Új Nógrád, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)
1990-11-23 / 198. szám
8 MOZAIK 1990. NOVEMBER 23., PÉNTEK £ SOÓS-PERCEK INFORMÁCIÓ A nyugati államokban az információ érték. Akár pontosan meg lehet határozni, hogy milyen füles mennyit ér? Nekem eddig szerencsém volt. A legfontosabb információkhoz ingyen jutottam hozzá. Félek ez a kényelmes állapot jövőre megszűnik. Attól a perctől kezdve, hogy az új telefonközpont működni kezd, én egyre tájékozatlanabb leszek, pedig eddig olyan könnyű volt a dolgom. Felhívtam valakit telefonon, és közben egy másik' vonalról áthallottam, hogy a Brigittának már régen kicsi a nyolcvanötös melltartó. Arról is tájékoztattak, hogy az idős néni pincsije beteg, és nem használt a gyógyszer, ezért beöntést kapott, miközben megharapta a Hugó bácsi nagy- ujját. Ma már azt is tudom, hogy a 189. sz. Fmsz-üzlet- be megérkezett a dermesztett kanyarzsír, a forgatyús- ház szelepzáró szimeringjéhez. Talán a legfontosabb hír az volt, hogy Macának megjött a várva várt képeslap Szingapúrból, és, hogy az a büdös kölyök sündisznót dugott a nagyi héverőjének lepedője alá. Jogi ismereteimet is gyarapítottam, amikor megtudtam, hogy a 499/1990-es határozatnak nincs halasztó hatálya, viszont van banán a kórházzal szemben. Mindettől megfosztanak majd ha az új telefonközpont működni kezd. Cgy érzem, a posta így megrövidít engem. Pénzemért jogom van tudni, hogy Mái- csi néni unokájának mitől megy a hasa. —Géza Naptár 1990. november 23. Péntek. A Nap kél 7.00 — nyugszik 16.01. órakor. A Hold kél 11.36 — nyugszik 21.14' órakor. — Szeretettel köszöntjük KELEMEN és KLEMENTINA nevű kedves olvasóinkat. A Kelemen a latin Clemens név rövidülése. Jelentése: jámbor, szelíd. A Klementina e férfinév nőiesítő továbbképzése. — Salgótarján. Háromnapos nemzetközi méhészmesterkurzus kezdődik ma délután, a TIT Nógrád megyei szervezetének Gedőc- tetői oktatási bázisán. A rendezvény keretében előadások hangzanak el a méhészet időszerű kérdéseiről és tennivalóiról. — Kalló. A foglalkoztatási gondok enyhítésére kívánják felhasználni a község volt művelődési házát, az ipartelepítéssel kapcsolatos tárgyalások folyamatban vannak. A lakosság azonban nem marad kulturális intézmény nélkül, mert a volt pártházat rendezték be erre -a célra. Várható időjárás Gyakran lesz borult az ég, futó záporeső bárhol és bármikor előfordulhat. A déli szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között alakul. Dísztávirat Évi Maminak Somosra? Sok boldog születésnapot kívánunk: unokáid és lányod. — Salgótarján. Varga István műveiből nyílik kiállítás a Madách Imre Gimnázium Iskolagalériájában, november 23-án 10 óra 20 perckor. A tárlatot Szabó Ernőné, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár megbízott igazgatója nyitja meg. A kiállítást december 22-ig, naponta 8 órától 16 óráig tekinthetik meg az érdeklődők. — Salgótarján. Nem csökkent a véradók aktivitása. Csütörtökön tartották az év nyolcvanhatodik véradását, amelyen az Állami Biztosító, a Hungária Biztosító, a Társadalombiztosítási Igazgatóság, valamint a József Attila Művelődési Ház dolgozói vettek részt. A véradáson mintegy hatvarfán jelentek meg. — Baja. Pénteken, déiután három órától új távbeszélő- központ kezdi meg működését Baján. Ezzel egyidejűleg megváltozik 1800 előfizető száma. MOZIMŰSOR Salgótarjáni Apolló Mozi: fél 4. 3 4 6-tól: Roxanne. Színes. szinkronizált. amerikai filmvígjáték. Este 8-tól: Szex. hazugság. video. Színes, amerikai film. Video Klubmozi: Csendőr nyugdíjba megy. Színes. francia feliratos filmvígjáték. KAMARA: Szarvasvadász I—H. (16). Színes, szinkronizált film. Balassagyarmati Madách: fél 4. 3 4 6-tól: Cry Baby. Színes, amerikai zenés filmszatíra. Csak este 8-tól: Erkölcstelen mesék. (18). Színes. erotikus francia film. KAMARA: Kabaré (16). Színes zenés, amerikai film. Pásztói Mátra: fél 8-tól is! Lököttek Színes, szikronizált USA-film vígjáték. Szécsényi Rákóczi 8-tói is! Megint 48 óra. Színes amerikai akcióvígjáték. Ka rancslapujtő: Erik a viking Színes. angol filmvígjáték Nagylóc: Kalapácsfejű. (16) Színes, olasz bűnügyi film Érsekvadkert: Szörnyecskék Az új falka. Színes, szinkron! zált amerikai mulatságos rém mese. Rétság: Családi ügy. Színes szinkronizált. amerikai film. Holnapi lapszámunkban: Lélektől lélekig Négyoldalas vallási melléklet Meglepetés előfizetőinknek A jövőben az Üj Nógrád egyre gyakrabban kíván meglepetésekkel jelentkezni. Ám ebből csakis előfizetőink részesülhetnek. Szombati számunkban színes reklámkatalógust nyújtunk át a lapunkat járató salgótarjáni, pásztói, és bátonyterenyei olvasóinknak. A prospektusért természetesen nem kell külön fizetni: ez a mi ajándékunk. Érdemes tudni, hogy a katalógusban feltüntetett termékek folyamatosan megvásárolhatók a Nógrádker Sztereó Boltjában (Salgótarján, Palócz Imre tér). Ami ugyancsak nem, mellékes: az ismert nyugati cégek kiváló minőségű cikkeinek az ára 1991. február 1- ig nem változik. Reméljük, első meglepetésünkkel segítettünk a vásárolni szándékozóknak. Abban is bízunk, hogy sikerült előfizetőink érdeklődését felkelteni, s várják következő ajándékunkat. Ft. 16.700Fí. 8.»Salgótarjáni lakásigénylök figyelmébe Az 1990. évi igénylések besorolásához és a lakáskiutalási névjegyzékek elkészítéséhez szükséges, hogy a személyi és , vagyoni viszonyaikban bekövetkezett változásokról időben tudomást szerezzen a polgár- mesteri hivatal. Ezért Salgótarján város önkormányzatának polgár- mesteri hivatala kéri az érintetteket, hogy a még be nem jelentett változásokat (családi állapot, lakáskörülmények, gyermekek száma, havi jövedelem stb.) szíveskedjenek 1990. december 31-ig az erre rendszeresített nyomtatványon a lakásügyi hatóságnak bejelenteni a városháza 006. sz. hivatali helyiségében. Az adatokban bekövetkezett változások bejelentésének elmulasztásából származó esetleges hátrányok az igénylőt terhelik. Kérés a höszolgáltatóhoz Elkeseredésében és tehetetlenségében a sírással küszködött telefonálónk, Per- cze Andrásné (Salgótarján, Pécskő út 1. szám VII. emelet 32. alatti lakos), miközben panaszát elmondta: — Lassan már két hete csak 18—19 fok meleg van a lakásomban. Többször telefonáltam a hőszolgáltatókhoz, kértem, csináljanak valamit, mert fázom. Kiküldtek egy embert, aki megígérte, jobban rányit a hőközpontban, de azóta sincs melegebb. Kénytelen vagyok hősugárzót használni, holott az áram drága. A havi nyugdíjam mindössze ötezer forint, ebből 2300-at fizetek a fűtésért és a meleg vízért. Mondja meg, ennyi pénzért nem várhatom el, hogy ne kelljen dideregnem? Panaszosunk aligha tőlünk várja a hathatós választ! KÍVÁNCSISKODÓ Megszűnt a pénzhiány! — Mi az oka annak, hogy Salgótarjánban még egyetlen ingyenes gyógy ellátásra jogosító igazolványt sem adtak ki? — olvasóink kérdésére a városi önkormányzattól Sándor Zoltánt kerestük meg. — Valóban ez volt a helyzet, a pénzhiány miatt. Ám ez megszűnik, mert a képviselő-testület megszavazta erre a pénzt. Tehát a lehetősége biztosított, hogy ilyen igazolványokat kiadjanak ezentúl. RÁCSON INNEN — Igaz-e, hogy végérvényesen megoldódik Salgótarján tömegközlekedése, mert a város főutcája alatt olyan régi bányavágat húzódik, amibe csak a metrót kell beépíteni? — kérdésünkre a holnapi Kíváncsiskodóban keresse a választ! Cupo korán kezdte — Balassagyarmat. Az átlagembereknek van az az átkos, divatjamúlt szokása, hogy az üzletekben kiválasztott termékért fizetnek. Valami leírhatatlanul nagy na- ivságról tesznek tanúbizonyságot ezek az emberek. Hiszen, lehet ezt egyszerűbben, gyorsabban és ami a lényeg, olcsóbban is csinálni. A recept egyszerű. Nem kell semmi mást tenni, mint követni a balassagyarmati Botos Géza módszerét. A „Cupo” becenéven ismert fiatalember november hatodikén gondolt egy nagyot : bevásárol! Felruházza a családot! Igaz, hogy pénz nem volt nála, de ez egy másodpercig sem jelentett akadályt. Az akarat minden akadályt legyőz. Először a balassagyarmati piacnál lévő butikokat vette szemügyre Botos. Talált is egy szemrevaló, hosszú női kabátot. Az üzlet előtt lógott az kiakasztva. Nem sokáig gondolkodott hősünk. Leakasztotta és angolosan távozott. Nem ment messzire. Elvégre egy kabát nem a világ. A Kossuth Lajos utcai sportbutik kirakatánál állt meg. Megcsodálta a márkás cipőket és szabadidő-ruhákat, majd az üzlethelységbe lépett. Hosszú perceket töltött itt. Nem kapdosta el a dolgokat. Alaposan meghány- ta-vetette, mit válasszon? Végül, mintegy tizennyolc ezer forint értékű sportruházati cikket csomagoltatott be a kedves és gyanútlan eladóval. Mikor a fizetésre került a sor, Botos illemtudó- an elnézést kért, hogy nincs nála egyetlen fillér sem. Megígérte; legközelebb nem felejti el behozni a vásárolt termékek árát. Majd hóna alatt a melegítőkkel és cipővel, udvarias köszönéssel finoman betette maga mögött az ajtót. Az eladó meglepetésében szólni sem tudott .. . Az est során Botos • Géza összefutott régi jó barátjával, Boér Gáborral. Ismeretségük néhány régebbi közös autólopás során született. Unalmukban a régi szép időkről beszélgettek, s nem csak szavakkal elevenítették fel a múltat. Balassi gimnázium közelében közben ugyanis megakadt a szemük egy 1500-as Lada személy- gépkocsin. Nem meditáltak — cselekedtek. Ellopták az autót. A rendőrök másnap találtak rá, a Patvarc és Őrhalom közötti árokban . . . Ma már előzetes letartóztatásban várja a bírói ítéletet a két jóbarát. A törvénnyel már mindkettőjüknek néhányszor meggyűlt a bajuk. Boér áprilisban szabadult a börtönből, négy év hat hónapos büntetéséből. Botos Géza ellen éppen eljárás folyt. Erőszakos nemi közösülésért, rablásért. Mint „Cupo” példája mutatja, nem lehet elég korán kezdeni. Ugyanis, 1972-ben született ... (sz. n.) pttc © Nincs ok aggodalomra Salgótarjánban folyamatosan történik az ingatlankezelő vállalat kezelésében lévő tanácsi bérlakások felmérése. Az AMÉTA szakembere sorra járja az erre kijelölt lakásokat, hogy aztán a lakók árajánlatot kapjanak a megvételre. Több olyan olvasónk fordult hozzánk aggodalommal, aki nem tudja, vagy nem akarja megvenni a lakást, amelyben lakik. Azt kérdezik, mi lesz velük, eladhatják-e a fejük felől a tetőt? A kérdéssel Dr. Petercsák Zsolthoz, a polgármesteri hivatal osztályvezetőjéhez fordultunk, aki a következőket válaszolta: —■ Nincs ok az aggodalomra, senkit nem raknak az utcára. Aki nyugdíjas, vagy tanácsi bérlakásra jogosult, de nem veszi meg a lakást, az továbbra is nyugodtan benne lakhat, a helyzete változatlan marad. Fizeti a lakbért, a lakás kezelője az ingatlan marad. Aki viszont tanácsi bérlakásra nem jogosult, az a tanácsi bérlakásra jogosultságának megszűnésétől számított öt esztendeig „védelemben” részesül. a lakást kívülállónak nem lehet eladni. öt év elteltével viszont, lakottan is eladhatóvá válnak a lakások. Ilyenkor már az új tulajdonosra száll az intézkedés joga. — cs — posUnkböl Hz Új Nógráditól értesüllek A „Hulladéktemető Felső- petényben?” című cikkre szeretnék válaszolni. A Hajdú-árok valóban Felső- petény határában van, de valaha a tsz-szervezések előtt Alsópetényhez tartozott tudomásom szerint. Szó sincs arról, hogy ez a terület Nőtincs község határában lenne, mert helyileg Alsópetény és Felsőpe- ténv közötti völgyben van. A hulladéktemető tehát nem csak Felsőpetény, de Alsópetény lakosait is érzékenyen érinti. Az Üj Nógrád november . 17-i számából értesültünk erről a számunkra nem elfogadható tervről. Amennyiben a Nőtincsi Naszály-völgye Tsz-nek nincs pénze arra, hogy ezt a mérgező hulladékot a megfelelő helyre, nevezetesen az aszódi méregtemetőbe szállítsa, az az ő baja. De, talán figyelembe kellene venni a másik érintett község lakóinak, és önkormányzatának a véleményét is, és nem úgy tenni, mintha ők nem léteznének. Alsópetény önkormányzata nevében: Kiss Ernőné polgármester Segítség az önkormányzatoknak A Házi Jogtanácsadó novemberi száma a helyi ön- kormányzatokkal foglalkozik, hogy ezzel is segítséget nyújtson az újonnan alakult testületeknek mindennapi munkájukhoz. Részletesen szól a helyi önkormányzás általános szabályairól, a települési önkormányzat feladatáról, hatásköréről, a képviselő-testületről és szerveiről. Megyei napilap. Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. Főszerkesztő-helyettes: KELEMEN GÁBOR. Kiadja: az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Nógrád Megyei Irodája. Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 32/16-455. Telefax: 32/12-542. Telex: 22 9109. Főszerkesztő: 32/10-589. Sportrovat: 32/14-596. Irodavezető: 32/12-542. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hirlapkézbesitő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR)-Budapest XIII., Lehel út 10/a. 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyedévre 435 forint, egy évre 1740 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0865-9095. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza!