Új Nógrád, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-11 / 59. szám

2 /a7»I>77»7»7 HAZAI KÖRKÉP 1991. MÁRCIUS 11,. HÉTFŐ Tárgyalások a háború utáni rendezésről Rijád. James Baker ame­rikai külügyminiszter és a damaszkuszi nyilatkozatot aláíró nyolc ország külügy­miniszterei vasárnap Ricád­ban megkezdték tárgyalá­saikat a háború utáni ren­dezésről az Öbölben. A WAM, az Egyesült Arab Emírségek hírügy­nöksége jelentése szerint a tárgyalások a térség jövő­beli biztonsága kérdéseiről és az izraeli—arab konflik­tusról folynak. A fenti for­rás szerint a nyolc minisz­ter hangsúlyozni fogja az izraeli csapatok kivonásá­nak szükségességét az Izra­el által 1967-ben elfoglalt arab területekről. Újabb iraki hadosztályok feloszlatása Nicosia. Irak szombaton elrendelte öt újabb, a ta­valy augusztusi kuvaiti in­vázió idején felállított had­osztály feloszlatását — je­lentette be szombaton a bag­dadi rádió. Az iraki had­sereg szóvivőjére hivatkozó híradás szerint ugyancsak szombaton döntöttek az 1957 és 1960 között szüle­tett tartalékos katonák le­szereléséről. Késelés Izraelben Jeruzsálem, Négy izraelit késeit meg vasárnap dél­ben egy arab merénylő Je­ruzsálemben. Az áldozatok közül három nő belehalt sérüléseibe — jelentette a rendőrség szóvivője. Az iz­raeli rádió szerint a negye­dik — súlyosan sérült — áldozat egy gyermek volt. Ez volt a második ilyen incidens az Öböl-háború befejeződése óta Jeruzsá­lemben. Az elmúlt héten Jeruzsálem óvárosában is­meretlen szélsőségesek egy zsidó diákot szúrtak le. A súlyos incidens egy nappal James Baker ame­rikai külügyminiszter iz­raeli látogatása előtt tör­tént. amely az izraeliek és palesztinok közötti béke-» tárgyalások felvételét hiva­tott elősegíteni. Véres összecsapás Jugoszláviában Belgrad. Véres összecsa­pásokba torkollott szomba­ton az a belgrádi ellenzéki nagygyűlés, amelyet a saj­tószabadság kivívásáért és a televízió vezetőinek levál­tásáért hirdetett meg a Szerb Megújhodási Mozgalom és kilenc másik ellenzéki párt. A megmozdulások csúcs­pontján mintegy százezer tüntető állt szemben a kar­hatalmi erőkkel. amelyek többször megpróbálták szét­oszlatni a tömeget. Szom­bat délutáni közlés szerint az összecsapásoknak két ha­lottja van. egy rendőr, s egy fiatal tüntető, akit lőtt sebbel vittek be a baleseti sebészetre. Belgrád ostrom­lott város képét mutatja, mindenütt felfordított és ki­égett autókat látni, a tün­tetők számos helyen bariká­dokat építettek, husángok­kal fegyverezték fel magu­kat. Gorbacsov lemondását követelték Oz utóbbi idők legnagyobb megmozdulása Moszkvában Moszkva központjában az utóbbi idők legnagyobb tün­tetése zajlott le vasárnap Borisz Jelcin támogatására. A Kreml tőszomszédságában a Demokratikus Oroszor­szág tömörülése szervezte megmozduláson a rendezők közlése szerint közel fél- milhóan vettek részt. A Manyezs téren tartott gyűlésen az ellenzéki erők vezéralakjai mondtak beszé­det, s Jelcinhez hasonlóan elvetették az új szövetségi szerződés tervezetét, mert az úgymond a jelenlegi központ hatalmának fenntartását cé­lozza. Többen is igen élesen bí­rálták Mihail Gorbacsovot, sőt egyesek az ország helyze­tének destabilizálásával vá­dolták meg. Gavriil Popov moszkvai polgármester ki­jelentette: Gorbacsov nem a nép, hanem az apparátus hatalmát testesíti meg. Több Bonn. Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet (PFSZ) vezetője, a Der Spiegelnek adott in­terjújában felszólította Né­metországot, hogy adjon pénzt a palesztinoknak, az Öböl-háborúban elszenve­dett veszteségeik részbeni pótlására. Arafat szerint a palesztinok egyedül Kuvait­Brindisi/'Brüsszel. A me­nekültsorsban gyorsan csa­lódott albánok egy jelentős csoportja vasárnap Brindisi olasz kikötővárosban elfog­lalta a Tirana nevű hajót, s miután a helyi hatóságök engedélyt adtak a hajó ki­futására, harsány „éljen Al­bánia” kiabálással elindult hazafelé. A kikötői hatósá­gok úgy becsülik, hogy a ízben is elhangzott, hogy az elnök az ország jövője ér­dekében mielőbb mondjon le. Telman Gdlján népkép­viselő a gyűlésen bejelen­tette, hogy megalakítja az SZKP és a kormányzat el­len küzdő Oroszországi Néppártot. Jurij Afanasz- jev, a Demokratikus Orosz­ország társelnöke, majd Szergej Sztankevics Moszk­va alpolgármestere is kifej­tette: a demokraták nem ellenzik az új szövetségi szerződést, csupán azt akar­ják elérni, hogy az valóban önkéntesen, kétoldalú szer­ződésekre épüljpön. Felszólí­tották a hallgatóságot, hogy március 17-én szavazzon nemmel a szövetség jövő­jét érintő kérdésre. A megmozdulás résztve­vői közfelkiáltással nyi­latkozatot fogadtak el, ban 11 milliárd dollárral rövidültek meg. A PFSZ elnöke a Der Spiegel hétfői számában megjelenő, de már vasárnap részlegesen közzétett beszélgetésében úgy vélte, „szégyen”, hogy Németország az Öböl-válság minden károsultjának jut­tat pénzt, de a palesztino­kat kihagyja. Tirana fedélzetére 1500— 2000 menekült jutott fel. Az Európai Közösségek Bizottsága 1,3 millió ECU (mintegy 1 millió dollár) gyorssegélyt folyósít az Olaszországba menekült al­bánok helyzetének könnyí­tésére — jelentették be vasárnap Brüsszelben. A pénzből elsősorban élelmi­szert és sátrakat vásárol­nak az albánoknak. amely egyebek között a szovjet elnök lemondását követelte. A szervezők a tömeg egyetértésével újabb demonstrációt helyeztek ki­látásba március 28-ra, az oroszországi népképviselők kongresszusának nyitó nap­jára. Többek véleménye sze­rint ugyanis a konzervatív erőik Jelcin megbuktatá­sára akarják felhasználni a tanácskozást, s ezért szük­séges a demokratikus erőik mozgósítása. Hasonló Jelcin-párti tün­tetések zajlottak vasárnap Oroszország más nagyváro­saiban, így Szverdlovszkban. Omszkban, Irkutszkban is. Len.ingrádban a televízió be­számolója szerint a Palota téren gyűlt össze szokatla­nul nagy tömeg, s a moszk­vaiakhoz hasonlóan határo­zottan kiállt Jelcin mellett. II. János Pál — keresztény vállalkozók Vatikánváros. A katoli­kus egyház a leghatározot­tabban elutasítja a klasszi­kus szabadpiaci gazdaság eszméjét és történelmi gya­korlatát, de ugyanúgy elveti a magántulajdon felszámo­lását, a javak kollektivizálá­sát — fejtette ki II. János Pál pápa vasárnap ke­resztény vállalkozók egy Ró­mában rendezett szeminári­umának résztvevőit fogadva. II. János Pál felszólította a keresztény vállalkozókat, hogy támogassák minden eszközzel Közép-Kelet-Eu- rópa volt kommunista orszá­gait, amelyek hallatlan erő­feszítést tesznek arra, hogy a kollektivizált gazdaságot piacivá tegyék. Arafat is pénzt kér a németektől Csalódott albánok Gyilkosságok, balesetek, tűzesetek A Borsod Megyei RFK őrizetbe vett egy 34 éves ácsot, aki ózdi közös laká­suk udvarán szombaton a délutáni órákban szívtájé­kon szúrta 30 éves segéd­munkás testvérét. A testvér a helyszínen meghalt. Szintén Borsod megyében vették őrizetbe azt a 45 éves, állatgondozó. Vizsoly! lakost, aki Vizsolyon vere­kedés közben hátba szúrt egy 45 éves nőt. A nő a helyszínen meghalt. Budapesten őrizetbe vet­tek két román állampol­gárt, akik szombat reggel spray-vel megtámadtak és mellkason szúrtak a laká­sán egy 36 éves segédmun­kást. A II. kerületi lakásból — ahol egyébként a súlyos sérülést szenvedett áldozat vendégeiként tartózkodtak — elvittek 28 ezer forintot. A BRFK nyomozást in­dított ismeretlen tettes el­len, aki szombaton a déli órákban betört egy 77 éves nyugdíjas családi házába és onnan 870 ezer forintér­tékben vitt el arany- és por­celántárgyakat. Saját eldobott cigarettá­jától gyulladt ki és égett el a Fejér megyei Nagyve- nyimben egy 41 éves vál­lalkozó 1700 kéve nádja. A keletkezett anyagi kár el­éri a 800 ezer forintot. Budapesten a Keleti pá­lyaudvaron szombat este egy vonat halálra gázolt egy 40 éves nőt, aki öngyil­kossági szándékkal lépett a szerelvény elé. A Tolna megyei Kocsola külterületén egy kidőlt fa ráesett egy 57 éves, dom­bóvári fakitermelő kisipa­rosra. Az illető a kórházba szállítás közben meghalt. (MTI) Becsben megerősödött a forint Nagyon örvendetes, jó hír, hogy Bécsben megerő­södött a forint, azonban emögött valószínűleg a ke­reslet; és kínálat változása húzódik meg, s a forint ár­folyamának javulására alapvetően nem a magyar gazdaság teljesítményének alakulása, esetleges növeke­dése volt hatással — mond­ta az MTI-nek Bácskai Ka­talin, a Magyar Nemzeti Bank arbitrázs osztályának vezetője azzal kapcsolatban, hogy a bécsi bankoknál csütörtöktől 15,25 schilliim- gért lehet venni 100 forin­tot, és ez hétszázalékos ár­folyamjavulást jelent. Az MNB osztályvezetője szerint a hír figyelemre méltó, különösen az év eleji forintleértékelést is számí­tásba véve, azonban a vál­tozás valószínűleg annalk tudható be, hogy az Öböl­háború befejezése után többen akarnák Kelet- Európába, így hazánkba is utazni. Lehet, hogy a most kialakult schilling-forint ár­folyam is rövid időn belül változik, a kereslet-kínálat­nak megfelelően. Fidesz-küldöttség Japánban Tokió. A Fidesz, igyekszik önálló kapcsolatokra szert tenni a különböző orszá­gokkal, azok politikai és gazdasági intézményeivel — nyilatkozta Fodor Gábor, aki a Fidesz párt- és frak­cióküldöttségével Japánban tartózkodik. A rendszervál­tás óta első ízben jár Ja­pánban magyar parlamenti delegáció. Fodor Gábor az MTI tu­dósítójának elmondta, hogy a Fidesz szeretné, ha a ja­pánokban az elmúlt két év­ben Magyarországról kiala­kult pozitív kép még ked­vezőbb lenne. A pártkül­döttség, amely többek között a japán külügy-, és pénz­ügyminisztériumba, a gyár­iparosok szervezetébe is el­látogat, találkozik Japán vezető pártjainak parla­menti képviselőivel, sze­retné kiépíteni velük a köz­vetlen kapcsolatokat és sze­retne tájékozódni a fiatalo­kat érintő programokról. — Japán tudna segíteni pél­dául a közép-európai or­szágokban politikával fog­lalkozni kívánó fiatalok kép­zésében tanfolyamok szer­vezésével — mondta Fodor Gábor egyik konkrét cél­jukat említve. Európa felé halad a füstfelhő Kuvaitból London. Európa déli ré­sze felé halad az az olaj- füstfel'hő, melynek utáni­pótlását 570 égő olajkút ad­ja Kuvaitban. — közölték vasárnap brit szakértők. A füst már megjelent az iráni légtérben, 1200 kilométerre a háborús zónától, fekete eső esett Törökországban, 1000 kilométerre a kuvaiti olajkutaktól, és a Tprit me­teorológiai hivatalban, mű­holdfelvételek alapján, ar­ra a következtetésre jutot­tak, hogy a füstfelhő elér­heti a Szovjetunió déli ré­szét, valamint Görögorszá­got, Bulgáriát s akár Ro­mániát is. Borúsak a málnásgazdák kilátásai (Folytatás az 1. oldalról) kább hagyják lepotyogni a szemeket. Pedig errefelé 600 kistermelő számára hagyo­mányosan jövedelemkiegé­szítés a bogyós gyümölcs termesztése, tavaly csaknem 800 tonnát adtak el a nóg­rádi nagyüzemi gazdaság­nak. A nézsai gazdák a termőképes ültetvények ne­gyed részét máris kivágták, a piaci ismeretek hiányában a termelőszövetkezet sem tudja biztosítani őket. Ha­gyományos partnerük, az Interag rhég velük sem kö­tött egyezséget, így a gazda­ság is halogatni kénytelen a szokásos tavaszi málna­gyűlések meghirdetését. Hű­tőházában még a tavalyi termésből is van négy ka­mionra való. A varsányi termelőszö­vetkezet vezetői a héten in­dulnak hűtőházi alkukör- útjukra. Eddigi értesüléseik szerint 20 forintos kilón­kénti áron kelne el a lé­málna. ez az ár azonban a gazdák számára elfogadha­tatlan. Nem csoda, ha el­megy az emberek kedve a málnázástól, s ezen sem vál­toztat lényegesen, hogy a gazdaság most bérleti szer­ződések megkötésével ipar­kodik élénkíteni a vállalko­zói hajlandóságot. Növekedett a vámbevétel Amerikai segítség Bábolnának Amerikai segítséggel újít­ja meg baromfi tenyésztését a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát — jelentette be Papócsi László vezérigazgató szombaton a kombinátban rendezett nemzetközi kon­ferencián, amelyen 10 or­szág baromfitenyésztő szak­emberei vettek részt. A ve­zérigazgató ismertette, hogy nemrégiben genetikai, tech­nológiai és értékesítési mun­kakapcsolatot alakította^ ki az Arbor Acres ameniikai céggel, amely a világ egyik legnagyobb baromfitenyésztő vállalata. Az együttműködés eredményeként Bábolna az eddigi kettő helyett négy to- jóhibrid fajtával jelenhet meg a piacon, ugyanis az amerikai cég átadta tojóhib­rid tenyészvonalát. (Folytatás az 1. oldalról) rint vámot szabtak ki. 1989- ben 68 065 gépkocsi után 3 milliárd 410 millió ' forint volt a vámbevétel. Az elmúlt évben 303 mil­lió forint értékben sértet­ték meg külföldi fizetőesz­közzel a magyar deviza- szabályokat. Az összeg több mint nyolcszor annyi, mint 1989-ben (37 millió forint) volt. Az egyharmad rész­ben magyar kétharmad rész­ben külföldi elkövetők szá­ma 4088 volt. A lefoglalt valutának több mint a fe­lét a német márka tette ki. Ezt követi a sorban az USA dollár, az osztrák schilling és a szovjet rubel. A 303 millió forint összesen 25 or­szág fizetőeszközéből tevő­dik össze. Ugyancsak figyelemre­méltó, hogy háromszorosá­ra nőtt a forinttal, illetve takarékbetéttel elkövetett, devizajogszabályt sértő cse­lekmények értéke, amely tavaly 104 millió forint volt, szemben az 1989. évi 30 millióval. A 4659 elkövető egyharmada magyar, két­harmada pedig külföldi. Mind a külföldi, mind a magyar fizetőeszközzel el­követett, devizajogszabályt sértő cselekményeknek két fő területe volt. Egyrészt a határokon próbálták enge­dély nélkül kivinni, illet­ve behozni a különféle fi­zetőeszközöket, másrészt a forint vásárlóerejének csök­kenése miatt a magyar ál­lampolgárok nagy érdeklő­dést mutattak a nyugati or­szágok valutája iránt. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents