Új Nógrád, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-21 / 44. szám
mzFnzz] HAZAI KÖRKÉP - KÜLFÖLD 1991. FEBRUÁR 21., CSÜTÖRTÖK Nsm tekintik elutasításnak Moszkva. Bush elnök keddi nyilatkozatát Moszkva nem tekinti a Goibacsov- terv elutasításának — jelentette ki szerdai sajtóértekezletén a szovjef külügyi szóvivő. Vitalij Csurkin szerint Bush kijelentése az amerikai és a szovjet elnök közötti hagyományos, immár szinte nyilvánosan zajló véleménycsere része. Ősien európai körútja Peking. Csien Csi-csen kínai külügyminiszter ma kezdődő európai körútja (amelynek során Magyarországra is ellátogat) új fejlemény „a kínai—európai” kapcsolatokban — mutatott rá kommentárjában az Új Kína. A közelmúltban mindkét fél közös erőfeszítései nyomán figyelem! e méltó javulás következett be Kínának mind a nyugat-, mind pedig a keleteurópai országokhoz fűződő kapcsolataiban — állapította meg a hírügynökség. Csien Csi-csen február 21. és március 9. között Portugáliában, Spanyolországban, Lengyelországban, Bulgáriában. Magyarországon, Görögországban és Máltán tesz hivatalos látogatást. Ledöntötték Hodzsa szobrát Becs. Mintegy százezer ember szállta meg szerdán Tirana főterét, s ledöntötte Envet Hodzsának, az Albán Munkapárt megalapítójának tízméteres szobrát. A rendőrök mindössze riasztólövéseket adtak le, de nem léptek közbe az emlékmű megvédése érdekében. Vádirat-árusítás Szófia. Hat nappal a Zsivkov-per kezdete előtt Szófiában 5,5 leváért el kezdték árusítani a bírósági tárgyalás állítólagos ügyészi vádiratát, amelyet két kiadó jelentetett meg brosúra formájában. A Szvo- boden Narod című napilap a kiadvány alapján ismertette azoknak a vádaknak egy részét, amelyeket a per ügyésze fog előadni Tódor Zsivkov február 25-én kezdődő tárgyalásán. A barátság jegyében Finn—magyar gyermekrajz-kiállítás A közös rajzkiállítás megnyitásának ünnepélyes pillanatai. Finn és magyar népdalok fogadták szerdán délelőtt a felsorakozott gyerekeket a salgótarjáni Kodály Zoltán Általános Iskolában. Az ünnepélyesség méltó keretet adott annak a közös finn— magyar gyermekraj z-kiállításnak a megnyitójához, amelyet mától kezdve tekinthetnek meg az érdeklődők. A magyar és a finn általános iskolás gyerekek rajzolták le élményeiket, mutatták be színesen, változatosan mindennapi életüket. Megkapó volt, hogy két nyelven — finnül és magyarul — szólt a nyitóvers, Fotó: Gyurián amelynek elhangzása után Nádasdi István, az iskola igazgatója szólt az esemény jelentőségéről. Beszélt arról, hogy az ezer tó országából barátok érkeztek Salgótarjánba, erősítve a finn— magyar testvériskolai kapcsolatot. — cs — Jelcin nyilatkozata alkotmányellenes Moszkva. Borisz Jelcin nyilatkozata alkotmányellenes és rendkívüli helyzetet idéz elő az országban — állapította meg szerdai határozatában a szovjet parlament az oroszországi politikus keddi tévényilatkozatára válaszolva. A határozathozatalt megelőző vitában a képviselők szinte . egyöntetűen elítélték •Jelcint, s a Gorbacsov lemondását követelő nyilatkozatát többen nyílt hatalomátvételi kísérletként értékelték. A szovjet Legfelsőbb Tanács egyúttal felszólította az oroszországi parlamentet, a szovjet elnököt, a szövetségi tanácsot, hogy foglaljon állást a Jelcin-nyilatkozat ügyében. Az alkalmat megragadva, a szovjet törvényhozás felszólította az ország valamennyi társadalmi szervezetét, a helyi önkormányzatokat, hogy tegyenek meg mindent a politikai és gazdasági stabilitás érdekében, minden lehetséges módon támogassák a törvényesen megválasztott hatalmi szerveket és a szovjet államfőt. Elhatárolták magukat Borisz Jelcin nyilatkozatától az Oroszországgal szoros kapcsolatokat tartó Kazahsztán és Ukrajna vezetői is. Hangsúlyozták, hogy Jelcin meggondolatlanul és felelőtlenül nyilatkozott, s ez politikai szerepénél fogva egyszerűen megengedhetetlen. Csak Nógrád megyében (Folytatás aZ 1. oldalról) nem sikerült elérnünk őt. Az ügyeletessel viszont szót váltottunk, aki kérdésünkre elmondotta: ők a hatályos jogszabályok alapján végzik a munkájukat. Hogy ez mit takar, az megtalálható a Magyar Közlönyben. Azt is hozzátette még az ügyeletes, hogy tisztában van az útszakasz állapotával. Ha ez a válasz pedig nem elégít ki bennünket — forduljunk magasabb fórumhoz panaszunkkal. Nevének közléséhez azonban nem járult hozzá ^informátorunk, ugyanis nem nyilatkozhat a sajtónak. Tehát a közúti igazgatóság balassagyarmati üzemmérnöksége az érvényes jogszabályok szerint végzi a munkáját. Vagyis ebben az esetben azt írják elő a paragrafusok, hogy több centiméter vastag jégtakaró borítsa az említett útszakaszt. Hát, szó mi szó, most még könnyű helyzetben van a vállalat. Annál nagyobb feladat lesz Ok is a szabály miatt dolgoz nak... fotó: Rigó a nyári, harmincfokos kánikulában biztosítani a jégtakarót az úton. De nincs más megoldás, hiszen ezt írja elő a szabály. Az viszont felettébb figyelemre méltó, hogy a megyéből Galgaguta után kilépve már tiszta, jégpáncél nélküli „natúr” utakkal találkozhatunk. Két variáció lehet: oda már megérkezett a tavasz, vagy pedig nem az említett jogszabály szellemében dolgoznak a közúti igazgatóság Pest megyei szakemberei... — szilágyi — Mielőbb dönteni kell a világkiállításról A világkiállítás megrendezéséről er döntést politikai okok hátráltatják, hiszen minden nem politikai szervezet egyértelműen az Expo mellett foglalt állást — hangzott el a Bécs—Budapest Világkiállítás Magyar Programirodájának szerdai tájékoztatóján. Pálffy Géza, az iroda marketingigazgatója elmondta: az idő vészesen fogy, ugyanis a világkiállítás végleges bejegyzésére legkésőbb június 5-ig, a « Világkiállítások Nemzetközi Irodája (BIE) párizsi üléséig van lehetőség. Amennyiben a magyar döntés eddig sem születik meg, nemcsak Budapest, de Bécs is elvesztheti a megrendezés lehetőségét. A pályázatot ugyanis a két város közösen nyerte meg, s az egyik fél visszalépése miatt nagy valószínűséggel új pályázat kerülne kiírásra. A jövő héten fizetnek Hiába várja a segélyt a 4700 munkanélküli Sok gondot okoz február hónapban a munkanélküli- segély fizetése. Nemrégiben arról írtunk, hogy ezen a héten megkapják az érintettek. Szerdán fölhívott bennünket Gordos István, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ salgótarjáni kirendeltségének vezetője, közölve. hogy sajnos újabb galiba akadt. Ugyanis meghibásodott az a számítógépes program. amely a munkanélkülisegélyeket számfejti. Immár három napja áll a gép, minden erőfeszítés ellenére sem sikerült eddig megjavítani. Mivel ez a gond mintegy négyezer-hétszáz embert érint, ezúton közli a munkaügyi központ, hogy a segélyek kifizetésére csak a jövő héten kerülhet sor, akkor postázzák. Addig is mindent megtesznek a kifizetések meggyorsítása érdekében. Tíz mázsa helyett húszat (Folytatás az 1. oldalról.) cseh szénnek 445 forint mázsája. Ódáig már eljutottunk, hogy az eddigi tíz mázsa helyett húsz mázsát adunk a vásárlóknak. A hazai szenekből továbbra sincs tartalékunk, rendkívül keveset kapunk. Amíg volt nógrádi szén, könv- nyebb volt a helyzet, most Veszprémből és Borsodból érkezik egy kevés. Igazságosan szétosztani szinte lehetetlenség. Akinek lehetősége nyílik rá, az igyekszik közvetlenül a bányáktól vásárolni. de ott is sorok állnak. Percenként csörögnek a telefonok, mindenki külön igyekszik kérni, de hát mi nem tudunk semmit tenni. Nem is beszélve arról, hogy március elsejétől' érvényesek , lesznek a szénutalványok, nyilván azokat is hozzák. Viszont adni csak akkor tudunk, ha van miből. Egyelőre annyit tudunk, hogy a héten kitart a szén, aztán várjuk a következő szállítmányt, mást úgysem tehetünk... — cs — Tefefoffőtárgynyeremények Nyereményjegyzék a február 19-én megtartott TELELOTTÓ- tárgynyeremény-sorsolásról, amelyen a február havi szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vás. ut. (3000 Ft) B Volkswagen Golf típusú személygépkocsira szóló ut. C Wartburg Standard tip. személygépkocsira szóló ut. D Szerencseut. (30 000 Ft) E Vás. ut. (7000 Ft) F Vás. ut. (5000 Ft) G Vás. ut. (4000 Ft) 5 890 634 f. 5 908 420 g. 5 926 206 g. 5 952 885 g. 5 970 671 e, 5 988 457 d. 59 017 416 f. 59 59 035 202 e. 59 044 095 e. 59 070 774 g. 59 59 088 560 g. 59 097 453 g. 59 115 239 g. 59 59 168 597 g. 59 177 490 g. 59 195 276 f. 59 59 2<jfl 955 e. 59 239 741 f. 5 917 313 e. 5 961 778 g. 59 008 523 026 309 f. e. 59 052 988 079 667 g. f. 59 106 346 150 811 g, e. 59 186 383 204 169 f. f, 59 248 634 e, 59 257 527 f. 59 266 420 f, 59 284 206 f. 59 293 099 f, 59 301 992 d. 59 310 885 f. 59 319 778 f, 59 328 671 f. 59 337 564 g. 59 346 457 e. 59 355 350 e, 59 364 243 f, 59 373 136 g. 59 382 039 g. 59 390 922 f. 59 399 815 g. 59 408 708 g, 59 444 280 g. 59 453 173 f. 59 462 066 e, 59 479 852 g. 59 488 745 f. 59 497 638 g. 59 506 531 g. 59 524 317 g. 59 542 103 g. 59 568 782 g, 63 001 480 e. 63 010 373 f. 63 028 159 f. 63 037 052 f. 63 045 945 g. 63 054 838 f. 63 063 731 f. 63 072 624 f. 63 081 517 f. 63 090 410 g, 63 108 196 g. 63 117 089 g. A nyertes szelvényeket március 18-áig kell a totó-lottó kirendeltségek. az OTP-fiókok, vagy posta útján a Szerencse- játék Rt. címére (1875 Budapest, V. Nádor u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyeremény- jegyzék február 26-ától megtekinthető az OTP-fiókokban. a totó-lottó kirendeltségekben és a postahivatalokban. E helyen ingyenesen közvetítünk minden jószándékú üzenetet, kérést, véleményt 13 szó erejéig. Közlésre szánt gondolatait a lap legfrissebb számából kivágott B-13 zsetonnal együtt juttassa el szerkesztőségünkbe, s a legközelebbi lapszámunkban megjelenik. Ünnepi jókívánságait, családi, közösségi gratulációit, DÍSZTÁVIRAT rovatunk* ban csekély térítés ellenében jelentetjük meg. Sramkó T.-nak B.-re! Szép a szemed, de ez nem elég! Fókák. ANGÉLÁNAK! Szombaton a VIDOR sokat ígér! Addig is sok boldogságot! EDIT, BEA, SZÖSZI: * Editnek és Szöszinek! Szeretem Öt! Szerintetek mit csináljak? VÁLASZOLJATOK: BEA. * Fehér Trabantosnak! Hétfőn vártam, hogy visszajössz negyedszer is. Nézzél, én csak Téged nézlek! Kisbárkányba egy srácnak! Emlékszel? A könyvtárban találkoztunk ejőször. Találkozzunk megint! Szombaton 6.30-kor a buszmegállóban. Hógolyó. >k Törpillának! Szeret egy ismeretlen ismerős. Szimió drágám, Valcsi szeret. Drága Ustyu, várlak. Somosi határőrnek! Szép a szemed, mondták már? Két lány a határi buszról. * Zagyvarónára egy fiúnak! I LOVE YOU!!! Kati. „AKAROM. !!! - Ady E. 20. — Kérlek, válaszolj! ★ Kisterenyei Hédi! Fantasztikus a kezed! Mosolyod kétségbeejtő. (SENSE) Lelki labirintus - pszichológiai szolgálat. Péntekenként 14-17 óra között a SAJTÓHAZBAN. Levélcím: 3100 Salgótarján, Postafiók 96.