Új Nógrád, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)

1990-12-14 / 216. szám

KIÉ LESZ A KÁBELTÉVÉ-HÁLÓZAT? 4. oldal I. ÉVF., 216. SZÁM te ÁRA: 5,80 FORINT 1990. DECEMBER 14.. PÉNTEK SALGÓTARJÁN, BALASSAGYARMAT, PÁSZTÓ, SZÉCSÉNY, BÁTONYTERENYE, RÉTSÁG VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA Meghiúsult az árverés — Bátonytcrenye. Nyil­vános árverésen akarták ér­tékesíteni a volt munkásőr­ség bátonyterenyei laktanyá­ját, ám az elképzelés meg­hiúsult. Tudniillik, egyetlen vevő sem jelentkezett a 18 millió forint kikiáltási árú épületre. Így előreláthatóan a rendőrség elhelyezésére hasznosítják majd az objek­tumot, miként azt eredeti­leg tervezték. Nyugdíjasok a megélhetésért — Salgótarján. Egy esz­tendeje alakult meg a Nyug­díjasok Érdekvédelmi Szer­vezete Salgótarjánban. A cél az, hogy a szervezet se­gítsen az értékálló nyugdí­jak megszerzésében. Nagyon sok kisnyugdíjas van Salgó­tarjánban, aki igénybe veszi a jogsegélyszolgálatot is. A szervezet tegnap tartotta ülé­sét, ahol Herczeg István el­nök adott számot az elmúlt év munkájáról. Elmondta, hogy a nyugdíjasok nevében levelet írtak az Országgyű­lés elnökének, valamint a miniszterelnöknek, segítsé­get kérve. Az ülésen szó esett a nyugdíjasokat érintő és érdeklő legfontosabb kér­désekről. Ingyen adják a ruhát — Salgótarján. A Mozgás- korlátozottak Egymást Segí­tő Egyesülete ruhavásárt rendez ma délután 16 órától Salgótarjánban, a József At­tila Művelődési Központ iro­dahelyiségében. A ruhanemű­ket ingyen kapják az érdek­lődők. Ma Télapó-estet tar­tanak az egyesület tagjai a volt MHSZ-székházban, melynek kezdési időpontja délután két óra. Idős asszonyok köszöntése — Zagyvaróna. A Társa­dalmi Egyesülések Szövetsé­ge helyi szervezete, a zagy­varónai nőklub, illetve a művelődési ház december 15- én, szombaton, délután há­rom órakor a művelődési ház nagytermében közös ün­nepség keretében köszönti a Zagyvarónán élő, egyedül ál­ló idős asszonyokat. MSZP-vezető Pásztón Dr. Gál Zoltán, parlamen­ti képviselő, az MSZP-frak- ció megbízott vezetője ma, 15 órakor Pásztón, a párt városi irodáján találkozik az önkormányzatok szocialista és szocialista párti támoga­tással megválasztott függet­len képviselőivel, polgármes­tereivel. ZZE7ZEE/ A műveseállomásért Újabb csatlakozók a NODISZ akciójához INGYENES MELLÉKLETÜNK: heti rádió- és tv-műsor 16 oldalon, Nógrád szépeivel! A NODISZ Salgótarjáni Városi Bizottsága emlékla­pokat bocsátott ki a napok­ban. melyek árusításából származó bevételt a művese- alapítvány számlájára aján­lotta fel. A több mint 4600 darab emléklap már szinte teljes mennyiségében az árusítókhoz került, akik tá­mogatni kívánják a NODISZ akcióját. A TESZ, az MSZP, az MSZMP, az MDF, a FI­DESZ, a Demokrata Koalí­ció salgótarjáni munkásszer­vezete és a helyi önkormány­zatok után mások is csatla­koztak a kezdeményezéshez. A K.DNP 70, az SZDSZ sal­gótarjáni szervezete 500, a fogtechnikai vállalat dolgozói 40, a kazári polgármesteri hivatal 200 darab emléklap értékesítését vállalta. A la­pok egységára ötven forint, tehát amennyiben valameny- nyit megvásárolják, csaknem 250 ezer forinttal gyarapszik a művese-alapítvány. ftciolcecgiieagrtiériv a befektetésekre APEH-sajtótájékoztató Az 1990-es évre azoknak a magánszemélyeknek kell adóbevallást tenniük, akik­nek személyi jövedelemadó­ját nem a munkáltatójuk állapítja meg, vagyis akik­nek több forrásból volt jö­vedelmük az idén: vállal­kozásból, mezőgazdasági kis­termelésből, ingatlan, vagy ingó vagyon értékesítéséből. Az előző évekhez hasonló­an azoknak is adóbevallást kell tenniük, akik valamely jövedelmükre megosztást, vagy halasztott adót alkal­maznak — mondotta Sütő Dezső, az APEH elnöke az adóhatóság tegnapi sajtótá­jékoztatóján. Az adóbevallá­sokat az egyéni vállalkozók­nak 1991. február 28-ig kell beküldeniük, a kizárólag személyi jövedelemadót fi­zető, illetve az szja mellett csak általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magán- személyeknek március 20-a a bevallás benyújtási határ­ideje. Sütő Dezső elmondotta: az adóbevallási egységcso­magok útmutatót is tartal­maznak, amelyben megtalál­hatók az adó kiszámítására szolgáló segédtáblák, vagy a befektetések részletezésé­re szolgáló „C” jelű tábla. Ez azért fontos, mert a be­fektetésekre adókedvezményt kapnak az adózók. Ha valamely magánsze­mély részvényt, részjegyet, vagyonjegyet, valamely kft. üzletrészét, szövetkezeti üz­letrészt, vagyonrészt vásá­rolt, és az december 31-én még a birtokában volt, ak­kor az erre fordított összeg­gel csökkentheti az adóalap­ját, az összevonás alá eső jö­vedelmének 30 százalékáig. Az összjövedelem a tele­pülésfejlesztési hozzájárulás­ra befizetett összeggel is csökkenthető. Emelkédett a lakáscélú megtakarítások miatt érvényesíthető adóked­vezmény mértéke, ezen a címen legfeljebb 12 ezer forintot lehet levonni az adóból. PESTI DIVAT Együtt lép a divattal, a legújabb csizmákkal! !!! Puha, bársonyos viselet -olaszfazonok!!! Megérkeztek a legdivatosabb csizmák. Salgótarján, Mérleg út 4-ben. Már 3 360 Ft-tól! NE VONJA MEG A LÁBÁTÓL!­Vállalkozói fórum a városházán — Salgótarján. Fórumra hívta csütörtökön a vállal­kozókat Salgótarján önkor­mányzata. Több mint száz meghívót küldtek szét —, s több mint százan jöttek el, mintegy jelezve, a szótértés nemcsak a városháza érdeke. Tolmácsi Ferenc polgár- mester bevezetőjében nem túl idilli képet festett a vá­ros helyzetéről. Mint mond­ta, a kassza üres, Salgótar­ján eladósodott, felértéke­lődnek tehát az életképes öt­letek, javaslatok. Egyértel­mű, hogy ilyenekkel elsősor­ban a vállalkozók szolgál­hatnak, ezért lettek ők a fő­szereplői a városházán szer­vezett első ilyen találkozó­nak. Karácsonyi hangverseny Pásztón A városi zeneiskola és szü­lői munkaközössége karácso­nyi hangversenyt rendez de­cember 17-én, 17.30 órakor a pásztói művelődési központ­ban. Az előadáson közremű­ködnek a zeneiskola növen­dékei. T Magyar—szovjet export-import kilátások Csütörtökön, Budapesten az Ipari és Kereskedelmi Mi­nisztérium tanácskozótermé­ben Bőd Péter Ákos minisz­ter találkozott az állami ipar elsőszámú vezetőivel. A kon­zultációval egybekötött tájé­koztató bevezetőjében el­mondotta, hogy az iparban az idén valószínű átlagban tíz százalékkal csökken a termelés. Ezt kedvezően be­folyásolhatja a fellendülőben lévő magánszektor, amit vi­szont a statisztikai számok nem jeleznek. Rátérve az idei esztendőre hangsúlyozta, hogy az eddig beérkezett rendelésállomány ellenére a jövő évi kilátások egyelőre bizonytalanok. Tímár László, a Nemzet­közi Kapcsolatok Miniszté­riumának főosztályvezetője közölte, hogy a legutóbbi tár­gyalások eredményeként kötött három megállapodás a szovjetekkel azt jelenti, hogy 1991-ben 1,7 milliárd dollár exportra és kétmilli­árd dollár importra van lehetőség. Űjabb tárgyalások folynak elsősorban azokkal a köztársaságokkal, amelyek számunkra újabb lehetőséget jelentenek a kereskedelem­ben. fi lelekbuuar Halászol Lelki labirintus című szolgáltatásunk minden pén­teken, tehát ma délután is az ön gondjaira, lelki prob­lémáira keres gyógyírt, ad tanácsot. Ma délután 2—5 óra között a 16-455 telefonszámon, vagy levélben for­dulhatnak olvasóink bizalommal a szakemberhez. Azokra a kérdésekre, amelyek többeket foglalkoz­tatnak, a lap hasábjain válaszol a pszichológus — ter­mészetesen jeligésen. Asztali díszek, adventi koszorúk az ünnepekre Éva napra, karácsonyra mintegy 600 cserepes növény kerül a virágüzletekbe a Salgótar­jáni Városgazdálkodási Üzem Kertészetéből. A készletet a Bokrosról, Szentesről és Sze­gedről érkező vágott virágok — szegfű, gerbera, rózsa — egészítik ki. Már az ünnep han­gulatát idézik a kertészet virágkötőinek szebbnél szebb asztali díszei és az adventi koszo­rúk. Képünkön Szeverényi Béláné az utolsó simításokat végzi a mutatós karácsonyi csok­rokon. ' R. Tóth Sándor felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents