Új Nógrád, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)

1990-12-19 / 220. szám

2 imnnju HAZAI KÖRKÉP - KÜLFÖLD 1990. DECEMBER 19.. SZERDA A parlament keddi munkanapján Pápai békeüzenet — Vatikánváros. „Minden­kinek — államoknak és egyéneknek egyaránt — tisz­teletben kell tartania mások lelkiismereti és gondolati szabadságát. Nem szabad másokra rákényszeríteni sa­ját igazságukat mint kizáró­lagosat. A politikai és vallá­si türelmetlenség a béke egyik legnagyobb veszélyez­tetője ma a világon” — ezek a központi gondolatai II. Já­nos Pál pápa szokásos újévi békeüzenetének, melyet ked­den hoztak nyilvánosságra a vatikáni sajtóhivatalban. NDT0­küliigyminiszlerek — Brüsszel. Az Öböl­válság mellett a Szovjetunió­val és a közép-kelet-európai országokkal kialakuló új viszony, illetve szövetség szükségessé váló belső átala­kulása állt a NATO-külügy- miniszterek kedden véget ért évzáró brüsszeli értekez­letének középpontjában. Merényletek Rigában — Moszkva. Négy kisebb erejű, házilagos készítésű pokolgép robbant kedd haj­nalban, szinte egyidőben Ri­ga különböző pontjain — közölte Aris Jansons, Lett­ország moszkvai képvisele­tének sajtófőnöke. Jansons tájékoztatása szerint, a Lett KP két rigai kerületi párt- bizottsága, a katonai ügyész­ség épülete és a Lenin-szo- bor ellen követték el a me­rényleteket, s személyi sé­rülés nőm történt. Határozat — Tirana. Az albán parla­ment Ramiz Alia elnök ál­tal vezetett bizottsága hatá­rozatot fogadott el a függet­len albán politikai szerveze­tek törvényesítéséről. (Folytatás az 1. oldalról) tálták. A szénbányászat do­tálása ugyanis nem az egy­re hatékonyabb, gazdaságos termelésre, hanem a pazar­lásra ösztönzött. Ezt a ked­vezőtlen jelenséget az ága­zat irányítási rendszerének belső gyengeségei méginkább felerősítették. Konkrét adatokkal is il­lusztrálják az iparág beteg­ségeit. Ma a hazai szénter­melés 75 százalékát pazarló módon létrehozott, komplexen gépesített frontfejtések ad­ják. Még ott is ezt a tech­nológiát vezették be, ahol az csak gazdaságtalanul alkal­mazható. A működő 31 bá­nyában mintegy 40-fajta fej­tés létezik, s ez nagy gon­dot okoz a gépek cserélhe­tőségében és azok alkatrész- ellátásában. A sok milliár- dot érő berendezések kihasz­náltsága így nem éri el a 45 százalékot. Ugyancsak gond, hogy a bányák kutatá­sával, tervezésével foglal­kozó kutatóintézetek szelle­mi kapacitásainak csupán egyharmadát fordítják a szén- bányászati megrendelések­re. (Folytatás az 1. oldalról) milyen módosítást javasol. Szorgalmazták egyebek kö­zött, hogy a sportcélú létesít­mények átalakításánál, fel­építésénél az általános for­galmi adó visszaigényelhető legyen, ugyanúgy, mint az egészségügyi beruházások* nál. Elhangzott az is, hogy a sportfelszerelések általá­nos forgalmi adója nullkul­csos legyen, mert csak így lehet megfelelően támogat­ni az iskolai testedzést. Az adótörvények sorában ezután a magánszemélyek jövedelemadójával foglalko­zott a plénum. A vitában hozzászólók saját módosító indítványuk mellett érvelve —, főként a lakosság túlnyo­mó többségét érdeklő és érintő adótáblázat megvál­toztatására, nevezetesen az adóterhek csökkentésére tet­tek javaslatot. — Prága. Csehszlovákia ar­ra készül, hogy a szovjet tu­ristákkal szemben bevezesse a vízumkényszert — közölte kedden Jan Rumi, a cseh­szlovák szövetségi belügymi­niszter első helyettese. Eköz­ben megerősítik a Szovjet­unióval közös határszakasz védelmét, az esetlegesen vár­ható szovjet menekülthul­lám kivédése érdekében. Az elmúlt hetekben egyre több aggódó nyilatkozat hangzott el Csehszlovákiá­ban is azzal kapcsolatban, hogy jövőre, ha a szovjet állampolgárok világútlevelet (Folytatás az 1 oldalról). sek mögött „összeesküvés” húzódik meg. A cél szerin­te az. hogy „az izraeli ter­jeszkedés érdekében elpusz­títsák Irakot”. A nagykövet ismét kifejtette azt az ira­ki álláspontot, miszerint az amerikaiakkal a Közel-Ke­let egymással összefüggő A válságból vezető kiút teendői között az elsőként említik, hogy az árak alaku­lásában tegyék lehetővé a piaci értékítélet érvényesü­lését, a vállalat megítélésé­nek egyetlen értékmérője legyen: a nyereség! Az állam és a vállalat közötti kapcso­lat kizárólag közvetett, időt álló, előre kiszámítható sza­bályozókra épülhet. A megfelelő piaci alkal­mazkodás érdekében a szak­értők sürgetik, hogy a kor­mány dolgozzon ki egy hosz- szú távú energiapolitikai kon­cepciót, s ezt bocsássa széles körű szakmai vitára. Tárca­szinten meg kell szüntetni a szénbányák és az ágazat egé­szének fejlődését fékező szer­vezeti és irányítási eszközö­ket, és meg kell találni a legjobb tulajdonosi formá­kat. Ez együttjár például a föld alatti és a föld felett dolgozók létszámának jelen­tős változásával. Amíg ugyan­is a fejlett országokban — Angliában. Franciaországban, Németországban — minden 10 föld alatti dolgozóra át­lagosan 1, legfeljebb 1,5 kül­színi dolgozó jut, addig Ma­gyarországon 7 és 8, vagyis A vita —, amelyben az el­nöklő Szűrös Mátyás meg­jegyzése szerint még képvi­selők sokasága vár felszóla­lási lehetőségre — az ebéd­szünettel szakadt félbe. Az interpellációk és a kér­dések tárgyalásához csak harmadszori nekirugaszko­dásra sikerült hozzákezdeni, mert akkorra vált határozat- képessé a testület. Az interpellációk és a kérdések után a képviselők a személyi jövedelemadó-tör­vénytervezet részletes vitá­jával folytatták a munkát. Számos javaslat hangzottéi; legtöbben azzal foglalkoztak, miként lehetne a legszegé­nyebb, illetve a középréte­gek adóterheit csökkenteni. A kormány által benyújtott törvényjavaslat ugyanis fő­leg a lakosságnak ezt a réte­gét érinti kedvezőtlenül. Többek szorgalmazták a sze­kapnak, tömeges menekült- áradatra lehet számítani. Egyes becslések szerint, több millió szovjet indul majd el nyugat felé, szerencsét próbálni. Csehszlovákia nyil­ván tranzitországgá válik ebben az esetben, s a kér­dést — mint azt Rumi mi­niszterhelyettes is hangoz­tatta — csak összeurópai együttműködéssel lehet meg­oldani. Rumi felhívta a figyelmet arra, hogy a tervezett ví­zumkényszer nem a belügy-, hanem a külügyminisztérium kompetenciájába tartozik. problémáiról kívánnak tár­gyalni. A washingtoni álláspont szerint azonban érdemi tár­gyalásról szó sem lehet. A cél csak az, hogy világosan megértessék az iraki veze­téssel: ki kell vonulnia Ku- vaitból. különben háború következik. minden egyes föld alatti bá­nyászhoz közelítően 1 kül­színi dolgozó tartozik! Ek­kora különbséget pedig alig­ha lehet a természeti adott­ságok eltérő voltával ma­gyarázni. Fontosnak tart­ják azt is, hogy bányánként a termelési folyamat részle­teire kiterjedően tárják fel a veszteségeket, azok forrását, és a veszteségek csökkentésé, nek alternatív lehetőségeit. A hazai szénbányászatban ki­alakult válság felszámolásá­nak kulcsa, s egyben a meg­újulás pénzügyi forrása, a ma még veszteségként je­lentkező évi 8—10 milliárd forintos költség fokozatos megszüntetése. A szervezeti és a szerkezeti megújulás során felszabaduló állóesz­közök értékesítéséből is je­lentős bevételhez juthat az ágazat. A Mérnöki Kamara bá­nyászszakemberei a bányá­szat érdekeit szem előtt tart­va készek részt vállalni ezeknek a feladatoknak meg­oldásából, elősegíteni a ha­zai bányászat megújulását, célszerű szervezeti átalakítá­sát. mélyijövedelemadó-tábla va­lorizálását, vagyis azt, hogy az adómértékeket hozzáiga­zítsák a jövő évben várható inflációhoz. A személyi jövedelemadó törvénytervezetéről folyta­tott vita lezárását követően, az elnöklő Dörnbach Alajos bejelentette, hogy az Or­szággyűlés zárt ülésen foly­tatja munkáját. Az azonban nem derült ki, hogy mi sze­repel a napirenden. Az alel- nök annyit közölt, a téma jellege kívánja meg a nyil­vánoság kizárását, nehogy államtitkok kerüljenek nap­világra. A plenáris ülés a késő es­ti órákban folytatódott, ugyanis hétfőn úgy határoz­tak a képviselők, hogy ked­den mindenképpen befejezik a jövő évi költségvetési ter­vezet általános vitáját. (MTI) Korábban arról lehetett hal­lani Prágában, hogy a ví­zumkényszert igyekeznek el­kerülni, s inkább meghatá­rozott mennyiségű kemény­valuta felmutatását kíván­ják majd meg a beutazni szándékozó szovjet állampol­gároktól. A szovjet határ mentén állomásozó határőrök szá­mát mintegy ötszáz fővel növelték — közölte Rumi. Korábbi értesülések szerint a kassai határőrparancsokság rendelkezésére a régebbi ál­lapotokhoz képest hromszo- ros létszám áll. Antall— Chevenement találkozó — Budapest. A kormány­szóvivő közölte: Antall Jó­zsef miniszterelnök parla­menti hivatalában fogadta . Jean-Pierre Chevenement francia védelmi minisztert, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Magyarorszá­gon. A találkozón jelen volt Für Lajos honvédelmi mi­niszter és Pierre Brochand budapesti francia nagykö­vet. A megbeszélésen esz­mét cseréltek az európai földrész politikai együttmű­ködését és biztonságát érin­tő kérdésekről. Terjeszkedik a Puma — Budapest. Együttmű­ködési szerződést kötött kedden a Puma Rudolf Dass- ler AG magyarországi kép­viselete és a Magyar Diák­sport Szövetség. Ennek ér­telmében a Puma ezentúl a szövetség pártoló tagjaként lehetővé teszi, hogy a szü­lők kedvezményes áron, 20— 30 százalékkal olcsóbban jussanak a kiváló minőségű szabadidősport-termékek­hez. AKCIÓ! Csehszlovák import 12 I kiszerelésű -üveges sör nagy mennyiségben rak­tárról azonnal szállítható. Tel.: 157-0566 76, 77 m. (1823/SZ) Van kiút a szénbányászat válságából Vízumkényszer szovjet turistákkal szemben Fenyegetés — tárgyalási szándékkal Kedves Plvasóim! Annak ellenére, hogy már több mini egy hónapja csak névvel és címmel ellátott üzeneteket közlünk, továbbra is érkeznek hozzánk névtelen levelek. Sajnos, ezeket kénytelenek vagyunk a papirkosárba dob­ni. Ezért kérem önöket, hogy legalább az üzenet alá ír­ják le nevüket, címüket és személyi számukat! Köszönöm megértésüket! Cöccének Terenyére! Nem szükséges égetni, fabulont használok. * Sz. Sz.-nek Etesre! Te vagy a legjobb barátnőm! Güzü. * K. Gabinek Besztercére! Jó legyél! Julis. * Karesznek Etesre! Remélem már összejöttetek, mert na­gyon szomjas vagyok! * Mókus őrs figyelem! Aki nem jön el szilveszterkor, at­tól levonunk egy mezei pi­rospontot! Leó. * Körülötted harsány jókedv, s miért oly szomorú a sze­med? Hogyan segíthetek . . . ? * Mióta tudom „Varázsló vagyok, minden mi eddig fájt, sokkal könnyebb már! Búsképű lovag. ★ Manyika! Van benned női büszkeség? A Wartburgosnál csak egy vagy a sok közül! Az egyik „brigád". 2. l.-nejl .j BRG-be! Legyél nagyon boldog a jövő héten! „Egyszemű". * Walaki! Őrülten szeret, s imád: Varázsló. * Egérkém! A „cicám" rég­óta vár, szeretne játszani már! Veled kergetőzni mindig imád! * A bátonyi ISZI buliján megláttalak, megszerettelek! Egy hangtalan lány, „Gabi", * „Te ismeretlen", aki a ké­peslapot küldted, találkoz­zunk valamelyik csütörtökön! Írj helyet és időpontot! * Topi! Nagyon sajnálom, hogy nem lesz diszkó és nem ismerhetlek meg! Andi. * B. P.-nek Bátonyba! Na­qyon szeretlek! Egy lány. Vá­laszolj! * Kesjárnak a Madáchba! Azért az etesi Marci se rossz! Ugye? Autósok! An if ogbesz érzők! DECEMBERI AJÁNDÉKAKCIÓ A SZOBI SZÖRP RT.-NÉL. Ha eljön hozzánk mi minden flakon SLICK ®—50-hez 1 db 2 kg-os SZOBISZÖRPŰJDONSÁGOT adunk ajándékba. ÖN VÁLASZTHAT: a trópusi gyümölcstartalmú TROPI MIX és az alpesi gyógynövénytartalmú ALPENSPEZIAL KÖZÖTT! Cím: Központ — 2628 Szob, Ady E. út 22. Tel.: (27) 70-046, 70-122. 70-187. Budapesti Kereskedelmi Kirendeltség XV., Rákos út 231—233. Tel.: 164-1130, 164-2041. (1925/Sz)

Next

/
Thumbnails
Contents