Új Nógrád, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)
1990-11-10 / 187. szám
1990. NOVEMBER 10.. SZOMBAT TÁRSADALOM unnnnu 5 Az ősláp odébb áll... megőrizni a maga eredetiAz Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) balásagyarma- ti szervezetének tagjai közül három fiatallal beszélgettem a nem túl távoli múltban, éppenhogy a nyál vége felé. Környezetvédő táborlakók voltak. képeket hoztak a városhoz közeli lápvilág szépségéről és hanyatlásáról. A tábor életéről. céljáról, hasznáról, élményeikről. Hetek, hónapok teltek el anélkül, hogy hozzájutottam volna a beszélgetés megírásához (egv olyan korban, amikor nem a pusztuló ősingovány a legfájóbb, legvitatottabb kérdés). Kiss Tamás gyöngyösi mezőgazdasági szakközepet járt, gyarmati születésű, a beszélgetés idején munka- nélküli: Makai Szilárd gyarmati „szántós” diák negyedikes. az A osztály tanulója: Kristóf Szilvia ugyancsak a Szántó Kovács János Gimnázium tanulója (III A). Hogy kerültek az idei táborba ? Makai Szilárd az IDF helyi csoportjának vezetője válaszol : — Az MDF szerzett nekünk pénzt, hogy a csoportot és ezt a tábort létrehozzuk az idén. — Hetvenhat óta működik környezetvédő tábor az Eger-lápnál — így Kiss Tamás. — A madártani egyesület szervezésében ez tehát egy régi gyakorlat. Eddigi célja az volt, hogy az Égerláp életével minél több fiatal megismerkedjen, a biológiai és ökológiai összefüggéseket feltárja előttünk. További célja volt a helybeli fauna helyzetének rendszeres megfigyelése. Itt szóba kerül a gyarmati Végh Gyula környezetvédő szakember, aki a tavalyi táborról írt az akkor még létező városi lapba, a Gyarmati Naplóba. Végh Gyula azóta pincér valahol Vácott. A környezetvédelemből nem tudott megélni, dolgainkra ez is rámutat némiképp. De nézzük tovább az éger-lápi tábor idei hasznát. Kristóf Szilvi az idén járt táborban először. valaki mondta, hogy van ilyen lehetőség és ö megragadta. Véleménye az. hogy jövőre is el kell menni! Az Éger- láp megérdemli a fokozott figyelmet. Veszélyben van. a végét járja. A városi fiatalok, diákok körében Csapó Miklós (Miklós bó) az, aki a legtöbbet teszi az értékes természeti környezet megismertetéséért. Bár itt újra szóba kerül Végh Gyula „durva dolog volt, hogy erre kényszerült, nagyon sajnálja mindenki...'’ Csapó Miklósról azt mondják: „ö a mi gyakorlati vezetőnk. . Harminchármán voltak az idei táborban (heten IDF-tagok). közülük négy fiatal először, a többiek „veteránok" az Égerlápon. A tábort az idén is környezet- és természetismereti vetélkedő zárta. Csapó Miklós „hozza” minden évben a tábor programját. A program mindig is attól függ, hogy hányán tudnak „táborba szállni”, hány gépkocsival rendelkeznek, hiszen a környék megismerése is a célok között van. Jártak például Cserhátszentivánban, a Hármas-forrásnál is megfordultak. — Eddig az volt a legfőbb cél, hogy az Éger-lápot, ezt az egészen ritkaértékes területet segítsük segeben. . . Ez azonban mára úgy változott, hogy közvetlen részvétellel a fiatalokkal. főként az újakkal megszerettetni a természeti környezetet — mondja Szilárd. — Miért változott a cél? Talán már menthetetlen az ösláp itt Balassagyarmat mellett? — A lecsapolások körüli harcok mára végső nyugvópontra jutottak nagyjából — mondja Kiss Tamás mindhármójuk közül a legtapasztaltabb (talán). — A víz elfolyt a lápról, bele az Ipolyba. A kiszáradással együtt megkezdődött a terület íeltöltődése. Az Éger- láp mostanra magasabbra került vízgyűjtő területével mint az Ipoly vízszintje! Ez egy lápnál a halálos változás kezdete. Már nem tud megtelni vízzel. A láp csak az Ipoly vizéből történő visszapótlással lenne megmenthető. Nemzetközi egyezmény tiltja azonban, amit csak mi tartunk be!, hogy az Ipolyból öntözni lehessen. És ez a változat annak minősülne. Dejtár felé menet a túloldalon mindenütt látható, hogy odaát ön- töznek. < #.» £ « ^ m *.»•*. * * Társadalmi termeszét- és környezetvédelmi szolgálat működik a városban (a két fiú tagja is alakulása óta), de tenni nem sokat tudhat az őslápért — így látják maguk is. — Akartok-e valamit csinálni mégis a lápért? — Gyenes Szilárd, a szolgálat vezetője, írt levelet a miniszternek. A velünk táborozó és irányító felnőttek, Bányavári Pál sződligeti természetfotós, Kagyerják Pál, gyarmati erdész, táborvezető vagy Steiner Márton agárdi csónaképítő, őstáborozó is mindent megtesz, amit tud a láp érdekében. De elég reménytelennek látszik. Mit tehetnénk? A láperdő máris „normális” erdővé alakul. Marad a természetszeretet. Csak az ősláp áll odébb. T. Pataki László Buszra várók A Nógrád Volán salgótarjáni autóbusz-állomásról naponta bétszázőtven autóbusz indul megyénk településeire és » különféle távolsági járatokra. Naponta emberek ezrei vára* koznak indulásig a pályaudvaron. Képriportunk a várakozáa pillanatait örökítette meg. —Rigó Tibor képriportja— Ellenállás és jelképe Jó lenne, ha azt mondhatnánk, a történelem a történelemé, de nap mint nap tapasztaljuk, hogy ez nem így van, a múlt —, mind az egyéné, mind a társadalmaké — a mába ér, hatással van a jelenre és a jövőre. Ez a hatás időnként közvetlenül, máskor közvetetten, de mindenképpen megnyilvánul, formálva az adott társadalom, helyi közösség, az egyén hétköznapjait és ünnepeit. Politikai rendszerváltás idején különös élességgel merülhet föl a múlt és a közelmúlt értékelése, többnyire átértékelése. Azt is történelmi tapasztalatból tudhatjuk, ilyenkor fönnáll a veszélye annak, hogy az újraírandó történelemből esetleg ismételten kimarad egy-egy korszak. Márpedig többféle történelemmagyarázat lehet, maga a történelem egy és oszthatatlan. Nem túl eredeti hasonlattal élve, fényes és fekete lapjai egyetlen könyvbe tartoznak, csak így lenne érdemes — és főként célszerű — olvasni ezt a könyvet. Különösen akkor, ha amúgy is kevesebb a történelemben a fényes lap. A legújabb kori magyar históriában, például az antifasiszta-küzdelemben néhol csak pár bekezdés. Igen, a fasizmus elleni magyar ellenállásról van szó, ami —, mint tudjuk — ellentmondásos és több más európai országhoz képest viszonylag gyenge volt. Csak úgy, mint ezen ellenállás későbbi hazai és nemzetközi megítélése. Érdekünk, hogy legalább azt megőrizzük, ami volt. Mi több, szervesen beépítsük a nemzettudatba, amelyről más szempontból annyi szó esik. Természetesen, megtisztítva a későbbiekben rárakódott ideológiai magyarázatoktól. Salgótarjánban, a Pipis- hegyen áll egy partizánszobor, amelynek esztétikai értékelése ezúttal nem tartozik a témához. Idetartozik viszont az, egyáltalán indokolt-e, hogy a nógrádi ellenállást köztéri mű jelképezze? Továbbá az is, hogy itt kel- le-e ennek állnia? Vagyis, a kérdés lényege az, volt-e e tájakon ellenállás, és hol volt7 Történészi állásfoglalás szerint, minden rendszer kritikáját kiállóan tényekkel lehet bizonyítani — nem is szólva a személyes emlékezésről —, hogy a nógrádi vidéken a fasizmussal szembeni ellenállás változatos formái léteztek. Ezek súlya különböző, létezésük azonban dokumentálható. Néhány példa, a teljesség igénye nélkül. Nógrádban is voltak olyanok, akik a SAS-behívóra megtagadták a bevonulást, elvorffltak az erdőbe, ahol másokkal, köztük frontról szökött katonákkal találkoztak. Ez az ellenállás legszemélyesebb formája. Az országos bányászbizottság keretében, ahol nemcsak bányászok, hanem értelmiségiek is voltak, elindult egy szervezkedés egy országos bányászellenállás létrehozása érdekében. Már most, lehet azt mondani, hogy 1944-ben, a német megszállás után egy ilyen ellenállás eredményes megszervezése idealizmusra vall. De tény, voltak, akik ezt gondolták és tervezték. A karancslejtősi ellenállást bármennyire lehet szakszerűtlen ellenállásnak minősíteni, mindenekelőtt katonailag ez létezett, emberáldozatokkal járt — a leg-; többel Nógrád megyében —, s jelezte, dezertálok, az ellenállásban részt vevők a németek ellen léptek föl, s ezért életüket is áldozták. Volt az ellenállásnak olyan vonulata, amikor az akkori uralkodó osztály tagjai, például a birtokos Huszár család, szisztematikus és tudatos németellenes tevékenységet folytattak a Börzsöny vidékén, a Görgey- zászlóaljhoz kapcsolódóan, 44 őszén, telén. Gondoljunk arra, Horthy szerencsétlen kiugrási kísérlete mögött létezett egy ténylegesen németellenes, alapvetően politikai indíttatású ellenállás. Vagyis, meg volt a csírája a nemzeti fordulatnak, de a hatalom képtelen volt igazán bízni a polgári és a munkásellenállásban, végső soron ezért bukott meg, végső katasztrófába sodorva az országot. Kik vettek részt a nógrádi vidéken az ellenállásban? Sajnos azok, akiknek többségét kivégezték. Kevesebben voltak azok, akik életben maradtak. Az is tény, hogy nem egészen úgy zajlott itt sem az ellenállás, ahogyan később azt politikai és egyéni célból beállították. De, ez egy másik történet. S, bármennyire az, nem cáfolja az ellenállás létét. Az is érdekes, hol szerveződtek meg az ellenállás gócai? Tény, hogy a városok, ideértve az ipari munkásságot koncentráló központokat, így Salgótarjánt is, viszonylag gyengén vették ki részüket az ellenállásból. Bizonyos üzemekben, bizonyos gépeket leszereltek, megakadályozták a gyár kirablását. Ez rendkívül fontos és értékelendő, viszont az ellenállás kezdetibb stádiumát jelenti. Föltehető tehát a kérdés, hogy a nógrádi ellenállást jelképező partizánszobornak, vagy bármely más emlékműnek éppen Salgótarjánban van-e a legmegfelelőbb helye? Nem esetleg Karancslejtős-aknán-e, ahol a legtöbb embert agyonlőtték? A salgótarjáni ellenálá- si jelkép esztétikailag különbözőképpen értékelhető. Történelmileg viszont támadhatatlan az, amit jelképez, hogy e vidéken volt ellenállás, így valamilyen emlékművének is kell lennie a jövő Nógrád megyéjében is. T. E.
