Új Nógrád, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)

1990-10-31 / 178. szám

1990. OKTOBER 31.. SZERDA SPORT tinranu 7 Sztárok születésnapja Elhunyt Csuberda Ferenc A-.szomorú idő, szomorú hírt hozott tegnap reggel szerkesztőségünkbe. El­hunyt Csuberda Ferenc, minden idők egyik legjobb salgótarjáni labdarúgója. Hatvannyolc évesen érte a halál. Temetéséről később intézkednek. A salgóbányai fiatalember korán eljegyezte magát a focival. Nyolcéves korában már az üveggyári mezítlá­bascsapatban játszott. 1938- ban került az SBTC-hez, és 1955-ig viselte a bányász­csapat fekete-fehér színeit. Hosszú pályafutása alatt 323 NB I-es mérkőzésen szere­pelt, 150 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját. Két­szer Magyar Kupa-döntőn is játszott. Korának —, amely egyben a magyar labdarúgás legeredményesebb korsza­ka volt — egyik legjobb tá­madójátékosaként tartották számon Csuberda Ferencet, a tarjáni közönség hajdani nagy kedvencét. A labdarúgás két egykori csillaga ma ünnepli szüle­tésnapját. A köszöntöttek neve még ma is jól cseng a sportág hívei körében, hi­szen Fritz Walterról és Pe­téről van szó. A brazil Edson Arantes do Nascimento — vagyis Pelé — október 23-án töl­tötte be 50. életévét, s en­nek alkalmából ma Milá­nóban a San Siro-stadion- ban focigálát rendeznek tiszteletére. A „Fekete gyöngyszem” már három hónapja gyakorol volt klub­jánál, az FC Santosnál, hogy a jubileumi 90 percet végig bírja erővel, s jó formában legyen! Az eseményt a televízió segítségével minden föld­részen — s hazánkban is — láthatják, ugyanis 39 or­szág közvetíti a mérkőzést. A gála — amelynek meg­rendezése egymillió lírába kerül — ma 19.45 órakor kezdődik. A nap főszereplője pálya­futása során 1363 mérkőzé­sen 1294 gólt szerzett. Pelé izgalommal várja a mérkőzést! Fritz Walter ma 70 éves lesz s ha őt a világ nem is köszönti, ünneplésből ne­ki is bőséggel kijut. Elő­ször pénteken, amikor Hel­mut Kohl kancellár ad Bonnban fogadást az 1954- ben világbajnoki címet szer­zett német válogatott csa­tár tiszteletére. Egy nappal később pedig az ő nevét viselő stadionban emlékez­nek meg az évfordulóról egykori csapatának, az FC Kaiserslauternnek az FC Köln elleni kupamérkőzése előtt. Az első német futball- legendaként számon tartott Walter 1940—42, valamint 1951—1958. között 61 alka­lommal szerepelt a váloga­tottban, s 33 gólt szerzett. Pályafutására a koronát az 1954-es svájci világbajnok­ság aranyérme, a magyar Aranycsapat elleni 3—2-es döntöbeli győzelem tette fel. Egyesületéhez, a Kaiserslau- ternhez — amelynek iskolai csapatában nyolcéves ko­rában mutatkozott be — mindvégig hű maradt. A klub színeiben kétszer (1951, 1953) nyert bajnokságot, egyszer volt gólkirály. Az évszázad szégyene Az osztrák diákok 99 százalékának fo­galma sem volt arról, hogy a világtérkép mely részén kell keresni a Feröer-szige- teket. Mentségükre szolgálhat, hogy a té­telből a szüleik is megbuktak volna. Egy szeptemberi délutánon azonban mind­nyájan pótolhatták az elmaradást: az ismeretlen szigetlakok amatőr labdarúgó­válogatottja, kölcsönpályán, 1—0-ra le­győzte Ausztria prolikkal megtűzdelt nemzeti tizenegyét. Hickersberger kapi­tány véleménye bejárta a világot: „Az eredmény az évszázad szégyene!” Ám ami itt szégyen, az ott dicsőség. Gud- langsson kapitány — ki ismerte eddig? — ugyanis azt mondta: „Azért győztek a játékosaim, mert egész életükben ke­ményen kell küzdeniük.” Az éghajlat zord — a Feröer-szigetek Skócia és Iz- land között található — s a játékosok nem a fociból élnek. A győzelmet jelen­tő gólt például egy fakereskedő lőtte, az osztrák csatárok lövéseit egy kamion­sofőr tette ártalmatlanná, és a többiek is más szakmákban mesteremberek. És ne felejtsük: mindössze 5300 labdarúgót tartanak nyilván, az ifiktől az öreg­fiúkig. Az európai 4. csoport válogatott- mérkőzésére is csak úgy kerülhetett sor, hogy egy olajtársaság vállalta a svéd­országi utazás költségeit, a hazai pá­lyák ugyanis alkalmatlanok nemzetközi mérkőzésre. így aztán mindössze 1265 fi­zető néző “volt kíváncsi „a mérkőzésre, amely az egész világ előtt nevetségessé tette az osztrák válogatottat**: Teröer tehát történelmet csinált, de nemcsak a sportban, hanem már a londoni fogadó- irodákban is, minthogy jegyzik a csapa­tot. Tétjének tízezerszeresét nyerheti, aki arra fogad, hogy a jámbor szigetlakok nyerik az Európa-bajnokságot. !)4 LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZ Bevásárló-hétvégén KAPOTT SORSJEGYÉT, KÉRJÜK NÉZZE MEG. 116 111, 116 123, 134 401, 134 402, 150 002, 150 904, 150 905, 150 908, 150 913, 150 916, 150 922 sz. sorsjegy tulajdonosa a nyereményért még nem jelentkezett. NOVEMBER 15-IG A KIADÁST MEGHOSSZABBÍTJUK A LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZ VARJA RÉGI ÉS ŰJ VÁSÁRLÓIT. tf# «2» »jn %{f «S# »jn <*S# %$m 0 Win rgm *£• * NOCRAD nockádke'h ) KERES VÁLLALAT nagykereskedelmi raktára azonnali belépéssel felvételt hirdet üzletkötői munkakör betöltésére. Kereskedői gyakorlattal, saját gépkocsival rendelkezők jelentkezését várjuk. Jelentkezés: 1990. november 5-ig, a személyzeti vezetőnél, rövid szakmai önéletrajz benyújtásával. Salgótarján, Rákóczi út 194. (1535/SZ] 45* * * * * * * * * * * * * * * * * * * «2« *2# «2* *2» »JU »jn «1* »2# »in »2# «2» *i* «2* *2* »in wgm rj» wgm Újabb függő a világbajnoki döntőn Hétfőn New Yorkban a nyolcadik partiban ült asz­talhoz a sakkvilágbajnoki döntő két szovjet részt­vevője, a címvédő Garri Kaszparov és kihívója, Ana­toli j Karpov. A vetélytársak ezúttal is a spanyol játszmát válasz­tották, s mérkőzésük a 41. lépésben függőben maradt. A szakértők véleménye sze­rint a sötét bábukat veze­tő Karpov van előnyösebb helyzetben, esélyes a győze­lemre. Folytatás kedden este (magyar idő szerint mára virradóra). Az eddig lejátszott hét parti során mindkét ver­senyző egy-egy győzelmet aratott, a többi játszma dön­tetlenül végződött. Az állás: 3,5—3,5. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSI Tereske képviselö-festülete pályázatot hirdet KÖZJEGYZŐI állás betöltésére. Pályázati feltételek:- államigazgatási főisko­la,- kétéves szakmai gya­korlat. Pályázathoz csatolni kell: erkölcsi bizonyítványt, ok­levélmásolatot, önéletraj" zot. Pályázat benyújtásának határideje: 1990. november 15. * (4099/SZ) Három mérkőzés — egyetlen pontocska Hi van, s mi lesz veled, SKSE?! Kellemetlen meglepetés a nógrádi íutballszurkolók számára az SKSE három he­te tartó gyengélkedése. Ko­rábban úgy Játszott, hogy a kohászcsapat megállítha­tatlanul menetel merész célja, a bajnokság meg­nyerése felé s magabizto­san vezette az NB III. Mát- ra-csoportjának tabelláját, most az utóbbi három for­dulóban mindössze egyetlen árva pontocskát szerzett és lecsúszott a dobogó har­madik fokára. Miért kö­vetkezett be ez a kínosnak is nevezhető visszaesés? Nos, erről a legilletékeseb­bet, Horváth Gyula edzőt kérdeztük meg, aki a kö­vetkezőket válaszolta. — Relatív ez a vissza­esés, mert még mindig ott vagyunk a közvetlen élcso­portban. Az első három helyezettet csupán a gól- különbség választja el egy­mástól. Semmi különösről nem tudok beszámolni: nin­csenek zűrök, nincsenek botrányok, ugyanúgy ké­szülünk, mint máskor. Sajnos a bajnokság kez­detétől fogva ritkán • ta­pasztalható sérüléshullám ti­zedeli a játékosállományt. Ennek következtében sok­szor alig van meg a tizen­egy emberem, a kispadon többnyire ifjúsági játéko­sok foglalnak helyet. Való igaz, Pásztóról leg­alább egy pontot el kel­lett volna hoznunk, itt­hon pedig le kellett volna győznünk a Gáspár SE-t. Bagón Andó kétes kiállítása miatt csaknem egy ' teljes félidőt emberhátrányban kellett játszanunk. . Nincs olyan csapat, amely képes lenne azonos formá­ban végigjátszani egy tel­jes bajnokságot. Néha óha­tatlanul jön egy kis vissza­esés, mint ahogy ez most nálunk is bekövetkezett. De túltesszük rajta magunkat. Ügy gondolom, ha a hét végén legyőzzük itthon Dány csapatát — márpedig le kell győznünk —, vissza­foglaljuk helyünket a táb­lázat élén! (Balás R.) Bajnokságok, eredmények ASZTALITENISZ LABDARÜGAS NB III., Márton-csoport: Bél­apátfalva—Balassagyarmat 11—5. Gy.: Csépán 2, Guoth 2. Mészá­ros 1, Daróczi 0. Balassagyarmat —Karácsond 8—8. Gy.: Lucska 4, Güth 3. Csépán 1, Mészáros 0. Esztergom—Balassagyarmat 11—5. Gy.: Guth 3, Csépán 2. Mészá­ros 0, Lucska 0. Balassagyarmat —Jászárokszállás i5—1. Gy.: Lucska 4, Guth 4, Csépán 4, Mé­száros 3. A bajnokság állása: L Vác 2. Bélapátfalva 3. Karácsond 4. Esztergom 5. Lőrinci 4 3 1 - 43-21 7 4 3 1 - 42-22 7 4 2 2 - 39-25 6 4211 39-25 5 4 li 2 1 33-31 4 42“- 2 27-37 4 4112 33-31 3 41-3 30-34 2 41-3 23-41 2 4 - - 4 11-53 0 6. Gödöllő 7. Balassagyarmat 8. Máriahalom 9. Tokod 10. Jászárokszál. Salgótarjáni városi kispályás­bajnokság. Az I. csoport végeredménye: 1. IB.-SBTC 22 16 4 2 100-44 36 2. Vendéglátó 22 14 5 3 77-35 33 3. Főiskola 22 14 1 7 91-60 29 4. SKÜ 22 10 4 8 51-58 24 5. Sík-Temp. 22 9 4 9 40-43 22 6. ISZI Ang. 22 8 5 9 34-35 21 7. Sportcsarn. 22 9 2 11 50-53 20 8. Petőfi 22 9 1 12 53-58 19 9. GYIVI 22 7 5 10 38-53 1« 10. PSZF 22 7 1 14 55-82 15 11. Posta 22 6 3 13 44-82 15 12. Afész 22 3 5 14 38-68 11 II A csoport: 1. Vasutas 22 18 - 4 103- 46 36 2. SZÜV 22 16 2 4 118- 47 34 3. ÖMTE 22 15 2 5 81- 63 32 4. Nógrádhő 22 15 1 6 70- 48 31 5. STESZ 22 14 - 8 91- 53 28 6. NSZV tms. 22 12 3 7 84- 59 27 7. Szolgált. 22 7 3 12 81- 72 17 8. SKÜ MEF 22 8 - 14 64-120 16 9. Police 22 7 1 14 42- 72 15 10. Vízmű 22 3 3 16 44- 93 9 11. Kórház 22 4 1 17 40-106 9 12. Volán 22 4 - 18 24- 63 8 II B csoport: 1. Unicoop 26 21 3 2 140- 35 45 2. Városh. 26 22­4 120- 29 44 3. Pécskő SE 26 21 1 4 119- 53 43 4. Amatőr 26 17 1 8 100- 68 35 5. Reg. Vízm. 26 15 3 8 93- 66 33 6. Salgglas 26 15 2 9 106- 65 32 7. MHSZ KI. 26 12 2 12 82- 70 26 8. Salakrevü 26 11 3 12 68- 89 29 9. Kar. Tsz 26 9 3 14 69- 87 21 10. SKÜ tms. 26 9 2 15 47- 79 20 IV. Káb.-IKV 26 6 4 16 45- 97 18 12. Salgóker 26 4 1 21 47-144 9 13. Nógrádhö 26 4­22 24-105 8 14. Bajcsy 26 3 1 22 19- 92 7 KÉZILABDA NB II., férfiak: Salgótarján— ELCO Somsály 24—1« (14—10). Salgótarján, 100 néző, v.: Barta, Sajóvölgyi. Salgótarján: LEN­GYEL — Márta 1, VAS K. 4, Kisbalázs 3, Petreczki 1, TÓTH I. 8, SZABÓ A. 6. Csere: Berdó (kapus). Nagy J. 1. Kis Molnár, Lavrincz Z. Edző: Szabó Attila. Kiállítás: 2, ill. 0 perc. 7 m- esek: 6/4, ill. 3/3. Az esős idő ellenére labdabiz- tosan és jól játszott a hazai csa­pat. Az első játékrészben szo­ros volt az eredmény, de szünet után tetszés szerint érte el gól­jait a tarjáni együttes. Sakkverseny Szirákon A sziráki kastély már több jelentős sakkversenynek adott otthont, például Í987- bfen, a világbajnoki zónakö­zi döntőnek, 1985 óta pedig minden évben a Hungaroil- tornának. November elején az egyik legjobb magyar versenyző, Sax Gyula (2605 Élő-pont) —, aki az idén másodszor lett világbajnokjelölt — pá­ros mérkőzésen ül asztalhoz Ulf Andersson (2635) svéd nagymester ellen. A négy- játszmásra tervezett talál­kozó november 8-án, 13 óra­kor kezdődik a kastély dísz­termében, az utolsó fordulót november 12-én bonyolítják le. Az eseményt az érdeklő­dők belépődíj nélkül tekint­hetik meg. A versenyre a Duna Hol­ding Rt. három darab 40 ezer forint kibocsátási érté­kű részvényt, a Mineralim- pex, a BKV és a Budapest Bank további 200 ezer fo­rint díjalapot ajánlott fel. A játszmákat a helyszínen Pintér József nagymester demonstrálja és elemzi. TOTÓSAROK Az Új Nógrád totótippjei 44. hét vényt nyert: Kovács László, Zagyvaróna, Posta út 12. és Koleszár Jánosné, Balassa­gyarmat, Lenin-ltp. 7., 16 darab totószelvényt nyert: Rajnai Lajosné, Salgótarján, Csokonai út 59. A nyeremé­nyeket az OTP Nógrád Me­gyei Igazgatósága ajánlotta fel. 1. Szeged—MTK-VM 1 x 2. Hannover—Hamburg z x 3. Frankfurt—Nürnberg 1 4. Hertha BSC—Duisburg l 5. Kaiserslautern—1. FC Köln 1 x 6. Karlsruhe—VfB Stuttgart 2 7. Schalke 04—Braunschweig 1 8. Osnabrück—Wattenscheid 2 9. Ancona—Verona x 10. Cremonese—Ascoli x 11. Lucchese—Salernitana j x 12. Pescara—Messina l 13. Cdinese—Foggia l 4-1 14. Meppen—Mannheim x Góltotópályázat Elmúlt heti pályázatunkra 312 darab szelvényt küldtek be olvasóink. A két mér­kőzés végeredménye: Frank­furt—Bayern München 1—4 és Juventus—Internazionale 4—2 volt. Telitalálatot egyet­len fogadónk sem ért el. A három darab egytalálatos kö­zül 17—17 darab totószel­Góltotó 1. Kaiserslautern—1. FC Köln végeredmény: 2. Ancona—Verona végeredmény: Wév: Lakeím:

Next

/
Thumbnails
Contents