Új Nógrád, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-12 / 85. szám
4 IZEHimU LÁTÓHATÁR 1991. ÁPRILIS 12., PÉNTEK Összevont iskolák Karancslapujtő. 1990-ben még közös igazgatás alatt lévő három község, Karancslapujtő, Karancs- berény, Karancsalja ez évtől szétvált ugyan, és önálló önkormányzati irodával rendelkezik, de az iskola továbbra is összevont maradt. Ennek oka az, hogy az újonnan megalakult önkormányzati képviselő-testületek jelenleg anyagilag nem tudnák finanszírozni tagiskoláik fenntartását, s a gyermeklétszám is alacsony. Oberoi Hotel Újdelhi. Ha minden a tervek szerint halad, hat-nyolc hónapon belül megkezdődhetnek a budapesti Oberoi Hotel építési munkálatai, és 1994 végén megnyílik a nemzetközi hírnévnek örvendő Oberoi szállodalánchoz csatlakozó luxushotel a magyar fővárosban. Erről tájékoztatta az újságírókat Újdelhiben G. K. Khanna, az indiai tulajdonban levő Oberoi csoport alelnöke. Collegium Budapest Bonn. A németországi Baden- Württemberg tartomány anyagilag segíteni kívánja a Collegium Budapest néven kelet-európai tudósok számára létesülő tudományos-oktatási intézményt. A Frankfurter Allgemeine Zeitung beszámolója szerint Erwin Teufel, a tartomány miniszterelnöke Stuttgartban bejelentette: Baden-Württemberg öt éven át évi 350 000 márkával kíván hozzájárulni az intézmény fenntartásához. További összegek várhatók Berlin tartománytól, német alapítványoktól és Svájcból. // Őslények Magyarországon 65-70 millió éves dinoszauruszmaradványok érkeztek kedden Budapestre. A hatalmas őslények csontvázait Mongóliában találták, s májustól a Természettudományi Múzeum szervezésében, a Budavári Palota A épületében lehet majd őket megcsodálni, novemberig. Magyarul sárkánygyíknak is nevezett lények a föld- történeti középkorban népesítették be a Földet, különböző alfajaik között akadt ragadozó, növényevő és rovarevő egyaránt. Gyors és teljes kipusztulásuk oka még ma sem teljesen tisztázott. Az igen értékes mongóliai leletek most először jutottak el Európába. Olajbeszerzéseink A második negyedévben is biztosított hazánk kőolajellátása, mert az OKGT már előre megkötötte azokat a szerződéseket, amelyek alapján a következő három hónapban Magyarországra 1,5 millió tonna kőolaj érkezik. Az olaj 70 százaléka a Szovjetunióból érkezik, ám annak egy részét közvetítő cégek szállítják hazánkba. A 30 százaléknyi mennyiség a mediterrán térségből várható. Halló Csécse. Telefon nélkül kezdte meg működését az önálló helyhatóság. Igényeltek persze telefont, de fejlesztésre nem volt mód! A távközlési üzem elegánsan oldotta meg a problémát: átszerelte az öregek napközi otthonának készülékét a polgármesteri hivatalba. Az ÖNO azóta is „vonalta- lan”, a hivatal száma pedig csak délután négy óráig él — akkor zár be a posta. Az önkormányzat újra próbálkozott (most már a meghosszabbítással), de a távközlés visszaküldte a kérelmüket. Istenadta szerencse, hogy Csécse polgármestere főállásban Ap- con dolgozik — onnan még telefonálni is tud... Nicsak, mekkora siker! A magyar filmforgalmazás eddigi legnagyobb sikerét hozta a mozikban most futó Nicsak, ki beszél még! című produkció. A John Travolta és Kirstie Alley főszereplésével készült családi vígjáték első része a tavalyi esztendő leglátogatottabb filmje volt hazánkban, a mostani, második epizód pedig már két hét alatt fantasztikus eredményt ért el: több mint 475 ezer nézőt vonzott országszerte, ami mintegy 32 millió forintos bevételt jelent a forgalmazó InterComnak — eddig! A sikert igazolandó néhány adat összehasonlításképpen: a szuper sikerű Batman 41 millió, míg a múlt évi „topfilm”, a Micsoda nő! 26 millió forintot hozott egész magyarországi „pályafutása” során... — szilágyi — ZSEBNAPTÁR Egy helytörténész halálára Jött a rossz hír: vasárnap meghalt idősebb Vojtkó István Balassagyarmaton. Mindössze öt- venhét éves volt. Régóta betegeskedett, a szívével bajlódott, alig járt ki a városba, most mégis valami más kór vitte talán el, csont-bőr volt, amikor meghalt. Szerdán temették ugyancsak Balassagyarmaton, szülővárosában, amelynek helytörténészeként egyszemélyes intézménye volt. Elő múzeuma, so- kezemyi dokumentumot őrző példás-pedáns rendben tartott tárával, egy nem túl hosszúra szabott élet szenvedélyes városkutatásával. Fia, ifjabb Vojtkó István kereskedelmi főiskolát végzett vasúti tiszt azonban hála Istennek ott jár a nyomában, s éppen a kutatásban. Vojtkó István a híresen, eredményes, több mint évtizedes városi helytörténeti kutatás, a honismereti kör egyik legbiztosabb pontja volt a kezdetektől fogva. Valamikor vasúti történetírással kezdte (maga is vasúti tiszt lévén egészségügyi nyugdíjazásáig), kiállítást rendezett Balassagyarmaton a csomópont történetéről. Nyilván mások buzdítására, csak az nem véletlen most sem, hogy kire esik mások választása, kit határoz meg saját képessége, s az sem, hogy miben! Apja a város, a régi Gyarmat egyik legkiválóbb úriszabója volt — eredetileg a régi Óváros téren, majd a szomorú-tragikus időkben, a város zsidóságának „gettósításában” onnan elkerülve a közeli Szerb utcában tartva fenn műhelyt. Később a Balassa utcába költöztek, s végeredményben maga Vojtkó István is ennyit változtatott életében. A hűség, a helytörténet iránti vonzalom a régi világok, a múzeum, ahová apjával minden vasárnap betért mise után, ebéd előtt, az anekdotázó, történeteket frappírozó megrendelők, a város akkori „krémje” mind a példát adta, a szenvedélyt oltotta belé a város szeretetében. Egy ilyen műhelyből, ami szó szerint is műhely volt, nem is jöhetett elő másfajta ember, mint amilyen Vojtkó István. Egyszer találkoztunk mindösz- sze, akkor már évek óta szeretett volna beszélni velem, felfedezve bennem a rokonleiket, sőt a kortársat (egyidősek vagyunk), az örökké járkáló, kutató, feltáró, értékeket őrző-mentő kollégát. Azt mondták akkor nekem ..készülj fel arra, hogy néhány kisebb múzeumot találsz majd Vojtkónál, és ne akarj aznap még valami mást is csinálni... " Az íróasztalnál ülve fogadott, mellette, fölötte, körülötte az egész szoba kartondobozoktól volt díszes, a dobozokban sokezemyi, tízezernyi adat, fotó, dokumentum Balassagyarmatról. Éjfél is elmúlt, amikor elköszöntem tőle. A titokra voltam kíváncsi, a „Vojtkó-titok" nyomában jártam, s azt hiszem meg is találtam. Aki annyira büszke tud lenni, amilyen ő volt Turóc megyei ősére, Andrásra, aki félárván tizenévesen Turányban kikérte keresztlevelét, hogy elinduljon délre, az ígéret földjére, s Balassagyarmatra érve azonnal munkát talált Dudás egykori negyvennyolcas honvéd szabónál — annak eltéphetetlenül erős kötődései lesznek. Nála láttam akkor egy sajátos rajzolatú családfát. A Vojtkók „iparos céhének” családfáját. Vasutasokét, egész generációkon át (közülük a két mostani István, a most elment idősebb és fia, az ifjabb, jutott iskolázottságban, mindenben legtovább), úriszabókét, varrónőkét — s mind Vojtkó volt vagy e családdal kapcsolatos oldalág. András szabó azt vallotta, hogy ,,mi magyarok voltunk odafönt Túróéban, csak tótul beszéltünk... Minden gyereknek megadni ugyanazt a kenyeret, ez a mi dolgunk...’' Pedig nagy tehetség volt maga is, Baltik püspök nem hiába akarta taníttatni. Fia István is szabó lett, az ő fia a most távozott történész. Ha elakadtunk — hozzá fordultunk. Majdán Béla sem szé- gyellte soha profiként felkeresni Vojtkó István helytörténeti műhelyét. A legkisebb részleteket is ismerte, az árnyalatokkal is tisztában volt a város történetében. Legszebb és legértékesebb munkája Balassagyarmat 1944—1984 között, amiben fő helyet maga a háborús évek leírása foglalja el. Máig az egyetlen hiteles közlést adta benne (országos példaként is a kutatásban) a város életét nagyban meghatározó kereskedő-iparos zsidóság kegyetlen sorsának, megalázásának, gettóba gyűjtésének, elhurcolásának, soha vissza nem térésének. Ezt együttérző gyerekként élte, éltük meg valamennyien. Helyettünk szólt. Szegényebbek lettünk. Nőtt a kötelességünk. A munkában. T. Pataki László Egyesület a nagycsaládosokért A kamasz fiúk mutáló, erős hangja betölti a termet. Éppen egy vidám jelenet közepébe cseppentünk. A salgótarjáni kis Petőfi Általános Iskolában a Nógrád Megyei Nagycsaládosok Egyesülete tartja soron következő programját. A balassagyarmati honvédkollégisták egy csoportja műsorral szórakoztatja a szülőket és a gyerekeket. — Csak kevesen jöttek el — tárja szét a karját mentegetőzve az egyesület titkára, Hámor Istvánná —, vélhetően a jó idő az oka. Ez a mai délután mégis jó alkalom arra, hogy életjelt adjunk magunkról. — Mikor alakult meg a nagycsaládosok megyei egyesülete? — Huszonhét család alakította meg ’88 októberében — válaszol Hámomé. — Azóta már kilencvenhat család tartozik az egyesületbe — egészíti ki Tari Gyula, az alapító tagok egyike. Nem sokan vállalnak mostanában három vagy több gyermeket, de nem is az a célunk, hogy sokan legyünk, hanem az akik itt vagyunk, megfogjuk egymás kezét, segítsük egymást. Erre nagy szükség van, hiszen az elszegényedésről már nemcsak beszélünk, hanem kézzel fogható szomorú valóság. Ilyen körülmények között egy sok- gyermekes család élete egyre nehezebb. De akik itt vagyunk az egyesületben tudjuk, hogy csodálatosan szép, meghitt pillanatai is vannak egy nagy család együttlétének. Egy tortaszeletet vagy csokoládét, ha kell, nyolcfelé is szétvágnak. Az önzetlenség, a segíteni akarás a bajban, az összetartozás érzése, s ezernyi elkoptatottnák hitt érték nálunk még él, és életben is szeretnénk tartani. — Emblémájukon egy hajó van, büszkén dagadó vitorlákkal. Pedig mostanában inkább szélcsendes, nehéz idők járnak... —jegyzem meg az egyesület titkárának. — Nehéz időket élünk, naponta érezzük. Amikor például egy édesanya munkát keres, s a személyi igazolványát mustrálva látják, hogy abban több gyerek neve is szerepel, nem veszik fel dolgozni. Kimondhatatlanul is érezni lehet, mit gondolnak: köszönjük, de nincs munka, maga úgyis sokat lenne otthon. Pedig nagy szükség van a pénzre. Szomorú tény, hogy egyesületi tagjaink között is van munkanélküli. Ez pedig — ha átmenetileg is — egy nagy család puszta létét veszélyezteti. — Már hallottam önsegélyező akcióikról. — Tulajdonképpen egy közös kirándulás is ilyen kezdeményezés, hiszen mindenki tudja, hogy mennyibe kerülne egy népes család egyheti üdülése vagy színházjegye. Amikor mi szervezünk kulturális programot, akkor ennek a lehetőségnek a hiányát igyekszünk pótolni. Minden évben ott vagyunk az országos egyesület kétnapos találkozóján. Ez az idén Békéscsabán lesz. Voltunk Már Egerben, Szolnokon, a Kamaraerdőn. Rendszeresen tartunk ingyenes vagy engedményes ruhavásárt. Megszervezzük, hogy olcsóbb áron és nagyobb mennyiségben vásárolhassunk élelmiszert. Tulajdonképpen a pénzt soha nem lehet kikerülni. Annak beosztása pedig külön művészet. Erről is sokat vitatkozunk. Nem beszéltem még az érdekvédelemről, a jogsegélyszolgálatról, amely hamarosan beindul. Salgótarjánban a TESZ- székházban lesz minden hónap első keddjén jogi tanácsadásunk. — Kik lehetnek az egyesület tagjai? — Mindenki, akinek három vagy háromnál több gyermeke van. Nagyszülők is, akiknek gyermekei már kirepültek a családból. Pártoló tagunk lehet, aki szimpatizál a nagy családokkal. Többnyire havonként tartjuk programjainkat itt az iskolában. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Itt köszönném meg Czene Gyula igazgató segítségét, hogy otthont adott a nagycsaládosok megyei egyesületének. — Van még egy feltétele a tagságnak... — Igen, évente négyszáz forint tagdíjat fizet minden család az egyesület kasszájába. — Gondolom, csak ez nagyon kevés lenne működésükhöz. — Az elmúlt évben kaptunk 50 ezer forintot az országos egyesülettől. Ezen kívül pályázatokkal próbálkozunk. Egészségnevelési pályázatot nyertünk. A megyei közművelődési központ kirándulásra, táborozásra adott pénzt az egyesületnek — mondja Hámomé, aki szerényen elhallgatja, amit a többiek megsúgtak a háta mögött: kevés szabad idejét tölti pályázatok készítésével, s a törékeny asszony az egyesület „motorja”. Mindig új elképzeléseken, programokon töri a fejét. S amikor az egyesületi tagok valamelyike ügyeit intézni jön Salgótarjánba, akkor Hámomé gyakran vigyáz a gyerekekre vállalja szívesen a pótmamaságot. Szabó Gy. Sándor A honvédkollégisták vidám műsora az egyesületi összejövetelen Kép: Gyurián
