Új Nógrád, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)

1990-10-10 / 161. szám

1990 OKTÓBER 10.. SZERDA TÁRSADALOM izzmnu 5 Szociáldemokrata Párt Megfontolt nyugalomra, összefogásra van szükség Lezajlott a választások első fordulója. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szavazataik­kal támogattak. A szociáldemok­ratáknak az a véleménye, hogy az elkövetkezendő nehéz időszak­ban félre kell tenni minden nézet- eltérést, kerülni kell az elvtelen, személyeskedő vitákat. Közös összefogásra, nyugalomra van szükség ahhoz, hogy Salgótarján meginduljon a fejlődés útján. A Szociáldemokrata Párt min­dig is és ma is aggódik a munká­sok, a bérből és fizetésből élők, a nyugdíjasok, a szegények jövője miatt. Ezért ü[Közöljük a kor­mánynak a nyugdíjak kiegészíté­sére tervezett intézkedését. Sze­retnénk, ha ehhez hasonló intéz­kedések más szegény rétegekre is kiterjednének. Az első forduló eredményeit figyelembe véve konzultáltunk az MDF-fel. Jelöltjeink az MDF ja­vára visszalépnek, ugyanakkor az MDF jelöltje a szociáldemokrata jelölt javára lép vissza. Listáink azonban továbbra is megmarad­nak. A szociáldemokrácia elvei is­mertek, ezek a továbbiakban sem változnak. Mindig is az ember- központúságot tartottuk politi­kánk legfőbb alapjának. Minden szélsőséges irányzattól elhatárol­juk magunkat. Azt szeretnénk, hogy végre kiléphessünk a mind­nyájunkat sújtó válságból. Rend­szerváltást akarunk mi is. Ami jó maradjon, és fejlődjön tovább, ami rossz, azt el kell vetni. Mi ezt akarjuk. A leendő önkormányzatoknak olyan kitartó, megfontolt intéz­kedéseket kell hozniuk, hogy azok a legoptimálisabbak legye­nek, lehetőleg a választók akara­tát tükrözzék. Meggyőződésünk, hogy ez közös összefogással meg­valósíthatók. Közösen az MDF- fel, a KDNP beleegyezésével éppen ezt az összefogást szeret­nénk. Tisztelettel kérjük szociálde­mokrata tagjainkat, szimpatizán­sainkat, azokat, akik a szociálde­mokrata elvekkel egyetértenek, menjenek el szavazni. Szavazata­ikkal támogassák a 8-as listán jelöltjeinket. Ahol nincs egyéni jelöltünk, ott az MDF jelöltjét támogassák. Köszönjük. Tóth Bertalan Szociáldemokrata Párt Fanyar levél a FIDESZ-szimpatizánsoknak Annyit megígérhetünk... Lebógtiink, mint a templom egere... Elrepült felettünk az idő vasfoga... Az ellenség keze betette a lábát... Csak így röviden, dióhéjban... Ilyen „szellemtelen" képzava­ros mondatokkal értékeltük első örömmámorunkban a szeptem­ber 30-i választást. Még azon az éjjelen örültünk minden egyes sza­vazatnak, és különösen annak, hogy a ránk adott voksokkal Sal­gótarján negyedik pártja lett a FI­DESZ. Ötszáz szavazat hiányzott ahhoz, hogy a harmadikok le­gyünk. Nem sikerült... Pedig sikerülhetett volna. Sőt abban bízunk, hogy vasárnap si­kerül. Ahhoz képest, hogy Balas­sagyarmaton a FIDESZ nyert. Turjánban sem adhatjuk fel. Ab­ban viszont nem bízunk, hogy október 14-én többen mennek szavazni, mint két héttel ezelőtt. Abban viszont bízunk, hogy ará­nyaiban többen szavaznak a Fl- DESZ-re, mint szeptember 30-án. Ha mi kuksolunk, ők voksol­nak! Legyünk ott mi is vasárnap! Mi abban bízunk, hogy aki két hete ránk szavazott, ott lesz vasár­nap is. Sőt mások is, akik ekkor szavaznak előszóra FIDESZ-re. De miért szavazzak én rátok? - kérdezte az egyik választási gyűlé­sünkön valaki. Mert a FIDESZ őszinte. Mert a magyar narancs fanyar. Mert a tarjáni narancssa­látát még csak a politikai ínyencek kóstolták. (Ók azt mondták, fi­nom). Mert azt akarjuk, sokan tudják, még annál is finomabb, ha fanyar is. De miért szavazzak én rátok, ha nem ismerem a programotokat? - kérdezte egy másik gyűlésen más. Mert bármilyen pártprogram most még nem lehet több - nem is az! - általános ígérgetéseknél. Mert melyik, párt ismerheti ma belülről a ma még tanácsnak ne­vezett önkormányzat ügyeit? Mi sem. Mi a lehetőséget érezzük és tudjuk. Azt, hogy velünk új mun­kastílus kezdődhet az önkor­mányzatokban. A betartás politi­kája helyett az őszinte, segítőkész, emberi stílust ígérjük. Amire lehet alapozni negyven év múlva is. , Végül is annyit megígérhetünk, hogy amit nem ígértünk meg, azt biztosan teljesítjük. Szabad, demokratikus, gondolkodó önkormányzatokat! Mindenkinek megköszönjük a részvételét a választáson, külön őszinte köszönetünket fe­jezzük ki azoknak, akik egyéni jelöltjeinkre és a listánkra szavaztak. Kérjük szavazóinkat, hogy a második for­dulóban is támogassanak bennünket. Nem lesz minden kerületben jelöltünk, de a szabad- demokrata listára mindenhol lehet szavazni. Az I. forduló eredményei alapján örömmel állapítottuk meg, hogy megyénkben és Salgó­tarjánban is érvényesült az országos tenden­cia, amely a szabadelvű szociálliberális ellen­zéki pártok (SZDSZ, FIDESZ) előretörését hozta. Miért van szükség arra, hogy a 11. forduló­ban is elmenjenek .választani és a szabad demokratákra szavazzanak?- Mivel a szavazás érvénytelen volt, min­den szavazatot meg kell ismételni, ha a válasz­tók akaratukat érvényesíteni akarják.- Megváltoznak a szavazási arányok, ha nem mennek el szavazni?- Fennállhat az a veszély, hogy sima kor­mánypárti lesz az önkormányzat.- Miért szavazzon az SZDSZ-rc? Mert a Szabad Demokraták Szövetsége volt Salgótarjánban az egyetlen párt, aki nyilvá­nosságra hozta polgármesterjelöltjét, és helyi programját, mivel azt akarják, hogy szavazóik tisztában legyenek azzal, hogy szavazatukkal kit és mit támogatnak. Mert ha a kormány politikáját folytatják helyben az önkormányzatok, akkor semmi sem állíthatja meg a gazdasági helyzet romlá­sát. Megszűnik helyben az a helyi erő, amelyik azt követelheti a törvényhozástól, hogy az önkormányzatok számára kedvezőbb gazda­sági törvényeket hozzon. A kormánypárti önkormányzatok nem tehetnek mást, csak támogathatják a budapesti kormány elvonó politikáját. Miért kérünk mindenkit, hogy menjenek cl, és a szabad demokratákra szavazzanak? Mert szükség van az SZDSZ-re helyileg ahhoz, hogy gyorsabban talpra álljon az or­szág,- hogy legalább helyileg szabadítsuk fel a vállalkozó kedvet,- hogy legalább helyileg szabadítsuk mega rászorulókat, elszegényedőket a legsúlyosabb gondoktól. Különösen fontos ez a kisnyugdí­jasok, a munkanélküliek és a nagycsaládosok számára. Mert az SZDSZ tudja bebizonyítani, hogy helyileg lehetségcsegy másfajta, hatékonyabb gazdaságpolitika, vállalkozásbarát, szociális vezetés. Ezért az SZDSZ és a települések érdeke találkozik. Mert szükség van az SZDSZ-re a demokra­tikus ellensúly biztosításához, a reálisabb he­lyi és országos politika kikényszerítéséhez. Ha kormánypártiak lesznek az önkormány­zatok, minden helyi döntést felülről fognak diktálni, ismét egyetlen pártközpontból irá­nyítják az országot. Mert ha szabadelvű önkormányzat lesz, akkor megerősödnek helyileg az ellenőrzés erői, körmére néznek egymásnak a pártok és ez a helyi lakosok érdeke. Országosan pedig átrajzolódik a politikai térkép, erősödnek a parlamentben is a gyor­sabb változás pozíciói. Mert az SZDSZ ki szeretné vívni, hogy az önkormányzatoknak legyen önálló törvényja­vasló joguk (petíciós jog), s a parlament ne utasíthassa vissza javaslataik megtárgyalását. Természetszerűleg csak az ellenzék vívhatja ki ezt a jogot, hiszen a kormánypártoknak nem érdekük, hogy az önkormányzatok beleszól­hassanak a törvényhozásba a helyi érdekek javára. Tolmácsi Ferenc KDNP az első fordulóban A BIZALOM SZÁMAI Köszönjük, hogy Ön is hitelesnek találta jelöltjeinket. 1. A 10 000-nél kisebb lélekszámú településeken megválasztott képviselők és polgár- mesterek az állított jelöltek arányában (100 jelöltnél többet állító parlamenti pártok) a) Kislistán választott képviselők 1. KDNP 43,09% 2. FIDESZ 41,39% 3. MDF-FKgP-KDNP 39,45% b) Polgármesterek 1. KDNP 35,00% 2. MDF 20,19% 3. SZDSZ 19,92% 2. a) A 10 000-nél nagyobb lélekszámú településeken szerzett összes mandátumok (Budapesttel együtt) 1.SZDSZ 99 2. MDF 89 3. SZDSZ-FIDESZ 66 4. KDNP 53 b) A 10 000-nél nagyobb lélekszámú településeken szerzett összes mandátumok (Budapest nélkül) 1 1 1. MDF 2. Független 3. SZDSZ 4. KDNP 48 48 45 40 A saját sorsáról Ön döntsön! KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT (Politikai hirdetés) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MINISZTERELNÖKI HIVATAL megbízásából az Állami Fejlesztési Intézet meghirdeti a Magyar állam tulajdonában lévő alábbi ingatlanok ÉRTÉKESÍTÉSÉT Karancsberény 11 662 m2 földterületen lévő, 389 m2 hasznos alapterületű, egyszintes vendégház, 76 m2-es egyszintes faház, mobil berendezési tárgyakkal együtt. Bánk, Hősök tere 5. 1607 m2 földterületen lévő, 199 m2 hasznos alapterületű, kétszintes épület, mobil berendezési tárgyakkal együtt. Bátonyterenye 38% készültségi fokú épület 1000 m2 földterületen, 1000 m2 beépített alapterületű, kétszintes befejezetlen épület. Az ingatlanok részletes leírását, valamint a vételi ajánlat benyújtásá­nak módját és feltételeit tartalmazó ismertetőt az Állami Fejlesztési Intézetnél lehet az alábbi címen átvenni, illetve levélben kérésre postán elküldjük. Külföldiek ingatlanszerzésére a vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók. CÍM; 1052 Budapest, Deák Ferenc u. 5. II. emelet 250. szoba. A PÁLYÁZATOK benyújtásának határideje: 1990. november hó 15. nap. Állami Fejlesztési Intézet Beruházási Főosztály 1052 Budapest, Deák Ferenc u. 5. (14.WS*)

Next

/
Thumbnails
Contents