Új Nógrád, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)

1990-12-19 / 220. szám

1990. DECEMBER 19.. SZERDA MEGYEI KÖRKÉP rrt'Vrjwi 3 T elei onközelben Több mint ezer méter telefonkábelt fektettek le az elmúlt napokban a nem ti crossbar központ és Dorogháza között a Magyar Távközlési Vállalat hálózatszerelési üzemének dolgozói. A tervek szerint Nemtiben rövidesen megkezdi működését a telefonközpont, s ezzel a környező falvak te­lefonellátása megoldódik. Kép: R. Tóth S. A pénz Szokás mondani: bajban mutatkozik meg az ember­ség. Bajért pedig nem keli messzire menni. Itt van mind járt a műveseállomás, ami ugyan elkészült, viszont mű­ködhet is meg nem is. A bó kezű minisztérium példán nagylelkűen gépeket köl­csönzött hozzá, aminek fe jében bérleti díjért tartja a markát. A többi ránk vár! Ha pénz nincs,- ötleteinket kell pénzzé tenni, használt rfchát, emléklapot árusítani amint az a minap meg is történt. Olyan vasáron, ahc1 a pult két oldalán vevő is eladó is pénzért nyújtotta a *ü*ezét. Olyan, ahol az élet mentés volt a tét S, mégis, «tki tudja, helyet csatéjialfavoí. 'na-e egymással vevők és árusítók? Kunyerálni avagy esetleg sokatmondó ajkbigy- gyesztéssel tovább állni volt-e könnyebb? — Tessék venni! A művese állomásra adjuk az árát! - kínálták portékájukat Salgó tarjánban a NODISZ. a SKÜ fiataljai, a TESZ akti vistái olyan hangon, mely a kősziklát is meglágyítaná. S toporogtak hozzá, mert a hi­degben lábujjaik meggém- beredtek. Sokaknak megesett a szí­ve .. . s némán a pénztárca jukba kotortak. Némelyek megütközve nézték a kopot tás ruhatömeg mögött áll­dogáló alkalmi eladókat Nem értették, hogy Így k' lehet állni . . . ? ! Mások ön feledten turkáltak, vettek és mentek. Ki így, ki úgy fizette meg a pénz árát, mégsem ma radt senki sem vesztes. (m. j ) Karácsonyi koncert Pásztón A Szt L( rinc-templomban december 18-án 16 óra 30 perckor kezdődő koncerten az alábbi művek szerepel­nek: Bach Adagio, Telemann, Szonáta, Vivaldi g-moll concerto, C. Franck Panis Angelicus, Bach Sziciliano. Közreműködnek: Balázs Ferenc (orgona, csembaló), Bartusné Mile Mária (ének, oboa). Bartus László (kürt), •Jordán Attila (fagott), Pén­zes József (cselló), Szabó Ka­talin (klarinét) és a Gárdo­nyi Géza Általános Iskola énekkara. Karvézető Szabó­ié Váradi Erika és Sándor Péterné. Az éjféli mise előtt fél órával zenés áhítatot tarta­nak, amelyen a Szt. Lőrinc- templom kórusa énekel. T*r ígérik: itt minden olcsóbb lesz Francia üzletház épül Hazai áruk cserébe — szóba jöhet az idegenforgalom is (Folytatás az 1. oldalról) európai változások felkeltet­ték a francia tőke érdeklő­dését és a Leclerc cég is — úgymond — fantáziát lát a hálózat magyarországi kiterjesztésében. Nemkülön­ben összefügg ez a „lépés” miniszterelnökünk legutób­bi párizsi utazásával, ahol többirányú megállapodás szü­letett. Ennek részeként a Leclerc 30 nagy bevásárló- központ létesítésére tett ígé­retet, melynek fele a Du­nától innen eső területen, mindenek előtt Salgótarján, Miskolc, Debrecen, Szeged, megyei székhelyen, illetve más városokban épülne meg, A „menetrend” pedig a következő: az említett váro­sok helyhatósági vezetői tegyenek ajánlatot, illetve bo­csássanak rendelkezésre a városba vezető főútvonal mellett (célszerűen a telepü­lésen kívül) megfelelő terü­letet, ahol egy minimum 600 személyt foglalkoztató, legalább 1000 autó befogadá­sára alkalmas (külön ben- zinkúttal ellátott) modern bevásárlóközpontot ' lehet megépíteni, amelyben az élő­állattól kezdve a bútorokig az égvilágon mindent lehet árusítani. (A francia bankár anekdotázva jegyezte meg: egyszer megpróbálták „lajst­romba” venni, hogy .hálóza­tukban hányféle árucikk kapható? A háromszázezre­dik tételnél elfáradtak és abbahagyták...) A helykijelö­lés után meg kell keresni —- akár pályázat útján is — azt a személyt, lehetőleg házas­párt, aki a hipermarketet felépíti és tulajdonilag (!) át­veszi. (Itt most egy kis ér­dekesség, legalábbis szá­munkra szokatlan dolog kö­vetkezik. A pályázók közül a Leclerc cég 60 főt, ha há­zaspárok, akkor 120-at „visz ki” franciaországi üzleteibe több hónapos betanulásra, ahol fizetést kapnak és a francia munkásokat megille­tő összes jogokat élvezik. Közülük választják majd ki azt a 30-at, akik a magyar- országi hálózat vezetői, ké­sőbb pedig tulajdonosai lesznek... Hogyan? Az épí­tést finanszírozó bankoknál a Leclerc-tulajdonosok vál­lalnak értük kezességet, s amint a kölcsön — várha­tóan öt év alatt — vissza­térül, az áruház a vállalko­zó tulajdonába megy át.) Etienne Nemeth úr szokat­lanul kedvező ajánlata meg­lepte a polgármestereket. Völt aki meg is jegyezte: ez afféle karácsonyi ajándék, vagy reklámfogás? Sem az egyik, sem a másik — felel­te a bankár, hanem a Ma­gyarország felé mozduló fran­cia tőke jól felfogott érdeke. Épp' az a baj, hogy a ma­gyar terepet a Nyugat egyes vállalkozói afféle gyarmat­lehetőségnek tekintik. A mi vállalkozásunk — mondotta, — ettől erkölcsileg és politi­kailag is távol áll. Lapunk tudósítójának arra a kérdé­sére pedig, hogy a salgótar­jáni vásárló mikor térhet be ebbe az üzletbe, azt felelte: a szerződés " megkötésétől szá­Emlékek terhét cipelem... Csodálattal vegyes tiszte­lettel néznek rá a klubtár­sak: 81 esztendős „matró­nájuk” nyolcgyermekes csa­lád sarja. Első férjét a vi­lágháborúban veszítette el. Három gyermekét is elte­mette, a legkisebb egy 16 hónapos kisfiú volt. Angol­kóros kislányát nyolc évig a hátán hordta, s végül tő­le is örökre el kellett bú­csúznia. Nagyfiát sárgaföl­dért küldte a falu szélére, és sajnos már későn vették észre, hogy a fal ráomlott. Tizenkilenc éves volt. A rimóci Jusztin Berta­lanná. született Vincze Krisztina tíz éve özvegy, második férjét betegség ra­gadta el. — Beteg a szívem — mondja az idős asszony, aki hét testvérén kívül a rimó­ci idősek klubjához kötő­dik leginkább. Ott van a társasága, ott főznek rá, s a hozzá hasonló sorsú falu­beliekkel ha kedve tartja órákig beszélgethet. Annál inkább, mert a kézimunká- zástól már ;,elszokott" a sze­me és a keze. Jusztinná hányatott élete miatt nem emel panaszszót. Szerencsétlen sorsú gyer­mekeiért elsiratta minden könnyét, szívében megnyu­godott. Múltjának összes keservét emlékezéssé szelí­díti az idő, s csendes szó­val megállapítja: — Jobb már most nekem, mint fiatalon. Eljárok a templomba, teszek-veszek a ház körül. Van egy kis nyá­ri konyhám, abban kényel­mesen eléldegélek: ha kell, főzök magamnak egy kis ételt, s ott is alszom, szinte ülve, mert fojtogat az aszt­ma. Mint a falun élő idős asz- szonyok többsége, ő is min-' dig hazasiet. Mintha a tűz­mított húsz (!) hónap múl­va. Említettük: a salgótarjáni városi vezetés nem tudott a tárgyaláson részt venni. Ér­dekeink azonban „patroná- lóra” leltek a tanácskozást megszervező Valaska Lász­lónak, az Észak-magyaror­szági Áramszolgáltató Vál­lalat vezérigazgatójának sze­mélyében, aki szóba hozta a térség további fejlesztésé­nek (szállodaépítés, idegen- forgalom stb.) lehetőségeit is. Hiszen vidékünk egyfaj­ta híd szerepét is betölthe­ti a Nyugat és Kelet orszá­gai között. Ezzel kapcsolat­ban a tudósító nem mer jós­latokba bocsátkozni, de egy tényt határozottan rögzíthet: a francia bankár érdeklődé­sét felkeltették az ajánlatok és ígéretet tett rá, hogy a bevásárlóközpont létesítésé­től függetlenül az érzékel­tetett lehetőségek tanul­mányozására rövidesen Sal­gótarjánba utazik. Ezek ugyanis sokoldalú vizsgáló­dást kívánnak, számítások el­végzését igénylik, de az biz­tos — mondotta —, hogy a gondolat nem idegen tőle. Elmondotta még, hogy a kap­csolattartás végett Budapes­ten irodát nyit, a keleti tér­ség ügyeinek koordinálásá­ra pedig Miskolcon, a Tu­domány és Technika Házá­ban létesítenek kirendeltsé­get. Amint ez megnyílik, ar­ról hírt adunk és térségünk vállalkozói bizonyára élnek is majd a lehetőséggel. .....- " Önodvárr Miklós h ely várná, vagy az éhes cica, de lehet, hogy csak egy üres vizesvödör. Már csak saját fnagának teremt ott­hont, a házi tűzhelynél egy­személyes ..család” meleg­szik. Mégis vágyik a kuc­kójába, melynek szinte min­den téglájához, minden da­rab bútorához fűződik egy- egy emlék. Az eltelt idővel, a jöven­dővel. számot vetett s hi­szi: az történt, aminek tör­ténnie kellett. A napszám­ba járás nehéz esztendőire úgy gondol: kenyeret adott az a munka, akárcsak a hold föld, amit szinte egye­dül művelt meg. Azon sem méltatlankodott soha, hogy nem volt segítsége, sőt meg­ütközve menteget rokont, ismerőst: volt elég dolguk azoknak is. Megkönnyezi az „atyát”, vagyis a falu papját, akit nemrégen temettek, s dicsé­ri a gondozónőket, mert ne­ki mindennap gondját vi­selik. Környezete apró szép­ségeire rácsodálkozik: mind­ez itt van, elérhető közel­ben. csak a kezét kell ki­nyújtania érte. — Mihalik — Jugoszláviába, Szovjetunióba Exportál a Karancshús A Karancshús Szövetkezeti Közös Vállalat, amely 1991. január 1-től részvénytár­saságként működik majd, az év hátralevő részében Jugoszláviába és a Szovjet­unióba küldi termékeinek egy részét. A jugoszláv megrendelő már tavaly is kapott Salgó­tarjánból darabolt húst és bőrös félsertést. Ugyan ezt az igényét elégítik ki az idén is. A listán új partner a Szovjetunió, ahová 4000 tonnának megfelelő húst, és húskészítményt, félsertése­ket szállítanak, olajért cse­rébe. Mivel jelentős fel­adatról van szó, a teljesítés érdekében a karácsony előt­ti hétvégéken is dolgoztak és dolgoznak. Tudják, kik kapnak telefont — Salgótarján. A Gizella úton lakók nevében kíván­juk kifejteni véleményün­ket az Üj Nógrád december 17-i számában „Kik kapnak telefont?” címmel megjelent írással kapcsolatban. Először is: szeretnénk megköszönni a Nógrád Me­gyei Távközlési Üzem veze­tőjének, hogy nyolc-tíz éves telefonigényünket végre tel­jesítették. Továbbá: az újságcikkben közöltekkel ellentétben nem igaz a szóbeszéd, miszerint „csak egyesek kapták meg a befizetési csekket”, tudniil­lik azt valamennyi jogos te­lefonigénylő átvehette. Végezetül: a rosszindulatú hangokról az a véleményünk, hogy áz' irigység sohasem volt jó tanácsadó! Varró Jánosné Keresztúri Zoltánné Emléktáblát avatnak — Szécsény. Németi Kál­mán postafőtanácsos, ős­lénytankutató, könyvtárnok születésének 135., halálának 70. évfordulója alkalmából szerdán délelőtt 11 órakor avatják fel a helyi posta fa­lán elhelyezett emléktáb­lát. A város lakossága így tiszteleg egykori híressége előtt. Boldog évekért — Salgótarján. A hónap elején alakult meg a Salgó Zenemű Kiadó Betéti Tár­saság több éve együtt zenélő nógrádi amatőr muzsikusok­ból. Azóta már megjelent hangkazettájuk, a Boldog évekért, amely tizenhárom — részben saját szövegre konponált — dalt tartalmaz. Gázlánggal égették Egont Véres erőszak, kora hajnalban Egonnak lábaira hurkol­tak egy kötelet, amelyet gálád emberek szorosra fűztek, majd meghitt laká­ból a havas udvarra vezet­ték őt. A torkába mártott kést már szinte nem is lát­ta, halálsikoltása pillanato­kig tartott. A gázpalack vé­gére szerelt alkalmatosság­ból kékes láng lövellt bőré­re, de ez őt már a legke­vésbé sem érdekelte. A to­vábbi ceremóniába aztán végképp nem volt beleszó­lása. Egon a szó legszoro­sabb értelmében átalakult. És finom lett. Sikerült el­találni a hurka, a kolbász fűszerezését, mesébe illő aromákkal dicsekedhet a disznósajt, és, hogy közben — a kemény hidegre való tekintettel — mennyi házi kisüstön főtt vándorolt le a homokszáraz garatokon, arra Egon már nem figyelt. Egon, nyugodj békében, jó étvágyat nekünk! — Sólymos — >

Next

/
Thumbnails
Contents