Új Nógrád, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-15 / 63. szám

1991. MÁRCIUS 15., PÉNTEK SPORT IIH7IHEJ " Városi rangadó Pénzügyi visszaélésekkel vádolják az SBTC elnökét Szint« bevlharzik szerkesztőségi szobámba „informáto­rom” és kérdi, mennyi pénzem van? Miután közlöm, hogy elég vékonyka a pénztárcám, huncut mosoly kíséretében, úgy dönt, ingyenesen rendelkezésemre bocsátja a szenzáci­ós hírt. E szerint TAKÁCS TAMÁS, AZ SBTC ÜGYVEZE­TŐ ELNÖKE, a múlt év őszén, saját hatáskörében, több- százezer forintot utalt ki ajándékként egy pártnak, cégek­nek és ismert megyei közéleti személyeknek! Mindez egy héttel ezelőtt, egy titkos bázison és titokban megrende­zett elnökségi ülésein derült ki. Fentiekért pedig az elnök­ség bírósági eljárást kíván indítani az elnök ellen! Informátorom távozik és még mindig nem hiszek a fülemnek. Megdöbbenve emelem fel a telefonkagylót s tár­csázom Takács Tamás lakását. Mint érzékelem, a hír halla­tán, az ő kezéből majd kiesik a telefon, s miután közli, hogy az elmondottak alaptalan vádaskodások, nyomban randevút beszélünk meg, s jó egy óra múltán, már egy­mással szemben ülve, tárgyalunk arról, valójában mi is történt? Megkezdődnek a tavaszi küzdelmek a labdarúgó NB III. Mátra-csoportjában is. Rögtön, az első játéknapon salgótarjáni rangadót vív­nak: a bajnokságra törő SKSE a lehetőségeihez ké­pest jól szereplő SBTC-t fo­gadja. A hirtelen a harmad- osztályba csöppent Salgó Öb­lös SC-nek mindjárt a lis­tavezető Bag ellen kell helyt­állnia. A nyitány előtt megkér­deztük NB III-as csapataink edzőit: mit várnak az első for­dulótól, illetve az egész ta­vaszi idénytől. Egyedül Tol­di Miklós maradt ki ezúttal a sorból, hiszen csapata, a Pásztói SE csak egy héttel később kezdi meg szereplé­sét. Horváth Gyula (SKSE): — A bajnokságban a célok nem változtak, az 1—5. he­lyek valamelyikét kell meg­szereznünk. Azt hiszem, nem titok, hogy a „valamelyik­ből'' mi az elsőt szeretnénk elcsípni. — Ahhoz, hogy célunkat el­érjük. nekünk már nem sza­bad megengednünk a kisik­lásokat. a lehető legtöbb ösz- szecsapást meg kell nyer­nünk! Igv az első találkozót is. az SBTC ellen. Bár az ilyen városi presztízscsatákon minden előfordulhat. . . B. Kovács Zoltán (SBTC): — Célkitűzésünk továbbra is a 3—fi. helyek valamelyiké­nek elérése. Felújítási álma­ink nem lehetnek; sem szak­mailag. sem anyagilag nem lennénk ma még képesek erre. — Az SKSE elleni városi rangadón az egy pont meg­szerzésében reménykedem. Annak ellenére is. hogy több játékosom sérüléssel bajló­dik. és csak közvetlenül a találkozó előtt tudom össze­állítani a pályára lépő ti­zenegyet. Vidomusz Tibor (Bgy. HVSE): — Az első hat kö­zött szeretnénk végezni. Ter­mészetesen bajnoki álmokat nem kergetünk, de remél­hetőleg szép teljesítménnyel rukkolunk ki. Első számú szempont a közönség kiszol­gálása, a hazai mérkőzése­ken nyújtott emlékezetes produkció. — Első mérkőzésünkön — Borsodnádasdon — döntet­lent kell elérnünk! Simon Imre (Salgó Öblös SC): — Vérmes reményeink nem lehetnek, hiszen mind össze négy pont birtokában kezdjük el a tavaszi idényt. Tisztes helytállásban re­ménykedünk. — Első mérkőzésünkön mindjárt a listavezető Bag együttesét fogadjuk. Lehet, hogy meglepően hangzik, de nyerni szeretnénk! Az NB III. Mátra-csoport 16. fordulójának nógrádi vo­natkozású műsora (zárójel­ben, utána az. Új Nógrád tipoiei). Szombat: SKSE—SBTC. Salgótarján, v.: Molnár (1). Borsodnádasd—Balassa­gyarmat, Borsodnádasd, v.: Márton (X). Kezdési idő: 15.00 óra. Vasárnap; Salgó Öblös SC —Bagi SE, Salgótarján, Mun­kás út, v.: Mészáros (2). Kezdési idő: 15.00 óra. * Vasárnap a megyei I. osz­tói vban is már a bajnoki pontokéi'', küzdenek az egvüi - tesek. A program: Nagvbá- tonv-r-SVT. SC, Szőnyi SE« Szécsény. Mohóra—Rétság. Karancslapu itő—Somoskő­újfalu. Kisterenye—ÖMTK Nógrád Volán—Mátranovák. Nézsa—Örhalom. Kezdési idő: vasárnap 14.30 óra. * TUDÓSÍTÓINK FIGYEL­MÉBE! Lapunk sportrovata március 17-én, vasárnap tart ügyeletét. Kérjük tudósító­inkat. hogy a mérkőzések le­fújása után a 14-596. vagy a 16-455-ös telefonszámon ad­ják le tudósításaikat! ­— Az ügy teljes tiszázása miatt, időben egy kicsit vissza kell kanyarodnom — kezdi Takács. — Történt, hogy éppen a klub kataszt­rofális anyagi helyzetére va­ló tekintettel, a múlt év őszén, eladtuk autóbuszun­kat. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy akadt olyan érdeklődő, aki egy­millió-kétszázezer forintot fizetett volna a járműért, s nekem kenőpénzként a zse­bembe dugott volna kétszáz­ezret. Én„ becsületből nem kértem ebből a játékból, s végül sikerült jóval árán felül, egymillió-nyolcszáz­ezerért eladni a buszt. — Egyáltalán nem értem, rr.i köze ennek az ön elleni vádakhoz — Hadd folytassam! Tehát eladtuk a buszt, s az érte kapott összegből néhány tar­tozásunkat kifizettük. Persze nem mindegyiket bár sok hitelezőnk szinte vércseként várt arra hogy a klub szám­láján levő összegből bírósá­gi úton letilthassa járandó­ságát. Ekkor, hogy egyálta­lán még tovább éljen, mű­ködjön az egyesület, s ne vigyék el összes pénzünket, teljesen baráti alapon, egy- egy levél kíséretében el- utaltuk három cégnek a pénzünket, azzal a szóbeli megegyezéssel, hogy igé­nyünknek megfelelően visz- szakapjuk. — Ez igencsak bátor cse­lekedet volt, hisz' a pakli­ban benne van: mi történik, ha például időközben meg­bukik a cég? — Ez valóban így igaz. Ez esetben fizethettem volna, de hál' Istennek, r.em volt rá szükség. Azok a cégvezetők, akik a Stécé iránti szeretet' ből, a ve'em való barátság­ból vállalkoztak az oda- visszautalásra, az első szóra küldték is számunkra „adós­ságukat". — Kik voltak ezek a cé­gek, cégvezetők? — Nézze, a jó ízlés azt mondatja velem, hogy eh­hez senkinek semmi köze sincs. Ez nem tartozik a nyilvánosságra, a klub bel- ügye, s különben sem történt semmiféle, pénzzel való visszaélés. Ellenben nézze meg a pénztárkönyvet, eb­ből minden kiderül. (Megnézzük: pontos kifi­zetési napok, cégmegjelölés­sel a kiadási oldalon, pontos visszafizetési napok, ugyan­azon cégek befizetésével — későbbi időpontokban — a bevételi oldalon.) — Mennyi pontosan az utalgatott összeg? — Megközelítően kilenc- százezer forint. — Ezt teljes egészében visszakapták? — Nem. Az egyik helyről a jövő hét elején jön száz­ezer forint s így ezzel „nul­lára futunk". — Vajon mit szólnak eh­hez az akcióhoz a pénzükre váró hitelezők? — Bizonyára nem tapsol­nak neki. A klubház elnöki szobájának asztalán egyéb­ként halomszám állnak a bírósági letiltó határozatok, a számlánkról, de ha nincs miből fizetnünk én nem te­hetek semmit. — Magyarán mondva: el­érkezett az SBTC halála, las­san sor kerülhet a teme­tésre. — Hát ez nem teljesen így igaz. Az SBTC-ért alapít­vány működteti majd a jö­vőben a labdarúgócsapatot. március végén ugyanis a klubnak már egy árva va­sa sem lesz. — Arról még nem esett szó, miért is volt szükség arra a bizonyos titkos elnök­ségi ülésre. — Ekkor jelentettem be. hogy saját hatáskörömből adódóan utaltam át egyes cégeknek a pénzeket, s hogy ezek az összegek a már em­lített százezer forint híján vissza is érkeztek. Ugyan­akkor ai ra is megkértem az elnökség tagjait, hogy mi­után erről csak mi tudunk, ne vigyék a nyilvánosság elé. Nem félelemből kértem, de tudtam, hogy ezt a témát zamatosán, ellenem irányít­va, jól fél lehet fújni. — Tehát valamelyik elnök­ségi tagja vádolja önt ezzel a mondvacsinált csalással? — Egészen biztos. Tippem i“ van, de ha már a „segítő" cégek nevét nem játszottam ki. most az általam gyanúsí­tott elnökségi tagéval sem teszem. Hamarosan sor ke­iül a múlt esztendő, illetve az első negyedév zárására, a pénzügyi ellenőrző bizottsá­gunk értékelésére, s ekkor majd kiderül, mi is az igaz­ság. En nyugodtan alszom, nincs mitől félnem, egyet azonban megfogadtam. A Stécé elnöki posztjáról való. március végi leköszönésem után soha többé nem válla­lok sportkörvezetői beosz­tást! Vaskor István ünnepi futás Salgótarjánban Utcai futóversenyt rendezett Salgótarjánban a városi polgármesteri hivatal és a Hun­gária Biztosító. Az idei év első nagyszabású tömegsportversenyén több mint ötszáz részt­vevő indult. Zömével általános és középiskolás diákok vettek részt az utcai futáson.-Rigó­Fociforduló Fogadkoznak: Baján nem lesz baj! Meglehetősen gyengele si­keredett a Salgótarjáni Sík­üveggyár SE tavaszi idény­nyitója a labdarúgó NB II. Keleti csoportjában. Isme­retes. hogy az üvegesek ha­zai pályán szenvedtek 2—(! arányú ;vereséget a kiesés dől menekülő Hatvan gár­dája ellen. Nem is annyira a vereség, aránya, mint in­kább maga a játék volt le­hangoló: egyszerre játszotta csapat valamennyi tagja for­mán kívül! Az üveggyári gárda ennek ellenére nem kényszerült hát­rább sorolni a tabellán: je­lenleg is a 11. helyen ta­nváznak. De. várhatóan nem lesz sétagalopp a tarján! együttes szárnál a a tav aszi szezon második játéknapja sem. Dávid Róbert tanítvá­nyai vasárnap a Bajai SK otthonába látogatnak. A Du- na-parli együttes az év egyik meglepetéscsapata. A tnvalv mindvégig a kiesés el­len küzdő együttes jelen pillanatban az ötödik helyen vitézkedik! Némileg könnyíti a Sík­üveggyár helyzetét, hogy a héten — hosszas alkudozá­sok árán — sikerült vissza­hozniuk Rarany.it, az ..élet- veszélyes'’ középcsatárt a Vasas együttesétől. Gondot okoz ugyanakkor, hogy Garni eltiltása tovább­ra is érvényben van. Na. és a hírek szerint. Hadúr ösz- szekiilönbözött az. ügyvezető elnökkel, ezért személvével kapcsolatban, sok minden kérdéses. Legalábbis ami hél végi szereplését illeti. Dávid Róbert edző nehe­zen mert jóslásokba bocsát­kozni a bajai összecsapás előtt. D? bízik abban, hogy a játékosok átérzik a fele­lősséget és mindent megtesz­nek a jó szereplés: érdeké­ben. A szakvezető úgy gon­dolja. hogy idegenben, ahol inkább védekezni kell és ab­ból ellentámadásokat vezet­ni a két gyors csatár — Ba­logh és Baranvi — révén, nem esélytelenek. legalább az egv pont erejéig. Dávid Róbert egyelőre csak kerettel tud szolgálni: Halász. Hiesz — Zsély. Hab­osán. Gyetvai, Hómann. Hat- yn. Ka :li. Juhász. Králik Staik Tartási, Hadúr (?). Ba­logh. Bárányt. Férfi és női kézilabdatorna Salgótarjánban Késilabda. Szombaton és vasárnap Salgótarjánban, a városi sportcsarnokban ren­dezik meg a hagyományos Építők—Kábel Kupa kézi­labdatorna idei küzdelmeit. Vasárnap a Salgglas-kupa női verseny is színesíti a programot. A pénzdíjas férfiversenyt a Sisa Kft., a Balassagyar­mati Kábelgyár, valamint a Rolix—B Kft. támogatja, a női mérkőzések a Síküveg­gyár jóvoltából, jöhettek lét­re. A részletes program szom­bat: 10.00: Salgótarjáni KC (NB II)—Bgy, Kábel SE (NB I B), 11.00: EL-CO Somsály (NB II)—Dunai Kőolaj (NB I B), 12.00: Óz­di Kohász (NB I’B)—Salgó­tarjáni KC, 13.00: Bgy. Ká­bel SE—EL-CO Somsály, 14.00: Dunai Kőolaj—Sal­gótarjáni KC, 15.00: EL-CO Somsály—Ózdi Kohász, 16.00: Dunai Kőolaj—Bgy. Kábel SE. Vasárnap: 9.00: Síküveg­gyár SE—Egri Vasas (női), 9.50: Ózdi Kohász—Dunai Kőolaj (férfi). 10.50: Egri Vasas—Jászárokszállás (női), 11.40: Salgótariáni KC—EL- CO Somsátv (Térfi). 12.40: Jászárokszállás—Síküveg­gyár SE (női). 18.30: Bgy. Kábel SE—Ózdi Kohász (férfi). Erősít a Uuvenius Torino. A Münchenből és Torinóból érkezett hírek szerint beváltja ígéretét Giovanni Agnelli, az olasz Juventus labdarúgó-csapa­tának nagyhatalmú elnöke. A klubvezető ugyanis elé­gedetlen volt a torinóiak legutóbbi fordulóban nyúj­tott teljesítményével, s el­határozta, az idény végén újabb idegenlégióst igazol. Agnelli választása hosz- szas kutatás után Stefan Reuterre, a Bavern Mün­chen 24 éves középpályásá­ra eseti. A bajor futballis­ta ezzel a nyolcadik német válogatott játékos lesz az olasz bajnokságban.----------------------------------------^ B ÁNYÁSZUK FIGYELEM! Oroszlányi Szénbányákhoz FÖLD ALATTI MUNKÁRA VÁJÁROK. CSILLÉSEK ÉS SZAKMUNKÁSOK JELENTKEZÉSÉT VARJUK. Nyugdíjasok foglal­koztatása is lehetséges. Szállítás, szállás, egy­szeri ebéd térítésmentes. Jelentkezés: szemé­lyesen. Nagvbátonv. Bá­nyász út. 2. f.sz. Szabóság, 8—18 óráig, vagy levélben. Nagvbátonv. pl.: 104. (55012 K) Purdoszsüa- (elsierelísi cikkek Romhanyban!- Kódok, szoniterek,- WC-k 1098.- Ft-tói 1682.- Ft-ig,- csaptelepek 600.- Ft-tól 2590.- Ft-ig,- olasz csempék, padló­lapok 560.— Ft-tól 85C.-Ft négyzetméte- dg. Cím: Rorrhány, Sütőüzem. (4016 $Z)

Next

/
Thumbnails
Contents