tájak—Korok—Múzeumok Egyesület városi klubja, azonban a megvalósítás különböző okok miatt mindeddig elmaradt. Az egyesület kitartó kezdeményezé­se mostanra beérik. Május 11-én ünnepséget szerveznek Báthory István erdélyi fejedelemmé vá­lasztásának 420. és lengyel királ­lyá koronázásának 415. évfordu­lója tiszteletére. Erre az alkalomra szeretnék meghívni Lengyelor­szág budapesti nagykövetét. Ek­kor kapja meg nevét a tér, emlék­táblát helyeznek el és föltesznek egy zománcozott utcanévtáblát. Szó van arról is, hogy még ebben az évben sor kerülhet a Báthory- szobor restaurálására. Leszűkült szerepkör Vizslás. Miként lehetne jobban kihasználni a község jól felsze­relt, korszerű művelődési házát? A kérdés megválaszolása mind gyakrabban merül fel a különböző fórumokon. A mozit ugyanis már megszüntették, klubszerű foglal­kozásra pedig nincs különösebb igény. A művelődési ház szerepe így a különböző iskolai és egyéb rendezvényekre szűkült le. Eze­ken kívül van még a könyvtár, mely épp változás előtt áll: új tisz­teletdíjas vezetője lesz a közeljö­vőben. A puszta legidősebb és a legfiatalabb lakója Fotó: Gyurién Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents