Új Nógrád, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)
1990-10-24 / 172. szám
4 mwjwi KULTÚRA 1990. OKTÓBER 24.. SZERDA A 60. egyházzenei hangverseny Balassagyarmaton Az 1956-os forradalom mártírjai emlékére, valamint II. János Pál pápa megválasztásának 12. évfordulója alkalmából ünnepi orgonahangversenyt rendeztek a balassagyarmati rk. plébánia templomában. Ez a hangverseny már a 60. templomi zenés áhítat, melynek mindenkori rendezője az agilis Varga János kántor karnagy, a templomi Szent Felicián kórus vezetője. Sághy Ferenc kanonok plébános köszöntötte a közönséget, méltatva a pápát köszöntő ünnepség jelentőségét, majd megemlékezett a hősökről, akiknek áldozatvállalásából új értékek születtek, köztük az összetartozás tudata, akik előtt lerójuk a nemzet háláját. Sárbogárdi Tamás káplán kommentárokkal ismertette az egyes műsorszámokat. A Himnusz elhangzása után Patakiné Kerner Edit előadómű- yész az Ausztráliában megjelenő magyar lapból ötvenhatos keltezésű verseket mutatott be mély átérzéssel. Ezután Lehotka Gábor Örömhír motettáját adta elő Új, a nógrádiak szívéhez igencsak közelálló lapot köszönthetünk: Losoncon negyvenöt évi hallgatás után ismét magyar nyelvű újságot vásárolhatnak a standokon a szlovákiai magyarok. A Nógrádi Szó „tájlap’' alcímmel fémjelzi működésének területét. Ára mindössze két korona. Kéthetente jelenik meg nyolcnyolc oldalon. Szerkesztője Ar- damica Ferenc.- A korábbi területi lapnak, az Ipefnek - Ipoly - is volt magyar nyelvű oldal-összeállítása, de az csak amolyan mutációféle volt. Mi gondoltunk egy merészet, és elhatároztuk, hogy egy igazi magyar tájlapot készítünk. Nem mondhatnám, hogy gördülékenyen ment minden, de azt is el kell ismerni, sokan segítettek, a Szent Felicián kórus Varga János karnagy vezényletével, Un- terweger Zsolt zeneművészeti főiskolai hallgató orgonakísérete mellett. A Bachot megelőző német orgonistanemzedék egyik legkiválóbb alakjának, Pachelbel zeneszerzőnek d-moll prelúdiumát és fúgáját lenyűgöző bravúrral interpretálta orgonán Lehotka Gábor, akit - mint az újságok is megírták - egyhangúlag választottak meg a budapesti zeneművészeti főiskola tanárának, éppen születése napján. Molnár András operaénekes, érdemes művész világos színezetű, behízelgő hangja a János passióból vett áriában kitűnően érvényesült. Nem csoda, ha Párizs, Pozsony és néhány világváros nemrég vendégül látta. A városi zeneiskola kitűnő tanára, a fúvószenekar karnagya Tóth Miklós mutatkozott be B trombitájával Purcell Sonáta című szerzeményével, kimagasló sikerrel. Talán kevesen tudják, hogy az álltak mellénk. Most ketten vagyunk a szerkesztőségben, de régi külső munkatársainkra támaszkodva úgy érzem, sikerül teljesíteni a magyar nyelv, a magyarság érdekében azt, amit vállaltunk. Eleinte úgy gondoltuk, hetilapot készítünk, de a besztercebányai nyomda ezt nem vállalta... Á hirdetésekben, információk útján beharangozott első példányszámunk a besztercebányai nyomdahiba miatt egy nappal később került az utcára... A középformátumú NSZ nyolc oldalán helyet kap majd minden témakör, ami csak érdekelheti az 1848^19-es idők vértanú tábornokai mellett volt még egy tábornokhőse a forradalomnak és ez: Pigetti olasz származású vitéz katona, akinek az utolsó percben sikerült külföldre szöknie és így elkerülte a kivégzést. Az ő leszármazottja Pikéthy Tibor, az egykor Vácon élt zeneszerző, akinek G-dúr toccatáját, magas igényű szerzeményét Lehotka Gábor mutatta be orgonán művészi fölénnyel. Gounod közismerten kedvelt Ave Máriája Molnár András operaénekes áhítatot lehelő énekével a legtisztább érzelmeket váltotta ki a hallgatóságban. Johan S. Bach C-dúr toccata, adagio és fúga szerzeményének eljátszásából ismerhette meg igazán a közönség istenadta képességét Lehotka Gábornak. Szédületes, gyors futamok, variációk, alig követhető trillák után, csak lábtechnikával brillírozható előadásban volt kihasználva az orgona minden lehetősége. A hívek által közismert - és főleg áldozta- táskor eljátszott - mennybetörő olvasót. A beköszöntőlap első oldalán a szerkesztőség szól vezércikkben a lapot böngészőkhöz, majd elkezd egy olyan anyagot, amely a közel kétezer dolgozót foglalkoztató füleki Koosmalt • vasipari gyár életéről, a változások lehetőségeiről szól. Böszörményi István folytatja a még á régi Ipolyban elkezdett sorozatát, emlékeiről és ezúttal a hajdani losonci gimnáziumról beszél. Sok olvasót érdekelhet a harmadik oldal „Hit és Élet" című rovata. A kultúra avatott értője, dr. Jozef Drenko ír a losonci zenei élet múltjáról, megemlítve betét elbájolta a meghatott hallgatóságot. Dvorák Béke ódájának hangjai - amit a kórus énekelt - betöltötte a templomot és az alázatos békeóhaj az iskolázott kórusnál imádsággá változott. A pápai himnuszt a közönség az énekkarral együtt énekelte. Befejezésként Sághy Ferenc plébános méltatta a művészek játékát, köszönetét mondva a szereplőknek szép vállalkozásukért. Meglepetésre a műsor befejezése után Lehotka Gábor, aki a műsorban az orgonakíséretet is vállalta, a felforrósodott hangulatban ráadásként eljátszotta minden idők egyik legnagyobb művét, J. S. Bach d-moll toccatáját és fúgáját, amit az újabb időben a zenetörténészek a zeneszerzőséget illetően - erősen vitatnak, mert azt mondják, hogy a mű előbb vonószenekarra készült, aztán valaki átírta orgonára. De ennek eldöntése nem a közönségre tartozik. A lényeg az, hogy a hangverseny elérte célját és hatalmas lelki élménnyel gazdagodhattak mindazok, akik eljöttek a 60. gyarmati hangversenyre. itt a méltán híres Rácz és Sági muzsikuscsaládokat. (Sági Balogh Jancsi egyébként az egyik szerkesztője a cigányszótárnak.) Máli néni dédanyáink receptkönyvéből ajánl főznivalót, bár nem biztos, hogy sokan nekiáll- nának elkészíteni például egy békalevest, amely így kezdődik: nyúzd meg a békát, válaszd el az elejét a hátuljától... Köszönti a lap a 15 éves Nóg- rád táncegyüttest és részletesen közli a magyar, illetve a szlovák tévéműsorok programját. A lap utolsó oldala a sporté, ahol szer- teágazóan tájékoztatják az olvasót a lap körzetében zajló eseményekről. Ennyit röviden az első számból. Várjuk a következőt, hogy abból is csemegézhessünk.-solymosVélemény Sütő András, Pilinszky János és - legutóbb - Nádas Péter írásaiból készült alkotások szerepeltek eleddig a budapesti művészeti hetek televíziós programjában. Imponáló a szerzők névsora, nemkülönben a közreműködő művészeké. Pedig önmagában az is csodaszámba megy, hogy a napról napra nehezedő feltételek között egyáltalán születnek még tévéjátékok, van igény, jut valamennyi pénz,.energia új kulturális értékek létrehozására. Se szeri, se száma a világirodalomban azoknak a műveknek, amelyek egy gyermekszereplő szemével láttatják a felnőttek - „alulnézetből eleinte vonzó, később egyre inkább elgondolkodtató, sőt taszító - világát. Mindig is hálás témának bizonyult azt a folyamatot ábrázolni, amint egy naiv, tisztalelkű kamasz rádöbben a valóság ellentmondásaira, amint kiábrándul környezetéből, s amint fellázad ellene. (A fokozatos alkalmazkodás, az arcvesztett idomulás általában már egy másik életszakasz sajátjaként tükröződik a művészetekben is.) Nádas Péter 1967-ben megjelent első regényének - A Bibliának - is a gyermek-család-társa- dalom összetett viszonya jelenti az alapképletét. A tíz év körüli főhős és a családtagok - valamint a szülői házhoz tartozók, az oda bejáratosak, s a szomszédok - kapcsolatának hátterében - mintegy a pályakezdő író eredetiségét, talentumát jelezvén - felsejlik a finom kontúrokkal megidézett ötvenes évek eleji Magyarország nyomasztó, embertelen légköre. A funkcionárius életmóddal együttjáró minden kiváltság - a budai villalakás, a fekete autó, a háztartási alkalmazott, az előkelő vendégsereg, a Rákosi elv-' társ ajándékozta narancs - ellenére Till Gyurika állandó szorongásban, félelemben él. Mint a vele egy korúak, 6 is szeretetre, megértésre vágyik, de agyonhajA Biblia szolt szüleinek még beszélgetni sincs idejük vele. Apja letudni véli kötelezettségét az obiigát, választ sem váró „Mi van kis- öreg?” kérdés ismételgetésével. A magabiztos szomszédlány önérzetébe gázol, s egy gyerekes szóváltás után elvitetéssel fenyegeti, feljelenti ÁVH-s apjánál. Az önmagát feleslegesnek érző nagymama bosszúja Szidikét, a cselédet veszi célba, többször is lopással vádolva. S, mit tesz a sors: az anya féltve őrzött bibliáját, -amely a háborúban álcaként szolgált bujkáló férje megsegítésében - tényleg Szidike tanyasi otthonában találják meg, ahová éppen Gyurika rongáló indulatai elől menekítette. Az igazságérzet jellemformáló erővel hat a vadóc - még kedvenc kutyáját is agyonverni képes - kisfiú magatartására, noha az ártatlan lány védelme kizárólag önmaga számára jelent erkölcsi értéket, felemelő emberi gesztust. Ebben az alig észrevehető fordulatban rejlik Nádas kisregényének - filmforgatókönyvének - sajátosságai itt a gyermeki lélek nem a rajongás - kiábrándulás, hanem a bizalmatlanság - tisztulás pályán mozog. Ä Várkonyi Gábor rendezte, Gurbán Miklós fényképezte tévéjáték pontosan tolmácsolja Nádas gondolatvilágát, a korabeli atmoszférát. Különösen emlékezetes pillanatokat teremtettek Gyurika - akit a beszédes szemű Bakonyi Péter alakít - ábrándozásainak, ébredező szexualitásának érzékeltetésével. A felnőttek közül - akkor is leírom, ha sokan már unhatják gyakori főszerepeit- Eszenyi Enikő - mama figurája- a leghitelesebb, de figyelemre- méltóan oldotta meg újabb nagymama szerepét Törőcsik Mari is. Kíváncsian várom, hogy mikor jelennek már meg a képernyőn -, s egyáltalán a szépirodalomban - a közelmúlt és a jelen felettébb bonyolult valóságát művészileg elemző alkotások is?- csongrády Kamarás József Magyar nyelvű lap Sdovákiában Megjelent a Nógrádi Szó Pezsgő kulturális élet a Kiss Árpád iskolában Három első osztály indult idén szeptemberben a balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskolában. Az „a” osztály ének-zene tagozatos, a „b” nyelvi tagozatos, ők harmadiktól angolt és németet tanulnak majd. Az elsős csoportokból kettő-az „a” és a „c” Zsolnai-módszer szerint iskolaotthonos rendszerben működik. Az intézmény összesen 700 diákját 60 pedagógus oktatja. Nagy hangsúlyt fektetnek a művészeti nevelésre, színházba, hangversenyekre járnak, a Zeneakadémia rendezvényeire bérletük is van. Az iskola falai között három kórus és egy fiúkórus dolgozik, amely egyedülálló a megyében. L. T. Holnapi számunkban a balassagyarmati Petőfi Sándor Általános Iskoláról olvashatnak. 1/b. osztály: Első (alsó) sor balról: Cseri Nikolett, Vlda Krisztina, Srancsik Gábor, Rózsa Péter, Bablena László, Bárján Kitti. Második sor balról: Botyán Roland, Híves Dominika, Gregus Gábor, Vági Balázs. Harmadik sor balról: Lazsán Ivett, Barát Barbara, Babinszki Edina, Galanics László, Fábián Levente. Negyedik sor balról: Mészáros Melinda, Zsingor Anikó, Tóth János, Hídvégi Krisztián, Sipos Gábor. Tanítónő: Verbélyi Gáborné. I/c. osztály: Hátsó sor balról: Deák Zsanett, Meló Zsuzsanna, Szrenka Péter, Csibi Gábor, Tóth Anikó, Heinrich Gabriella, Kopcsányi Sándor, Báthori Gabriella, Fábián Karolina, Bárány Gábor, Viktor Zsolt. Első sor Balról: Farkas Erzsébet, Belencsák József, Dobsonyi László, Tresó Anita, Vincze Brigitta, Dobos Vera, Déska Dóra, Imre Attila, Nándori László, Kostyánszki Péter. Tanítónő: dr. Halász Zsoltné. 1/a. osztály: Első (alsó) sor balról: Balázs Gréta, Sági Nikolett, Rescsák Tímea, Strihó Anikó, Tóth Zita, Nyíregyházi Ákos. Második sor balról: Kusicza Andrea, Kiss Rita, Juhász Anna, Schuchmann Ralf, Kiss Gábor, Tömön Mária. Harmadik sor balról: Podmaniczky Alida, Valentyik Mónika, Pásztor Szabolcs, Perenczky Zsófia, Kovács Emese. Negyedik (felső) sor balról: Czibulya Gergely, Fábián Lilla, Várkonyi Eszter, Géczy Nikolett, Molnár Csilla. Tanítónő: Ladosné Aradi Zsuzsanna.