Új Nógrád, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-01 / 51. szám

Naptár IMI. március 1. Péntek, A Nap kel 6.26 — nyugszik 17.27 órakor. A Hold kel 18.42 — nyugszik 6.20 órakor. NÉVNAP Sok szeretettel köszöntjük ALBIN nevű kedves olvasó­inkat, akik ma ünnepük név­napjukat. Kommentár Hit-tan Gyermekkoromban úgy kellett tudnom a tízparancsola­tot, mint az egyszeregyet. Lehet nevetni, de hittel jártunk a hittanra, a tanító nénik nemtetszése ellenére. Ünnep volt a gyónás, az áldozás, a dicséret, ha a körmenet­ben valamelyikünk vihette a zászlót. Most büszkén konstatáljuk, az általános iskolában meg­oldották a hitoktatást! Ezzel ugyan azt is sikerült elérni, hogy egy szintre helyezték a földrajzórával, de ez mpr kevésbé érdekes. Merthogy így eggyel megnőtt a „bevá­gandó” tantárgyak száma, lett egy plusz kötelesség, egy plusz teher. Anyuka és apuka hajdanán elvből nem kí­sérte el „lelki útjaira" egyetlenkéjét, akire az istenfélő nagymama volt a legbüszkébb, ő könnyes szemmel fi­gyelte a copfos kis elsőáldozót. Kusza időket élünk, sose tudjuk, mi jöhet még jól, hadd járjon az a gyerek hittanra is! Mi se hisszük, ö se hiszi(?j, de nagy baj nem lehet belőle. A tanító néni már nem ellenzi, mi már nem vagyunk funkcionáriusok — meg aztán, olyan ez, mint a földrajzóra... Dudellai I. Várható időjárás Nyugaton, délnyugaton er&ten, másutt változóan fel­hős lesz az ég, számottevő csapadék sehol sem várható, a délkeleti szél napközben időnként megélénkül. Éjsza­kától több felé képződik köd. A hőmérséklet hajnal­ban —1, —6 fok között, ko­ra délután 5 fok körül ala­kul. ». Szerkesztőségi ügyelet: 33/16-455 Cj alapokon a szovjet—kubai együttműködés KÍVÁNCSISKODÓ Ritkán fogy ki Csütörtöki Kíváncsiskodónk afelől érdeklődött, hogy mi­ért nem lehet a balassagyarmati élelmiszerüzletekben zab- pelyhet kapni? Balassagyarmaton a Nógrádi Sándor-lakótelepi 130-as ABC-boltot hívtuk fel telefonon, amely a Palócker legna­gyobb boltja Gyarmaton. Oláh Józsefné boltvezető-helyet­tes válaszolt. — Egyszerű oka van an­nak, hogy pillanatnyilag nincs a polcon. Pontosan az, hogy a legutóbbi rendelé­sünkre nem küldtek a nagy­kereskedelmi vállalatok. A gyakorlat az, hogy jóformán mindig lehet kapni, most egykét hete fogyott el ná­lunk, gondolom, ez a helyzet a többi üzletben is. Bár nem tartozik a legkereset­tebb termékeink közé, de természetesen a jövő heti rendelésben ismét szerepel­tetjük. Egyéb diétás­termékeink megtalálhatók jelenleg is sőt a Bartal fő­orvos által vezetett rizikó­klub számára is mi szerez­zük be a diétás dolgokat. Kíváncsiskodónk követ­kező kérdése, igaz-e a hír, hogy aláírták a Hotel Med- ves és a balassagyarmati Nyírjes ifjúsági tábor bérbe­adási szerződését a Skyline Kft.-vei? Buda László salgótarjáni fotós képeiből nyílt kiállítás szerdán este a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban. A nógrádi fotógaléria 202. kiáilitását Homoga József nyitotta meg. Az érdeklődök a kiállított műveket március közepéig tekinthetik meg.- RT ­Szécsényi Rákóczi étterem Újdonságként péntek éjjeli koktélparti — Budapest. A Szaúd-Ará- biában dolgozó magyar egész­ségügyi kontingens megbí­zatása legfeljebb hat hónap­ra szól, de a Honvédelmi Minisztérium szeretné, ha minél előbb hazatérnének — közölte az MTI érdeklő­désére csütörtök reggel Ke­leti György ezredes, a tárca szóvivője. Elmondta: a há­ború befejeződésével azon­ban még nem ér véget a ka­tonai gyógyítómunka. A tárca most értesítést vár a szaúdi hatóságoktól, hogy meddig tartanak igényt a magyar szakemberekre. — Budapest. A vártnál is jobban megnőtt a húsfo­gyasztás Budapesten azóta, hogy olcsóbban kínálják a henteseknél, az áruházakban. Simon Attila, a Budapesti Húskereskedelmi Közös Vál­lalat igazgatóhelyettese el­mondta az. MTI munkatár­sának: az elmúlt héten — az egy évvel korábbihoz ké­pest — mintegy 60 százalék­kal több árut szállított a kis­kereskedelmi hálózatba és a nagykonyhákra a vállalat. Ez azt jelenti, hogy a húsfor­galom korábbi, normálisnak tartott forgalmazási rendje lényegében néhány nap alatt helyreállt. ELVESZETT... Péter! Ugye nagyon hiányzik neked a sze­mélyi igazolványod? Egy kedves becsületes embertársad megtalálta, és behozta szerkesztősé­günkbe a nélkülözhetet­len okmányt. Hogy könnyebben magadra ismerj, annyit elárulok, 1973-as születésű, mát- raverebélyi lakos, salgó­tarjáni szakközépiskolás vagy. Az Űj Nógrád portáján átveheted a személyidet, melyet a Lakbér Áruház előtti járdán hagytál magára. A szécsényi közkedvelt Rákóczi étteremben gya- i korta rendeznek közönség- í csalogató, érdekes, színvo­nalas összejöveteleket. Do- man László étteremvezető \ most ismételten beszámolt * egy új kezdeményezésről. Ez pedig nem egyéb, minthogy hétvégeken, pon­tosabban péntekenként koktélpartira invitálják a fiatalokat és kevésbé fia­talokat egyaránt. Külön- > leges csemegének szánják, hogy ne csak a már-már megszokott diszkóra tér je- ] nek be a vendégek. A koktélparti először is gépzene helyett, élőzenét L kínál, az étterem a pász­tói Letrix zenekarral szer­ződött, ők zenélnek eze­ken az összejöveteleken a szécsényieknek. Hogy még vonzóbb legyen a műsor, úgy döntöttek, hogy ha­vonta egy alkalommal hivatásos művészt hívnak a partira. Az első megál­lapodás már megszületett, március 22-én Flipper öcsi énekel az étterem­ben. A koktélpartikra csak a fiúktól kérnek belépőt, a hölgyek ingyen látogat­hatják. Ez alól csak a műsoros estek kivételek. Fontolgatják, hogy a Flipper öcsi-műsort kö­vetően egy budapesti tán­cosnőt hívnak meg az ét­terem vendégeként. Az elnevezéshez hűen a. péntek estéken nyolc­tízféle koktélt szolgálnak fel bárpultnál, mindenki válogathat az ízlése és a zsebe szerint. Ami pedig csöppet sem mellékes, igen szolídak az árak. Egy vodkadzsúsz kok­tél 66, egy Brandy kok­tél 47, míg egy Martini 60 forintba kerül. Külön­legesség a kék színű Cu- racao-koktél, amely mind­össze hetven forint, de a legdrágább sem éri el a száz forintot. Mellette kí­nálnak üdítőket, söröket is. Az igényes, kulturált szórakozást igénylő vendé­geket várják pénteken­ként a koktélbárban. I ‘I [i f t I Jt r'» / Megyei napilap. Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. Főszerkesztő-helyettes: KELEMEN GÁBOR. Kiadja: az Axel Springer - Budapest Kiadói Kft. Nógrád Megyei Irodája. Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Postafiók: 96. Telefon: 32/16-455. Telefax: 32/12-542. Telex: 22 9109. Főszerkesztő: 32/10-589. Sportrovat: 32/14-596. Esti nyomdai szerkesztői ügyelet: 10-869. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 11-504. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellétési Irodánál (HELIR) - Budapest XIII., Lehel út 10/a. 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyedévre 597 forint, egy évre 2388 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 32/17-177, 10-379, 10-233. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0865-9095. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! MŰSORAJÁNLATUNK: ( rádió ) KOSSUTH: 4.30: Reggeli króni­ka. 8.05: Hangszemle. 8.20: Fűtől fáig. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.10: Barabás Sándor népdalfelvételeiból. 11.28: Rádiójá­ték-szín a Pince színházban. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Külpolitikai arcképcsarnok. 13.05: Klasszikusok délidöben. 14.05: Nemzetiségeink életéből. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Ket­tősök Huszka Jenő operettjeiből. 15.05: Magyar írás. 15.50: Beszélni nehéz. 16.00: Délutáni'krónika. 16.15: Hangoló. 17.05: Magyaror­szágról jövök... 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: A zenéről. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: A Zsarátnok együttes felvételeiből. 19.50: Gong. 20.05: Mit üzen a Rádió? különkia­dása. 20.35: A Budapesti Tavaszi Fesztivál előtt. 21.05: Kilátó. 21.50: Beszélni nehéz. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Lemezmúzeum. 23.05: Menjünk ölre. 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.05: Rivaldafényben. 9.03: Csillagok parádéja. 10.00: Kertbarátok műsora. 10.05: Időseb­bek hullámhosszán. 10.50: Hajszál­gyökerek. 11.03: Nording gálahang­MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.58: Műsorismerte­tés. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétor­na. 9.10: Liszt: Fantázia és fúga. 9.40: Királygyilkosság. 10.50: Kép­újság. 16.30: Képújság. 16.38: Mű­sorismertetés. 16.40: Déli videoúj- ság. 16.50: Stiri. 16.55: Műsoraján­lat. 17.00: Péntek délután. Évgyű­rűk. 17.30: Téka. 17.40: Életmód- váltás. 18.00: Ablak. 19.00: „Ma­radjatok meg szeretetemben!" 19.10: Esti mese. Tinti kalandjai. 19.25: Közlemények. Műsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.05: Dallas. Gye­rek feketepiaci áron. 20.55: Panorá­ma. 21.55: Van öt perce? 22.00: A medence. Francia-olasz film. 23.55: Rachmaninov: III. d-moll zongora- verseny. 0.40: Híradó 3. 0.55: BBC- híradó. 2. MŰSOR: Tv 2. Berkes Zsuzsá­val és Dombóvári Gáborral. 17.00: Képújság. 17.15: Tv 2. 17.45: Tor­pedó. 18.00: Telesport. 18.25: Gye­rekeknek! Pumukli kalandjai. Pu- mukli és a Mikulás. 18.49: Tv 2. 19.00: Országok, emberek, életek. Salaam Bombay. 20.50: Tv 2. 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv 2. 22.00: Nap- zárta. 22.45: Újjászületés a gleccse­rek tövében. Ajég alatt. 0.15: Tv 2. SZLOVÁK TV 1. MŰSOR: 17.35: Gyermekek órája. 18.30: Szó-kép-zene. 19.00: Esti mese. 19.30: Tévénapló/Felfe­dezések. 20.45: Jel-kép. 22.15: Ese­mények, kommentárok. 22.45: Csak felnótteknek. 23.10: Szólómű­vek / Hírek. TV 5 16.05: Hírek / Üzleti élet. 17.15: Nói szemmel. 17.45: Angyalok konyhája. 18.00: Gyermekműsor. 18.20: Harmincmillió barát. 18.50: Francia sanzonok. 19.00: Hírek / Szempillantás. 19.30: Híradó élő­ben. 20.00: Útinapló. 21.00: Híra­dó. 21.35: Mindenki egyesével. 23.00: Hírek. 23.15: Északi rako­mány. 23.55: Hotel. 0.20: Francia nyelvterület. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 9.10: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Forró drót. 17.00: Éló videoshow. 18.30: Kék éj. 19.45: Idólánc. 20.00: Max Headroom. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.20: SPIN. 23.20: Koncert. 1.30: Idólánc. MUSIC TV 20.00: Ray Cokes. 20.30: Yo! 21.00: Ray Cokes. 22.30: A nagy kép. 23.00: Szombat éjjel. 23.30: Riport. 23.45: Újdonságok. 24.00: MTV-slágerlista. 1.30: Pip Dann. 3.00: Éjszakai videók. verseny. 12.00: Nóták. 13.00: Hí­rek. Időjárás. 13.03: Pophullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Péntektől péntekig. 14.50: Könyvről könyvért. 17.00: Rádió- Ma. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.03: Kölyökrádió. 19.30: Zenés hallo­mások és vallomások. 21.03: Tip­top parádé. Paul Simon felvételei­ből. 21.30 Cigányfélóra. 22.00: Gos- pel-magazin. 23.03: Sporthíradó. 23.10: A magyar rock archívuma. BARTÓK: 6.00: Muzsikáló reg­gel. 9.10: Borogyin: Igor herceg. 10.16: Felfedező úton muzsikáló vá­rosokban. 10.50: Magyar zeneszer­zők fúvószenekari műveiből. 11.23: Haydn kamarazenéjéből. 12.05: Pe­ter Maag vezényel. 13.00: Hallgas­suk újra. 14.00: A Bach család kó­rusmuzsikájából. 14.20: David Ojsztrah és Szjatoszlav Richter hangversenyfelvételeiből. 15.12: Donizetti: Stuart Mária. 16.10: Édes anyanyelvűnk. 19.25: Könyv­szemle. 19.35: Az MR szimfonikus zenekarának hangversenye. 20.46: Hangkonzerv. 21.30: Rézfúvóse- gyüttesek felvételei. 21.48: A Buda­pesti kamaraegyüttes játszik. 22.22: Kalevalajana. 23.00: Hegyek alján. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10: Összkiadás. 0.56: Olasz kamaraze­ne. EUROSPORT 7.00: Gyermekműsor. 8.00: Mó­kagyár. 10.00: Sí. 18.45: Vitorlázás. 19.00: Tenisz. 22.00: Síugrás. 22.30: Ökölvívás. 23.30: Gyorskorcsolya- vb. 0.30: Biation-vb. 1.30: Tenisz. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.10: San Francisco. 11.00: Rizikó. 11.30: Telebutik. 12.00: Forró nyeremény. 12.35: M-ügyosztály. 13.00: Dirty Dancing. 13.20: Kalifornia klán. 14.05: A Springfield-sztori. 14.50: Vad Rózsa. 15.38: Nettó. 15.50: Hazai dallamok. 16.40: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hatmillió dolláros férfi. 19.20: Vissza a múlt­ba. 20.15: Légifarkas. 21.15: Kas­tély a Wörther-tónál. 22.15: Sípszó. 23.20: Tutti Frutti. 0.20: Honeybun. 1.55: Négy hold éjszakája. 3.35: Ba- bek. 5.45: Aerobic. SAT 1 6.00: Jó reggelt, a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkór­ház. 9.50: Teleüzlet. 10.10: Bingo. 10.35: Füstölgő coltok. 11.25: Cso­dák. 12.20: Szerencsekerék. 13.00: Telebörze. 14.00: Szomszédok. 14.25: Közkórház. 15.10: Fejecske, fejecske. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Paradise. 16.45: T. J. Hooker. 17.50: Mr. Belvedere. Az első szü­lés. 18.15: Bingo. 19.15: Szerencse- kerék. 20.00: A két zsaru. 21.00: Frank-show. 22.05: Akcióban el­tűnt. 23.40: St. Pauli riport. 1.10: A két zsaru. C mozi ) Salgótarjáni Apolló: Fél 4, há­romnegyed 6 és 8-tól: Memphis Bel­le. Színes amerikai film. - Apolló Kamara: Szahara. Színes, szinkr. amerikai kalandfilm. - Balassagyar­mati Madách: Fél 4-től: Kis hable­ány. Színes, szinkr. amerikai film. Háromnegyed 6 és 8-tól: Havanna. Színes amerikai film. - Madách Ka­mara: Menekülő ember (16). Színes amerikai sci-fi. - Báronyterenyei Petőfi: Ghost (Szellem). Színes, szinkr. amerikai film. - Pásztó: Ha­lálos nyugalom (16). Színes ameri­kai film. - Szécsény: Bújj, bújj ör­dög. Színes amerikai film. - Ka- rancslapujtő: Szörnyecskék 2. Az új falka. Színes, szinkr. amerikai rém­mese. - Nagylóc: Kickboxer. Vér­bosszú, Bangkokban. Színes ameri­kai akciófilm. - Érsekvadkert: Még drágább az életed (16). Színes, szink. amerikai kalandfilm. - Rét- ság: Cry Baby. Színes amerikai ze­nés filmszatíra. ( televízió KÖVETKEZŐ SZÁMUNKBAN: Gyarmatnak nem kell a húszmillió Mit kezdhet a bürokrácia a válfalkozái kedvvel? Meg* próbálja letörni. A szakmunkásképző igazgatójának pró* bálkozására legalábbis így reagál! a hivatal. A Bacskó József által felajánlott húszmillió forintot az önkormány* zat nem fogadta kitörő lelkesedéssel. Vajon miért?

Next

/
Thumbnails
Contents