Új Nógrád, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)
1990-12-18 / 219. szám
iznunzm LÁTÓHATÁR »!990. DECEMBFR 18 . KEDD c 4 r Vélemény ÖRDÖGLAKAT ZSEBNAPTÁR „F ogarasigitár” A Tolnai Világlapjáról, a Tollai Lexikonról, főként azonban Tolnai Kláriról bátran kérdezhetnénk a középkorú, vagy annál idősebb embereket, valamit egész biztos tudnának róluk. Tolnai Ottót —- aki a híres színésznő előtti tisztelgés jeleként vette fel ezt a nevet — viszont valószínűleg csak az igazán beavatottak ismernék, holott ő nemcsak a vajdasági magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselője, hanem a kortárs avantgarde művészet kiemel1 kedő alakja is. A televízió múlt heti adásával sokat törlesztett ebből az adósságból. Egyórás műsor keretében mutatta be—az idén öt veneszten- dős — Tolnai Ottó különös világát, sajátos hangú és hangulatú műveit. A jubileumi születésnapról persze egy szó sem esett, hiszen a forgatókönyvet maga az író írta, s a narrátor szerepében is ő lépett fel. így egyéniségéről is sok minden kiderült. Nyilvánvaló lett, hogy nem az a fajta ember, aki ad a formaságokra. A megszokottól alaposan eltér szürrealisztikus látásmódja is. Szinte megeleveníti, életre kelti a gondolatban ízekre szedett tárgyi világot. Dolgozószobája valóságos alkímiai műhely, hajnalonta mint egy inkubátorba, úgy ül asztala mögé. Ha pontatlanul ír, egy ajándékba kapott bosnyák holló „szarucsákánya figyelmezteti” a hibára. A Magyarkanizsa—Zen- ta—Zágráb—Újvidék négyszögben, a Tisza, a smaragd Neretva és az azúr Adda partján megélt élményei adják szabad asszociációinak másik — kiapadhatatlan — forrását. Intim feljegyzéseket készít egy utcáról, egy házról, egy kóbor macskák lakta elhagyott állomásépületről. Az urbánus létet kárhoztatja, amennyiben fogyasztói viszonyra redukálja az embernek a természethez fűződő kapcsolatát. Stílusát a groteszk, parodiszti- kus elemek határozzák meg. Merészen kísérletezik, minden szóba jöhető irodalmi műfajjal megpróbálkozik, sőt ő maga is teremt — a próza és a líra határán mozgó — új formákat, kereteket. Forradalmasítja a befogadói attitűdöt is. Hogy ezalatt mit ért, azt egyik hősével — ha ugyan nevezhetők így a műveiben szereplők—fogalmaztatja meg: „...én nem olyan dolgokat csinálok, amiket egyszerűen olvasni kell, olvasni lehet. Enge- met éppen a nem olvasás izgat... A szöveg számomra olyan ördögla- katféle...” Mondani sem kell, hogy bizony elég nehéz felnyitni e képzeletbeli reteszt, ami Tolnai Ottó — és mondandója — megértéséhez vezet. Az Új Tolnai Lexikon című tévéműsort sem lehetett könnyű szórakozásként végignézni, de egyrészt a látvány segítségével, másrészt az átgondolt szerkesztés és míves rendezés révén sikerült felfedezni mind a művek közti koherenciát, mind pedig a valóság és a fikció összefüggéseit, egymásra vonatkozásait. A budapesti és az újvidéki televízió koprodukciójában — zömében határainkon túli művészek közreműködésével — készült film elsősorban egy ízig-vérig modem író titkaiba avatta be a nézőket, de egy kicsit érzékeltette az Új Symposion és köre szellemiségét, sőt az egész jugoszláviai magyar kisebbség gondolkodás- módjára is engedett következtetni. — csongrádv — így egybe írva. Ahogy mondani szoktuk, amikor a város, Balassagyarmat vagy a környék kultúr- pontjain egy-egy rendezvény, kiállításmegnyitás valóságos főszereplőjeként megjelent. Foga- rasi Béla gitárművész, tanár úr (gyarmati zeneiskola). „És akkor itt jön a fogarasigi- tár..." Mindig ott jött. Talán soha vissza nem mondott előre elvállalt fellépést. Felesége Vas Ági, a helytörténeti tár kezelője szállítja kettejüket — Fogarasi Bélát és gitárját — a szeretett VW-vel, a fehér bogárral, vagy ahogy Béla mindig hozzáteszi kicsit figyelmeztető hangsúllyal: a „Kéferrel"... Talán kis túlzás van benne, hogy bár erős dioptriájú szemüveget visel, többször is szétszedte és újra összeszerelte a bogarat. A profi szerviz emberei mindenképpen érdeklődhetnének tőle az évjáratok különbözőségét illetően. Ez az egyik bundkötés, jelzés az életében (bundnak nevezik a gitár nyakán látható fémrovátkákat). Heuréka! Eszményi Viktória, a balassagyarmati származású énekesnő rendkívül népszerű a gyerekek körében. Nagyon, szeretik melodikus, nekik, róluk írt bájos szövegű dalait, kedvélik oldott, közvetlen személyiségét. Nem véletlen, hogy minapi salgótarjáni koncertéről az ÚjNógfádban megjelent képes tudósítás is egy szöszke apróság társaságában örökítette meg a művésznőt. A ,, világ legrosszabb gyereké” - nck nem éppen hízelgő szerepét büszkén felvállaló csöppségben barátunk kislányát véltük felfedezni és felhívtuk őket telefonon. A kagylót éppen az érintett vette fel, akinek — mint azon nyomban kiderült-— már megmutatták szülei a lapot. Amint meghallotta, hogy miért keressük, boldogan, egyszersmind alaposan meglepődve kiáltott fel: ,Jé,a ti újságotokban is benne vagyok!?" Fiát bizony fránya dolog ez a sajtó már az ötévesek szemében is. — csébé — Pesti létére hozzátartozik Balassagyarmathoz. Barátai, tanítványai, ismerősei közül sokan lehetnek, akik nem elégedettek a karrierjével, mert úgy vélik (joggal), hogy többre lenne hivatott. Ezt a nézetet ő kiegészíti: menedzselés nélkül nem megy az ilyesmi. Egyébként jól érzi magát Balassagyarmaton is, szívesen- vidáman emlékszik azokra a kezdeti időkre, amikor meglehetősen szigorú körülmények között laktak együtt néhányan művészje- lölttek, mai gyarmatiak — Nagy Márta festőművész-tanár, Csem- niczky Zoltán szobrászművész. Nem kell újra előhívni önmagukat abból a fészerszerű egykorvolt művésztanyából, jelen voltak minden időben, rendszertől függetlenül, sőt elnyomatástól függetlenül is (ha ilyesmiről lehet beszélni egyáltalán). Fogjunk egy másik bundot a gitáron, egy másik hangot. Édesapja munkásemberként sokat har- monikázott, Béla „belenőtt a zenei világba”, kezdetben hawaii Az emberiséget foglalkoztató számos kérdés közül kipipálhatunk egyet. Bejuthatnak-e az állatok a Paradicsomba? „Igen, merthogy nekik is van lelkűk” — állítja Mario Canciani, az egyik római templom plébánosa, természetesen elméleti megfontolásból. Véleményét a La Reppublica idézi abból az alkalomból, hogy több jeles személyiség részvétele mellett bemutatták Jean Prieur könyvét, a címe: Az állatoknak van lelke. A tanulmány érvei nem ismeretesek. A lap azonban utal a nem kevésbé fontos kérdésre: egyáltalán miért érdemlik meg az állatok, hogy a Paradicsorhba jussanak? „Azért, mert létük során keresztény erkölcsről tesznek tanúbizonyságot.” Például a kutyák segítik az embert, vigasztalják a gitáron játszott, azt azonban nem íehetett tovább fejleszteni (mármint a játékot), akkor került elő a klasszikus gitár és az iskolázás. A jazzt nem szereti. Öncélúnak tartja. Az országokat és a fővárosokat — legutóbb Párizsban járt „ellenőrző” úton — aszerint osztályozza. hogy zenei boltjaiban milyen a választék a gitárirodalomból. Most legutóbb, Csemniczky Zoltán és Földi Péter párizsi kiállítása alkalmával (ott is szerepelt spanyol—japán gitárjával a kiállításmegnyitón) Párizs több rossz pontot kapott... Zuhanó madarak —ezacímea darabnak, amivel a közönséget szó szerint meglepte. Hallgatjuk a kazettát, amit most jelentetett meg a megyei POPTON kiadó és ami most. karácsony előtt igazán jókat jött ki, és közben azt mondja figyeld itt a végén... most perdül utolsót a madár..." Bach: D-dúr prelúdium, fúga és allegro Sor: Variációk egy Mozart-témára — Albeniz: Asturias, Tarrega: Emlékezés Alhambrára, Koskin: Zuhanó madarak. Mint egy zenekar. Úgy szól a „ ..l'ogarasigitár”. (T. Pataki) gazdit, melegítik, aki fázik, és nem egy öngyilkosjelöltet hoztak vissza az életbe. A sor bizonyára folytatható, bár némi zavart okozhat a postások véleménye, akik közismerten utálják a kutyákat, közülük nem egy leíketlen dögnek nevezi a Paradicsom olyik váro- máhyokát. 'Déhát senki sem töké'-' letes, még az állat sem. S ezt is Canciani atyától tudhatja meg, aki olvasta a Noé bárkájában című könyvét, amelyben megírta, hogy a középkorban a kor szokásai szerint büntették a renitens állatokat, ha kellett, még ördögűzésnek is alávetették. Az egyik kolostorban egyenesen kiközösítették a legyeket, amiért erőszakos módon molesztálják a szerzeteseket. A legnagyobb árat azonban egy szamár fizette: felakasztották, amiért kiitta a szenteltvizet... Miről beszélnek a csillagok? Egyetemista koromban történt. Vizsgaidőszakban egész napos tanulás után este sétálni szoktam. Azon a nevezetes estén is ezt tettem. A fejem zsongott. Tele volt grafikonokkal, képletekkel, adatokkal. A város csendes volt, az este langyos. Kopogott léptem a járdán. Egy helyen, ahol semmi sem takarta az égboltot, feltekintettem. Lenyűgöző látvány volt az ezernyi csillag. Milyen rendben foglalják el helyüket! Mindegyik a maga pályáján mozog! És itt a Földön is minden olyan célszerű és okszerű! Ez nem lehet véletlen! Van Teremtője! Hosszú évek múltán most megbizonyosodást éreztem, hogy van Isten, akiről gyermekkoromban hallottam. S éreztem, hogy Neki nem közömbös, hogy mi van velem. Itt kezdett megfordulni az életem. , Az egek beszélik isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat." Sokszor felteszik az emberek ezt a kérdést: —Látta az Istent? Nem, közvetlen nem láttam Őt. S hóban, a homokban, a felázott talajon látjuk a nyomát annak, ami vagy aki arra elhaladt, s ki tudjuk következtetni, hogy mi volt az. Vadászok felismerik az állat fajtáját, sőt méretére, súlyára is tudnak következtetni. így láthatjuk Isten keze nyomát a teremtett világban: az élettelen természetben, a növényekben és az állatokban. Csodálatos az a harmónia, ami a természetben látható, ahol azt az ember még nem rontotta el. Isten neked is üzen. Nézz körül! Ha felveszel a réten egy harmatos virágot, nézd meg jól, üzenet van benne: — Neked teremtettem, mert szeretlek téged. Nyisd ki a szíved! Hátha megszólalnak a csillagok... Gyűrűs István Az állatoknak lelke van HONT! PILLANATOK —Képek: Rigó—
