Új Nógrád, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)
1990-10-29 / 176. szám
1990. OKTOBER 29., HÉTFŐ TÁRSADALOM IlEPUEJ-J 5 Örömök és gondok - lovakkal Béla és Csilla egyik féltett kincsük az anyakanca, T iisarnk társaságában. Kép: K. Tóth Sándor Nógrádi „forródrót” Törvénycsomag a parlamenti képviselőknek A kamara kezdeményezett - Üzletkötés sötétben - Figyel-e a kormány Kádár Bélára? Kerekasztal-beszélgetésre invitálták a Nógrád megyei országgyűlési képviselőket az Észak-magyarországi Gazdasági Kamara megyei tagvállalatai. A vállalati igazgatók rendszeres kapcsolatot óhajtanak kialakítani a parlamenti képviselőkkel - attól a nem titkolt szándéktól indíttatva, hogy a gazdasági kérdésekre irányítsák figyelmüket. Hiszen a közvélemény is kevesli a gazdaság talpra állítását célzó törvénykezést, a menedzserek ineg kiváltképp azt tartják, mostohagyerek volt mindeddig a gazdaság a Házban. Most, hogy a helyhatósági választásokat követően feltehetően konszolidálódik a megelőzendően tólfűtött politikai helyzet, remélhetően a törvénykezésben a gazdasági vonatkozások kerülnek előtérbe. Ehhez adtak elsőül a kerékasztal-találkozón muníciót a vállalatigazgutók. Trenta, Tüsi és Tűsarok... a három versenyló. Ők Bajnócziék szeme fényei. Bajnóczi Béla és felesége, Csilla rokonszenves fiatal házaspár. Bercelcn élnek. Furcsa pár: megszállottak, különcök, legalábbis biztosan akad ember, aki ezt gondolja róluk. A fiatalember szeretné megvalósítani régi álmát: lótenyésztéssel foglalkozni. Ebben méltó segítőtársa a felesége. Mindent vállalnak. A robotot reggeltől estig, az éjszakázást a lovak mellett, az állandó készenlétet, az ünnep nélküli hétköznapokat. Bajnóczi Béla árvagyerekként nőtt fel. Távol minden jótól, el- kényeztetéstől. Talán ezért is bírja az élet szabta iramot. Harmincöt éves. Húsz évig volt hentes a faluban. A megye egyik legjobb hentese volt mestere: Galanits Géza, akiben második apját becsülte, s aki évekig nevelte a szakmára, emberségre. A jó öreg Galanits „beléverte” a vevő iránti tiszteletet, ment az áru után, szervezte a vevőkört. S aztán ahogy haladtak fölfelé a húsárak, neki is egyre több ideje jutott a tőke mellett újságolvasásra. Múlt nyáron ezért ott is hagyta az üzletet. Nyitott egy kis zöldség-gyümölcs boltot, amelyben felesége, Csilla áll a pult mögött. Béla kis furgonjával az árubeszerző. Megy, amikor éppen ideje van. Mert inkább bízik a lovakban, a most még ugyan szerény tenyészetben. A három versenyfélvér közül, Trenta most Alagon tréningezik az egyik legjobb magyar lóidomár, Karaszeg Sándor irányításával. S hogy nem is rosszul, azt a galoppversenyen elért eredményei is bizonyítják. Tüsi a fiatal csődör most kerül tréningbe. Ő és Túsarok, az anyakanca a bércéi i porta végében lévő „átmeneti” istállóban „lakik”. Természetesen különbokszban, gyönyörűen leápolva. A mindennapos tréningezés, a lovaglás nem maradhat el, mert az állat érdeke a mozgás. Az úgynevezett „ünnepi betegség” végzetes lehet. S ahogy Bajnóczi mondja: fél óra lovaglás után két óra lóápolás következik. Csilla szerint a napi tréninget most még nagyobb figyelemmel kell végezni, mert Túsarok áprilisban ellik, s a vemhes kancát állandóan gondozni, ápolni kell. Külön kell törődni a takarmányozással és a vitamininjekciók adagolásával és összeállítani az ellés előtti móringot - így nevezi ezt Csilla -: minden olyan eszközt, amelyre akkor szükség lesz. S addig, áprilisig éjszakánként több alkalommal is bekukucskálnak az istálló ablakán: nincs-e probléma. S a/ eilest - ha eljön tíz idő - Béla és a felesége vezeti le. Mesélték, hogy együtt szinte nem mehetnek sehová. Ha ritkán mégis feljutnak a lóversenyre, olyankor otthon, Járdek Jenő bácsi vigyáz a lovakra. Az otthoniakra. Mert Trenta már az ügetön küzd a Bajnóczi-istálló színeiben. S ilyenkor Béla szíve kétszázat ver percenként. Trenta két ötödik helye elismerésre méltó, hiszen még fiatal. Híresebb szülők csikói maradtak eddig mögötte. Ha nem futna jobbat az eddigi eredményeinél, az sem lesz baj. Kiedzett, belovagolt, iránytartó. Olyan ló, amilyenről a huszár álmodik. Gressai Sándor, Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár, vezérigazgató: - A magyar ipar jelentős része dolgozott a KGST- piacokra, éppen elég megrázkod tatás lesz-e széteső piacot helyei tesíleni. Bedig ezen líií is nice számlálhatatlan a goiul. A kormány határozott ígéretet telt a pénzügyi sorban állás radikális megszü n tetésére, jósze ri ve I azonban semmi sem történt: ma is kcresztbe-kasul tartozik mindenki mindenkinek. Félelmetes az infláció: megkötött exportüzleteink veszteségessé válnak, ha nem lesz forintleértékelés. Az igazgatók helyzetéről most estik annyit, hogy nem vonom kétségbe a megmérettetés szükségességét, ez. ha nem is túl szerencsés módon, de megtörtént. A már legitim igazgatókat viszont most már bátorítsa a kormány és a parlament is. Úgy vélem, rászorulunk. Sarló Béla, Nógrád Megyei Sütőipari Vállalat, igazgató: - Az NSV a privatizáció élére akar állni. Októberben statégiai tervet fogadtunk el, három éven belül európai színvonalú céget csinálunk a vállalatból. Sok kisüzemei nyitunk, mert bebizonyosodott, hogy pár ezer ember ellátására kis pékségek is alkalmasak, persze élvonalbeli technikával felszerelve. Mi saját magunkat akarjuk privatizálni, nekünk né diktáljon feltételekéi senki! Szóvá kell tennem, hogy az igazolok premiuuil'ékje meglehetősen visszás Nem i s/cmetszúró, estiem esetekli.il I.ellett volna általánosítani! Odadobtak minket koncul a/ úgynevezett társadalmi igazs.igér/etuik. Gec.se Isti án, l’alocker Vállalni, igazgató: Kei-három év alatt végrehajtjuk a privatizációt úgy. hogy nem lesz belőle ellátási zavar. Kérdés persze, hogy a vállalkozásokhoz lesz-e majd hitel? Magam is igazságtalannak érzem az igazgatói prémium korlátozásai. Nálunk amúgy is veszélyes méreteket ölt az egyenlősdi szemlelet, akik hajlanak rá, most igazolva látják magukat. Attól tartok, hogy az effajta gondolkodás egy majdan teljesítőképesebb gazdaságban is fékje lesz a kiemelkedő produktumok arányos elismerésének. Kazinczi Gyula, öblösüveggyár, igazgató: - Sokszor eltemettek már bennünket. Hiába húzták a vészharangot, versenyben maradiunk, hitelképesek vagyunk. Ma a vállalkozások ösztönzésétől hangos az ország, de a gyakorlatban alig történik valami. Jó volna eljutni odáig, hogy ami az országnak egyetlen dollárjába se kerül, legalább azt ne akadályozzák. Nekünk az olaszok behoztak most egy centrifugagépet - egyetlen petákot sem kell érte fizetni, de az adminisztrációval egy egész apparátus sem boldogul. A pénzügyi béklyóktól képtelenek vagyunk szabadulni. Elmondtuk már milliőszor, mindhiába, kissé fárasztó, a dolog. Nyomatékosan kérem, rögzítsék le mihamarabb a jövő évre vonatkozó közgazdasági sarokpontokat. A külföldiekkel most kell az üzleteket megkötni, és jószerivel egyetlen feltételt sem ismerünk, tapogauízuiik a sötétben! Ki vállalja majd a felelősséget azért, ha hibásan lőjük be az energiaárakat, az inflációt, a forintleértékelést, az adózást? A munkanélküliség csökkentésére pedig volna egy javaslatom. A korkedvezményes nyugdíjaztatás terheit vállalja ál ti társadalombiztosítás a számára c célból átutalandó munkanelkiili-scgclv terhére. Csak az. üveggyárból azonnal haza lehetne küldeni 250 idős, megromlott egészségű dolgozót, a helyükre pedig a munkcrőpiac- ról felvenni jól képzett fiatal szakmunkásokat. Sokan élnénk ezzel a lehetőséggel, ha nem minket nyomna a terhe. A munkanélküli-segéllyel tapasztalatom szerint sokan visszaélnek. Feladják az állásukat, hogy a segélyt feketén szerzett jövedelemmel kiegészítve a korábbinál köny- nyebb legyen a megélhetés. Dudás Pál magánvállalkozó, a Salgótarjáni Ipartestülel elnöke:- A vállalkozás segítése csak szó, szó. A kisiparból most is53 százalékos a jövedclemclvonás, ha ezt még fokozzák, legtöbben lehúzhatják a rolót. Márton Sándor, balassagyarmati kábelgyár, igazgató: - Ne a külföldi segélyekben, hitelekben bízzunk, legjobb, ha magunkra számítunk, üdvös volna eldönteni végre, kell az export vagy sem? A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok minisztere, Kádár Béla nagyon okos publikációkat tesz közzé ez ügyben, de úgy tűnik, mintha éppen saját kormánya nem figyelne rá. Az általa is sürgetett exportsegítő intézkedéseket nem látjuk. Rebesgetik, hogy jövőre 15 százalékos forint- leértékelés várható, de hivatalosan nem nyilatkozott még senki. Márpedig nálunk például ez egymagában 300 millió forintot jelent, s egyáltalán nem mindegy, milyen versenyképességi pozícióból tárgyalhatunk a külföldi üzletfelekkel. A privatizáció kapcsán szóvá kell tenni, hogy az Állami Vagyonügynökség sokszor értelmetlenül, operatívan avatkozik bele mindenbe. Hovatovább az a helyzet, hogy képviselője nélkül nem is érdemes külföldi partnerrel privatizációs tárgyalásra leülni. Nem vonom én kétségbe az állam tulajdonosi jogainak képviseletét, de nem lehetne ezt eligazító elvek kidolgozásával elérni? Kreicsi László, Videotechnika Leányvállalat, igazgató: - Ha • nem oldják fel a frekvenciamoratóriumot, jövőre egyetlen adót sem tudunk értékesíteni. Indokolatlan félelmek munkálnak a kérdés kapcsán. Azt kellene látni, hogy a helyi politikában a jövőben sokkal nagyobb szerepet jál- szanák majd például a városi tévék. Az aprófalvak nagy részében ma sincs kielégítő műsorvétel, s tartani lehet tőle. hogy a kisfalvak ezután sem főútiak kapni atjálszóadót, miután „nem éri meg”. Duda Lajos, Salgótarjáni Ingatlankezelő, Szolgáltató Vállalat, igazgató: - Az utóbbi időben minden kormánytól azt hallottuk, hogy gőzerővel dolgoznak a lakáskoncepción. Ebből eddig nem sokat láttunk, remélhetőleg most már lesz is belőle valami. Iákolialiiii Ferenc, Nógrádi S/<nti:oiy ah, vezérigazgató-helyettes: \'t is régóta ígéri a kormány, hogy tisztázza a szénbányászat helyzetét. Máig nem tette meg. Azt kérem, hogy a költségvetés legyen végre őszinte és reális. Ebben az országban mindenkinek tudomásul kell venni. hogy a növekvő adósságterheket kibírni csak a gazdaság növekvő pályára állításával lehet.-szgys Áldozat és értelme Midőn egy évtizede a Sex Pistols Jimmije belekiabálta a világba: Anarchy U. K. -Anarchia Egyesült Királyság, a szigetországban természetesen nem volt anarchia. Amitől most tartani lehet, s főleg, amit mindenképpen meg kellene akadályozni, az az, hogy a gazdasági válság elmélyülésével egy időben, annak következményeként, az energiaszámla, a KGST-sokk, az aszály és még sok más komoly baj következtében elkerülje Magyarország az anarchiát, az állampolgári fegyelem fölbomlását. Az anarchia ugyanis nem demokrácia, hanem pontosan a demokrácia vége lenne. Örvendetes, hogy ez most nem következett be. Ami Magyarországon Is a lehető legrosszabb volna, az egyfajta sérelmi politika kialakulása, a társadalmi csoportok egymás rovására történő kíméletlen érdekérvényesítése, ami szétzilálná nemcsak a gazdaságot, hanem az egész társadalmat, végképp lehetetlenné tenné az egymás iránti társadalmi szolidaritást, végső soron a gazdaság átalakítását. Mind a munkavállalók, mind a munkaadók bevethetik erejüket, hogy rövid távon érvényesítsék pillanatnyi érdekeiket, föllépjenek azon kormányzati intézkedések ellen, amelyek célja a gazdasági modernizáció lenne. Világos program alapján, ami egyelőre nem áll rendelkezésre. Hasonlóan a többi kelet-európai országhoz. az elavult struktúrák továbbélése Magyarország fölemelkedését is lehetetlenné tenné, hosszú távra vágná el a Nyugathoz való csatlakozás, vagy legalábbis a viszonylagos fölzárkózás lehetőségét. Hogy ettől a lehetőségtől maga a Nyugat is tart, ha Kelet-Európa jelen állapotát vizsgálja, annak számos jele van, a többi között, a kívánt tőkebeáramlás visszatartása. Ezt látni a jugoszláviai, a lengyelországi helyzetet vizsgálva is. Ha a társadalomban kialakul, sőt, fölerősödik a békétlenség, amire a pártharcok már elegendő szomorú példát szolgáltattak, akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy az amúgy is óvatos - mert reálisan értékelő - nyugati világból nem számíthatunk hathatós segítségre gondjaink megoldásában. Ebben az esetben egy múltba süllyedő, a modern gazdasági folyamatokat csak távolról szemlélő szomorú régióvá válhat Kelet-Európa és benne Magyarország. Különböző, független szervezetek által készített elemzések, köztük a Pénzügykutató Rt. értékelése, fölhívják a figyelmet az elkerülhetetlen gazdasági intézkedésekre. Világosság vált, hogy 1989-1990 politikai változásait követően a legrosszabb még hátravan, mielőtt bármely mértékű gazdasági fölemelkedés megindulhatna a kelet-európai régióban és hazánkban. ez pedig a gazdasági kényszerintézkedések sora. Úgy látszik, a politikai csatározások, a hatalomért folyó harc közepette a politikai erők nem eléggé készültek föl, s a társadalmat sem készítették elő a további szűk esztendőkre. Ennek következtében, sok illúzió is tovább élt, amelyek most oszlanak szét villámgyorsan, midőn nagy tömegek kénytelenek rádöbbenni az elszegényedés, a társadalom peremére való szorulás reális veszélyére. A Pénzügykutató Rt. elemzése is fölhívja a figyelmet arra, a kormánynak mielőbb ki kellene egyeznie a gazdaság szereplőivel, csökkenteni kellene koncentrációs törekvéseit, nagyobb szabadságot adva a piac- gazdasági folyamatoknak. Ugyanakkor villámgyorsan ki kellene alakítania a leszakadó rétegek számára azt a szociális hálót, amely elviselhetővé tenné az életet. Egyelőre mindennek nem sok jele látszik. Az áldozatvállalást változatlanul úgy kéri a kormány a lakosságtól, hogy ugyanakkor nem fejti ki világosan annak célját. Ez irritálóan hat, sőt. további társadalmi nyugtalansággal fenyeget, miközben a költségvetési hiányok ily módon történő pótlása is igen rövid távú „haszon", hiszen a súlyos áremelések további inflációt gerjesztenek, ami újabb és újabb költségvetési hiányokat prolongál. A lakosság gazdasági tűrőképessége is véges, különösen akkor, ha változatlanul nem látja a fényt az alagút végén. Úgy tetszik tehát, hogy elóbb-uióhb a költségvetési gyakorlatot kell módosítani, jóval racionálisabb államháztartás mielőbbi kialakítása érdekében, különben a lakosság folyamatos sarcolásának sincs értelme, valószínűleg ennek a már-már automatikus gyakorlatnak a lehetősége is véges. Amikor az ország a gazdasági összeomlás veszélyével kénytelen szembenézni, világos, hogy a jövőben sok mindenről le kell mondani. Annak idején Petőfi Sándor megírta a kutyák és a farkasok dalát. Utóbbiban azt. hogy fázunk és éhezünk, de szabadok vagyunk. Óvjuk meg önmagunkat attól, hogy farkasok dalától legyen hangos az ország, különben a szabadság reménye is szertefoszlik a szemünk előtt. A szabadság ne csapjon át szabadosságba, ami a ráció érveit is megsemmisítené. Az áldozatot kérő kormány pedig legalább néha jelezze, önmaga is képes az. áldozatra, amit az állampolgároktól folyton- íolyvást kér. (Amellett, hogy e találkozásokat a jövőben rendszeressé teszik, a kerekasztal résztvevői a következőkben egyeztek meg. A kamarai tagvállalatok törvénycsomagot állítanak össze a képviselőknek azokból a jogszabályokból, melyek régi időkből itlfelejtve fékezik a gazdasagot. Miután a politikai konszolidációt követően feltehetően mozgékonyabb lesz a külföldi tőke, a tagvállalatok propagandaanya- gokal, -filmeket készítenek az érdeklődő befektetők számára - ajánlva, kínálva a lehetőségeket. A működő „forródról” arra is szolgál majd, hogy a menedzserek interpcllációs javaslatokkal keressék meg a nógrádi parlamenti képviselőket.) Szendi Márta
