Új Nógrád, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-11 / 35. szám

jm GÓTARJÁN. BALASSAGYARMAT. PÁSZTÓ. SZÉCSÉNY. BÁTONYTERENYE. RÉTSAG VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA Naptár 1991. február 11. Hétfő. A Nap kel 6.58 — nyugszik: 17.00 órakor. A Hold kel 5.13 — nyugszik: 13.36 órakor. NÉVNAP Széretettel köszöntjük névnapjukon BERTOLD és MARIETTA nevű kedves olvasóinkat. Jó egészséget és sok boldogságot kívánunk valamennyiüknek. Várható időjárás Túlnyomóan borult lesz az ég, csak néha csökken a felhőzet. Többfelé várható eső, ónos eső, főként észa­kon havazás is előfordul.. A legmagasabb nappali hő­mérséklet jobbára 2, 7 fok között, délkeleten azonban 10 fok körül alakul. Szerkesztőségi ügyelet: 32/16-455 Kommentár Uraim (nem) tudom a kötelességem! Anekdotaként tartják számon a mai napig is, hogy Ja­pán egykori vasúti vezérigazgatója harakirit követett el, amikor tudomására jutott, hogy beosztottjai hibájából több mint fél órát késett a tokiói expressz. Napjaink nyugati politikusai vélhetően nem jókedvvel, de természetesen elegáns mozdulattal „veszik a kalap­jukat” és - beismerve, vagy tagadva az ellenük felhozott vádakat - felállnak a székükből, ha szakmai képességü­ket, vagy emberi tisztességüket valaki megkérdőjelezi. Az „ántivilágban", vagyis az úri Magyarországon sem­mibe sem vették azt a felnőtt férfit - legyen arisztokra­ta, vagy gyári munkás, -, aki cselekedeteiért bármikor is nem vállalta a felelősséget. „Uraim, tudom a kötelességem!” - mondta az „úri­ember". Azután pedig megfelelő elégtételt adott kártya­adósságáért, „félresikerült” udvarlásért, vagy akár csak szavahihetőségi gyanúért. Mai kormányunk - ha rajta múlna! — még a diszma- gyaröltözetet is magára öltené, olyannyira törekszik az úriasság látszatára. Közben tagjainak egynémelyike az „úri” mondást - sajnos! - elfelejtette. G. Szűcs — Az utóbbi napok har­madik határsértő csoportja — 26 pakisztáni, és 9 bang­ladesi — Apátfalva közelé­ben lépte át a zöldhatárt. Elmondásuk szerint, Temes­váron, két román férfinak, fejenként 400 dollárt fizet­tek a szöktetésért. A taxik fényszóróit a határ közelé­ben lekapcsolták. Gyalog ér­keztek a magyar oldalra ahol a megegyezés szerint egy buszra kellett várniuk. A busz azonban nem jött így nyolcórányi fagyoskodás után útnak indultak. — Ötmillió szovjet alkoho­lista. Jevgenyij Csazov volt egészségügyi miniszter ada­tai a Szovjetunióban ötmil­lió alkoholistáról tudnak, ám szakértők szerint, ezt a szá­mot lefelé kerekítették. A rendszeresen ivók száma nem csökken, és növekszik az iszákossággal összefüggő bűncselekmények gyakorisá­ga is. — A Magyar Máltai Sze­retetszolgálat „Gondviselés Háza” hálózatának harmadik elemeként, Orvosi és Szoci­ális Segélyszolgálati Iroda kezdte meg működését a hét végén Budapesten, a XII. kerületi Márvány utcában. Az új segélyszolgálat, a Ma­gyar Háziorvosi Társaság se­gítségével minden hozzájuk forduló, rászoruló részére ingyenes kezelést, továbbá egészségügyi és lelki tanács­adást nyújt. — Lottónyeremények. / A Szerencsejáték Rt. közlése szerint, a 6. játékhéten 5 találatos szelvény 1 darab volt. A lottónyeremények, a nyereményilleték levonása után, a következők: az 5 ta­lálatos nyereménye: 9 253 136 forint; a 4 találatosoké 191 933 forint. A 3 találatos szelvényekre 1547, a 2 talá- latosokra 47 forintot fizet­nek. — Bajor királyi sör Ka­zahsztánba. Magyar közvetí­téssel, hamarosan bajor ki­rályi sört fogyaszthatnak e kazahsztáni Sevcsenko várót lakói. Az ügylet érdekessé­ge, hogy a főként olajipari, vegyipari beruházások kivi­telezőjeként, ismert Vegyép- szer Rt. és a Szovjetunió legnagyobb polisztirol gyá­ra, a sevcsenkói műanyag­gyár hozta tető alá. A Vegyépszer, a bajor céggel kötött külön szerződés alap­ján jut a technológiához. — Szombaton virradóra tűz ütött ki a Magyar Rá­dió Bródy Sándor utcai épü­letében. Az eddigi vizsgálat, az azonosított nyomok sze­rint, az ifjúsági rádió hé1 szerkesztőségi szobájába két eddig ismeretlen személy erőszakkal behatolt. A szo­bákból nagyobb értékű va­lutát, emellett értékpapírt, valamint egy Sony típusú riportermagnót és fejhallga­tót is eltulajdonítottak. A kár több százezer forint. Magánháború közfelháborodással A világot öltöztető Be­netton is belépett a hábo­rúba! A deklaráció eltért a ha­gyománytól, inkább botrá­nyosnak kell tekinteni. Két kisgyerek ül azon a bizo­nyos edényen, a reklám- szakember ezt tekintette a helyzet magaslatának ah­hoz, hogy bemutassák az új trikót, melyet a divatcég az Öböl-háború kapcsán piac­ra dobott. A pamutra má­solt folton kétsoros felirat olvasható: United Colors of Benetton. A Benetton egye­sült színei. Egyébként a kép fehér-fekete. Akkor lenne hazug, ha színes lenne; a katonatemefők mindig és mindenütt a létük monoton egyszerűségével figyelmez­tetnek. .. A trikóra másolt fotó ugyanis amerikai katona­temetőt ábrázol, sírkeresz­tek rendezett sorával és so­kaságával, köztük egyetlen kirívó jelképpel: az egyet­len Dávid-csillagos fejfá­val! A Corriere della Será- ban publikált reklám nem maradhat hatástalan: a lap megjelenése után csengtek a telefonok az olasz rek­lámfelügyelőségen, s tilta­kozott a legnagyobb szak- szervezet vezetője is. „Tisztességtelen dolog ka­tonatemető képével üzletel­ni, és kiváltképpen felhá­borító, hogy a világ olyan nehéz időszakában tették, mint ez a mostani.” A fel­háborodás nyomán etikai bi­zottság dönt a Benetton sa­játos magánháborújának megtorlásáról. Favoritok olcsóbban Budapest. A hivatalosan' megállapított árnál olcsób­ban, 550 ezer forintért kí­nál megvételre gyári, új Skoda Favoritokat a buda­pesti márkaszerviz. Az ér­tékesítésre szánt autók kö­zött 135 L típusúak is van­nak, 92-es oktánszámú üzemanyaggal is járathatok, s felszerelhetők katalizátor­ral. A kocsikat különböző „extrákkal” adják: a hátsó ablaktörlő, a fordulatszám- mérő, illetve a ködlámpák azonban benne vannak az árban. A Kerepesi úti Sko- da-szervizben a megrende­léskor 440 ezer forintot kell egy összegben letenni, a fennmaradó részt pedig az átadáskor kell kifizetni. A vevő a szerződés aláírása után legkésőbb egy hóna­pon belül juthat hozzá a kocsihoz. A budapesti értékesítés része annak a vállalkozás­nak, amelyet Interservice Kft. néven hozott létre hat vidéki autójavító vállalat, hogy végre egy kézbe ke­rüljön a forgalmazás, a ga­ranciaszolgáltatás és a szer­viz. A kft. az idén 2000 au­tót szeretne értékesíteni. KÍVÁNCSISKODÓ Mennyi ez utazási kedvezmény? Milyen utazási kedvezményt nyújt a Volán a tanulók­nak? — Kíváncsiskodónk kérdésére Horváth József, a Nógrád Volán igazgatója ad választ: — Távolsági járatokra a tanulók a teljes árú havi bérletjegynek durván a nyolcadát, tizedét fizetik. Például: az öt-tíz kilométer távolságra szóló teljes árú havi bérletjegy új ára 88C forint, a tanuló ezért 105 forintot fizet, a tizenöt-húsz kilométeres 1670 forintos ha­vi bérlet 200 forintba kerül a tanulóknak. A harminc harmincöt kilométerig szóló teljes árú havi bérletjegy ára 3000 forint, ugyanez a tanulóknak 360 forint. A helyi járatok tarifáinak emelése még hátravan. A tanulóknak, illetve nyugdíja­soknak adható kedvezmé­nyek ezt követően sem vál­toznak: az érintettek 25 szá­zalékot fizetnek, a 75 száza­lékot pedig megkapják hoz­zá. Kíváncsiskodónk követke­ző kérdése: Igaz-e, hogy a szakszervezeti utalványra illetve a sportolók és termé­szetjárók csoportos utazására vonatkozó kedvezmény né­hány hétig még alkalmaz­ható — és kérhető — annak ellenére, hogy elviekben megszűnt? f_ H- Ö A Baltikumból nézve (A Le Monde rajzolója szerint) I "? r ‘Y ” Megyei napilap. Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. Főszerkesztő-helyettes: KELEMEN GÁBOR. Kiadja: az Axel Springer - Budapest 1 * - J Kiadói Kft. Nógrád Megyei Irodája. Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Postafiók: 96. Telefon: 32/16-455. Telefax: 32/12-542. Telex: 22 9109. Főszerkesztő: 32/10-589. Sportrovat: 32/14-596. Esti nyomdai szerkesztői ügyelet: 10-869. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 11-504. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) - Budapest XIII., Lehel út 10/a. 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyedévre 597 forint, egy évre 2388 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 32/17-177, 10-379, 10-233. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató. HU ISSN 0865-9095. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! MŰSORAJÁNLATUNK: ( rádió 4 KOSSUTH: 4.30: Reggeli króni­ka. 8.05: Hangszemle. 8.20: Nyi­tány. 9.05: Napközben. 11.10: Ha­gyományápolók. 11.34: Egy tiszta nő. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: írók lázadása. 14.35: Régi magyar muzsi­ka. 14.55: Arany János költemé­nyei. 15.05: Kóruspódium. 15.22: Fúvószenekari hangverseny. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: A Nyitni- kék postája. 17.05: Eco-mix. 17.30: Életem meséje. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: A Muzsi­kás együttes játszik. 19.50: Gong. 20.05: Út-elágazás. 21.05: Egy rá­diós naplójából. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Kék mezőben ötven csillag. 23.05: Nagy mesterek - vi­lághírű előadóművészek. PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.05: Rivaldafényben. 8.50: Délelőtti torna. 9.03: Költé­szet és műfordítás. 9.33: Kaszab Tibor countryegyüttese játszik. MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.58: Műsorismerte­tés. 9.00: Tévétoma.9.05: A HÉT. 10.05: A nyomozó. NSZK bűnügyi tévéfilmsor. A halott ámokfutó. 10.55: Delta. 11.20: Képújság. 13.53: Műsorismertetés. 13.55: Par­lamenti Napló. 17.45: Katolikus krónika. 17.55: Kalendárium, 1991. 18.45: Linda mesélj! 19.00: Cimbo­ra. 19.30: Híradó. 20.05: Angyal­bőrben. Bogdán koporsója. 21.10: Létkérdések. 21.55: Új Hullám. 22.40: Fénykép a tanítványoknak. 2. MŰSOR: 17.00: Képújság. 17.15: Tv 2. 17.45: Dominó. 18.00: A Financial Times heti üzleti hír­adója. 18.25: Gyerekeknek! 19.00: Humberto cirkusz. Csehszlovák té­véfilmsorozat. Örökre. 20.00: Kör­zeti tv-stúdiók műsora. 20.55: Tv 2. 21.00: Híradó 2. 21.30: Telesport. Északi sívilágbajnokság 10 km-es férfi sífutás. 23.00: Tv 2. Napzárta. SZLOVÁKTV 1. MŰSOR: 17.10: Hírek. 17.15: Belépő (film.) 18.50: Torna. 19.30: Tévénapló. 19.50: Filmest. 22.00: Események, kommentárok. 22.30: Zsákbamacska. 23.20: Hírek. 2. MŰSOR: 19.30: Dokumen­tumfilm. 20.00: Sjxulvisszhang. 21.00: Híradó. 21.50: A zene min­denkié. TVS 16.05: Hírek. 16.15: 7-ből 7. 17.15: Női szemmel. 17.45: Angya­lok konyhája. 18.00: Gyermekmű­sor. 18.20: Zöld négyszög. 18.50: Francia sanzonok. 19.15: Szempil­lantás. 19.30: Híradó élőben. 20.00: A pont. 21.00: Híradó. 21.35: Sztá­rok ’90. 23.15: Teleobjektív. 0.10: Északi-dél. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 9.10: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő videoshow. 18.30: Kék éj. 19.45: Idólánc. 20.30: Dokumentumfilm. 21.00: Perspek­tívák. 23.20: Turisztikai magazin. MUSIC TV 18.30: Újdonságok. 19.30: Tár­csázz! 20.00: Ray Cokes. 22.30: Újdonságok a moziban. 23.00: Szombat éjjel. 23.30: Riport. 23.45: Újdonságok. 24.00: MTV-slágerlis- ta. EUROSPORT 7.00: D. J. Kat-show. 8.30: Euro- bic. 9.00: Sí-világkupa. 10.00: Bob- vb. 10.30: Sí-vb. 12.30: Atlétika. 10.00: Operettparádé. 10.40: Fül­szöveg. 10.45: Magyarán szólva. 11.03: Hogyan tetszik lenni? 11.35: Dzsesszarchívum. 12.00: Nóták. 13.00: Hírek. 13.03: Slágermúze­um. 13.45: Időjárás. 14.00: Kíván­ságműsor. 17.00: RádióMa. 19.00: Hírek. 19.03: Kölyökrádió. 19.30: Popregiszter. 20.00: Garázs. 20.30: Nótakalendárium. 21.00: Hírek. 21.03: Albumajánlat. 22.00: Ez bot­rány? 23.00: Hírek. 23.03: Sporthír­adó. 23.10: Késő esti könnyűzene. BARTÓK: 6.00: Muzsikáló reg­gel. 9.10: Mozart: D-dúr szerenád. 10.10: A hét zeneműve. 10.40: Or­gonahangverseny. 11.47: Szerelmi kettős. 12.00: Hírek. 12.05: Magyar zeneszerzők. 13.00: Kilátó. 13.45: Muzsikáról versben. 14.29: Interart fesztivál ’90. 15.00: Hangverseny. 16.00: Hírek. 16.05: Balettzene. 17.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 18.00: Szimfonikus miniatűrök. 18.30: Mesterségünk címere. 19.00: Hírek. 19.05: Follow me! 19.20: Négyfelvonásos opera. 20.32: Kri­tika két hangra. 23.00: Embertan. 23.30: A hét zeneműve. 24.00: Hí­rek. 13.30: Vívís. 14.00: Gyorskorcso- lya-vb. 15.30: Golf. 18.00: Motor­sport. 18.30: Eurosport-hfrek. 19.00: Jégkorong. 20.00: Kosárlab­da. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.25: Halállista. (Krimi.) 11.00: Rizikó. 11.30: Telebutik. 12.00: Forró nye­remény. 12.35: M-ügyosztály. Gyil­kos a körzetben. (Krimi.) 13.00: Vádlók. (Am. krimi.) A Hendry- ügy. 13.20: A kaliforniai klán. 14.05: A Springfield-sztori. 14.50: Vad Rózsa. (Am. sor.) 15.30: Net­tó. 15.50: Galactica harci csillag. 16.40: Rizikó. 17.10: Forró nyere­mény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hatmillió dolláros férfi. (Am. sor.) Hókuszpókusz. 19 20: A csa­pat. Adj el, vagy halj meg! (Am, kalandfilm.) 21.15: A szerencse ka­tonája. (Olasz-francia komédia.) 22.55: Kulturális magazin. 23.25: Fawity szállodája. (Angol sorozat.) SAT 1 6.00: Jó reggelt, a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok. (Ism.) 9.05: Sze­relemhajó. 9.55: Teleüzlet. 10.15: Videoklipp-újdonságok. 10.40: A fekete kalóz. 12.20: Szerencseke­rék. 13.00: Telebörze. 14.00: Szom­szédok. (Ausztrál sor.) A kor nem minden. 14.25: Szerelemhajó. Tor­reádorok harca. (Am. sorozat.) 15.15: Különös szellem. 15.40: Teleüzlet. 15.55: Daniel Boone. Apa és fia (Westemsor.) 16.45: Cagney és Lacey. (Am. krimi.) Ma­gányos szívek. 17.50: Mr. Belvede­re. (Am. sor.) A táncos. 18.15: Esély. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: Dr. Kutani. Életfogytig. 21.00: Az özvegy és öt lánya. (NSZK-film.) 22.40: Hírek. 23.35: Az idegen csókja. ( mozi ~j| Salgótarjáni Apolló Mozi: Fél 4, 3/4 6 és 8-tól: Palimadár. Színes, szinkronizált amerikai film. - Ka­mara: Istenek a fejükre estek II. Színes, szinkronizált amerikai film. - Balassagyarmati Madách: Fél 4- től: Selyemgubó. Színes, szinkroni­zált, amerikai film. 3/4 6 és 8-tól: Vad orchideák (18). Színes, szink­ronizált amerikai film. - Kamara: Halálos fegyver I. Színes amerikai krimi. - Nagybátonyi Petőfi: Ifjú Einstein. Színes ausztrál film. - Pásztó: Halálpart (16). Színes, szinkronizált amerikai krimi. - Szé- csény: Arachnophobia. Színes ame­rikai film. - Rétság: Flatliners. Szí­nes, szinkronizált amerikai film. ( televízió ) KÖVETKEZŐ SZÁMUNKBAN: Könyékig kormos igazgató Népszerű a balassagyarmati „vasutas”

Next

/
Thumbnails
Contents