Új Nógrád, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)
1990-11-05 / 182. szám
I. ÉVF., 182. SZÁM ÁRA: 5,80 FORINT LAPOZGATÓ \ v'>>• , An r 1990. NOVEMBER 5.. HÉTFŐ Templomszentelés Bokoron Fél év után ismét kitárta kapuját a hívek előtt Bokor község evangélikus temploma: templomszentelőre szólította a harang az imádság hajlékába a gyülekezetei. Befogadásához kicsinynek bizonyult a templom, hiszen nemcsak a IfiO lelkes település evangélikus lakossága sietett a harang kondulásakor a templomba, hanem szép számmal autóztak át a szomszédos falvakból is az evangélikus vallású emberek. / (Folytatás a 2. oldalon) Magyarnándorban lesz a körjegyzőség Közös tanácsot alkotott az önkormányzati választásokig Magyarnándor, Deber- csény és Cserháthaláp. A három képviselőtestület, megtárgyalva az igazgatási munkával kapcsolatos további teendőket, úgy döntött, körjegyzőséget hoz létre Magyarnándorban. Eszerint az oktatási és az egészségügyi intézményeket a jövőben is közösen tartják fenn. MAI SZÁMUNKBAN: Elégedettek a német gazdasági vezetők Már csak a partnereknek kell egymásra találniuk. A Német Gyáriparosok Szövetsége delegációjának sajtótájékoztatója a 3. oldalon. Gyümölcshozó Nógrádi képzőművészek munkái a Hatvani Galériában, írásunk a 4. oldalon. Győzött a Síküveg Tudósításaink a hét végi labdarúgó-fordulóról. Az NB l-től a megyei I. osztályig, a 7. oldalon. Genscher' 3 2-J-4 szerződésről A német külügyminiszternek nincsenek kétségei afelől, hogy a német egyesülés külső feltételeit rögzítő 2+4 szerződést ratifikálni fogja a Szovjetunió legfelső tanácsa. A berlini Rias rádióállomásnak adott interjúban Hans-Dietrich Gencher vasárnap úgy vélekedett, hogy a küszöbön álló szovjet ratifikációs vitában kidomborodik: Németország és a Szovjetunió hosszú távú, pozitív kapcsolatokra törekszik egymással, s a kétoldalú viszonyt az európai stabilitás lényeges elemének tekintik. Bővítésre nincs pénz Jó lesz takarékoskodni a villamos energiával A villamosenergia-ellátás „lelke" a diszpécserszoba, ahonnan szemmel tartják Nógrád megye áramfogyasztását. Pusztai Zsolt diszpécser a számítógépes rendszert kezeli. Salgótarján, Nógrád megye villamosenergia-ellátása szorosan kapcsolódik az országos hálózathoz, hisz a megyében áramot termelő erőmű nincs. Az áramot nagyfeszültségű távvezeték és főelosztó hálózatról kapjuk, amelyet transzformátorállomásokon keresztül megfelelő feszültségűre csökkentének. A nagyfogyasztóknak a száma ezres nagyságrendű Nógrádban: sok az ipari és (Folytatás a 2. oldalon) PESTI DIVA' # Együtt lép a divattal, a legújabb csizmákkal! !!! Puha, bársonyos viselet -olaszfazonok!!! Megérkeztek a legdivatosabb csizmák. Salgótarján, Mérleg út 4-ben. Már 3 360 Ft-tól! ■CetHly Unna temetése Budapest. — Élt sorainkban egy, önzetlen, nagy lélek, aki népe, hazája ügyét vállalta fel egy életen át. Üldöztetés, terror, börtön és száműzetés jutott osztályrészéül. Pedig éppen ma, a demokrácia csikorgó indulásának hónapjaiban volna mit tanulni Kéthly Annától, az etikus embertől, a félelmet nem ismerő, hajlíthatatlan harcostól és a nagyvonalú politikustól — így emlékezett meg Vásárhelyi Miklós, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága elnöke Kéthly Annáról, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom külföldi emigrációban elhunyt kimagasló személyiségéről, akinek hamvait szombaton délelőtt helyezték hazai földbe, a Rákos- keresztúri temető 300-as parcellájában. A kiemelkedő szociáldemokrata politikusnő földi maradványait Belgiumból hozatta haza a Franciaországban élő Nagy Ernő, a demokratikus emigráció mecénása. Kéthly Anna hamvait Nagy Imre és mártírtársainak sírja közelében helyezték örök nyugalomra. Befejeződött az MSZOP XXXVII. kongresszusa m lljra Petrasovits az elnök Sajátos szavazási procedúra után újra Petrasovits Annát választották meg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnökének az MSZDP XXXVII. kongresszusának második napján, vasárnap. Az 525 küldött közül a késő délutáni szavazáskor — a jelenlévők száma erősen megfogyatkozott — ugyan csak 231 érvényes szavazatot adtak le az elnöki tisztre, a ma(Folytatás a 2. oldalon) Falusi turizmus Nógrádon A nógrádiak természeti adottságaikból, a tiszta levegőből és a táj szépségeiből igyekeznek tőkét kovácsolni lakóhelyük idegenforgalmának fellendítése érdekében. Már készül a település értékeit bemutató prospektus, amellyel a hazai és külföldi turisták érdeklődését szeretnék felkelteni. Az ide ér^ kező vendégek elhelyezésének érdekében szálláshelyek kialakítását tervezik, s vállalkozók segítségével kívánják megoldani az étkezési, parkolási gondokat. Számítanak a vállalkozókra más szolgáltatóegységek működtetésében is. A helybéli fiatalok elvándorlási kedvét új, olcsó házhelyek kialakításával akarják csökkenteni. fl salgótarjáni szabaddemokraták véleménye Mi dolgozni akarunk! A Magyar Demokrata Fórum salgótarjáni szervezete pénteken sajtótájékoztatót tartott, melyen országgyűlési képviselője vitte a szót. Sajnos, hiába vártuk a jelzést, hogy az MDF végre hajlandó konstruktív magatartást tanúsítani, abban a helyzetben, amely városunkban az MSZMP jelentős választási eredményével alakult Az MDF helyi csoportja az MSZMP jelenlétét ürügyül használva, hajtja végre országos központjának irányelvét, hogy ne vállaljanak felelősséget az önkormányzatokban. Az SZDSZ viszont éppen a sajátos salgótarjáni helyzetben ragaszkodik ahhoz az elvéhez, hogy a jelentős befolyást szerzett erők között meg kell osztani a hatalmat. Ellenkező esetben az önkormányzat a pártok harcának játékszerévé válik a választók kárára. Az MDF arra nem hajlandó, hogy a győztes SZDSZ polgármesterjelöltjét elfogadja, ellenérzéseinek meg- indoklására azonban nem vállalkozik. Arra sem hajlandó, hogy vele szemben másik megoldást javasoljon. (Folytatás a 2. oldalon) Lakásszövetkezetek, társasházak figyelmébe! Személyfelvonó átalánydíjas karbantartása 1 800 Ft/hó Schindler 2 000 Ft/hó Minden típusú személy- és teherfelvonó javítása, felújítása, átalánydíjas karbantartása. Szombat-vasárnap, ünnepnapokon teljes körű ügyelet! Átalánydíjas ügyfeleinknek felújítási munkák esetén 10% kedvezmény. PÁTERNOSZTER KFT. Salgótarján, Pécskő út 2. Tel.: 12-387,11-173 (1632/Sz) Faluház Zabaron A zabari önkormányzat faluház létrehozását tervezi. Az épület iskolaszárnyának átadását a kivitelező, a ce- redi tsz november közepére ígérte, á munkálatok azonban még mindig tartanak. Ebben az intézményben szeretnék elhelyezni a falu könyvtárát, az orvosi rendelőt, az idősek otthonát, a polgármesteri hivatalt és a közösségi célokat . szolgáló klubhelyiséget. Az elképzelések szerint a komplexumot még ebben az évben birtokba vehetik a település polgárai. Nagy szükség lenne Za- bar közellátásának javítására, ezért az önkormányzat vézetői egy zöldséges- és egy "húsbolt megnyitását is szorgalmazzák. Az év végére elkészülő, domaházi út mellett létrehozandó benzinkút üzemeltetésére vállalkozót keresnek, amit a nemrég átadott határátkelőhely forgalma is indokol.