Új Nógrád, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)

1990-12-27 / 225. szám

ÖSSZÉBB HÚZZÁK A NADRÁGSZÍJAT BÁTONYTERENYÉN-3. oldal I., ÉVF., 225. SZÁM ÁRA: 5,80 FORINT 1990. DECEMBER 27., CSÜTÖRTÖK SALGÓTARJÁN, BALASSAGYARMAT, PÁSZTÓ, SZÉCSÉNY, BÁTONYTERENYE, RÉTSÁG VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA LAPOZGATú R#' Mátra­szőllősnek nincs veszteni­valója (Pásztó és körzete ötödik oldalunkon) Pápai áldás — Vatikánváros. II. János Pál pápa hagyományos kará" csonyi üzenetében arra hívta fel a figyelmet, hogy jóváte­hetetlen következmények­kel járna, ha háború rob­banna ki az öböl térségében. A pápa egyben síkraszállt az izraeli—palesztin válság megoldásáért. A katolikus egyházfő üzenetében 15 ezer fős hallgatóság előtt felszólí­totta a fejlett országokat, hogy segítsék elő egy igazsá­gosabb gazdasági világrend megteremtését. A pápa vé­gül a világ ötvenhárom nyel­vén — magyarul is — áldott karácsonyt kívánt a hívők­nek. Ünnepély és szentmise az intézetben — Ludányhalászi. A ha­gyományokhoz híven, min­den osztályon feldíszítették a fenyőt az ünnep előestéjén a ludányhalászi szociális ott­honban. A vacsorát is az al­kalomnak, a szokásnak meg­felelően állították össze, s nem maradt el a karácsonyi szentmise sem, amelyen az otthon lakói és gondozóik is részt vettek. Nyitva volt a sorompó... — Cered. December 26-án ismét megnyílt a határso­rompó a faluban a közeli csehszlovák kistelepülés és a cerediek örömére. Reggel nyolctól este nyolcig szabad volt az átjárás, amit nagyon sokan kihasználtak. Ismerő­sök és ismeretlenek talál­koztak, megtekintették a „szomszéd” háza táját. A szomszédolás jegyében este szlovák zenekar közreműkö­désével rendeztek bált a köz­ségben. Videofilm az otthon lakóinak — Salgótarján. A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet munkatársai — ajándékba — videofelvételt készítettek a Bem utcai szociális nap­közi otthon karácsonyi mű­soráról. A filmet az otthon lakói a szülőkkel közösen te­kintették meg az ünnep előt­ti napon. Elavult rendeletek — Pásztó. Az önkormány­zati testület december 21-i ülésén hatályon kívül he­lyezte az alábbi tanácsrende­leteket: a Pásztó községköz­pont rendezési előírásairól szóló —, a lakó- és utcabi­zottságokról szóló —, a lakó­épületek, ingatlanok házi­rendjéről szóló, a város cí­meréről és zászlójáról szóló, Pásztó város díszpolgára cím adományozásáról szóló, Pásztóért emlékplakett ala­pításáról szóló, a 30 napnál rövidebb idő alatt intézendő ügyek meghatározásáról szó­ló, a tanács és szervei szer­vezeti és működési szabály­zatáról szóló tanácsrendelete­ket. Egy szimpatikus döntést emelünk ki: a 30 napnál rövidebb idő alatt intézendő ügyek meghatározásáról szóló tanácsrendelet hatályon kí­vül helyezését az indokolja, hogy a polgármesteri hivatal munkatársainak mindenkori kötelességük, hogy az ügye­ket legjobb tudásuk sze­rint, és a legrövidebb idő alatt intézzék el, ezt külön rendeletben szabályozni nem indokolt. A maffia embere a gyarmati rendőrkapitány? Névtelen rágalmazás Dr. Egyed Lajos megyei rendőrfőkapitány levelet ka­pott a napokban. A „magát megnevezni nem akaró” alá­írással, Balassagyarmaton postára adott írás pontos név- és lakcímmegjelöléssel hívja fel a címzett figyel­mét, az Ipoly-parti városban élő és garázdálkodó „bizo­nyos strici bandára”. A levél legérdekesebb ré­szét idézzük: „Gyarmaton szinte napirenden van a be­töréses lopás, sőt rablás bűn­tette. Nem merünk kimoz­dulni otthonainkból estefelé. Ez a strici banda, akiknek állítólag a Hunyadi utcai ki- rendeltség (rendőrségi) veze­tője a fővédnöke — maga is több önbetörés főszereplője — biztonságban érzi magát. Állítólag a balassagyarmati főkapitányság vezetője is a maffia beépítettje, aki nem tesz semmit a betörések megakadályozására és lelep­lezésére. Levelünk másolatát a Belügyminisztériumhoz is elküldjük. .. ” Az ismeretlen levélíróik?) ígv zárja(k) a bejelentést: „Szívélyes üdvözlettel, a rendcsinálás reményével.” László Sándor őrnagy, a balassagyarmati rendőrka­pitány, — akit nem mással (Folytatás a 2. oldalon) ■y*" Korcsolyázni a teniszpályán is lehet Teniszpálya van, vízért sem kell messzire menni, a többit pedig elvégzi a hideg. — Ilyen előzetes számítások után Rozgondi Pál, az SKÜ dolgozója, teniszjátékos és edző megszerezte a szükséges hozzájárulásokat, s a gyár teniszpályáját jégpályává alakította át. A legszemfülesebb gyerekek az ünnep előtti napon avatták fel a rögtönzött sportlétesít­ményt, amely délelőtt is, délután is nyitva tart, mindennap. A belépés nem ingyenes, ellenben a látogatók fűtött helyiségben öltözhetnek, s meleg teát, üdítőt is fogyaszthatnak. Kép: Mikuska I. Állampolgár kontra Híuattal Vita az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról A salgótarjáni önkormány­zat képviselői, — miként azt a parlamentben is tet­ték, — elsőként saját tisz­teletdíjukat állapították meg havi 3000 forintba. Idősek, betegek segélyére alig jut, adómentes költségátalányra bezzeg igen! A volt tanácstagok éven­te 35 000 forintos költség- keretet kaptak társadalmi munka anyagra, járdalapra, fűmagra, vagy facsemetére. Az új választottjaink 36 ez­ret szavaztak meg önmaguk­nak, de abból soha nem lesz járda, sem park, vagy virá­gos kert. Ez a pénz a helyi önkormányzati képviselők zsebébe megy. Tiltakozunk a törvényes, ám a város nehéz gazdasági helyzetében szégyenletes ha­(Folytatás a 3. oldalon) Kitoloncollak az exkirályt — Bukarest. A román ha­tóságok tegnap hajnalban — tizenkét órával hazaérkezte után — kitoloncolták Mi­hály exkirályt, akinek pedig érvényes beutazási engedé­lye volt. Mihály tegnap reg­gel hagyta el Romániát. A hatóságok kedden azt is megakadályozták, hogy a 43 éve tartó száműzetéséből vá­ratlanul hazatért Mihály és családja felkeresse ősei sírját. (Folytatás a 2. oldalon.) Úttorlasz Jugoszláviában — Belgrad. Több mint négy órán át munkagépeik­kel eltorlaszolták a Belg­rad—Versec fő közlekedési útvonalat kedden a helyi mezőgazdasági vállalat dol­gozói, akik elmaradt mun­kabérük kifizetését követe­lik. A román—jugoszláv ha­táron az úttorlasz miatt tel­jesen megbénult a forgalom. Az akció szervezői azt kö­zölték, hogy akár újévig is kitartanak, ha nem teljesí­tik követeléseiket. Elfogadták az alkotmánymódosításokat — Moszkva. A szovjet küldöttkongresszus tegnap délelőtti ülésén lényegesebb változtatások nélkül elfogad­ta azokat a Mihail Gorba­csov által javasolt alkot­mánymódosításokat, ame­lyek jelentős mértékben ki­szélesítik a szovjet elnök jogkörét. Az új rendelkezések értel­mében a kabinetet közvetle­nül az elnök alá rendelték. Megszűnt a korábbi mi­nisztertanács. Üj végre­hajtó hatalmi szerv jött létre, amely a köztársaságok által az uniónak átadott jog­köröket gyakorolja. Alelnöki poszt is létesült. Az államfő helyettese az elnök megbí­zásait teljesíti és helyettesíti az elnököt távolléte esetén. Az alkotmánymódosítások azonnal életbe léptek. ügyeleti krónika . Égő karácsonyfa, halálos baleset, nyomozás emberölés gyanúja miatt Az ügyeletek ünnepi sta­tisztikái közül a mentőké a legszolidabb. Rendkívüli esetekhez nem kellett men­niük, vasárnap, hétfőn és kedden főként szülésekhez, rosszullétekhez vonultak. Számukra az ünnep előt­ti napok jelentették a csúcs- időszakot, amikor is a fi­gyelmetlenség, a csapadékos úttest kisebb balesetek oko­zója lett, megszaporítva a munkájukat. Hétfőn, karácsony esté­jén, volt a legcsendesebb a megyei kórház felvételi osz­tálya, de sajnos előtte és utána is hoztak betegeket, köztük baleseti és égési sé­rültet. Vasárnap, hétfőn és ked­den szerencsére alig akadt dolguk a tűzoltóknak. Csu­pán egy alkalommal riasz­tották az egységeket, de a tűzoltással már nem volt gondjuk a salgótarjáni, Rá­kóczi út 8. szám nyolcadik emeletén. Ötvenezer forintra becsülték a kárt, amit a szakértők megállapítása sze­rint nyílt láng okozott: a karácsonyfán égő gyertyá­(Folytatás a 2. oldalon) Major—Gorbacsov találkozó — London. John Major brit kormányfő a jövő év elején Moszkvában találko­zik Mihail Gorbacsov szov­jet elnökkel, közölték Lon­donban hétfőn kormányfor­rások. A kiadott közlemény szerint nincs még pontos dá­tum. © a primo Áruházban A SORSOLÁS 1990. december 27-én. csütörtökön délután 2 órakor lesz. A sorsolásra várjuk minden kedves vásárlónkat. Emlékeztetőül a nyeremények: videokamera, videole- játszó, színes tv, hűtőlá­da, varrógép, automata mosógép. A nyereményakció jövőre is folytatódik. Varjuk, legyen a vásárlónk! Balassagyarmat HOLNAP 16 oldalon teljes heti rádió- és tv-műsor az iinmxj -ban!

Next

/
Thumbnails
Contents