Új Nógrád, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-09 / 7. szám
1991. JANUAR 9., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP LUZPTEHJ Egzotikus utazás — érkezés" miatt elnapolva Dél-Franciaország csodaszép nyáron, tavasszal és télen. Saint Trope/, kikötőjének tarka zsongása. Antibes festői látványt nyújtó sziklái, Nizza, a Cote d' Azúr „fővárosa — milliók vágyálma. Sokaknak az is marad az azúrkék tenger, a pálmák, örökzöldek, a gazdagság világa. Mert ritka az olyan szerencse. mint amilyen a bátonyterenyei Csuhámé Godó Katalint megörvendeztette: egy tíznapos, egzotikus utazást nyert a Romána regényújság nyereményjátékén. — Még a múlt év tavaszán volt a sorsolás — mondja a fiatalasszony. — Először alig hittem el. hogy az álmaim elérhető közelségbe értek. — A kivételes nyeremény tehát nagyszerű élményekkel ajándékozta meg. . . — Nem. még nem. vagyis már nem. . . mosolyog a fiatal nő. s magyarázatba kezd. bár a külseje sejtet yalamit. . . — A nyári turnúsról sajnos lemaradtam, s így a szervező, a budapesti Moteam Kft. az októbertől májusig tartó szezonra tette az üdülést. — Vagyis a télből a nyárba érkezik hamarosan ? — Nos. az az igazság, hogy már nem utazhatom. mert nemsokára megszületik az első gyermekem. — És nincs, aki beugrana maga helyett? — Eddig még nem találtam vállalkozót a szőkébb családban. A férjem, a nővéremék spórolnak, tudniillik nem teljesen ingyenes ez az ut. a költségekhez hozzá kell járulni. — Miben egyeztek meg a Moteammal? — Még nem tudok biztosat, de ha lehet, mégiscsak átadnám valakinek ezt az ajándékot. — Azért egy icipicit bántja az elszalasztott lehetőség, ha jól sejtem. . . — így van. de remélem csupán halasztásról, nem pedig soha vissza nem térő alkalomról van szó. Másrészt a most rám váró „utazás" semmivel sem lesz kevésbé életre szóló. — Mihalik — Fotó: Gyurién T. benzinkút! Pásztó. Az autósok egyre mérgesebbek. Konkrétan most nem a benzináremelés miatt. Jól emlékeznek még arra az ígéretre, hogy 1990. december elején átadják majd a felújított benzinkutat. Merthogy az átalakítás idejére bezárták. Miután a határidő lejárt. Kíváncsiskodónk is foglalkozott az üggyel, olvasói kérésre. Az újabb határidő: az év vége. Most már kiderült. ebből sem lett semmi. ezért Karanyicz Zoliimhoz, a Füzesabonyi ÁFOR- központ gazdasági helyetteséhez fordultunk. A válasz biztató, a védőtető felállítása és a tartály letétele után. január 11-én. pénteken lesz a benzinkút műszaki átadása. Ennyi csalódás után már kommentálni sem merjük az örömhírt. . . (dudellai) A második negyedévtől Havonta kapjuk a villanyszámlát Finisben Kishartyán. AZ AGRO- FIL Építőipari Szövetkezeti Vállalat kisebb szünet után ismét dolgozik az új orvosi rendelő kivitelezésén, A több mint nyolcmilliós beruházás várhatóan január második felében készül el. Három község ivévfzellátásáért Ságújfalu, Szalmatercs, Karancsság. Megkezdődik a három falu vezetékes ivóvíz- hálózatának kiépítése az Al- terra Közmű és Mélyépítő Vállalat kivitelezésében. A vízmütársulatok már megalakultak a településeken, a munkálatok első ütemében Szalmatercsen fektetik le a vezetékeket. Februártól átlagosan 50 százalékkal emelkedik a villamos energia ára. A háztartásokban felhasznált árammennyiség után Jelenleg éves elszámolási rendszerben fizet a lakosság. A fogyasztók ötször két hónapon keresztül úgynevezett részszámlát kapnak, melynek összegét■ az előző évben mért fogyasztás arányában kalkulálták ki. Óraleolvasás évente csak egyszer történik és tulajdonképpen ekkor derül ki. hogy a részszámlák alapján fizetett összeg fedezi-e az egész évi áramfelhasználás költségét? A tapasztalatok szerint nem. Sok háztartásban ugyanis év közben különböző elektromos berendezéseket — automata mosógép, hűtőláda stb. — helyeznek üzembe és az ezek fogyasztása miatti különbözet az éves elszámoláskor jelentősen megnöveli a végszámla ősz- szegét. Sok fogyasztó, különösképp', akik hőtároló berendezéseket: villanykályhát, bojlert üzemeltetnek, addig is jelezte, szívesebben fizetnének havonta, így talán jobban megosztanának a költségek. A most bejelentett és februártól életbe lépő áremelés újabb tehertétel, és amennyiben a jelenlegi számlázást rendszer marad, az éves elszámoláskor jelentkező különbözet súlyos tízezrekre rúghat. .. Ezért az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat fontolóra vette, hogy a második negyedévtől kezdve bevezeti a havonkénti elszámolást. Ebből a célból a következő napokban kérdőívekkel keresnek meg több ezer Nógrád megyei fogyasztót, tőlük azt tudakolván, hogy egyetértenek-e ezzel? Amennyiben a többség „igent” mond, áprilistól havonta küldik a villanyszámlát. Nem búslakodik a Boróka Néptáncegyüttes Nagy kiugrásra készülnek öt napon át nem a labda pattogósától, hanem a népzenétől és táncos lábak kopogásától volt hangos a szécsénvi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornaterme. Itt „edzőtáboro- zott" ugyanis a helyi Boróka Néptáncegyüttes és a főváros XVII. kerületéből érkezett Guruzsma tánccsoport. A hazaiak művészeti vezetőjét. Sebestyén Editet a közös gyakorlások létrejöttének körülményeiről, a táborról és a szécsénvi csoport terveiről kérdeztük. — Mikor kerültek kapcsolatba u budapestiekkel? — Ismeretségünk régi. Ez annak köszönhető, hogy a Guruzsma művészeti vezetője Simon Péter, aki Szé- esényből került a fővárosba. tehát személyesen korábbról ismertük egymást. Ez volt az első közös készülődésünk. ugyanis nagy terveket szövögetünk. Mindkét csoport szeretne országos minősítést szerezni. s szándékozunk egy olvan műsort összeállítani, melyet a Boróka és a Guruzsma egvütt ad elő. — Mennyit jelentett ez az ötnapos együttlét? — Nagyon sokat. Napi hét órát táncoltunk, gyakoroltunk. A tábor ideje alatt bővült repertoárunk, mert Simon Péter segítségével több új táncot tanultak be a gyerekek. — Ki finanszírozta a tábor költségeit? — Mi. A vendégeket táncosainknál szállásoltuk el. A Rákóczi étteremben — szintén saját zsebre —ebédeltünk mindennap: — még szerencse, hogy kaptunk kedvezményt. A tornatermet az általános iskola ingyen biztosította, s Varga Tibor polgármester úr engedélyével a volt pártszékházban is gyakorolhattunk a késő esti időszakban naponta egy-egy órát. — Nincs tehát a Borókának támogatója? önellátó, önfinanszírozó a táncest)- port? — Augusztusban kényszerű búcsúra került sor köztünk és a művelődési ház között. Három és fél évig ott dolgoztunk, a ház támogatott, s biztosította a ruhákat is. A válás hátteréről nem kívánok beszélni. Lendületünk, munkakedvünk ellenben az utcára kerüléssel sem szűnt meg. A NODISZ szécsénvi csoportjának támogatását élvezzük, s közbenjárásukra a bútorüzem kultúrtermében — ellenszolgáltatás nélkül — tarthatjuk minden hét szombatjának délutánján próbáinkat. — Egyáltalán ilyen körülmények között érdemes dolgozni? — Az a huszonhat fiatal, aki kedvvel és lelkesedéssel táncol, sok áldozatra hajlandó. Reméljük természetesen. hogy helyzetünk jobbra fordul. Szeretnénk például olyan támogatókat keresni, akik segítenének táncruháink megvarrásá- ban. Azt anyagilag nem bírjuk elviselni, hogy a kultúrháztól minden fellépés alkalmával béreljük a kellékeket. — Működésük nehézségeinek ismeretében túlzottan optimistának tűnik. — Miért ne lennék optimista? Meggyőződésem, hogy a csoport képes az országos minősítés megszerzésére, s akkor talán jobban odafigyelnek maid ránk. Külföldre is kacsingatunk, éppen a Guruzsma segítségével. Fellépéseket tervezünk és vállalunk is szívesen a környéken. Ha pedig még azt is hozzáfűzöm, hogy fiatal átlag- életkorú és nagyon is tehetséges fiúkból és lányokból áll csoportom, akkor önmagámtól is megkérdezhetem: miért ne lennék optimista?... (vaskor) Salgótarjáni beszélgetés Haumann Péterrel Imádom a csajokat, na! Haumann Péter. Mindig a végletek, az ellentétes pólusok jutnak róla eszembe. Imádni, vagy gyűlölni lehet, de közömbös nem maradhat, aki már látta játszani. Szerepelt tragédiában, komédiában, fellépett drámában és operettben, tündökölt és bukott Richárdként —, de mindannyiszor bizonyította káprázatos tehetségét. Még a sikertelenségben is. Amikor Salgótarjánba látogatott. az előadás előtti néhány percben készségesen vállalkozott az interjúra: — Azt hiszem, azokat az embereket, akik szeretik a színházat, mindig izgatta az a kérdés, hogyan, milyen indíttatásból lép valaki erre a pólyára, ön hogyan indult el a színészet felé? — Első jelentősebb fellépésem gimnazista koromban, tizenhét évesen volt, amikor egy darabban egy kopasz, vak japánt játszottam, aki ráadásul tolószékben élte az életét. Imádtam ezt a figurát. Mi készítettük a díszleteket, én árultam a jegyeket magunkra, mi voltunk a szállítók, jelmeztervezők, minden. Ekkor kezdtem én a ma oly divatos, úgynevezett „totális színházat”, s ez volt az a lökés, ami végül erre a pályára vitt engem. Egyébként orvosnak készültem. Apám —, aki maga is próbálkozott színészettel boldogult ifjú korában — mindig arra tanított, hogy több vasat is tartsak egyszerre a tűzbe. Ezért én a jelentkezésemet beadtam az orvosi pályára, a színművészetire, és beadtam iparra egy hölgy- fodrászszalonba. Nem akartam én feltétlenül színész lenni, egyszerűen ide vettek fel. És most azon töröm a fejem, nem kellene-e mégis fodrásznak mennem. — Egy produkció létrejöttében igen nagy szerepe van a színész és a rendező együttműködésének. Nehéz önt „rendezni”? — Nem. Ha én megérzem azt, hogy ez az ember elvbarátom tud lenni, s, ha hasonló az ízlésünk, a rálátásunk. akkor az a rendező az én lehetőségeimen belül mindent csinálhat velem. Sőt, bizonyos esetekben egy-egy jó rendező képes ezeket a korlátokat még tágítani is. — Nehéz dolog ma' színházat csinálni? — Jó lenne úgy csinálni mostanában ezt a színházat, hogy passzió legyen. De sajnos, egyre kevésbé az. Ügy kellene dolgozni, ahogy például Zsámbéky Gábor, aki azon töri a fejét, még a jól menő és mindenütt meglobogtatott Katona József Színházat is úgy próbálja megint elölről elkezdeni, hogy még érintetlen, friss, őszinte fiatalokat gyűjt a társulatába, akikkel elvonul valahová, s a sze- relmetes színházat velük és bennük újra felépíti. Mert, ha egy társulat túl sokáig van önmaga keretében, elfáradhat, s akkor a passzió kínzó robottá válik. — Ezek szerint, ön kedveli a változatosságot. Talán ez az oka, annak, hogy elég sok színháznál megfordult? — Az az érzésem, hogy olyan sok színháznál nem fordultam meg. Kötelező volt a főiskola után lekerülnünk vidékre. így kerültem Debrecenbe. Ott el akartam menni a pályáról, mert nagyon elkeseredett voltam. Ha Pécs nem hív, elmegyek hajósnak. Az egyik tengerjáró mósodkormányosa piszkált föl, hogy menjek tengerésznek. Már benn volt a személyi igazolványom, a személyzeti osztályon foglalkoztak azzal, hogy felvesznek matróznak. Ekkor jött a pécsiek meghívása. A vidéki évek után aztán Budapesten már csak egykét színházban dolgoztam. — A színészeknek borzasztó mennyiségű szöveget kell „bemagolniuk”, ön köny- nyen tanul szerepet? — Nem tudom, mi a köny- nyű, mert nem tudom, a többiek hogy vannak vele. Nekem mindig azt mondják: neked könnyű, mert te köny- nyen tanulsz szöveget. Hát nem tudom, akkor nekik milyen nehéz, de nekem nehéz. Én azt hiszem, hogy magamhoz képest minden szereppel meg kell szenvednem, magamba kell gyilkolnom. Kifilézem az egészet és faltól falig gépelt papírról megtanulnom. Ha arra gondolok, hogy azzal az energiával, amíg megtanulok egy szerepet, nyugodtan megtanulhatnék bármilyen idegen nyelven még ötszáz szót köny nyedén... — Hogyan látja a színházak jövőjét ma, amikor sokan azt mondják, hogy a közönség elfordul a kultúrától? — A nézőket kellene rászoktatni arra, hogy színházba érdemes járni. Olyan darabokat kellene most gyorsan elővenni, amelyek az elemi emberi kapcsolatokkal foglalkoznak. Erre ugyanis mindenki ki van éhezve. Vissza kellene ültetni a nézőket az első „a” osztályba, mindent újra elkezdeni az alapoknál, és rászoktatni a nézőket folyamatosan arra, hogy a színház kell. Méghozzá nekik kell. — A színészeknek általá- -ban meglehetősen mozgalmas magánéletük van. Kell ez ahhoz, hogy valaki feltöltődjön, élményeket gyűjtsön ? — Azt látom, hogy azok maradnak főképp életben ezekben a zavaros időkben, akiké éppen hogy nem olyan mozgalmas, akiknek viszonylag rendezett hátterük van. Azok, akik túlságosan hevesen és szélsőségesen élnek és az a szent meggyőződésük, hogy ez a művészi életmóddal együttjár, azok vagy elfáradóban vannak, vagy már el is fáradtak, sőt, eltűntek. Nagyon kevés olyant tudok mondani, akik képesek produkálni a magas művészi megjelenítést is és ezt a vad életet is. — Ha már szóba került a magánélet.: mit jelentenek az ön számára a nők? — Meghatározóak voltak mindig az életem fordulataiban. Egy színész, meg egyáltalán, akik művészettel foglalkoznak, érzelmileg egy kicsit felfo- kozottabbak, mint a többiek. És ebbe beletartozik a szerelem is. Maga a szerelem, a nő jelensége is hatványo- zottabb. mint másoknál. Egyszóval, imádom a csajokat, na! Azt hiszem, az lesz az első komoly jele az öregségnek, amikor a szerelem már nem érdekel. — Úgy hírlik, nem érzi jól magát a Nemzeti Színházban. Esetleg távozni készül ? — A Nemzeti Színház ebben a pillanatban változatlanul katasztrofális. Nem tudom, maradok, vagy megyek, egyelőre, úgy tűnik, meg kívánják újítani a színház egész összeállítását. Valaki megy és valaki jön, de, hogy pontosan ki lesz az, még nem lehet tudni. Én, miközben várom, hogy valami jobbra forduljon ott, járom az országot a Köny- nyű erkölcsök című darabbal, játszom a Figarót és készülök a Radnóti Színházban márciusban bemutatandó Füst Milán Árvák című drámájának előadására. Igyekszem, amennyire lehet, nagy terpeszben állni, hogy ne tudjanak lökésekkel felborogatni. Ozsvárt Tamás
