Új Nógrád, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-18 / 64. szám
Naptár 1991. március 18. Hétfő. A Nap kel 5.53 — nyugszik 17.52 órakor. A Hold kel 6.16 — nyugszik 20.55 órakor. NÉVNAP Gratulálunk a névnapjukat ma ünneplő SÁNDOR és EDE nevű kedves olvasóinknak. Valamennyiüknek sok sikert és boldogságot kívánunk. Várható időjárás Változóan felhős időre számíthatunk, eső nem valószínű. A szél mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13, 18 fok között alakul. Szerkesztőségi ügyelet: 32/16-455 Kommentár Bürokráciái bukfenc „Az igazolvánnyal elkövetett visszaélés, valamint a vele járó kötelezettség elmulasztása az érvényben lévő jogszabályok szerint eljárást von maga után." - Olvasható minden magyar személyi igazolvány 30. oldalán, a „TUDNIVALÓK" 9. pontjában. Ágnes Edit utónevű ismerősöm - elkerülendő az eljárást- érvényesíttetni ment saját okmányát. Férjével együtt, merthogy mindkettejüknek ekkor járt le — vesztükre. Ismerősöm ugyanis a születési anyakönyvi kivonatában Ágnes Edit, a házassági anyakönyvi kivonatában „csak" Ágnes. Ez nála sohasem okozott gondot, s férjének is csak most, mivel a férj személyije még érvénytelen. Nem hosz- szabbították meg, mivel kétségek merültek fel felesége nevét illetően. A hivatal „azonnal” kiszúrta. Illetve 1962.- a házasságkötés óta *- most először derült ki a „turpisság”. A hivatal most semmit nem tehet, a férj szintén. Ágnes Edit kettőt is: vagy a házassági, vagy a születési anyakönyvi kivonatát módosíttatja, hogy helyreálljon a „rend”. Mert így hajthatatlan az ügyintéző, meghosszabbíthatatlan az okmány. Vajon az 1962-es házasság is törvénytelen? Miként Ágnes Edit huszonéves gyermekei? Nem hiszem. Miként az sem, hogyha mégis, akkor visszamenőleg kifizetnék az emelt családi pótlékot Ágnes Editnek, aki egyedül nevelte gyermekeit. Mert a férje nem a férje. Ki ismeri itt ki magát? Balázs J. — KALOT-tanévzáró Szegeden. Hálaadó ünnepi misével, megemlékező összejövetellel zárta szombaton Szegeden katolikus népfőiskolái kurzusát a Katoiikus A^rárifjúsági Legények Országos Testületé. A kurzus előadásait Csongrád megye négy településén — Tápén, Röszkén, Mórahalmon és Zákányszéken — a téli hónapokban összesen mintegy 250—300 résztyevő hallgatta. A KÁLÓT 1935-ben alakult Szegeden a jezsuita Kertai atya kezdeménvezésére. — Kiállítás Sopronban. Prokop Péter, Rómában élő magyar származású pap testő- müyész kiállítása nyílt meg szombaton. Sopronban, a Liszt Ferenc Művelődési Központban. Á mostani az idős alkotó 73. tárlata, amelyen 130 olajfestményt, olaj- grafikát, temperát és zománcképet vonultat fel. A bemutatott anyag válogatás abból a kollekcióból, amelyet a művész korábbiakban ajándékozott a Budapesti Művészetbarátok Egyesületének. — Honeckert a Szovjetunióban gyógykezelik. A szovjet fél Honecker szovjetunióbeli gyógykezeltetése tárgyában kontaktusban volt a német féllel. Honecker azért tartózkodik a Szovjetunióban, hogy különleges kórházi ellátásban részesüljön. A pénteki nyugatnémet kommentárok felemásan foglalkoznak a Honecker- üggvel. Részint a német jog és igazságszolgáltatás arcul csapásának tartják, hogy a Szovjetunió megmentette Honeckert egv készülő pertől. Lottótájékoztató A 11. heti lottónyerőszámok a következek: 11, 12, 42, 76, 83 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: a 4 találatos szelvényre egyenként 370 590, a 3 találatosra 2839, a 2 ta- lálatosra 97 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt 5 találatos — nettó — nyereményalap: 25 706 726 forint. — Nemzetközi cukrászkiállítás és szakvásár. Első alkalommal rendezték meg Magyarországon a cukrászati, sütőipari és íagylaltké- szítési nemzetközi szakvásárt, az IKBA ’91-et: a március 16—18. között nyitva tartó kiállítást szombaton a Budapesti Nemzetközi Vásár- központban nyitották meg. A hagyományokban gazdag magyar cukrásziparosságnak és pékeknek először nyílik lehetőségük arra, hogy saját kiállításon mutatkozhassanak be a nagyközönségnek. — Budapest. A Szent Benedek Európa-fáklya elindítása alkalmából Paskai László bíboros prímás, esztergomi érsek szentmisét mutatott be Budapesten, a Szent István-bazilikában, majd az ünnepi szertartáson részt vevő Göncz Árpád köz- társasági elnökkel együtt gyújtották meg a békelángot, amelyet staféta visz Olaszországba, az Európa védőszentjének tekintett • Szent Benedek ünnepére. — Te, jó ég! Csak nem tettem valami rosszat? (R. Tóth felv.) Ültess fát 99 utódaidnak Göncz Árpád a mozgalom védnöke Magyar környezetvédők is csatlakoztak az Amerikai Egyesült Államokból kiindult globális faültető mozgalomhoz, amelynek célja, hogy mindenütt a világon mozgósítsák az embereket a természet egyensúlyának a helyreállítására. A magyar ..Ültess fát utódaidnak” program indításaként szombaton a nagymarosi Duna-parton Göncz Árpád köztársasági elnök, a mozgalom védnöke ültette el az első fát, egy amerikai juhart, amelyet Neil Sampson, az amerikai erdészeti egyesület alelnöke adott át az. amerikai nép nevében. KÍVÁNCSISKODÓ Kit érint a biztosítás? Kíváncsiskodónk legutóbbi kérdése így szólt: Miért terheli a munkagépekre vásárolt üzemanyagot a gépjárművekre kötelező felelősségbiztosítás'; — Ezt a kérdést a rendelet megalkotóinak kellene feltenni — válaszolta Hala- ma József, a Hungária Biztosító Nógrád megyei igazgatója. — A HB ugyanis 1986. július 1-jétől a rendelet végrehajtójaként tevékenykedik. A felelősségbiztosítás a bel- és külföldi rendszámmal rendelkező gépjárművekre, azonosítási táblával, jelzéssel rendelkező mező- gazdasági vontatókra, lassú járművekre, valamint hatósági jelzéssel ellátott segéd- motoros kerékpárokra terjed ki. A gázolajüzemű járművek közületi üzemben tartói által fizetett felelősség- biztosítás évi díját a Pénzügyminisztérium határozza meg. A többi jármű üzemben tartója mentes a biztosítási díj alól, annak fedezete költségvetésből történik. A régi rendelet szerint senki nem fizetett biztosítást, kivéve a dízelüzemű járművel rendelkező vállalatokat. Az idei módosító rendelet tulajdonképpen megszüntette a díjmentességet. Az új rendelet (3 1991.) a benzinárban nevesített literenként 1 forint 20 fillért (ezt az ÁFOR köteles átutalni a HB-nak) — ezen a területen szűnt meg tehát a díjmentesség, viszont ezt a dízelüzemű járművek nem fizetik! — A munkaügyi bíróság köteles-e a másodfokú hatóság döntéséről tájékoztatni az első fokon eljáró hatóságot? — Orosházi Gyula, bátonyterenyei olvasónk kérdésére keressük ezúttal a választ. Vidám sorok A diák kérdezi a politikust: — Uram, hogyan lehetne belőlem is politikus? — Hogyan élsz? Ki tart el? — válaszol egy kérdéssel a politikus. — A szüleim pénzéből élek. . — Akkor a lehető legjobb úton haladsz fiam. Anekdota az állampolgári jogról: Egy amerikai szenátort kérdez az újságíró: — Kérem, mondjon véleményt arról. mikor van biztosítva leginkább az állampolgár személyi joga? — Nézze, amíg az Ország- gyűlés alkotja meg a törvényeket, addig minden egyén személyes joga veszélyben forog. . . ... a modern technikáról: Egy ismerősöm technikus barátjának dicsekszik az új mikrohullámú sütőjével. — Nézd csak, mennyi mindent tud, és mennyi gomb van rajta! A technikus tüzetesebben megvizsgálja a készüléket, és ígv szól: — Ezekből a gombokból csak kettő van bekötve. Megyei napilap. Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. Főszerkesztő-helyettes: KELEMEN GÁBOR. Kiadja: az Axel Springer - Budapest Kiadói Kft. Nógrád Megyei Irodája. Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF Irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Postafiók: 96. Telefon: 32/16-455. Telefax: 32/12-542. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/10-589. Sportrovat: 32/14-596. Esti nyomdai szerkesztői ügyelet: 10-869. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 11-504. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hirlapkézbesftő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) - Budapest XIII., Lehel út 10/a. 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hőnapra 199 forint, negyedévre 597 forint, egy évre 2388 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 32/17-177, 10-379, 10-233. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR Igazgató, HU ISSN 0866-9095. Kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza I MÜSORAJÁNLATUNK: KOSSUTH: 4.30: Reggeli krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Nyitány. 9.05: Napközben. 11.05: TIPP. 11.10: Hagyományápolók. 11.35: Zsákutcák hósei. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája. 13.05: Klasszikusok délidóben. 14.05: Előjegyzés. 14.35: Rézfúvós kamaramuzsika. 14.55: Vasadi Péter versei. 15.05: Kóruspódium. 15.30: Zenei tükör. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Fiatalok muzsikálnak. 16.30: Nyitni- kék. 17.05: Eco-mix. 17.30: Életem meséje. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: A Csobolyó együttes felvételeiből. 19.50: Gong. 20.05: Agóra. 21.05: Rádiószínház. 21.53: Karib-tengeri fantázia. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Beszélgessünk. 23.30: Kamarazene. 24.00: Hírek. PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sport reggel. 8.00: Hírek. 8.05: Rivaldafényben. 8.50: Délelőtti torna. 9.00: Hírek. 9.03: Zsebrádió-színház. 9.32: Sanzonok. 9.55: A Rádió Dalszínháza. 10.40: Fülszöveg. 10.45: Magyarán szólva. 11.00: Hírek. 11.03: Hogy tetszik lenni? 11.35: Vukán György szerzeményeiből. 12.00: Nóták. 13.00: Hírek. 13.03: Slágermúzeum. 13.45: Időjárás-jelentés. 14.00: A Rádió kívánságműsora. 15.00: Hírek. 17.00: Rá- dióMa. 19.00: Hírek. 19.03: Kö- lyökíádió. 19.30: Popregiszter. 20.00: Garázs. 20.30: Nótakalendá- riüm. 21.00: Hírek. 21.03: Albumajánlat. 21.56: Filmzene. 22.05: Rockújság. 23.00: Hírek. 23.03: Sfiorthíradó. 23.10: Zenés játékokból. BARTÓK: 6.00: Muzsikáló reggel. 10.10: A hét zenemüve. 10.40: Operaáriák. 11.10: Zenekari muzsika. 12.00: Hírek. 13.00: Londoni közjáték. 13.33: fgy láttam Bartókot. 13.58: Hat koncert. 14.56: A rádióban először. 16.00: Hírek. 17.28: Prágai tavasz 1990. 18.30: Törd a fejed! 18.45: Fonóka. 19.00: Hírek. 19.05: Follow me! 19.20: This is America. 19.35: Az olimpia. 20.05: Kapcsoljuk a Budapest Kongresszusi Központot. 22.00: Operakórusok. 22.15: Magyar zeneszerzők. 23.00: Szavak csapdájában. 23.30: A hét zeneműve. 24.00: Hírek. 0.10: Hangverseny-különlegességek. ( televízió ) MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Tévétoma nyugdíjasoknak. 9.05: A HÉT. 10.05: Aranyásók Alaszkában. 11.05: Delta. 11.30: Képújság. 13.58: Műsorismertetés. 14.00: Parlamenti Napló. 17.48: Műsorismertetés. 17.50: Katolikus krónika. 18.00: Egy szó, mint száz. 18.50: Esti mese. 19.00: Cimbora. 19.25: Közlemények 19.30: Híradó. 20.05: Peter Strohm 20.55: Visszatérés. 21.55: Sivatagi nemzedék. 23.25: Híradó 3. 23.40: BBC-hfradó. 2. MŰSOR: 17.00: Képújság. 17.45: Kérdezz! Felelek. 18.00: A Financial Times heti üzleti híradója. 18.25: Gyerekeknek! 19.00: Humberto cirkusz. 20.00: Körzeti tv-stú- diók műsora. 21.00: Híradó 2. 21.25: Tavaszi fesztivál ’91. 21.30: Telesport. 23.00: Napzárta. SZLOVÁK TV 1. MŰSOR: 17.05: Hírek. 17.10: Belépő. 18.50: Torna. 19.30: Tévénapló. 19.50: Filmest. 22.00: Események, kommentárok. 22.30: Zsákbamacska. 23.20: Hírek. 2. MŰSOR: 19.30: Dokumentumfilm. 20.00: Sportvisszhang. 21.00: Híradó. 21.50: Hangszerszólók. TV 5 16.05: Hírek. 16.15: 7-ból 7. 17.15: Női szemmel. 17.45: Angyalok konyhája. 18.00: Gyermekműsor. 18.20: Zöld négyszög. 18.50: Francia sanzonok. 19.15: Szempillantás. 19.30: Híradó élőben. 20.00: A pont. 21.00: Híradó. 21.35: Micsoda este. 23.00: Hírek. 0.05: Észak-dél. 0.30: Kulturális híradó. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 9.10: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő videoshow. 18.30: Kék éj. 19.45: Időlánc. 20.00: Izrael. 20.30: Ausztrália. 21.00: Perspektívák. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.20: Ausztrália. 23.20: Turisztikai magazin. 0.20: Nemzetközi hírek. EUROSPORT 9.00: Angol Forma-3. 9.30: Mű- korcsolya-vb. 11.30: Eurobic. 12.00: Röplabda. 13.00: Északi sí- vb. 14.00: Golf. 15.00: Teremhoki. 15.30: Asztalitenisz. 16.30: Labdarúgás. 17.30: A világ legerősebb emberei. 18.00: Kerekek. 19.30: Eurosport-hírek. 20.00: Kosárlabda. 21.00: Ökölvívás. 22.00: Labdarúgás. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.10: Rendőrségi beszámoló. 9.35: Az évszázad bankrablása. 11.00: Rizikó. 11.30: Telebutik. 12.00: Forró nyeremény. 12.35: Rendőrségi beszámoló. 13.00: A vádló. 13.20: Kalifornia klán. 14.10: A Springfield- sztori. 14.55: A Vad Rózsa. 15.38: Nettó. 15.50: Galactica harci csillag. 16.40: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hatmillió dolláros férfi. 18.45: Híradó. 19.20: A csapat. 20.15: Mini playback-show. 21.15: Rosel a Fekete-erdőben. 22.55: Kulturális magazin. 23.25: Hírek, 23.35: Playboy Late Night. 0.25: A rendőrlány karriert csinál. 1.50: Aerobic. SAT 1 6.00: Jó reggelt, a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkórház. 9.50: Teleüzlet. 10.10: Újdonságok a moziban. 10.35: Fantasztikus unokahúgok. 12.20: Szerencse- kerék. 13.00: Telebörze. 14.00: Szomszédok. 14.25: Közkórház. 15.10: Különös szellem. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Dániel Boone. 16.45: Cagney és Lacey. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Mr. Belvedere. 18.15: Bingó. 18.45: Híradó. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: Dr. Kulani. 21.00: Hooper. 22.45: Hírek. 23.00: Újdonságok. 23.45: Sport. 1.35: így láttuk. 1.40: Dr. Kulani. 2.30: Műsorismertetés. ( mozi ) Salgótarjáni Apolló Mozi: Fél 4tól: Végtelen történet 2. Színes amerikai film. 3/4 6 és 8-tól: Ovizsaru. Színes amerikai film. - Kamara: Halálos fegyver 2. Színes, szinkronizált amerikai film. - Nagybátonyi Petőfi: Dick Tracy. Színes, szinkronizált amerikai film. - Pásztói Mátra: Fél 6-tól: Kis hableány. Színes, szinkronizált amerikai film. - Szé- csényi Rákóczi: Acélmagnóliák. Színes amerikai film. - Rétság: Bújj, bújj ördög. Színes amerikai film. A bányásznyugdíjasoknak igazuk van, de azzal nem lehet tüzelni! ' Üjabb állomásához érkezett a Nógrádi Szénbányák és két volt dolgozójának „erőpróbája”. A Salgótarjáni Munkaügyi Bíróság ugyanis hatályon kívül helyezte a Bátonyterenyei Munkaügyi Döntőbizottságnak a megemelt szénjárandóságot támogató döntését.