Új Nógrád, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-27 / 98. szám

1991. ÁPRILIS 27., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP i±njnznu 3 Ingyen jogosítvány az elsőnek Játsszon velünk — ne az életével! Keressük a legjobb gépjárművezetőt Az Axel Springer-Magyarország Kft. Nógrád Megyei Irodája, az Üj Nógrád szerkesztősége, a Hungária Biztosító, a Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács és a Palóc rutin Gép- járművezetői Kft. versenyt hirdet a KRESZ és egyéb közle­kedéssel kapcsolatos kérdésekben, valamint személygépjár­mű-vezetői, vagy annál magasabb kategóriájú jogosítvánnyal rendelkezők részére, ügyességi feladatok megoldására. A résztvevőknek az Üj Nógrád szombati számaiban megjelenő KRESZ-totókat kell kitölteniük. A helyesen tippelők közül hetente az első három kisorsolt 300—300 forint értékű aján­déktárgyat kap, és előjegyezzük őket az ügyességi verseny­re. Tehát mától számítva, négy héten keresztül figyeljék la­punkat és a megjelenést követő kedd 24. óráig küldjék be a megfejtést. A sorsolásra szerdánként délelőtt 10 órakor kerül sor. A megfejtéseket a Palóc rutin Kft. címére kell beküldeni: 3100 Salgótarján, Fülemüle út 7. 1. „Autópálya" táblával jelölt úton segédmotoros kerékpár­ral csak a leállósávon lehet folyamatosan közlekedni. Igaz Hamis 2. Vasúti átjáróhoz közeledve, „Állj, elsöbbségadás kötele­ző” táblát látja. A megállás helyét útburkolati jellel nem jelölték, mindig a sínek előtt olyan helyen kell megállni, ahonnan a vasúti pálya jól belátható Igaz Hamis 3. Rendőri forgalomirányításnál a balra kanyarodás mindig a rendőrt megkerülve történik. Igaz Hamis A teljes sorompót kiegészítő berendezésnél, ha hang- és fényjelzést ad, minden esetben meg kell állni. Igaz Hamis Várakozóhelyről az útra való ráhajtáskor a gyalogosokat nem zavarhatja Igaz Hamis 6. A jármű sebességét úgy kell megválasztani, hogy a fék­távolsága ne legyen hosszabb, mint a belátható útszakasz fele. Igaz Hamis 7. A kanyarodó főútvonal elhagyásakor nem minden eset­ben kötelező az irányjelzés. Igaz Hamis 8. Jobbra kíván bekanyarodni. Besorolhat az úttest jobb szélén lévő villamosvágányra. Igaz Hamis 9. Rövid ideig akadályozhatja megforduláskor a többi jár­mű forgalmát. Igaz Hamis 10. Az irányváltoztatással nem járó előzést nem kell irány­jelzővel jelezni. Igaz Hamis 11. Esetenként átlépheti a menetirányt változtató jármű a párhuzamos közlekedésre alkalmas úttest felezővonalát. Igaz Hamis 12. Lakó-pihenő övezetben, ha az úton nincs járda, várakozni mindenütt tilos. Igaz Hamis 13. Ütőeres vérzés esetén nyomókötést kell alkalmazni. Igaz Hamis 14. A HUNGÁRIA CASCO biztosítási szerződés más sze­mélyre átruházható-e tulajdonváltozás esetén? Igaz: A HUNGÁRIA CASCO biztosítási szerző­dés más .személvre tulajdonváltozás esetén nem ruházható át. Hamis: Igen. átíuházható, a HUNGÁRIA CAS­CO biztosítási szerződés a gépjármű tu­lajdonváltozása esetén. 4. 5. Rosszabbak vagyunk, mint elődeink (?) Elsüllyed-e a Ganz hajója? Autópiaci árak Salgótarján, 1991. április 27. Toyota Celica, 0 kilométer. 1 millió 720 ezer forint, Toyota Corolla, 1,8, dízel. 0 km, 1 millió 250 ezer fo­rint, Lada 2507, 60 ezer km, 300 ezer forint, Lada Sza­mara, 5 ajtós, 5 sebességes, katalizátoros, 480 ezer fo­rint. Trabant, 4 ütemű, 3 hónapos, 270 ezer forint. Vásár Áliat- és kirakodóvásárt rendeznek Szirákon, április 28-án. Az országos állatvá­sárra a vészmentes helyek­ről mindenféle állat felhajt­ható. (Folytatás az 1. oldalról) bizonyult, mert új partnere­ink elegendő munkát bizto­sítottak. Végül is, nyeresé­gesen zártuk az óévet, sl991. indítása úgyszintén jónak nevezhető. A gyár idei tervezett ár­bevétele 500 millió forint, melynek nagyobb részét nyu­gati export útján akarják el­érni. Az angol Nei Cowans cégnek két óriás kikötői — és egy-egv kisebb öntő-, il­letve portáldarut szállítanak. A kikötői emelőgépek a ma ismert legnagyobbak közül valók, óránként 2600 tonnát képesek megmozgatni. A mátranovákiak nemcsak le­gyártják a darukhoz szüksé­ges acélszerkezeteket, hanem az összeszerelésükre is vál­laikoztak. Az első átadására május 12-én. a jugoszláviai Rijekában kerül sor. Az ugyancsak angol ér­dekeltségű Ganz Hunsiet 15 villamos mozdony alvázának az előállításra adott megbí­zatást. Az egyiptomi vasútnak (Folytatás az 1. oldalról.) — Az önkormányzat mun­kájára tett éles észrevételei­vel saját tevékenységét is kritizálja, egyben, ami meg­lepő. Akárcsak mellébeszélés nélküli bírálata. Hogyan ju­tott el idáig? Miért most, s nem korábban beszélt er­ről? — Most jutottam el odá­ig, s a helyzet is olyan már, hogy fel kell tárni ezeket a dolgokat. Pontosan úgy van, most a képviselő-testület, mint az az ember, aki belé­pett egy folyamba, s a ha­talmas örvények sodorják őt, de nem tud mit kezdeni, így csak sodródik. És mi nem tudjuk kihúzni magun­kat belőle, mint Münchau- sen báró, saját hajánál fog­va, mert kopaszok vagyunk. Vagyis nincs mibe kapasz­kodnunk. Nincs megdolgoztatva az apparátus — Fogalmazna konkré­tabban? — Gödörben van a testü­let, az önkormányzati mun­ka. Alapvető gondok nehezí­tik és gátolják munkánkat. — Kíváncsian hallgatom ezeket... — A legnagyobb problé­mának azt érzem, hogy na­gyon keveset és ritkán talál­kozik, illetve ülésezik a testület. Mikor megválasz­tottak, nem ezt vártam. Az tarthatatlan állapot, ha ha­vonta egyszer tíz-tizenkét órás ülések vannak. Lehetet­len 8 óra munka után végig­koncentrálni ennyi időt. Na­pok is eltelnek, míg találko­zom egy-egy képviselő tár­sammal. Az információ- áramlás éppen ezek miatt, igen gyenge, ami törvény­szerűen ahhoz vezet — nem is titkolom —, Kogy egy sor kérdésben tájékozatlan va­gyok ! Ezért nem lehetek nyugodt, magabiztos. Ez a legrosszabb. De ezzel nyilván nem egyedül vagyok a testü­letből. Nem mondhatok mást: sokkal gyakrabban kellene találkoznunk egymással. Ha kell, akkor legyenek zárt­ülések is. A bizottságok mun­káját sem tartom megfelelő­nek. Persze, van, amelyik rendszeresen, sokat dolgozik — például a gazdasági bi­zottság —, de mondjuk, a kulturális bizottságunkról, melynek tagja vagyok, már nem mondható el ez. korábban ezer futóművet exportált a gyár, ezúttal for­góvázak alkatrészeire szól a szerződés. A későbbiekben viszont komplett forgóvázak szállítása is elképzelhető. — Egyelőre augusztusig van munkánk — mondta az igazgató. — Kecsegtető tár­gyalásokat folytatunk az osztrák partnerral a Dunán megépítendő híd gyártására, az olasszal és az angollal da­ruk kivitelezésére, a német féllel földmunkagépek al­katrészeinek készítésére. Re­méljük. megrendezik a világ- kiállítást. s sikerül néhány jól jövedelmező üzletet köt­nünk. A szakember némi nosz­talgiával idézte fel azokat a nyugis éveket, amikor ti­zenkét hónapra előre tudtak tervezni. A szovjet kivitelre mindenkor bízvást lehetett számítani. értéke 2—300 millió forintra rúgott. Ma már legfeljebb három-négv hónapra lehet programozni, előtérbe került a kézi vezér­— A munka értékét elsősor­ban a minőség határozza meg, nem a gyakoriság, bár kétségkívül kapcsolatban van a kettő... — Éppen ez az. A minap például összehívtam a kul­turális bizottságot, hogy döntsünk dr. Antal József, a polgármesteri hivatal mű­velődési kérdésekért felelős alkalmazottjával kapcsola­tos dilemmáról, ami egyéb­ként megér egy külön mi­sét. Szóval, összejött a bi­zottság, jól elbeszélgettünk, elmondtuk a véleményünket egymásnak — és nem tör­tént semmi! Ez a legrosz- szabb megoldás: ha ritkán találkozunk is, nem használ­juk ki az alkalmat, s nem teszünk semmit. — Hogyan hangzik az em­lített Antalról szóló „mise”? — Ennek az embernek a helyzete jó példa a polgár- mesteri hivatal, az appará­tus gondjaira. Ugyanis, bár­mennyire is meglepő, gya­korlatilag nincs pontosan meghatározva Antal mun­kája, feladata! Ez a megye- szerte nagy port kavart omi­nózus pedagógus-béremelés során derült ki egyértelmű­en. Miként az is, hogy nincs kellően megdolgoztatva az apparátus. így aztán sokszor úgy döntött a képviselő-tes­tület, úgy szavaztunk meg dolgokat, hogy nem volt kel­lően előkészítve egy-egy té­ma. A régi időket idézi — Ezt a kijelentést is ön­től hallom először... — Be kell már látni végre hogy a döntéseink sajnos nem mindig száz százalékig tájékozott emberek döntései. Lehet, hogy néha úgy tűnik, mintha az utcáról hívtak vol­na be tizenkilenc embert szavazni. így aztán nem cso­da, hogy olyan kritikákat is kapunk, miszerint: „olyanok se vagytok, mint az elődei­tek”. Sajnos, sokszor igaz ez a megállapítás. — Mi a megoldás ön sze­rint? — Komoly dilemmában vagyok ezzel kapcsolatban. Ugyanis hiába érzem, tu­dom, hogy a jelenlegi álla­pot nem jó, és meg kell vál­toztatni, nem tudom elmon­dani, hogyan, miként kellene ezt tenni. Az biztos, hogy itt az ideje leltárt készíteni ed­digi tevékenységünkről. Ér­lés. Határidőre és másoknál olcsóbban kell dolgozni, ki­zárólag így adnak megren­deléseket a nyugati vállala­tok. Ebből adódóan az egyik legfontosabb feladat a gaz­dálkodás, a kiadósok mér­séklése, vagv legalább is a lehető legalacsonyabb szin­ten való tartása. — Másfelé is tettünk lé­péseket — tájékoztatott dr. Máthé László. — Egyrészt: vállalkozási alapra helyez­tük a szakmunkásképzést. A hazai üzemek, gyárak sza­badulnak a szakmunkáskép­zéstől. mert költségekkel jár, ezzel szemben mi hasznosí­tani kívánjuk a húszéves, jó hírű oktatóbázisunkat. Az anyagi feltételeket gyárunk, a mátranováki, a mátratere- nyei és a bátonyterenyei ön- kormányzat, valamint a Nóg­rád Megyei Munkaügyi Köz­pont összefogásával teremt­jük elő. Évente százötven ‘gyermek és felnőtt oktatá­sára vállalkozunk, hegesztő, acélszerkezeti lakatos, for­tékelnünk kell, mit végez­tünk el. — Mi a leltár ön szerint? — A leltár az, hogy még nincs leltár. Ez önmagát mi­nősíti. Rendet kell tenni a testületen belül! Nem bűn­bakokat kell keresni, hanem végre leülni és rendbe tenni a dolgokat. Ennek a tizenki­lenc embernek profivá kell válnia! Bennünk bízik a város lakossága, nekünk sza­vazott bizalmat. Éppen ezért nem engedhetünk meg ma­gunknak olyan dolgokat, amelyek szóbeszédre, plety­kára adnak okot. — Mire gondol? — Például az Ember Csa­ba vezette városi énekkar húszezer forintot kapott az önkormányzattól, mert jól szerepeltek egy versenyen. A polgármester pedig elutazik velük egy vendégszereplé­sükre, Németországba. Ez már a régi időket idézi... „ Iskola vagy távozás — Vezető városi személyi­ségek szerint, erősen inog dr. Németh György polgár- mester széke. Könnyen el­képzelhető a közeljövőben egy esetleges váltás az ön- kormányzat élén. Mit szól ehhez? — Két hónapja elterjedt a városban, hogy Gyuri le­mond. Akkor megkerestem őt. s ő kerek perec kijelen­tette, hogy szó sincs erről. A mostani véleményről még nem hallottam, ami sajnos, nagy és jellemző baj. Ne­künk képviselőknek ugyan­is mindenről kellene tud­nunk, minden kérdésre rea­gálnunk kellene. Igen ám, de megint csak azt tudom mondani erre: nem találko­zik rendszeresen a képvise- lő-tesület, nem tudunk meg­vitatni például ilyen dolgo­kat. Mert nem az a megol­dás, hogy személyesen, egyenként, minden ilyen al­kalommal bemegyünk a pol­gármesterhez és érdeklő­dünk tőle. — Megköszönöm azt az őszinteséget, amit beszélge­tésünk alatt mindvégig érez­tem szavaiból! — Valahol olvastam, hogy a politikus nem őszintén, ha­nem politikusán beszél. Hát. ezek szerint nem vagyok politikus. Az viszont biztos: ha nem tudom létrehozni a magániskolát, nem maradok a városban. Szilágyi Norbert gócsoló. faipari megmunkáló és hidraulikus gépszerelő szakmákban. Ezáltal a mun­kanélküliek átképzéséhez is segédkezet nyújtunk. Más­felől a karbantartók egy ré­szét akarjuk önálló vállal­kozásban foglalkoztatni, akik lakossági szolgáltatásként ja" vítják és üzemeltetik a jár­müveket. Miként említettem, a ta­karékosság nagyon fontos szempont. Például sokat le­het spórolni a bérrel és a hozzákapcsolódó járulékok­kal. Éppen ezért a kisegítők létszámát 10. a műszaki-al- kalmazotti-irányító terüle­ten foglalkoztatottakét 30 százalékkal csökkentik az idén a mátranováki gyár­ban. Ezek után az csak termé­szetes. ha határozott nem­mel válaszolhatunk a cím­ben feltett kérdésre. Mert a ganzos kollektíva igenis élni akar! Kolaj László Fotó: Gyurkó Péter Varjúirtás Bátonyterenyén Elszaporodtak a varjak a településen, ezért ma reg­gel 6 órától az áfész, az ABC és az emlékmű által határolt területen, valamint az ÉMÁSZ környékén, a vadásztársaság embere.i igyekeznek puskavégre kap­ni a nem kívánatos mada­rakat. Az akciót lakossági igényre szervezték, s a fegy­verhasználat nem jelent ve­szélyt a járókelőkre, hiszen a lehulló sörétek ártalmat­lanok. Grafikai kiállítás Salgótarján. Teliinger Ist­ván grafikusművész művei­ből nyílik kiállítás április 29-én, 15 óra 30 perckor a Balassi Bálint Nógrád Me­gyei Könyvtár emeleti előte­rében. A tárlatot Erdei Sán­dor iparművész nyitja meg, közreműködik a városi pe­dagógus-énekkar. Kétgitáros hangverseny a Gösserben Balassagyarmat. Mozart, halálának 200. évfordulója alkalmából egyedülálló pro­dukciót állított össze két kiváló gitáros, Fogarasi Bé­la — akit jól ismernek a gyarmatiak — és Forgách Péter, a bécsi Volkshohschu- le leendő tanára. A nagy ze­neszerző műveit írták át két gitárra, így a D-dúr és A-dúr szonátát, valamint a Kis éji zenét. A kétgitáros hangversenyt a Pro Musica Balassagyar­mat Alapítvány és az alig pár hónapja nyílt patinás söröző, a Gösser rendezi vasárnap este hét órai kez­dettel. Tarjáni Tavasz a tévében is Salgótarján. A Tarjáni Ta­vasz rendezvénysorozat ide­je alatt a városban lakók a 33-as csatornán, szobaanten­na segítségével kísérhetik figyelemmel a televízióban a termékkiállításokról és a vál­lalatok bemutatóiról készí­tett műsorokat. fl Menház utca élete Salgótarján. „Az utca, ahol negyven évig éltem..." cím­mel tartja legközelebbi fog­lalkozását a múzeumbaráti kör, április 29-én, 19 órától, a múzeum tanácskozóter­mében. A program keretében Varsányi Sándor mesél a salgótarjáni Menház (ma Arany János) utca életéről, változásairól. Befellegzett a mozgóárusoknak Mátraverebély. Az. önkor­mányzat képviselő testületé legutóbbi ülésén elfogadta Szentkút rendezési tervéhez kapcsolódó rendeletét. Esze­rint. ebben a búcsúidénv- ben már csak az erre a cél­ra megépített pavilonokban engedélyezi az árusítást. Ebbel adódóan mindenféle mozgóárusnak tilos elfoglal­ni a közterületeket, szintén tilos a kazetták hangos rek­lámozása. A testű et a kegyhely jellegének nr-gőr- zése érdekében hozta ezen döntéseit.

Next

/
Thumbnails
Contents