Új Nógrád, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)
1990-11-09 / 186. szám
4 imnnnu KULTÚRA 1990. NOVEMBER 9., PÉNTEK Zichy Mihály művészete A Képzőművészeti Kiadó néhány éve Nagy Magyar Festők címmel indított művészeti albumsorozatot. Ebben többek között Szinyei, Lotz, Barabás, Markó, Thán, Orlay és Broczky munkásságával ismerkedhettek meg a képzőművészet iránt érdeklődők. Ez alkalommal Zichy Mihály életútját gyűjtötte kötetbe Geller Katalin. Zichy nemcsak szülőföldjén , hanem szerte Európában - Párizstól Moszkváig - méltán vált keresett és jól fizetett művésszé. Rövid pesti, majd bécsi festészeti tanulmányok után az 1848- as forradalom alatt már a cár szolgálatában állott Pétervárott, ahol élete legnagyobb részét töltötte. Több évig volt Párizsban, s dolgozott a család zalai birtokán is. Első sikereit romantikus témájú festményeivel aratta. Kezdetben arcképeket festett. A cári udvar eseményeit, a díszes fogadásokat, bálokat, vadászatokat rajzok, akvarellek százain örökítette meg. A rutinmunkák mellett a kiállításokra szánt képei zsáner-. a politikai allegória és az eszmefestészet körébe tartoznak. Legismertebbek erotikus sorozatai voltak. Gazdag életműve sajnos szétszóródott, sok elveszett és több külföldi magángyűjteményben ismeretlenül lappang. Népszerűségét, közismertségét „Az ember tragédiájáéhoz és Arany János balladáihoz készített illusztrációi őrizték meg. Az új Zichy-monográfia az életmű gazdagsága mellett az életpálya ellentmondásaira is utal. Felhívja a figyelmet rajzain, festményein újra és újra felbukkanó pusztulás- és halálmom limainak visszatérésére. Gellér Katalin a művész életén keresztül kívánja érzékeltetni a múlt század levegőjét, valamint Zichy sikerének titkait. Ma, amikor kevés érzékünk van az allegorikus, oktató célú művek iránt, nehezebben értjük meg a festményei és nagyméretű grafikái körül kirobbant éles vitákat. A monográfia segít abban is, hogy a bécsi biedermeier kezdetek után a romantikus és realista orientáció felerősödése, majd a fokozódó akademizálás jegyében születő életművet mélyebben megértsük. Zichy művészetét végigkísérte az allegorikus és realista megfogalmazás kettőssége is. Az 1880-as évektől pedig feltűnően dezilluzionista és dekadens jegyek is megjelennek könyvillusztrációin. Az ünnepi ajándéknak is elegáns albumot harminc színes és több mint száz fekete-fehér felvétel teszi még vonzóbbá. Az elmélkedés pillanatai Levél embertársamhoz Kedves embertársam! Egy levélben fordulok most Hozzád. Talán csodálkozol ezen, lehet hogy meg sem értesz. Lehet, hogy nem ismersz, nem emlékszel rám. Mégis érzem, írnom kell Neked. Volt-e gombóc a torkodban, ha valamit nehezen tudtál megfogalmazni? Erezted-e, hogy gyorsabban ver a pulzusod, s kiszáradt a szád, ha bocsánatot akartál kérni? Bocsáss meg, mert nem szerettelek igazán! Egy este lefekvés előtt olvastam, s mint a villám hasított belém olvasmányom hatására: nem szerettelek igazán. No, nem gyűlöltelek. Csak néha fordult elő, hogy kritizáltál. Volt, hogy figyelmetlen voltam, megbántottalak, lábadra léptem. Bocsáss meg érte! A Kinopuskin kapcsán Egy ismerősöm felajánlotta, hogy méltassam néhány sorban a balassagyarmati Kinopuskin együttes nemrég megjelent Matiné című lemezét" Szabadkoztam, hogy én méltatlan vagyok az ilyen méltatáshoz, de a lemezt szívesen meghallgatom. Aztán megkaptam a lemezt, és az első meglepetés a borítónál ért. Tudj’ Isten, ki hogy van vele, de nekem fontosak a lemezborítók. Egy jó tasak sokat elárul a benne lévő tartalomról. Nem lehetett véletlen például, hogy a King Crimson, a Yes, vagy a Genesis borítói nem Abba, Modern Talking, vagy éppen Bross stílusú lemezeket „hoztak a világra”. Még egy hangot sem hallot- lam a lemezből, de azt már sejtettem, hogy nem Szandi legújabb LP-jét tartom a kezemben. Kis gondom ugyan ikadt a betűkkel (úgy kell nekem, miért nem tanultam meg olvasni), de végül is egy lemezt elsősorban hallgatni fontos. Miközben a gyémánttú harminchárom és egyharmadossal falta a barázdákat, sok minden eszembe jutott. Először is, hogy ezt a Matinét nyugodtan lehet fő műsoridőben hallgatni. Aztán erről a „kisvárosi érzésről” nekem egészen nagyvárosi asszociációim támadtak. Eszembe jutott Lou Reed Berlinje és New Yorkja, Laurie Anderson Nagy Tudománya; az, hogy „Európa Kiadó” és hogy milyen „kicsinek látszunk innen”... És persze eszembe jutott teenager korom Balassagyarmata; a Palóc-liget padjai és az Ipoly- part fűzfái, a Florida és a Lux... Észre sem vettem, hogy közben a lemez lefutott. Véget értek az „ír őrültet” Van Morrisont idéző XX. század legvégi avantgarde-gregorián dallam-pszichózisok. A szöveg több mint figyelemreméltó. A zene végig egységes, a hangszerelés igényes, bár én szívesen hallottam volna még több fúvóst, különösen Csach Gabi fuvolabetétjeit. Ja, hogy a számokról nem is írtam? Mondtam az elején, hogy nem nagyon megy ez nekem. Meg aztán hallottam egy régi szigetlakóról, aki „közmondott” valamit a pudding esetleges elfogyasztásával kapcsolatban... Szóval meg kell venni és végig kell hallgatni (nem a puddingot!) Én túléltem! ChCsüggetlenek Szalonja „Kicsifesztivál Balassagyarmaton Az önkifejezésnek, a véleményalkotásnak sajátos, kísérletező útját járja jó ideje tíz-tizenöt fiatalember Balassagyarmaton. Nem tartják magukat sem képzőművésznek, sem filmrendezőnek, sem írónak, miközben mindezek eszközrendszerét felhasználják rendezvényeiken, kiállításaikon. A Csüggetlenek Szalonja úgy is mint „komplementer művészeti társaság” ma, pénteken 16 órakor „kicsifesztivált” tart a gyarmati szerb templomban, ahol az aktualitás jegyében tárgyakból, alkotásokból, beleérzésekből és víziókból rendezett ..aktkiállítás" nyílik Mócsány Péter és Cseh Marcell Gábor (Cékla) erre az alkalomra készített kollektív látványhalmazából. A kétségtelenül szokatlan tárlatot lapunk főmunkatársa, T. Pataki László nyitja meg, a kiállítás a hónap végéig látható. A fesztiváljelleget további mai szerb templombeli események erősítik: bemutatják Cseh Marcell Gábor (Cékla) Tréfa című kétfelvonásnyi drámáját Siket Endre Norbert és Cseh Marcell szereplésével. Arató Zsolt és Mócsány Róbert Viszony című rövidfilmjének ősbemutatója is ez alkalommal esik meg a közönséggel. Szereplők: Tasnádi Attila, Csizmár T. Dezső, Ferencsik Andrea és Antal Erzsébet (operatőr: Mihalik Ferenc). De nem erről akarok beszélni. Egy nagyon komoly kötelességemnek nem tettem eleget: nem szerettelek igazán. Felsegítettelek a vonatra, buszra. Felvettelek autómba mint stoppost. Átkísértelek a zebrán. Meglátogattalak amikor beteg voltál. Gratuláltam születésnapodon. Előre köszöntem az utcán. De nem szerettelek igazán. Előre engedtelek az ajtóban, felsegítettem kabátodat. Meghívtalak uzsonnára. Korrepetáltunk fizikából. Meghallgattalak, ha baj volt házasságodban, ha rosszul tanult a gyerek. De nem szerettelek igazán. Mosolyogtam rád, megvigasztaltalak amikor sírtál. Érdeklődtem felőled, szeretteid iránt. Anyagilag rosszul álltái: kisegítettelek. Közös programokon vettünk részt. De nem szerettelek igazán. Olvasd el az alábbi sorokat: „Ha embernek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint zengő érc, vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is: és ha egész hitem van is, ugyanannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyéről, szeretet pedig nincsen bennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.” (Kor. I. 13,1-3.) Kezded érteni, hogy miért ír» tam? Levelemet befejezem, s ígérem: szeretni foglak igazán! Gyűrűs István Mozart haláláról Mozart halálának körülményei hosszú ideje foglalkoztatják a kutatókat. Legutóbb egy angol orvosnő tette közzé a „végleges diagnózist” a Brit Királyi Orvostársaság lapjában. Mary Wheater szerint senki sem mérgezte meg, sem az irigyei, sem a felesége szeretője. A kórház jelentéséből arra következtetett, hogy a nagy zeneszerzőnek a veséje mondta fel a szolgálatot. Ha okolható valaki Mozart korai haláláért, az nem más, mint a kezelőorvosa. Closset doktor ugyanis oly módon kezelte az egyébként is legyengült betegét, hogy gyakorta vágott eret rajta. Wheater doktornő azonban felmenti a két évszázaddal korábban élt kollégáját, mondván: Mozart voltaképpen szerencsés volt, hogy megélte a 35. évét. A mostani diagnózis szerint ugyanis 10 éves korában tífuszos láz gyötörte, 12 évesen himlőt kapott. 16 évesen sárgaság, a 28. évében pedig hasgörcs döntötte ágyba. Mit bizonyít e késői látlelet? Mi mást, ha nem azt, hogy Mozart energiáját a puszta lét megtartása kötötte le. Ezzel szemben mi a valóság? Háromszáz kompozíciót fejezett be 1780 és 1790 között. S eközben koncerteket és zeneórákat adott. Wheater doktornő szerint a betegség 1789-ben súlyosbodott el - és így írta A varázsfuvolát. „Betegségének tünetei nem utalnak mérgezésre; egyre sápadtabb lett, mindinkább elhatalmasodott a vesebaja. elvesztette az eszméletét, és órákig is ebben az állapotban maradt. Akkor éppen a Requiemet írta”. Mindez feltételezés, még ha orvostól is származik. A bizonyosság: az életmű. Valamint a harmadosztályú temetés, mert a szegényeket megillető módon az ő testét is közös sírba dobták. Ideális körülmények Magyarnándorban Ideális, minden igényt kielégítő körülmények között tanulhatnak a gyerekek az 1985-ben épült Magyarnán- dori Körzeti Általános Iskolában. Helybéli, cserháthalápi, debercsényi és mohorrai (felsős) kisdiákok végzik tanulmányaikat az intézményben összesen kétszáznegyvenen. Eredményes pedagógiai munkát végeznek a tanárok a tehetséggondozásban, matematika, történelem, magyar nyelv és irodalom tárgyakban értek és érnek el gyerekeik jó eredményeket különböző tanulmányi versenyeken. Az iskolai diáksport színtere a korszerű tornaterem és sportpálya. A kisebbeknek játszóudvar áll rendelkezésükre. Kiváló az iskola és „szomszéd": a Radnóti Miklós Művelődési Ház kapcsolata. Az egész éves kulturális program elkészítésekor és a mindennapok során figyelembe veszik az iskola és a gyerekek igényeit. 1 Felső sor: Medgyesi Zsolt, Kotrocz Péter, Tamás Péter, Gyurek Tamás, Szaniszló Hajnalka, Kotrucz Tünde, Knapek Renáta, Jusztin Krisztina, Galanics Henriett, Podholiczki Edina. Alsó sor: Guló Norbert, Kesnyár Ferenc, Ruczka Máté, Bagyal Bálint, Raczka Milán, Koplányi Darinka, Gyuris Ágnes, Háncsok Andrea, Antal Anita, Szalai Bettina. Tanítónő: Makkos Józsefné. Holnapi számunkban a Cserhát- surányi Általános Iskoláról olvashatnak. KAZETTA ARA 4000,- h A LEGJOBB ÉS A LEGOLCSÓBB! A VICO NÉLKÜL NINCS KÖLCSÖNZŐ! MINDEN VICO FILM SZINKRONIZÁLT 4 ÚJ FILM HETENKÉNT! Kölcsönzctulajdonosok, vállalkozók! HÍVJÁK BÁTRAN A ^1 -ft! Tel.: 117-0320; 118-7484. Segítünk: tanáccsal, hitellel, pénzzel! Adunk: prospektust, kazettaborítót, posztert, pólót, táskát, reklámányagokat. A VICO FILMJEI AZ ÖN KEDVENC FILMJEI! JEAN-CLAUDE VAN DAMME • BRIGITTE NIELSEN • DUSTIN HOFFMAN