Új Nógrád, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)
1990-11-14 / 190. szám
% 1990. NOVEMBER 14., SZERDA GAZDASÁG inznnnu r*' A régebbi tagok kedvezményt kapnak Vagyonnevesítés a pásztói áfésznál Kommentár Ördög a talon Az ÁVO sajtótájékoztatójáról kapott MTI-jelen- tést nemrégiben lapunk. ' Te, jó ég! — dermedtem meg döbbenten, mint aki mellé a villám lecsapott. Csak nem támadt fel a régi, hírhedt szervezet, amelyik a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején oly rendíthetetlen szorgalommal gyűjtögette be a „népi demokrácia” számára veszélyes, nem- kívánatos elemeket, amelyik olyan sikeresen riogatta kíméletlen fellépéseivel a népet, nemzetet, hogy az dalolva viselte megnyomoríttatását. A mostani ÁVO-nak - derült ki a szövegből - működik egy előprivatizációs igazgatósága, amely többek között a kiskereskedelem és a szolgáltatások működésének „át- hangszerelésével” foglalkozik. S ahogy tovább olvastam a szöveget, nemcsak kezdtem megnyugodni. . . Azt olvastam ugyanis, hogy a szóban forgó előprivatizációs igazgatóság az Állami Vagyonügynökségé, így hát a rossz emlékű rövidítés ezt a fontos, nélkülözhetetlen és ártalmatlan hivatalt takarja. Nem kell hót félni: ez az ÁVO nem az az ÁVO| És ez a felismerés derűre, optimizmusra ad okot. Bár - megjegyzem — nem szeretem az ördöqöt, falra festve sem. Hátha egyszer tényleg megeleveneA pásztói áfész közelmúltban megtartott rendkívüli küldöttgyűlése a vagyonnevesítéssel kapcsolatosan is állást foglalt, s megerősítette: a nevesítés alap- feltétele az 500 forintos alaprészjegy 1500 forintra történő kiegészítése. A fórum módosította korábbi határozatát a következőkben. A vagyonnevesítést az 1991. március 31-i álláspontnak megfelelően hajtják végre. Az alaprészjegy kiegészítésére a tagsági viszony időtartama alapján nyílik lehetőség. A tíz évnél rövidebb tagsággal rendelkezők 1991. március 31-ig egészíthetik ki az alaprészjegyet. A 10—30 éve az áfésznál dolgozók két részletben, 1991. március 31-ig, illetve június 30-ig fizethetik be az 500—500 forintot. Az ettől is régebbi tagok és az alapítók öt év alatt, 200 forintos részletekben törleszthetik a kiegészítést, s az első részlet jövő év márciusának végéig esedékes. Azok a szövetkezeti tagok, akik a fenti feltételeket nem hajlandók teljesíteni, megtarthatják ugyan a tagságukat, de részükre nevesítés csak akkor történik, ha az alaprészjegy-áliományuk az 1500 forintot eléri. Valutaárfolyamok Érvényben: 1990. nov. 13—19. Pénznem Vételi Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol font 11536,15 12249,73 Ausztrál dollár 4568,08 4850,64 Belga frank 192,19 204,07 Dán korona 1034,21 1098,19 Finn márka 1655,65 1758,07 Francia frank 1178,90 1251,82 Görög drachma 38,67 41,07 Holland forint 3511,63 3728,85 Ír font 10613,09 11269,57 Japán yen (1000) 455,81 484,01 Kanadai dollár 5031,47 5342,69 Kuvaiti dinár árf.-jegyzés szünetel Német márka 3959,39 4204,31 Norvég korona 1015,18 1077,98 Olasz líra (1000) 52,61 55,87 Osztrák schilling 562,91 597,73 Portugál escudo 44,95 47,73 Spanyol peseta 62,69 66,57 Svájci frank 4705,19 4996,23 Svéd korona 1058,24 1123,70 USA-dollár 5862,67 6225,31 ECU (Közös Piac) 8170,97 8676,39 MAGYAR TÁVKÖZLÉSI VÁLLALAT A BUDAPEST VIDÉKI TÁVKÖZLÉSI IGAZGATÓSÁG pályázatot hirdet a javító- és sxereiőüzem üzemvezetői munkakörének betöltésére. Az üzem fő tevékenységi köre: Az igazgatóság területén (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér, Nógrád megye) a távközlési szolgáltatások biztosításához fenntartási jellegű és ipari teljesítményes munkák ellátása. Az üzem tevékenységi körében a vállalati stratégiához igazodó, piac- és kereskedelemorientált tevékenység folytatása. A távközlés-fejlesztési célkitűzések megvalósításában való részvétel. Az üzemvezető alapvető irányítási feladatai: A szolgáltatói tevékenység ellátásához szükséges javítási, szerelési és felújítómunkók minőségével, gazdaságosságával kapcsolatos elvárásokat kielégítő szervezet működtetése. A vállalati hatékonyság növelése, az üzemi megújulást szolgáló emberi erőforrás dinamikus fejlesztése. A munkakör betöltésének feltételei: Felsőfokú iskolai végzettség (előny: híradás-technikai mérnök, üzemmérnök, mérnök-közgazda) megfelelő távközlési, hírközlési szakismeret, 3 éves vezetői gyakorlat. A pályázat tartalmazza a jelentkező: erkölcsi bizonyítványát, iskolai végzettségét, szakképzettségét, esetleges nyelvismeretét igazoló okiratának másolatát, részletes önéletrajzát, jelenlegi munkahelyének nevét, címét, beosztását, jövedelmét, eddigi munkaköreinek felsorolását, szakmai, vezetői tevékenysége során elért eredményeit, vezetői tevékenységével kapcsolatos felfogását, konkrét elképzeléseit az üzemeltetés, szolgáltatás színvonalának fejlesztéséről, annak feltételeiről és a pályázat elnyerése esetén a pályázó által megvalósítandó programszerű célkitűzéseket. Fizetés: a munkakörre meghatározott bérezés szerint. A munkakör betöltésének időpontja: 1991. február 1. A kinevezés meghatározott, 3 éves időtartamra szól, rendszeres teljesítményértékelés mellett. A pályázat beérkezésének határideje: 1990. december 15. A pályázatot a Budapest Vidéki Távközlési Igazgatóság munkagazdasógi osztályvezetőjéhez kell benyújtani. Cím: Budapest V. kér., Váci utca 34. (333. szoba) Levélcím: Budapest, 1360 Pl.: 7. Telefon: 1182-596. A borítékra Írják rá: PALY AZAT. Az igazgatóság a pályázatot bizalmasan kezeli. (1657/SZ) Eladták az egykori káderpalotát (Folytatás az 1. oldalról.) — Október elején keresett meg a házból néhány ember, hogy tartsunk tájékoztatót a szövetkezet működéséről. Az érdeklődő 18—20 lakónak elmondtam mivel jár a szövetkezeti tagság, s arról is beszéltem, hogy ezenkívül mik a lehetőségeik. Utána tudtam meg, hogy ennek alapján döntöttek úgy, hogy a szövetkezeti forma és a belépés mellett érvelnek lakótársaiknál. Eszerint készítették elő azt a megbeszélést, ami egyben alakuló közgyűlés is volt. Ezen a résztvevők döntő többsége a szövetkezetbe lépést támogatta. — Ez volt az a megbeszélés, amit a szakszervezeti székházban tartottak? — Igen. Nagy vita alakult ki a három lehetőség körül: társásház, önálló lakásszövetkezet, vagy egy működő lakásszövetkezetbe való belépés. Az igazgatóság megbízásából felajánlottam a lakástulajdonosoknak a segítségünket. Végül is a belépés mellett döntöttek. — Azt hallani azonban, hogy vannak, akik nem tagjai a szövetkezetnek, nem is akarnak lenni, sőt másokat is erre biztatnak? — Vannak, akik vitatják a döntés helyességét, de ez nem ránk tartozik, hanem a lakóközösségre. Vannak olyanok, akik nem szövetkezeti tagok. Azt azonban tudniuk kell, hogy ennek ellenére ugyanaz a közös költség fizetése vonatkozik rájuk, mint a szövetkezeti tagokra. ök azonban később nem számíthatnak az esetleges kedvezményekre. — Nem tiszta a helyzetkép. Vannak, akik még adásvételi szerződést sem kaptak, de már a közös költséget beszedik, s az is zavar, hogy néhány lakás sorsa teljesen bizonytalan. Mi van a házmesteri lakásokkal? — Az életnek mennie kell a zavarok ellenére is. Tudomásunk szerint néhány lakást — a volt házmesterit és más szolgálati lakásokat — valóban nem értékesítettek. A városi tanács vb 83/1989. (IX. 4.) sz. határozatában — melyet a lakók ismernek — kimondta, hogy a házfelügyelői lakásokat csak a társasház tulajdonosai vehetik meg, egyébként eladási tilalom alatt vannak. Zavarban vagyok, mert nem tudom, hogyan alakul ezeknek a lakásoknak a sorsa. Éppen a napokban mondták a házfelügyelői lakásban élők, hogy ők vehetik meg a lakásokat. Ha a volt házfelügyelői lakásokat nem kapják meg az épület tulajdonosai, akkor igen nehéz lesz üzemeltetni a házat. Az épület lakóinak döntő többsége szolgálati lakások megvétele mellett adta voksát. — Ügy tudjuk, hogy a ház átadás-átvétele egyszer már meghiúsult. Az épületet mikor veszik át végül is? — Az október 30-i átadás-átvétel meghiúsult, mivel az eladó nem jött el, az átadó pedig nem készült fel megfelelően. Nem volt meg például a dokumentáció (alapító okirat), mely az eladott területeket felsorolná, ill. az el nem adott területek használóinak közüzemi fogyasztását nem választották le a lakók fogyasztásmérőiről, a lifteken nem végezték el a szakértő által előírt munkálatokat stb. Az újabb átadás-átvétel a napokban lesz, melyet az ingatlankezelő vállalat tűz ki. Erről még nem kaptunk értesítést. A ház közös képviselői összegyűjtötték a legfontosabb — általában üzemelést gátló — hibákat, amiknek a kijavítását várják a korábbi kezelőtől. — Van-e a kijavításra remény? — Nem tudom, lehet-e reménykedni? A lakók nem tudják pontosan, miért fizetnek. Az adásvételi szerződések nem tükrözik az épület közös részeinek, illetve a lakásnak a tényleges állapotát. A lakók szerint az épületben csak a lakásokat mérték fel, a közös részeket nem, pedig ezeket is megveszik a lakók, s ezek általában rosszabb állapotban vannak, mint a lakások. Tapasztalataink szerint az utóbbi időben eladott épületek közül ez a legrosszabb állapotú. S van még itt egy bökkenő. A volt tanács eddig a lakásokkal eladta a lakóknak a közös helyiségeket is. Ez esetben éppen azoknak a helyiségeknek az eladását nem engedték meg, amiket hasznosítani lehetett volna, pedig a bérletidíjbevétel csökkentheti a befizetendő közös költséget. — Mi lehetett a cél ezzel a tiltással? — Nem tudom, ritka az ilyesmi. Ezeket a közös helyiségeket a lakásokkal együtt, az ott lakók érdekében alakították ki a ház építésekor. Nyilvánvalóan ezek a közös helyiségek ugyanúgy a lakók érdekét kell, hogy szolgálják. mint a pincerekesz. Emellett a vegyes tulajdon több üzemeltetési problémát is felvet. — Mire számíthatnak az itt élők? — Ami tőlünk függ, mindent megteszünk, hogy a ház lakói a legkedvezőbb helyzetbe jussanak e vásárlásukkal. Az épületet részlegesen már elkezdtük üzemeltetni, teljesen csak az átadás-átvételtől tudjuk. A lakók szeptemberben fizették az utolsó lakbért, októbertől már a közös költséget kell fizetni. Ez részben a folyó üzemeltetést szolgálja, melyet a hasonló adottságú. szerkezetű épületeink fogyasztása, , költségigényessége alapján kalkuláltunk ki előre, részben a felújítási hányadból áll, mely a nagyobb javítások fedezetét képezi. Sajnos, ezen az épületen rövid időn belül igen sok nagyjavításra, felújításra lesz szükség, ahogy ezt már a közös képviselők is jelzik. Az árak pedig egyre nőnek. S persze folytatjuk a lakások megvételével kapcsolatban kialakult helyzet teljes tisztázását, hogy mielőbb megnyugodjon a ház több mint félezer lakója. A pillanatnyi állásról rendszeresen tájékoztatjuk a közös képviselőket, s rajtuk keresztül a lakókat. * Köszönjük a tájékoztatást. Nyitott kérdéseink azért maradtak: Időközben talán megvál~~toztatták a házmesteri lakásokkal kapcsolatos vb- határozatot. Vajon miért? Miért nem tudnak erről a lakók, ha ez így van. Végül kinek a tulajdonába, vagy használatába kerülnek a közös helyiségek? Reméljük, hogy a következő átadás-átvétel után ezekre a kérdésekre is választ kapunk. Pádár András Részvényjegyzés csütörtöktől Dunaholding - Postabank Alig egy esztendeje, mindössze 800 millió forintos alaptőkével alakult meg a Dunaholding Rt., és az eltelt időszak alatt — eredményes üzletpolitikáját bizonyítva — vagyonát hárommilliárdosra növelte. Most új kezdeményezéssel álltak elő áz rt. szakemberei: november 15-től, csütörtöktől a Dunaholding- részvényeket már a Postabank Részvénytársaság fiókjaiban is lehet jegyezni. A Dunaholding vezetői ma — szerdán — tájékoztatják a sajtó munkatársait, üzleti partnereiket, valamint a pénzügyi kormányzat illetékeseit az eddigi út buktatóiról, a kezdeti nehézségekről, és az elért eredményekről, valamint a továbblépés terveiről. Pályázati hirdetmény A KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM PÁLYÁZATOT HIRDET az Autópálya Igazgatóság igazgatói munkakörének betöltésére. A kinevezés határozott időtartamra - legfeljebb öt évre — szól, alkalmasság esetén megújítható. A munkakör betöltésének időpontja: 1991. január 1. Az Autópálya Igazgatóság budapesti székhelyű költség- vetési szerv, az ország területén ellátja az autópályák és autóutak kezelésével, üzemeltetésével, fenntartásával és fejlesztésével kapcsolatos állami feladatokat. Az alkalmazás feltételei: — műszaki felsőfokú, közgazdaság-tudományi, vagy állam- és jogtudományi egyetemi végzettség, — legalább tízéves, az útügyi igazgatásban, vagy az útüzemeltetésben, -fenntartásban, -építésben, -tervezésben eltöltött szakmai gyakorlat, — ötéves, legalább középvezetői gyakorlat, — legalább egy idegen nyelv tárgyalási szintű ismerete, — büntetlen előéletet igazoló erkölcsi bizonyítvány. Bérezés: a 21/1983. (XII. 17.) ÁBMH-rendelkezésben foglaltak szerint. A pályázat tartalmazza: A) - a pályázó jelenlegi munkahelyét, beosztását, munkaköri besorolását, — iskolai végzettségét, szakképzettségét tanúsító okiratok másolatát, — részletes szakmai önéletrajzát, — egészségi állapotára vonatkozó nyilatkozatát. B) Az igazgatóság irányítására, az autópályák és autóutak korszerű színvonalú kezelésére és üzemeltetésére vonatkozó elképzeléseit. A pályázatot legkésőbb 1990. december 7-én, 16.00 óráig a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium személyzeti önálló osztályához (Budapest VII., Dob u. 75-81., Pf.: 87. 1400) kell benyújtani. (1685/SZ)