Új Nógrád, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-06 / 80. szám

s unmnu \ MAGAZIN 1991. ÁPRILIS 6., SZOMBAT Mikuska István: Iskola Szügyben A kullancsok már régen fertőzöttek Az 1975-ben ismertté vált Lyme-kórt a kullancsok terjesz­tik. Különböző természettudomá­nyi múzeumokból való kullan­csokban amerikai tudósoknak molekuláris biológiai módszerek­kel most sikerült kimutatni a kór­okozó nyomait. 136 kullancs közül 13-ban megtalálták a Lyme-kórt okozó baktériumokra jellemző öröklési anyagot. A baktériumokkal fertő­zött kullancsokat azonban a nyu- lakon, egereken és növényeken találták, amelyeket a negyvenes években hoztak be a múzeumok­ba. Feltűnő, hogy a kórokozó bak­tériumokat eddig csak olyan' pre­parátumokban találtak, amelyek a Long Islandon levő két szomszé­dos területről származnak. Hogy a preparált kullancsokban talált borreliák már akkoriban is okoz­tak-e Lyme-kórt, azt nem tudják. A helikopter első magyar megépítője ASBOTH OSZKÁR A repülőtechnika fejlődésének első évtizedeiben a levegőnél nehezebb járművek tervezői a merev szárnyú „sárkány” és a csapkodós szárnyú szerkezet mel­lett függőleges tengely körül for­gatott szárnyakkal kísérletezve keresték a repülés új megoldását. Az első világháború idején a ma­gyar Petróczy István alezredes, Kármán Tódor professzor és Zu- rowetz Vilmos folytattak eredmé­nyes lebegtetési kísérleteket csa- varszámyas repülőgéppel. A szer­kezet stabilitását azonban nem tudták megoldani. E kísérletek­ben részt vett egy alig 27 éves fia­talember, név szerint Asboth Osz­kár. Asboth 1891. március 31-én született a dél-magyarországi Pankotán. Apja erdész volt. A szülők katonai pályára szánták, hiszen két nagybátyja — Lajos és Sándor — a magyar szabadság- harc ismert harcosai voltak; Lajos tábornok volt, Sándor Kossuth Lajos számysegédje, aki Kos­suthtal együtt hagyta el az orszá­got. De térjünk vissza Asboth Osz­kárhoz. Iskoláit Aradon végezte, és hatodikos gimnazista korában beiratkozott egy sportklubba, ahol a motorsporttal foglalkozott. A klubban sok külföldi sportlapot nézegetve az akkor fejlődő repü­lés keltette fel a figyelmét. Alig érte el 18. életévét, amikor siklórepülőgépet épített, s biplán- ját motorbicikli emelte magasba. Ezután motoros gépet tervezett, a Függetlenség című aradi napilap Géprepülés rovatát szerkesztette. Közben stabilizátort tervezett repülőgépekhez. E szerkezetével a bécsi hadügyminisztérium pá­lyázatán dicsérő elismerést nyert. Ezzel azt|n elkötelezte magát a repülés mellett. 1912-ben ifj. gróf Teleki Tiborral Első Magyar Aero Művek (Teleki és Asboth) néven céget alapított. Vállalkozásuk azonban nem volt sikeres. Az első'világháború kitörése után a Bécs melletti repülőgép- gyárba, a fischamendi Flugzeig- werkehez rendelték katonai szol­gálatra. Rövidesen üzemvezető lett, majd megbízták a légcsavar­gyár szervezésével és vezetésé­vel. Itt bőséges alkalma nyílt a helikopter legfőbb elemének, a légcsavarnak a gyártására és ta­nulmányozására. Mintegy 1500 légcsavart szerkesztett és vizsgált meg a légcsavargyár szélcsator­nájában. Elkészítette az AH 1 elnevezésű helikopterét, amely 1928. szep­tember 9-én helyből, merőlegesen felemelkedett 120 lóerős, kilenc- hengeres motorjával. A gép két fából készített, egy tengelybe eső, egymás felett elrendezett, 4,35 méter átmérőjű ellentétes irány­ban forgó emelőlégcsavarral működött. A kerék helyére négy futball-labdát szerelt, hogy a gép leszállásához megfelelő ruga­nyosságot biztosítson. Az első felszállásnál az előre kiszámított 1100 fordulat elérése után a gép hirtelen, pillanatok alatt a magas­ba emelkedett, és tízmétemyire a földtől megállt és lebegett. Mintegy 10 percig tartózkodott a gép a levegőben, majd zavarta­lanul leereszkedett. A későbbiek folyamán az As- both-helikopterekkel még szá­mos eredményes repülést végez­tek. Az elért legnagyobb magas­ság 30—50 méter volt. Bár nagyobb magasságot is elérhettek volna, de a biztonságos kényszerleszállás még nem volt megoldva. Asboth Oszkár igazi érdemeit a külföld jobban elismerte, mint saját hazája. Az első helikopter felszállásának 25. évfordulója alkalmából a Fédération Aero- nautique Internationale (Paris) 1954-ben a repüléstudomány te­rén kifejtett évtizedes munkássá­gáért a Paul Tissandier-diplomá- val tűntette ki. A feltaláló 1960. február 7-én halt meg, 69 éves korában. Pap János Asboth Oszkár (1891—1960) Asboth Oszkár első helikopterének első felszállása Az öregasszony és a légy Éjszakai vadászok Az öregasszony arra ébredt, hogy fázik. Máskor igyekezett kimászni az ágyból, és befűteni, de most valahogy nem akaródzott neki. Fázósan magára tett még egy plédet, és elgondolkodott. Túl a nyolcvanon nem látta értelmét a felkelésnek. Pedig mindig pontos volt, de most abbahagyta volna ezt az egészet mindörökre. Az öregasszony nem félt a ha­láltól, ő már készen állt az útra. Aztán lassan mégis kibújt a takaró alól, szöszmötölve öltözködött. A reggelek olyan egyformák. Mos­dás, ágyazás, fűtés, és végül a reggeli. A megszokott tea, kenyér és egy pici vaj. Utána következett a kávé, de ettől már két hete meg­fosztotta magát. A nyugdíjból már nem tellett rá. • Abban szerencséje volt, hogy az üzlet ott volt a sarkon, így egy héten kétszer lement vásárolni, és megvette a legszükségesebbeket. Evek óta ugyanazt. Régebben sze­retett vásárolni, vagy csak inkább nézelődni, de mióta az üzletben rajtakaptak több idős embert lopá­son, azóta a hátán érzi a dolgozók szúrós tekintetét, így csak össze­kapkodja, ami kell. Az árakon már rég nem tud kiigazodni, ezért ha becsapják, szó nélkül tűri. Ma nincs dolga, ül az asztalnál egyik kezével a másikba söpri a megmaradt morzsákat. Komóto­san végzi ezt a műveletet, nincs miért sietnie. Hirtelen felkapja a fejét. Meg merne rá esküdni, hogy valami mozog a hamutartó szélén. Nyúl feléje, de az eltűnik, majd újra mozog. Nem érti a dolgot. Előkeresi a fiókból a szemüvegét, megtörölgeti, és azon keresztül vizsgálja az asztalt. A hamutartón egy légy billeg. Csodálkozik, hiszen nyáron sem igazán jönnek be a legyek, de ja­nuárban, ki látott már ilyet. Na megállj csak elkaplak, és mérgesen felé csap. A légy eltű­nik, hogy aztán újra megtalálja a falon a feszületet. Az öregasszony egészen belemerül a hajkurászás- ba, de a légy fürgébb. Mindent elkövet, hogy megfogja, de az fittyet hány rá. Hol itt, hol ott tűnik fel, csak azért, hogy bosszantsa őt. Szomorúan veszi tudomásul a vereséget, kétségbeesve leül a székre és könnyeivel küszködik: — Milyen semmi lettem, hogy már egy légy is le tud győzni. A légy pedig vidáman mozgatja szárnyait a villanykörtén. Az öregasszony megsajnálja. Mit ár­tott nekem ez a légy, hiszen pont olyan magányos mint én! Nézi a legyet és tovább gondolkodik. Azt tudja, hogy a legyek ősszel el­pusztulnak. Ez a szerencsétlen valahogy megmaradt. Most én pusztítsam el? A légy mintha csak megérezte volna, hogy elmúlt a veszély, újra a hamutartón mozgolódik. Az öregasszony tekintete követi min­denhová. Már megbékült a jöve­vénnyel. Kimegy a konyhába és egy mokkacukrot hoz be. Óvato­san beteszi a hamutartóba, a légy felröppen, de szinte ugyanabban a pillanatban rászáll a cukorra. Egész nap alig-alig mozdul róla. Az öregasszony meg mert volna esküdni rá, hogy a légy nya­logatja a cukor szélét. Délután megöntözte virágait, melynek nedves levelére rászállt a légy. Ni csak, szomjas a szerencsétlen, gondolta magában. Este még pár szem morzsát tett a cukor mellé. Másnap, mikor felébredt, a cukrot kereste a szemével, és rajta a legyet. Megijedt, hiszen a légy nem volt sehol. Lassan körbejár- tatta szemét, és a cserépkályhán felfedezte a legyet. Megnyugo­dott, tudta, ilyenkor még langyos egy-egy csempe a kályhán, nyil­ván ezt fedezte fel a légy. Reggelikor egy parányi lekvár is került a cukor és a morzsa mellé. A légy szárnya mozgatásával je­lezte, hogy örül az új ajándéknak. Az öregasszony most már tudato­san vigyázott arra, hogy a légy ki ne szálljon a hidegre, és csak ak­kor szellőztetett, ha a légy messze volt az ablaktól. A légy nem félt már, rászállt az asszony eres kezére, és félórákat üldögélt rajta, aki ilyenkor moz­dulatlanul szemlélte a kis betola­kodót. Sokszor eszébe jutott, hogy ha majd eljön a tavasz, és forrón süt a nap, kitárja az ablakot, és végignézi, amint kiröppen a szo­bából. Ez a gondolat merített erőt a mindennapi felkeléshez. Szinte éltette ez a gondolat. Egy februári napon, mikor a hamutartó felé nyúlt, megdöbben­ve tapasztalta: a légy nem száll fel. ,Ahogy az ujját tolta felé, a légy lassan mászva az asztalon igyeke­zett kitérni az ujja elől, de nem repült fel. Az öregasszony megré­mült. Na, várj csak, csinálok jó meleget, és meglátod mindjárt jó világ lesz itt. Fűtötte a kályhát, ahogy csak tudta, folyt róla a víz, és a légy valóban újra repült. Nagyon boldog volt, és egy kicsit büszke is, de az aggodalma nem múlt el. Másnap újra a legyet kereste, de sokáig nem lelte. Amikor meglát­ta, szinte megfagyott benne a lé­lek. A légy mozdulatlanul feküdt az abroszon. Gyorsan befűtött, egy papírra tette a legyet és óvato­san melegítette a kályhán. De a légy nem mozdult. Egész nap ott ült a kályha mel­lett, peregtek a könnyei és várta a csodát az öregasszony. Nem moz­dult még akkor sem a karosszék­ből, mikor a szomszédok rátörték az ajtót. Öt napja halott volt. Soós Géza A baglyok az éjszaka madarai, talán ezért tűnnek rejtelmesnek, kiismerhetetlennek. Nesztelenül repülve kutatnak zsákmány Után; nappal általában biztonságos he­lyen pihennek, erőt gyűjtve az újabb vadászathoz. Nagyon sok babona, legenda főződik hozzájuk, a legtöbb alap­talanul. Nem igaz például, hogy ők a legokosabb állatok (ez csak mesékben van így), hiszen értel­mük még a legtöbb madárral is összehasonlítva igen csekély. És azokat a történeteket, amelyekben halállal, balszerencsével párosít­ják össze őket, mamár okos józan ember nem hiszi el. Régebben történt már, hogy Bámában megtelepedett a gyöngybagoly. Ez a világossárga tollazatú madár fészkelőhelyül ál­talában templomtornyokat vá­laszt, így történt ez a kis hegyi faluban is. Költési időben minden éjszaka megszólalt sejtelmes, huhogó hangján. Több se kellett az embereknek! Rögtön elterjedt a hír: kísértetek járnak a templom­ban! Egyébként ez a faj nem az erdős területekre jellemző, sokkal inkább lehetséges az előfordulása a Cserhát szelíd lankákkal, szán­tóföldekkel borított vidékén. Szé­csény és környéke —, ahol szintén fészkelt—ideális hely a számára. Hasonló élőhelyen találkozha­tunk a kuvikkal és a füveskuvik- kal. Mindkettő kis termetű ba­goly. Éjszakánként leginkább hangjuk árulja el jelenlétüket, a kuvik a nevét kiáltja, a füleskuvik lágy „tyiü” hangon szól. Az erdei fülesbagoly a fülekre emlékeztető, felmereszthető tollcsomóiról kapta a nevét. Álta­lában elhagyott szarka- vagy var­júfészekben költ. A ceredi tónál költő példányok is varjúfészkeket foglaltak el. A macskabagoly az előbbi faj­jal közel azonos nagyságú, kerek fejű bagoly, nincs tolifüle. A Ka- rancs, a Mátra erdeiben is gyakori, bár a fakitermelés, erdőritkítás miatt állománya veszélyeztettnek mondható. A tanyájául szolgáló odvas fákat ugyanis a fakiterme­lők — kevés kivételtől éltekintve — nem kímélik. Az uhu a legnagyobb termetű bagoly Európában. Kétszer akko­ra, mint az erdei fülesbagoly, neki is jól látható tolifülei vannak. Nagyon ritka faj. Valószínűleg költött a Cserhát felhagyott kőbá­nyáiban, de látták már a Medves vidékén is.

Next

/
Thumbnails
Contents