Új Nógrád, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-04 / 3. szám
4 Lm-TEU LÁTÓHATÁR 1991. JANUÁR 4., PÉNTEK Csaták a Don-kanyarban _ s ~ Másfél év az Egyesült Államokban A boldogságforrás nálunk is megtalálható A Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatóságának Múzeumi értekező sorozatának nyolcadik darabjaként a közelmúltban jelent meg két egykori salgótarjánifrontharcos visszaemlékezése. Az elsőt Bartha József címzetes tizedes írta Isten nevében —1942 —A muszka fronton címmel. A 31 éves nyomdász július 4-én, szombati bevonulásával kezdte lelkiismeretesen vezetni naplóját, s utolsó feljegyzését hat nappal születésnapja előtt, szeptember 8-án tette .......Kisasszony napja. Édes j ó Istenkém, megint egy ünnep, méghozzá Salgótarján ünnepe, Salgótarján búcsúnapja, vagyis vendégség. Milyen jó volna most odahaza, együtt ünnepelni szeretteinkkel, együtt fogyasztani az ünnepi ebédet, de hát hiába, ez a frontharcos katona sorsa: lemondás és újból csak lemondás" Az egygyermekes családapa a másnapi harcokban elesett, naplóját egyik feldebrői cimborája vezette tovább. Szilágyi Dezső vetette papírra a 20. könnyű hadosztály lovasszázad— egyben az 53HI1. zászlóalj — harctudósítását. Az eseményeket 1943 első másfél hónapjában követi nyomon. Az olvasó szakszerű leírásokat talál a hivatásos katonatiszt naplójában, aki 37 évesen, 1947 tavaszán önként jelentkezett a frontra. Túlélte a háborút, s 1983-ban hunyt el az Egyesült Államokban. Az érdekes és izgalmas feljegyzésekhez Horváth István és Szabó Péter készített bevezetőket és jegyzeteket. A kötetben korabeli fotók, szemléltető térképvázlatok is helyet kaptak, s részletes felsorolás található azokról a katonákról, akik az említett zászlóalj kötelékébe tartozva haltak hősi halált, estek fogságba, vagy tűntek el. A Salgótarjániak a Don-kanyarban 1942—1943 című múzeumikiadvány rendkívüli szolgálatot tesz a múlt fehér foltjainak eltüntetésében, a tragikusan járt 2. magyar hadsereg történetének pontosabb megismertetésében. Adatai jól felhasználhatók az iskolai történelemoktatásban és a felnőtt-ismeretterjesztő előadásokon. Kiss Katalin főiskolai adjunktus, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet munkatársa a bostoni Kodály Intézet meghívására — előadássorozatokat, karvezetői szakkurzusokat tartva — másfél évet töltött az Egyesült Államokban. Elsősorban a bostoni társintézetben, amely az alapítása óta eltelt húsz esztendőben sokat tett a Kodály nevéhez fűződő módszer amerikai elterjesztéséért. Ma már majdnem félszáz a hasonló céllal létesített intézetek száma. Kiss Katalinnal benyomásairól, tapasztalatairól beszélgettünk. — Még ma. több hónap elteltével is sokan megkérdezik tőlem: megszoktam-e már újra itthon? Válaszom általában az, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megszokni, más dolgoktól pedig nem lehet elszokni sohasem. Nem vágyom vissza, nem álmodom azt, hogy kinn vagyok újra. Előfordul viszont, hogy itthon is azokat az emberi pozitívumokat keresem, amelyekhez kint nagyon könnyen hozzászoktam. Nem tudom megszokni például, ha itt valakitől megkérdezik, hogy van. arra válaszként csak egy panaszlista jöhet. Mint ahogyan azt sem, hogy nem látni az utcán sugárzó, de legalábbis derűs arcokat. Noha én nem érzem, hogy itt az embereknek minden szempontból boldogtalanoknak kellene lenniük. Nyilván nehezebb az élet, de az alapvető boldogságforrások nálunk is megtalálhatók. — Nemcsak Bostonban, hanem a: Egyesüli Államok más nagyvárosainak főiskoláin, egyetemein is tartott előadássorozatokat. elméleti, gyakorlati kurzusokat, vezetett kórusokat, zenekarokat, előadott nemzetközi konferenciákon. Milyen tapasztalatokat szerzett a katedrán? — Nagyon tanulságos volt a felkészülés. Elsősorban azért, mert meg kellett tanulnom, hogyan lehet meggyőzően, vonzóan formába önteni mindazt, amit az ember tud. Itthon erre alig figyelünk. Magyarországon nagyon okos, felkészült emberek is gyakran olvassák előadásaikat. Nemritkán rosszul, dadogva, bizonytalankodva. Az amerikai előadóktól megtanultam, hogyan kell felépíteni egy előadást úgy, hogy élvezetesen közöljük az információkat. Az amerikai felnőtt diák ugyanis más elvárásokkal áll tanára elé. Nem elégséges a kiváló szaktudás, ehhez partnerkapcsolat is kell. Tapasztalatom szerint semmi köze az itthoni sematikus elképzeléseknek az amerikai oktatási rendszerhez. Jártomban- keltemben meggyőződhettem arról, hogy minden állam mennyire más és más. Sőt— a földrajzi környezetből is Kiss Katalin a katedrán adódóan — az államokon belül is rengeteg az eltérés. Az emberek az egyik helyen kényelmesebbek, a másikon aktívabbak. Ez a sokféleség, sokszínűség — az élet minden más területéhez hasonlóan — az oktatásban is jelentkezik. A déliek például rendkívül meleg- szívűek és udvariasak, hálásak minden új ismeretért, az északiak viszont sokkal kritikusabbak, hűvösebbek. Rendkívüli elvárásaik viszont inspirálják a tanárt is. — Nagyon sok amerikai zenepedagógus megfordult az elmúlt évtizedekben a magyar ének-zenei általános iskolákban. Ok milyen benyomásokat szereztek? — Aki valamennyire is belelátott iskolai munkánkba, az egyetértett azzal, hogy nagyon magas szintű az oktatás. A beszélgetések alkalmával azonban azt is elmondták, hogy bár ezek a Pillanatkép egy bostoni óráról gyerekek csodálatosan olvasnak kottát, az órák érzelemszegények, a diákok nem kapnak elég szeretetet. Alapvető eltérés, hogy ők a zene szeretetét igyekeznek mindenáron átadni, ellentétben velünk, akik még a mai napig is elsősorban oktatunk. — Gondolom, ennyi idő alatt többször találkozott magyarokkal is. — Az ember az USA egyetlen államában sem kerülheti el az efféle találkozásokat. Ha értesültek jövetelemről, meghívtak egy-egy beszélgetésre, mindenki ki akart kérdezni — épp a másfél év alatt őrült tempóban változó — magyar belpolititkai viszonyokról. Természetesen találkoztam úgynevezett 56-osokkal is, de még több olyan középkorú, hivatalosan delegált szakemberrel, aki egyetemi oktatóként, kutatóként hosszabb idő elteltével telepedett le családjával. Amikor ennek, a gyermekeiket már amerikai módon nevelő generációnak a képviselői megtudták, hogy Bostonban élek, elhozták már kinn született csemetéiket, és megkértek, tartsak számukra kötetlen foglalkozásokat. Ezek a szombatonkénti találkozások végül is mindannyiunk számára fantasztikus élményt jelentettek. A zene, a népdal kiváló eszköznek bizonyult magyarságuk élesztegetésé- hez, erősítéséhez. Az együtt töltött idő már csak azért is eredményes volt, mert a mai napig is működik ez a kis együttes. Károlyi Júlia Rehabilitált gyarmati plébános Az esztegomi főegyházmegyei körlevél 1990. V. sz. 2990 számú kiadványában a következő olvasható: Az esztegomi főegyházmegye hivatalos közleményei 1962. március 8-i száma 481. sz. alatt 13 pap, 3 papnövendék és két kántor egyházi büntetésben való részesítését közölte. A felsoroltak büntetése a papi működéstől való eltiltás volt. részint véglegesen, résztint időhöz kötötten, valamint áthelyezés, illetve a szeminárium elhagyása. A közleményből világosan kitűnik, hogy az intézkedés állami nyomásra történt olyan lelkipásztori munka miatt, melyet, akkor az állam tilalmazott, főként a Ragnum Marianumuk keretében végzett ifjúsági pasztoráció miatt. Az apostoli kormányzó azért vállalta az egyházi intézkedést, hogy ezzel elkerüljék az akkor szokásos bírói tárgyalást és börtönbüntetést. A későbbiekben törekedett arra, hogy az érintett személyek az adott lehetőségek szerint a papi működésbe visszakerüljenek. Az egyházi rehabilitációt ezen körlevél útján hozom az érintett személyek tudomására. 1990. november 5. Ez a rehabilitáció érinti a Balassagyarmaton lakó nyugállományban lévő Németh József plébánost is, aki az említett tizenhárom pap egyike volt és akkor kényszerült civil munkakörbe menni. Budapesten a csarnok- és piacigazgatóságnál futotta be ilyen irányú karrierjét egészen az Élmunk ás téri piacfelügyelőségig. Innen börtönözték be 1968. szeptember 19-én. Most a helybéli plébánián vállalt egyházi szolgálatot. Kamarás József Pártok politikai vitafóruma 1. Szociáldemokrácia és a mai társadalmi valóság Az 1990-es esztendő a közép-kelet-európai és a magyar változások éve volt. Megállapíthatjuk azonban, nem minden úgy következett be, ahogy azt vártuk. Választási magyarázat A Szociáldemokrata Párt a márciusi választásokon nem érte el a parlamentbe kerüléshez szükséges négy százalékot (Nógrádban ez öt százalék volt). A gyengébb választási eredmény oka, hogy a szociáldemokrácia nem tudta azokat az eszméket közvetíteni, amelyeket a százéves múlt alapján a mai kor megkövetel. Ezen nem lehet csodálkozni, mert a baloldali múlt totális tagadása a szociáldemokráciát sújtotta a legjobban. Ennek következtében a fordulat jobboldalba csapott át. A választások időszakában azonban a társadalom nem sejtette, nem is sejthette, hogy ezzel nem a várt rendszerváltást, hanem csupán a hatalomváltást szentesíti. Az önkormányzati választások azonban mindenkit rádöbbentettek arra, hogy a mai politikai struktúra nem képes az egész társadalmat átfogni. Bebizonyosodott, hogy a parlamentbe került pártok egy szűk ,,eliten" kívül nem rendelkeznek tömegbázissal. Ez csökkenti a felsőbb szintű és a helyi hatalmat gyakorlók hitelességét. Éppen ezért mondhatjuk ki, hogy a társadalom megosztottsága soha ennyire nem vált világossá, mint most. Egyik oldalon a hatalmon lévő pártok „elit” követői, másikon a senkit sem követő elszegényedő, munkavállalói tömegek állnak. A szociáldemokrácia hibája, a belső harcok, a megosztottság következménye, hogy az uralmon lévő pártokat nem követők nagy tömege nem tudott belénk kapaszkodni. Ennek látjuk ma súlyos politikai és társadalmi következményeit. Növekvő kilátástalanság A letargikus állapot, amitől féltünk bekövetkezett. Az emberek becsapottnak érzik magukat. A kilátástalanság — ami ma már valóság —egyre nő, senki nem lát kiutat. A pártharcok, az elvtelen, egoista viták tovább folytatódnak, és ezek csak arra jók, hogy akik hatalmon vannak, kitérjenek a szörnyű valóság elől. Minden törvényerejű rendelet fontos, ezt senki sem vitatja, de az egész társadalom jövőjét meghatározó eszközrendszer kidolgozása hiányzik. Azok, akik felelősek a magyar nép jövőjéért, fel kell, hogy ébredjenek, és végre hozzá kell, hogy kezdjenek az ország sorsát érintő minden probléma megoldásához. Ez nem jótett, hanem kötelesség. Ha ez nem történik meg, tovább nő a vezetés és a nép közötti bizalmatlanság. Kölcsönös bizalom nélkül pedig nincs együttmunkálkodás és nincs előrehaladás. A helyzet súlyos, a tudati tényezők elfáradtak. Az emberek belső feszültsége növekszik. A teljes passzivitás lappangó elégedetlenséggel párosul. Félő, hogy mindez előretör, és következményei belátha- tatlanok. Hiányzik a demokrácia A demokrácia hiánya kimutatható. Némileg nőttek a tevékenységek sokféleségének lehetőségei, mégis megtalálhatók azok a szűk csoportok, melyek mozgástere nagy vagy korlátlan, illetve nagyobb másokénál! Ez nem volna baj, ha egy fejlett vállalkozói és piacgazdaságú társadalommal állnánk szemben. A baj az, hogy a társadalom többsége korlátok között él. Ez vonatkozik úgy anyagi, mint társadalmi és egyéni szabadságjogok, politikai demokrácia csak kvázi vannak jelen, és csak absztrakt módon jelennek meg, a gyakorlatban az új hatalomba ütköznek. A többség nem ismeri új politikai rendszerét és az erre épülő társadalmát, következésképpen nem is tud azzal azonosulni. Az új hatalom és az egyének között kiszolgáltatottsági viszony áll fenn. Ezt mutatja az, hogy a márciusi választások óta született törvények és rendeletek, azok nélkül születtek, azok véleménye nélkül láttak napvilágot, akiket a törvényhozóknak képviselni kellene. A törvénykezésnél nem a társadalom, a választók véleménye a meghatározó, hanem a pártérdekek. A képviselők, akik a néptől kapták mandátumunkat, a pártjukhoz tartozás „kényszerű” jellege miatt kénytelenek (?) hűségerényeiket „csillogtatni”, ami nem más, mint egy külső megjelenési forma, amelynek semilyen belső valóságtartalma nincs. A párthűség és a szolgálat nélkülöz minden érdemi kapcsolatot a megválasztott képviselők és a lakosság között. Van remény A huszonnegyedik órában vagyunk, de a súlyos ellentmondások és megoldatlan problémák mellett is lehetséges a várt kezdet. Ennek azonban fontos feltételei vannak. Azonnal meg kell kezdeni az új, a társadalmi és gazdasági kibontakozást szolgáló törvények kidolgozását. Az 1991-es esztendő mérlege már eldőlt, jót nem várhatunk, de hogyha tovább akarunk lépni, meg kell alapozni az elkövetkezendő éveket, mert még egy 1991-es esztendőt népünk nem visel el. Ennek érdekében szükséges, hogy a hatalmat gyakorlók és a hatalmat szolgálók között őszinte bizalmon alapuló kapcsolat alakuljon ki, mert társadalmi megosztással minden erőfeszítés hiábavaló. A bizalmat azonban a vezetőknek kell megteremteni. Láthatóvá, érthetővé, elfő-1 gadhatóvá kell tenni minden kibontakozást jelentő elgondolást. Szükséges, hogy a cselekvési egység érdekében gyakoriak legyenek a közvetlen kontaktusok. Meg kell érteni a nép akaratát, és kiváltképp fontos a társadalmi realitások alapján való tevékenykedés. Ki kell küszöbölni azokat az elvtelenségeket, amelyek nem a társadalmi szükségletek felé haladást, hanem az egyéni érdekek dominanciáját abszolutizálják. Nélkülözhetetlen a valóság elemzése, és ennek megfelelő döntéshozatal. A valóságot azoknak is látni kell, akik nem érzékelik. Ma már az emberek nyomora elviselhetetlen. Középrétegek süllyednek a létminimum alá, vagy közelébe. Az infláció tovább nő. Az adóterhek egyre magasabbak. Igazságtalannak tartjuk, hogy a rendszerváltás—amelynek még csak a kezdetén vagyunk—terheit d munkavállalók, a dolgozók széles tömegei és a szegények viseljék. Sem a kormány, sem a helyi önkormányzatok nem tesznek semmit, hogy ezen enyhítsenek. A létbizonytalanság mellett a félelem is úrrá lett. A dolgozók félnek attól, hogy elvesztik munkahelyüket. Félelemben, bizonytalanságban nem lehet dolgozni és alkotni. Megyénk és Salgótarján az ország azon területéhez tartozik, ahol nőhet a munkanélküliség. Meggyőződésünk azonban, hogy nem törvényszerű a tömeges munkanélküliség! Ebben a kérdésben nagy felelősség hárul a helyi önkormányzatra. A tapasztalat az, hogy a fontos kérdések megoldására még nem tettek erőfeszítéseket. A megyei közgyűlés még nem alakult meg, pedig az érdemi munkára egyre nagyobb szükség lenne. (Folytatjuk) Tóth Bertalan MSZDP megyei elnöke
