Új Nógrád, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)

1990-11-06 / 183. szám

Szakmai napok megyeszer te ilzemany agár-vita Nem engednek a negyvennyolcból Pásztói leniek Pásztón az önkormányzat mindenképpen folytatni kí­vánja azokat az építkezése­ket. amelyek igazán városi­as képet adnak a település­nek. A polgármesteri hiva­tal vezetői tárgyaltak az OTP Nógrád Megyei Igaz­gatóságának szakemberei­vel, a továbblépés lehetősé­géről. A Hunyadi utca foly­tatásában — szanált terüle­ten —. kívánnak a már meg­lévőhöz stílusban és nagy­ságban illő épületet építtet­ni. Amennyiben a munkát Azok a vállalatok, ame­lyek szakmunkástanulók je­lentkezését várják. kedv­csinálóként úgynevezett szakmai napokat tartanak az idei tanévben végző nyol­cadikosoknak. Iskolai osz­tályokat lát vendégül a já- nosaknai PÁVA ruhagyár, a kazári kötöttárugyár, a Sal­gótarjáni Ruhagyár, a Nóg­rád Megyei Sütőipari Vál­lalat. a Nógrád VOLÁN, a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, a BRG Rádiótech­nikai Gyár, a káliói Vörös Csillag Termelőszövetkezet, a STÉSZ. a balassagyarmati kábelgyár, a síküveggyár, az öblösüveggyár, a pásztói Üvegipari és Szerszámgép- gyár. valamint a VEGYÉP- SZER. A szakmai napokat december 15-ig tartják. A cégek kérése, hogy az isko­lák előre jelentsék be, mi­kor óhajtja meglátogatni őket. A munkaadói és a mun­kavállalói oldal nem tartot­ta elfogadhatónak az üzem- anyagár-liberalizálással kap­csolatos kormánvelőterjesz- tést az Érdekegyeztető Ta­nács hétfői ülésén, a Parla­mentben. Mint Palotás Já­nos. a VOSZ elnöke a mun­kaadói oldal képviseletében elmondta, nem hajlandók eltekinteni a legutóbbi Ér­dekegyeztető Tanács ülésén született megállapodásától- Akkor ugyanis arról volt szó. hogy a kormány is el­fogadja az október 23-e előtt érvényben lévő ío- gyasztásiadó-tételeket. A mostani előterjesztésben vi­szont — a biztosítási díj nélkül számítva — mintegy 4—5 forintos fogyasztásiadó­többletet kíván érvényesí­teni a különféle benzinfaj­táknál a kormány. Mivel az előterjesztett kor­mányjavaslat alapján a tár­gyalófelek nem tudtak egyet­értésre jutni, ezért az üzem­anyag-liberalizálás feltéte­leiről további ÉT szakértői egyeztetés, majd ET plená­ris ülést tartottak szüksé­gesnek. A konszenzus lét­rejöttéig a jelente:--, a l_t forinttal csökkentett üzem­anyagár van érvényben. jövő év elején sikerül meg­kezdeni, 1992-ben szeretnék átadni. Tanácskozik az Országgyűlés MAI SZÁMUNKBAN: A póló jó lesz felmosó­rongynak Ócskaságok a csillogó kirakat mögött. Butikos van bóven. Írásunk a 3. oldalon. Közéletiséget tanulnak amerikai segítséggel ■ „Jó polgár program” a salgótarjáni Gagarinban. A partner Ohióban található. Információnk a 4. oldalon. Nők nem keresnek szexpartnert Türelmesek az ügyfelek. A kétgyermekes családanya másodállásban közvetít. Interjúnk az 5. oldalon. Személyeskedések és viták nélkül Az Országgyűlés plenáris üléseinek gyakorlatában szinte példátlanul, különö­sebb személyeskedések, vi­ták nélkül tárgyalta hétfőn a parlament a napirendjére tűzött törvényjavaslatokat. Igaz. az általános és rész­letes viták közé újabb elő­terjesztések tárgyalása éke­lődött, ez azonban koránt­sem hátráltatta a gyors dön­téseket. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Országszerte megalakul­tak azok a valódi, felelős­séggel rendelkező önkor­mányzatok, amelyek min­den modern társadalomnak az alapját képezik, s ame­lyek révén az állampolgá­rok végre a saját kezükbe vehetik sorsuk formálását — hangoztatta egyebek kö­zött Horváth Balázs belügy­miniszter a hétfőn Buda­pesten megrendezett orszá­gos polgármesteri konfe­beterjesztett javaslatok jó­részét hetek óta vitatták- formálták legkülönbözőbb parlamenti bizottságok, így végül is az alapos előkészí­tésnek köszönhető a hatá­rozatok gyors egymásután­ja. Ugyancsak példátlan, ám mégis várható volt — a Kisgazdapárt belső helyze­tét, valamint az FKGP és a kormánykoalíció többi párt­ja közötti viszonyt ismerve, — hogy a négy önálló kép­rencián. Hasonló tanácsko­zást Magyarországon még nem tartottak. Több mint háromezer résztvevőjét előbb a belügy­miniszter, majd a közigaz­gatási államtitkár tájékoz­tatta az önkormányzatok életét és munkáját segítő kormányzati elképzelésekről. A konferencia résztvevői ezt követően több szekció­ban vitatták az önkormány­zatok működésével össze­függő kérdéseket. (MTI) viselői indítvánnyal jelent­kező Zsíros Géza javasla­tainak töbségét a plénum el­veti. Ezek egy része ugyan­is — például a földtulajdon rendezése, azzal összefüggés­ben az alkotmány módosí­tása — nem először került javaslatként a Ház asztalá­ra. A törvényhozó testület ezeket már korábban sem kívánta tárgyalni. (Folytatás a 2. oldalon) Új parancsnok a tűzoltóság élón Dr. Horváth Balázs bel­ügyminiszter hétfőn kine­vezte dr. Jókai Oszkár tűz­oltó ezredest a Belügymi­nisztérium Tűzoltóság Orszá­gos Parancsnoksága veze­tőjének. (MTI) Polgármesterek konferenciája Hőlégballonosok Szirákon Több, mint kétszáz éve először emelkedett levegőbe, az ember, a Mongofier-testvérek meleg levegős ballonján. Aztán a technika fejlődésével megjelentek a gáztöltésű ballonok, vele együtt pedig e csodálatos sport növekvő számú rajon­gói. A napokban Szirákra is ellátogattak annak a nemzet­közi hőlégballon-találkozónak a résztvevői, akik három na­pon át gyakoroltak a Mátra—Cserhát—Börzsöny három szögben. A fel- és leszállópálya a sziráki focipálya volt, ahol többségében a helyiek csodálták meg a bátor hőlég­ballonosok manővereit. Sólymos László Csak egy lépés hiányzik... Salgótarjánban, a Pipis- hegyen áll magányosan a nógrádi partizán szobra. Hozzá hasonló társai közül sokat „erőszakkal felbontot­tak”, ám „ő” még büszkén áll ma is. Igaz, mint a fel­vétel is mutatja, csak egy lépés a szakadék... Fotó: Mikuska Titokban maradnak a nevek Nincs úgynevezett „má­sodik lista" — válaszolta az MTI érdeklődésére dr. Gál- szécsy András kormányfő­tanácsos azzal kapcsolatban, hogy olyan híresztelések ter- iedtek el, amelyek szerint a Magyar Köztársaság kormá- nva kiadná egyes nyugati országok kérésére azoknak a személyeknek a névsorát, akik ezekben az államokban az elmúlt években Magyar- ország számára információ­kat gyűjtöttek. (Az „első lista”, mint ismeretes, a volt BM III III. Csoportfőnökség ügynökeinek névsora.) A kormányfőtanácsos ki­jelentette: ezek az emberek Magyarország számára foly­tattak információgyűjtést. Ilyen tevékenységre —, mint minden országnak a világon —, továbbra is szükségünk van, s ha ezek a nevek nyil­vánosságra kerülnének, ak­kor a Magyar Köztársaság soha nem találna sehol sen­kit, aki számára informáci­ók szolgáltatására vállalkoz­na. Ugyanakkor, minden ilyen intézkedés megkíván­ná a viszonosságot, és sen­ki sem gondolhatja komo­lyan. hogy bármelyik nagy­hatalom vállalná: az ő te­rületén dolgozó egy-két ma­gyar informátor nevéért cserébe felfedje magyaror­szági informátorainak ' kilé­tét. (MTI) Őszi zsongás Cserhátszentivánban Az új önkormányzat meg­választását és a TÉSZ helyi szervezetének megalakulá­sát követően, megpezsdült a helyi közélet Cserhátszent­ivánban is. Ebben a vala­mikori „leírt” nem székhely társközségben rengeteg a megoldásra váró feladat, de ugyanakkor teljesen üres az ónkormányzat bukszája. Nem marad hát más lehe­tőség, mint a lakossági ösz- szefogás, a közös munka kezdeményezése. Már az elmúlt hét végén is sikeres akciót bonyolítot­tak le a településen. Járha­tóvá tették a temetőhöz ve­zető utat, az újjonnan ter­vezett szabadidőpark terüle­tét elegyengették, valamint rendbe tették a régi strand területét is. Példamutatás­ban a polgármester, Noskó Sándor járt az élen. A Társadalmi Egyesülé­sek Szövetségének helyi szervezete és az önkormány­zat november 11-re, vasár­nap délelőtt 9 órára ismét társadalmi munkára hívja a község minden lakosát. A feladat az őszi nagytakarí­tás: a vízelvezető árkok, át­ereszek, előkertek kitakarí­tása, a közterületek és köz­épületek rendbetétele lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents