Új Nógrád, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)
1990-12-18 / 219. szám
Naptár 1990. december 18. Kedd. A Nap kél 7.27 — nyugszik 15.54 órakor. A Hold kél 8 fi — nyugszik 16.53 órakor. NÉVNAP Sok szeretettel köszöntjük névnapjukon Auguszta nevű kedves olvasóinkat, akiknek szeretteik Aszta, Gusz- ta becenevekkel kedveskedhetnek. — Budapest. A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége megküldte szerkesztőségünknek az év utolsó Toplistáját. E szerint Magyar- országon ma Szandi vezeti a slágerlista mezőnyét Tinédzser Tamour című számával (kiadó a Favorit). Szandit Dóra követi, számának címe ugyancsak Dóra (Proton). A bronzérmet a Napoleon Boulevard Legyetek jók, ha tudtok című számával. (Magneoton). — Törlés a totóban. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli, hogy az 51. heti totószelvényről az 1. számú Aston Villa—Arsenal mérkőzést törölték. Kérik, a fogadókat, hogy tippjeik ösz- szeállításánál az új részvételi szabályzat rendelkezéseit vegyék figyelembe. Az Együttélés a nyelvtörvényről Várható időjárás Estig főként északkeleten szakadozik fel időnként a felhőzet, másutt túlnyomóan borult lesz az ég. Elsősorban nyugaton várható hóesés, hószállingózás. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma —1, plusz 4 fok között alakul. — Támadás az athéni EK-képviselet ellen. Robbanás törtónt vasárnap az Európai Közösségek athéni képviseletének irodájában. Az épületben jelentős kár keletkezett, két ember könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség a szemközti ház egyik elhagyott lakásában páncéltörő rakéta indítóállványát találta meg. A képviseleti irodában talált re- peszszilánkok is arra vallanak, hogy rakétával rongálták meg a helyiséget. A rendőrség két szélsőbaloldali szervezetre gyanakszik. — Budapest. Jean Pierre Chevenement. a Francia Köztársaság védelmi mi nisztere hétfőn Für Lajos honvédelmi miniszter meghívására hivatalos látogatásra Budapestre érkezett A tervek szerint kedden közös nyilatkozatot írnak alá a katonai kapcsolatok fejlesztéséről. Kommentár Ismét piros, pedig tilos! Lassan már visszatérő téma —, sajnos az Új Nógrád hasábjain a balekok átverését jelentő „Itt a piros, hol a piros" cimü, immár „nemzeti" játék. Nemrégiben arról számoltunk be, hogy átfogó ellenőrzések sorozatával sikerült lefülelni több pirosozót, akiket pénzbírságra Ítéltek. Mondanunk sem kell, azt a bizonyos pénzbírságot a le- bukottak szemrebbenés nélkül, könnyed vállvonással fizették államunk kasszájába. Mit nekik tizenöt, húszezer forint birság, amikor naponta - jó időben, jobb vásári napokon ennek közel tízszeresét is összeszedik. Akkor, amikor a rendőrségi akciósorozat történt, néhány napig nyugodtan lehetett sétálgatni a piacokon, az aluljárókban, nem kellett tartani az erőszakos, zaklató modorú piroso- zóktól, illetve azok testőreitől. Mert tudomásul kell venni, ez már nem csak egy egyszerű piaci bepalizó nagyhangú „úriember" ügye. Ez már igazi maffia, Szamarákkal, Renaultokkal érkeznek a „helyszínre" tanácskoznak elosztják a placcokat, és indul az üzem. Az akció után most szombaton ismét taroltak a pirosozók a tarjáni piacokon. Balek mindig akad . . . — sólymos Tárlat Szirákon A sziráki kastély galériájában január 3-ig tekinthető meg Szkok Iván festőművész tárlata. KÍVÁNCSISKODÓ A magyarok nőm kérnek kauciót Kíváncsiskodónk hétfői kérdése így hangzott: igaz-e, hogy a Szlovákiába utazó tarjáni művészegyütteseknek kauciót kell fizetniük a külföldre vitt ruhákért, zeneszerszámokért? — Magyar részről biztos, hogy nem kell ilyesmivel törődni, — mondotta a salgótarjáni vámhivatal helyettes vezetője. — Amennyiben értékes hangszereket, ruhákat, és egyéb, a fellépésekhez szükséges eszközöket visznek ki az országból, előtte banki engedélyt kell kérniük, és ennek birtokában semmi akadálya az utazásnak. Természetesen a visszaútkor • llenőriznünk kell, megvan-e minden, ami a listán szerepel. Tehát az, hogy „a magyar vámos kauciót kér az együttestől”, az nem áll! Az. hogy a szlovák kollégák hogyan értékelik ezt, nem a mi dolgunk. A Kíváncsiskodó következő kérdése: mennyit kell fizetnie az utasnak akkor, ha a taxiban már ül egy utas. Kérdezőnk birtokában van egy taxi (Lada) rendszáma, amellyel a külvárosból a tarjáni központ felé utazott, és az első ülésen egy — feltehetően közeli ismerős — hölgy ült. ennek ellenére az út teljes összegét állnia kellett utasunknak... Megszökött két rab a székesfehérvári börtönből Háraimegemlékezés — Losonc. A hét végén Lösoncon ülésezett az Együttélés politikai mozgalom országos választmánya és központi. ügyvivői testületé. Duray Miklós elnök hangsúlyozta: az a tény. hogy a novemberi csehszlovákiai helyhatósági választásokon az Együttélés által indított jelöltek 82 százalékát meg is választották, megsokszorozott felelősséget ró a mozgalomra. Duray leszögezte, hogy az Együttélés által képviselt települések lakosságának gondjait a mozgalom pártállástól és nemzetiségi szempontoktól függetlenül sajátjának tekinti. A tanácskozáson megerősítették az Együttélés álláspontját az. október 25-én elfogadott szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban. Eszerint a mozgalom a nemzetiségekre nézve továbbra is diszkriminatívnak tartja a nyelvtörvény rendelkezéseit. Vasárnap az esti órákban megszökött két rab a székesfehérvári büntetésvégrehajtási intézetből. Az egyik, Rozencveig János 30 éves székesfehérvári lakos —, aki lopásért kiszabott büntetését töltötte —, a másik Bogdán László, 27 éves székes- fehérvári lakos —, akit ittas vezetésért ítéltek el — mindketten többszörösen büntetett előéletűek. Az épület felső szintjén levő zárkájuk mennyezetének megbontásával a padlásra, majd onnan a tetőre jutottak. s lepedőből sodort hágcsón ereszkedtek le az utcára. A rendőrség nagy erővel folytatja a keresésüket, s kéri, amennyiben hollétükről valakinek tudomása van. értesítse p legközelebbi rendőri szervet, illetve jelezze bármelyik rendőrnek. A szökött rabok személyleírása: Rozencveig János 170—175 em magas. erős. kisportolt testalkatú, haja fekete, oldalt fésült, kreol bőrű. Szökéskor barna félcipőt, zöld katonai gyakorlónadrágot és sötétbarna pulóvert viselt. Bogdán László 180—185 cm magas, erős, kisportolt testalkatú, haja fekete oldalt fésült, bajuszt visel. Öltözéke: fekete félcipő, zöld katonai gyakorló- nadrág. kékes színű farmering és sötétbarna bőrdzseki. — Kassa. Marat Sándorra emlékeztek a hét végén Kassán. A közelmúltban nyugaton elhunyt író szülővárosa sok évtizednyi késéssel. csak most fejezhette ki tiszteletét a Márai-élet- mű iránt. A Független Magyar Kezdeményezés, a pozsonyi Pen Club. a magyar diákszövetség. a CSEMA- DOK és a csehszlovákiai magyar írók társasága közös rendezvényt tartott, amelyen irodalomtörténészek és írók igyekeztek pontosítani Márai helyét a XX. századi magyar irodalomban. A konferencia után az író leszármazottjának, iyiá- rai Enikő elöadóművész.nő- nek a műsorát hallgatták meg a részvevők. /1 f» I» p/ljr / Megyei napilap. Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. Főszerkesztő-helyettes: KELEMEN GÁBOR. Kiadja: az Axel Springer - Budapest Kiadói Kft. Nógrád Megyei Irodája. Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 32/16-455. Telefax: 32/12-542. Telex: 22 9109. Főszerkesztő: 32/10-589. Sportrovat: 32/14-596. Irodavezető: 32/12-542. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítö postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR)- Budapest XIII., Lehel út 10/a. 1900 -közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyedévre 435 forint, egy évre 1740 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pl.: 96. Felelős vezető: K ELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0865-9095. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! MŰSORAJÁNLATUNK: C rádió ) KOSSUTH RÁDIÓ: 8.05: Hangszemle. 8.20: Válogatott perceink. 9.05: Napközben. URH-n: Egész napos közvetítés az Ország- gyűlés üléséről. 11.10: Postabontás. 11.30: Börtönről álmodom. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Poggyász. 14.35: Dzsesszmelódiák. 15.05: Ezredforduló. 16.00 Délutáni krónika. 16.25: Kenguru. 17.05: Bioritmus. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.50: Hajszálgyökerek. 20.35: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 21.05: Nyugat-keleti átjáró. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Kapcsoljuk a a 22-es stúdiót! Rival 10.00: PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: dafényben. 9.03: Társalgó. Operettkedvelőknek. 11.03: Mit üzen a rádió? 12.00: Asztali muzsika. 13.03: Popzene sztereóban. 14.00: Ami belefér... 15.05: Csúcsforgalom. 17.00: RádióMa. 19.03: falpalávaló. 19.30: Popregiszlei 20.00: Másvilág. 21.03: A nent/ei napszámosai. 21.30: Nótaszo 22.20: Mi közöm hozzá? 23.03: Sporthíradó. 23.10: Örökzöld hin melódiák. BARTÓK RÁDIÓ: 8.25: Próza 9.10: Zenekari muzsika. 10.35: \ a szoly. 11.08: A Purcell kórus és a Erkel Ferenc Kamarazenekar haue versenye. 13.00: Párizsi regéin 14.00: XX. századi kvartettek 14.36: Zenei tükör. 15.15: Vonos zenekari muzsika. 16.05: A kamara zene kedvelőinek. 17.10: XVIII századi olasz operákból. 17.40: Hol nap közvetítjük. 18.00: Szlovák nyelvű nemz. műsor. 18.20: Román nyelvű műsor. 19.05: Német nyelvű műsor. 19.35: Kapcsoljuk a segélv koncertet. 21.55: Szőllősy András műveiből. 22.40: Bemutatjuk Mai cus Roberts és dzsesszegyüttesénck A hangár mélyén című új lemezéi 23.24: Rádiószínház. Márai-fanlá televízió MAGYAR TELEVÍZIÓ: 1. MŰSOR: 8.25: A bordás kro- kodill. Ausztrál film. 9.05: Kilenc tangó és Bach. Szovjet kisfilm. 9.40: Mozgató. 9.50: Képújság. 9.55: Parlamenti Napló. 16.50: Képújság. 17.00: Pannon krónika. 17.10: Hírek német nyelven. 17.20: Népdalkórusok. 17.25: Híd az élethez. 18.00: Hannuka istentisztelet. 18.45: Számadás. 19.05: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Örökölt szerelem. Francia-amerikai film. 21.05: Stúdió '90. 22.05: Parlamenti napló. 22.35: A tv zenei klubja. Beethoven: III. Leonora nyitány. 23.25: Híradó. 23.40: BBC-híradó. 2. MŰSOR: Tv 2. Berkes Zsuzsával és Dombóvári Gáborral. 17.00: Képújság. 17.15: Tv 2. 17.45: Tor pedó. 18.00: Telesport. 18.25: Gye rekeknek. 18.47: Tv 2. 19.00: A nyomozó. 19.49: Tv 2. 20.53: Néprajzi értékeink. 21.00: Híradó. 21.20: Tv 2. 21.25: Van egy története? 21.30: Szimultán. 22.15: Tv 2. 22.50: Napzárta. SZLOVÁK TV 1. MŰSOR: 8.10: Iskolásoknak. 8.30: Német nyelvtanfolyam. 9.00: Események, kommentárok. 9.30: Hírek. 9.35: Cseh film. 11.05: S|iortvisszhangok. 12.05: Érdekességek a világból. 12.25: Külföldi melódiák. 12.55: Csehszlovák-Své- dország jégkorong-mérkőzés. 15.20: Terminus technikus. 15.30: Zenés szórakoztató műsor. 16.05: Dokumentumfilm. 16.45: Repülni és álmodni. 17.05: A nap percei. 17.15: A lányom táncosnő volt. Angol tévéfilm. 18.05: Gazdasági magazin. 18.50: Torna. 19.00: Esti mese. 19.30: Tv-napló. 20.00: Kemény kenyér. Tévéfilm. 21.05: Aminációs film. 21.30: A párbeszéd stúdiója. 22.10: Események, kommentárok. 22.40: A zenéről és zenével. 23.25: Hírek. 2. MŰSOR: 16.15: A nyár. Lengyel dók.-film. 16.40: Rajzljlm. 16.50: Kapcsolat stúdió. 18.00: Esti mese. 18.20: Német nyelvtanfolyam. 18.35: Hírmagazin (magyar nyelven). 19.30: Tv-napló. 20.00: Cseh film. 21.30: Riportfilm. 21.40: Híradó. 22.00: Sport. 22.10: Dokumentumfilm. . TV 5. 16.05: Hírek. 16.15: Női szemmel. 17.45: ínyenceknek. 18.00: Kanada két keréken. 18.30: Játék a betűkkel. 18.50: Francia sanzonok. 19.00: Hírek. 19.30: Híradó. 20.00: Különtudósító. 21.00: Híradó. 21.35: A század haladása. 23.00: Hírek. 23.10: Karabély. 23.35: Éjszakai rakomány. 0.15: Könyvismertető. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 9.10: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 13.3(1: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő videoshow. 18.30: Kék éj. 19.30: Nemzetközi hírek. 19.45: Időlánc. 20.00: Ultra sport. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.15: Ultra sport. 0.15: Nemzetközi hírek. 0.30: Kék éj. MUSIC TV 17.30: A legjobbak. 18.30: Slágerlista. 19.30: Újdonságok a moziban. 20.00: Ray Cokes. 23.00: Szombat éjjel. 23.30: Riport. 23.45: Újdonságok. 24.00: Slágerlista. I. 00: Maiken Wexo. 3.00: Éjszakai videók. EUROSPORT 7.00: D. J. Kat-show. 9.30: Euro- bie. 10.00: Műkorcsolya. 11.(MI: Nemzetközi motorsport. 12.00: Biliárd. 13.00: Eurobic. 13.30: Biliárd. 15.30: Tenisz. 17.30: Szörf. 18.00:, Amerikai labdarúgás. 19.00: Labdarúgás. 19.30: Eurosport. Hírek. 20.00: Birkózás. 21.00: Ökölvívás. 22.00: Sí-vb. RTLPLUS 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.10: A Springfield-sztori. 10.00: Végzetes év. 10.55: Művészet és küldetés. II. (MI: Telebutik. 11.25: Játssz velünk. 11.35: Rizikó. 12.05: Forró nyeremény. 12.35: Rendőrségi beszámoló. 13.00: Gazdag és szép. 13.25: Kalifornia klán. 14.10: Springfield-sztori. 14.55: A vad Rózsa. 15.43: Nettó. 15.55: Buck Rogers. 16.45: Rizikó. 17.15: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: Kalifornia klán. 18.45: Híradó. 19.20: Knight Rider. 20.10: Egyedül a törvény ellen. 21.45: Robbanékony. 22.35: L. A. Law. am. sor. 23.35: A csúnya amerikai am. film. 1.35: Aerobic. SAT 1. 6JM): Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok. 9.05: Szerelemhajó. 9.50: Teletipp. 10.05: Teleiíz- let. 10.30: Aki szereti aházat. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Telebörze. 14.05: Casimir és tsa. 14.30: Teletipp. 14.40: Szerelemhajó. 15.30: Miranda. 15.55: Teleüzlet. 16.05: Bonanza. 17.10: Szomszédok. 17.35: Teletipp. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Matt Houston. 18.45: Híradó. 19.05: Szerencsekerék. 20.(M): Vidáman tovább. 20.30: Justitia kis halai. 21.00: Nekünk minden sikerül... 23.00: Tévétükör. 23.20: Látogatók az űrből. 0.10: Műsorismertetés. C mozi ) Salgótarjáni Apollo Mozi: Fél 4» háromnegyed 6, és 8-tól: Még drágább az életed. (16). Színes, szinkr. amerikai kalandfilm. Apolló Kamara: Esőember. Színes, szinkr. amerikai film. - Balassagyarmati Madách: Fél 4-től: A kutyám Jerry Lee. Amerikai film. Háromnegyed 6 és 8-tól: Kötéltánc. (16). Színes, amerikai krimi. - Madách Kamara: Hagyjátok Robinsont. Színes, magyar filmvígjáték. - Bátonyterenyei Bányász: Ifjú Einstein. Színes ausztrál film. - Pásztó: Papa, én nő vagyok. Színes, szinkr. amerikai filmvígjáték. - Szécsény: 6 órától: Higgy neki, hisz zsaru (16). Színes, szinkr. amerikai krimi. - Rétság: Szex, hazugság, video (16). Színes, szinkr. amerikai film. KÖVETKEZŐ SZAMUNKBAN: Francia iizletház Salgótarjánban?