Új Nógrád, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-25 / 47. szám
2 unnumj HAZAI KÖRKÉP - KÜLFÖLD 1991. FEBRUÁR 25., HÉTFŐ Zenéltek a billentyűk (Folytatás az 1. oldalról.) Optimát. — Tudja — állt meg keze egy pillanatra —, a nászasszonyom beszélt rá az indulásra. Sikerre nem számítok, hiszen kissé kiestem már a gyakorlatból. Húsz évvel ezelőtt viszont tíz oldalt gépeltem egy óra alatt, természetesen hibátlanul. A szakközépiskola egykori diákjára, a nyíregyházi tanárképző főiskola elsősére az egyik tanárnő hívta fel a figyelmemet. Tudniillik Bába Katalin tavaly márciusban gépírásból megnyerte az országos tanulmányi versenyt. Ugyanakkor a csúnya kinézésű, nyelvi és tartalmi hibáktól hemzsegő hivatali levél akár üzleteket is meghiúsíthat. A mostani verseny alkalmas a megmérettetésre, szakmai továbbképzést jelent a már a vállalatoknál dolgozók számára, s lehetővé teszi a tanulók bemutatkozását. Hiszem, hogy itt ma csak nyertesek lesznek. Ezután dr. Gajzágó Aladár tanár, a verseny főszervezője ismertette a követelményeket. E szerint, tíz percig másolnak a vetélkedők; s minden hiba után százat vonnak le a leütésekből. — Hosszú dilemma után született meg a döntésűnk — árulta el Gajzágó tanár úr. — Sok volt a hiba a dolgozatokban, s ha tartottuk volna magunkat az országos versenyszabályzathoz, akkor nem kerülnének tizenöten a megyei döntőbe. A második szempont érvényesült. .. A vetélkedőt esélyeshez méltóan kiváló eredménnyel, 4040 tiszta leütéssel nyerte Geszti Józsefné, megelőzve Pistyúr Jánosnét (FORCON érsekvadkerti gyára) és Bába Katalint. A finálé résztvevője lesz továbbá: Laczkó--JMS Szárazföldi támadás az Öbölben (Folytatás az 1. oldalról.) retné a háború elkerülését szolgáló erőfeszítéseit. Bush elutasította a halasztási kérelmet. Eközben James Baker amerikai külügyminiszter szintén telefonon közölte Alekszandir Besszmertnih szovjet külügyminiszterrel, hogy miután Irak nem teljesítette az amerikai ultimátumot, Washington feljogosítva érzi magát a háború folytatására. A beszélgetésről beszámoló amerikai külügyminisztérium! tisztségviselő elmondta: Besszmertnih nem kérte a szárazföldi támadás megkezdésének elhalasztását. A közép-európai idő szerint vasárnap hajnali két órakor kezdődött szárazföldi támadás hírét az NBC amerikai televízió jelentette először. George Bush Camp Dávidból visszatért Washingtonba, ahol közép-európai idő szerint négy órakor tévébeszédében bejelentette a támadás megkezdését. A hírt ezzel egy időben jelentette be Londonban John Major brit kormányfő és Párizsban Francois Mitterrand francia elnök. Nem sokkal később sajtóértekezletet tartott Richard Cheney amerikai védelmi miniszter. Elmondta, hogy a támadás időpontját eredetileg is február 23-ra tűzték ki. Egyben közölte, hogy biztonsági megfontolásokból egyelőre semmi tájékoztatást nem adnak a hadműveletekről. A brit független ITN-tele- vízió szaúd-arábiai tudósítói azt jelentették, hogy a támadás a front teljes hosszában folyik, több irányban és nemcsak kuvaiti területen'. Értesüléseik szerint negyedmillió szövetséges katona vesz részt a harcokban. Ügy tudják, hogy az egyik első hadicél a kuvaiti főváros visszafoglalása harminchat órán belül. Az iraki rádió nem adott hírt a szárazföldi offenzíva megindulásáról, ugyaniakkor Irak a támadás megkezdésével egyidőben egy Scud rakétát lőtt ki Rijádra. A rakétát a levegőben egy Patriot rakétával megsemmisítették, a Scud darabjai viszont egy üres iskolaépületre zuhantak, amelyben jelentős károk keletkeztek. Meg nem erősített hír- ügynökségi jelentések szerint iraki katonák ezrei adták meg magukat, a támadó szövetséges csapatoknak. A szövetségesek visszafoglalták a kuvaiti főváros melletti öböl bejáratánál fekvő Failaka-szigetet, itt 500—1000 iraki katonát ejtettek fogságbal Kuvait ENSZ-képvi- selője szerint a kuvaiti fővárosban az iraki megszállók gyújtogatnak és rob- bantgatnak. Polgári személyeket hurcoltak el és fiatalokat végeztek ki. Programpárttá alakult Hárman a döntősök közül (balról jobbra): Tóth Henrietta, Bába Katalin és Lenkó Orsolya. — Mit remélek? — ismételte meg a kérdést, majd megadta a választ. — Szeretnék a tizenötbe kerülni. Ügyszintén a szóban forgó tanárnő mutatta be a két profit a különböző szintű vetélkedéseken rendszeresen induló Geszti Józseínét és Laczkó Gézánét. Mindketten a Magyar Nemzeti Bank Nógrád Megyei Igazgatóságágán dolgoznák. — Ö a jobb — mutatott Laczkóné Gesztiriére. — ’Országosan nyolcadik helyen végzett. Meglepetés lenne, ha nem Éva érné el a legjobb eredményt. A favorit szerényen hallgatott. .. Pontosan 10 órakor, minden különösebb ceremónia nélkül, kezdetét vette a várva várt esemény. Dr. Roz- gonvi József, az iskola igazgatója köszöntötte a versenyzőket, a rendező szervek képviselőit, majd így folytatta: — Az írástudók sorában kicsit árnyékban végzik felelősségteljes munkájukat a gépírók. Holott egy szép küllemű, hibátlanul megfogalmazott és megírt levél jó érzéssel tölti el az embert. Mátraterenye ás Mátranovák az urnák előtt (Folytatás az 1. oldalról) Két polgármesterjelölt indult: — a korábban polgármesterséget nyert Szabó Nándor és Berze Ferenc István. a Ganz- MÁVAG rendésze. Itt héttagú képviselő-testületet is alakítanak, az SZDSZ, a KDNP és a Demokrata Koalíció is állított jelölteket. A képviselőségre így ösz- szesen 21-en pályáztak. Mátranovákon a szavazásra jogosult 1886 választó közül reggel hattól délután ötig 913-an voksoltak. Mátraterenye sem maradt le, a szavazóképes lakosság — számuk 1763 — hatvanegy százaléka jelent meg a sza- vazóhelviségekben eddig az időpontig. A szavazatszámláló bizottságok este hatkor zárták az urnákat. A szavazás végeredményéről lapzártáig nem kaptunk jelentést. A tiszta leütések száma dönti el a helyezések sorrendjét. Mi, érdeklődők elvonultunk. És zenélni kezdtek a billentyűk. .. — Hogy sikerült? — érdeklődtem a tanteremből kifelé jövő III. osztályos tanulóktól, Lenkó Orsolyától és Simon Anitától. — Vétettünk hibákat — felelték egybecsengően, aztán megjegyezték: — Talán igazságosabb lbtf V&fia, ha külön versenyeznek a diákok és a felnőttek. Hiszen, mi csak most tanuljuk, ők pedig már tíz-húsz éve naponta gyakorolják a gépírást. Az sem mindegy, hogy mechanikus, vagy elektromos géppel ír-e valaki. Fültanúja voltam, amint a házaspár kiértékelte a versenyt. Az asszony szelíden dorgálta férjét: — Látod, ha elhozzuk a gépemet, jobb eredményt érhettem volna el. Eközben a tanárok váltak főszereplőkké. Minden dolgozatot háromszor ellenőriztek, nehogy egyetlen hiba is elkerülje a figyelmüket. Végül, délután fél 2-kor került sor az eredményhirdetésre. (Folytatás az 1. oldalról) Nem tűrhető tovább az a kormánypolitika — állapította meg az ügyvezető elnök, — amely népünk ellen hangolja a szomszéd államok kormányait és népeit. Alkotmány- és törvényellenes az olyan kormány, amely egyoldalúan módosítja a jogszerűen megkötött kölcsönszerződéseket. Nem a választóknak tett ígéreteit teljesíti az olyan kormánykoalíció, amely arra készteti a helyi önkormányzatokat, hogy vonuljanak ki az alapellátáshoz tartozó szolgáltatásokból, a közlekedésből, a kultúrából, az egészségügyből. Forral Sándor tájékoztatójához kapcsolódóan a zagv- vapálfalvai munkásszervezet nyilatkozattételt javasolt, melyet a résztvevők egyhangúlag fogadtak el. A nyilatkozatban a Demokrata Koalíció szervezetei nemtetszésüket fejezik ki a zagv- vapálfalvái városrész egyet-' len kulturális intézményének, a Gerelyes Endre Ifjúsági Művelődési Háznak tér* Béláné (MNB), Simon Anita, Angyal Enikő, Lenkó Orsolya, Halász Orsolya, Tóth Henrietta és Nagy Zsuzsa II. (valamennyien a Táncsics szakközépiskola tanulói), Sándor Ferencné (NÓGRÁDKER), Kiss Bélá- né és ifjú Geczkó Lászlóné (egyaránt szécsényi mező- gazdasági szakközépiskola), Pusnik Annamária (NOT- TÉV) és Szilágyi Erika (Nógrád megvei GYIVIj A nsjv .szyint..felsoroltakl nak külön is gratulált Kulcsár József, az AS—B Nógrád Megyei Irodájának vezetője, s ő sem felejtette el hangsúlyozni: Rangsortól függetlenül mindenki csak nyert a versenyen. Megmérette magát, hol tart a szakmában. Legyen alkalmunk a következő vetélkedésen is találkozni! A megyei finálét március 9-én. 19 órától ugyancsak a szakközépiskola szaktantermében tartják. Követelmé- nyek:. 15 perces másolás, sortartással, valamint 3 ezer tiszta leütés. Jövő szombaton tehát eldől, ki Nógrád legjobb gépírója! Kolaj László Fotó: Gyurién Tibor vezett vállalkozásba adása ellen. A déli városrészen él a város lakosságának egynegyede, állapítja meg a nyilatkozat. A lakosság kulturális nevelése nem függhet a vállalkozók jószándékától, a szerződés betartásától. A városi önkormányzat nem vonulhat ki Pálfalváról és nem költheti , a normatív alapon járó összegeket a belváros ellátására. Ahol másfélszáz millió jut a városháza fenntartására, csaknem félszáz a városi művelődési házra, egymillió képviselői költségtérítésre, ott takarékosabb gazdálkodással, kell jusson a déli városrész művelődésére is. A vállalkozásba adott intézmények botrányaitól hangos a megyei sajtó. Űjabb botránykőre nincsen szükség! Kérjük és javasoljuk a salgótarjáni önkormányzatnak, utasítsa el ezt a kultúraellenes költségvetés-tervezetet, — fejeződik be a Demokrata Koalíció összevont taggyűlésén elfogadott politikai nyilatkozat. —s—n— Tiltakozó levél az Agrárszövetség (Folytatás az 1. oldalról ) korlati célokat kitűző programpárt, amely nyitott mindarra, ami ésszerű, előre viszi a falu, az ágazat gazdasági, társadalmi politikai fejlődését. A beszámolót követő vitában felszólalt megyénk küldötte, Dudás László, a kazári termelőszövetkezet elnöke. — Deklarálnunk kell, hogy itt a magyar mezőgazdaságért felelősséget érző, a megélhetést jelentő földdel szoros kapcsolatban levő, 9 magyar vidéket szerető nem téesz —, de agrárpárti képviselő ül —, kezdte felszólalását, majd -saját példáján bizonyította az előbbieket. Később így folytatta: — A magam negyvenéves naivitásával még nemrég is úgy gondoltam, missziót is teljesít a magyar mezőgazdaság azzal, hogy másfél ma- gyarországnyi embernek termeli meg élelmiszerét, és ehhez a küldetéshez nem szükséges különösképpen pártoskodni. Óriásit tévedtem, tévedtünk mindannyian, amikor a legkritikusabb időszakban kijelentettük az Agrárszövetségről, hogy nem párt és nem kíván pártszerűen működni. Mire erre rájöttünk, a helyzet adta lehetőségeink is elmúltak. A potenciálisan számításba vehető tagjaink elbizonytalanodtak,, a szimpatizánsok elfordultak tőlünk, ugyanakkor az ellenpropaganda felerősödött, az Agrárszövetséget kolhozvezetők, hatalomí'éltők csoportosulásának titulálták. Magam is rettenetes zavarban lennék, ha egyedül, mindent átfogó mező- gazdasági programot kellene kidolgoznom... Azt viszont mindenkinek el kell fogadnia, jelen pillanatban az országot nagy részben ma is élelmiszerrel ellátó nagyüzem rendelkezik a legnagyobb tudással, eszközállománnyal ahhoz, hogy a privatizált mezőgazdasági termelést megszervezze. A vállalkozás bizonytalanságait felsoroló okok után ezzel zárta gondolatait: — önmagunknak, a mai negyvenes mező- gazdasági derékhadnak is tartozunk azzal, hogy nem hagyjuk magunkat pocskondiázni, a lenézettség határáig zülleszteni. Azért, hogy mi nem voltunk partizánok, politikai foglyok, nincs 56-os múltunk, nem szerepeltünk kuláklistán, még lehetünk rendes emberek. A vita után, a kongresszus elfogadta a párt alapszabályát, állást foglalt a mezőgazdaságot érintő legfontosabb kérdésekben. Megválasztotta a tizenegy tagú elnökséget, az etikai bizottságot, melynek tagjai között találjuk dr. Musztács Lászlót, a litkei téesz jogtanácsosát és a számvizsgáló bizottságot. —venesz— E helyen ingyenesen közvetítünk minden jószándéké üzenetet, kérést, véleményt 13 szó erejéig. Közlésre szánt gondolatait a lap legfrissebb számából kivágott B-13 zsetonnal együtt juttassa el szerkesztőségünkbe, s a legközelebbi lapszámunkban megjelenik. Ünnepi jókívánságait, családi, közösségi gratulációit, DÍSZTÁVIRAT rovatunkban csekély térítés ellenében jelentetjük meg. Sz. Z.-nek Salgótarjánba (NAGY POSTA). Nagyon szeretlek! Adrienn! Gyere ki! * Rackának! Ne csinálj hülyeséget, mindenkinek van hibája! Egy jóakaród. * B.-nek N.-be! Szeretsz a szuhai buszon járni? Barátnőd: M. 1991. FEBRUÁR 25. M.-nek N-re! Talán jobb lenne a tarjáni buszon járnod? Barátnőd: B. * Kendermag! Az vagy nekem, mi testnek a kenyér, s tavaszi zápor fűszere a földnek. Oly reménytelen így! J. * Mátranovákra K.-nak! Ne félj, nem harap a bácsi, csak ijesztget. Szeretlek! Csaba. * I. J.-nek! Nagyon tetszik a kalapod! Teofil. * TUDOD - Ady E. u. 20. —, 'azt hiszem, mindketten más Valakire gondolunk, ezek szerint viszonzatlanui. így ismeretlenül is, minden jót kívánok Néked! Szia. S. Sz.-nek Balassagyarmatra! Szívembe égetted láng mosolyod, az emléked bennem ég. T. * Neked! ,,Egy fájó dal..." - én úgy akarom! Hogy bizonyítsam szerelmem? (Ady- versek): Csöpiel. * Attilának Balassagyarmatra! „. 1 .Fogadj el, ahogy vagyok, hiszen érted égek lázban!!!... Szeretlek. Bea. * Marikának a bátonyi ISZI- be! Nagyon szeretlek! Ludvig!!! V. P. * ISTVÁN! Boldog vagyok, hogy benéztél hozzám, kérlek találj módot arra, hogy beszélgethessünk. Andrea. * Állításod tisztázásra szorulna, sajnos, bizonyítani nem tudok. Nagyon szeretlek, kérlek, higgy!!! Etesi Marci. * Egyetlenem! A hét végén találkozunk. Csak Veled akarok lenni, várj rám! Imádlak! Csókollak! (LUVE) Imre. * SZERETLEK! Reménytelen??? Ady E. 136. * Köszönöm, hogy eszedbe jutottunk! Már kezdem érteni. Annyira jól azért nem vagyunk.