Új Nógrád, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)

1990-10-17 / 167. szám

i MEGYEI MAPI LAP Félmillió dolláros üzlet Kisterenyei csövek Hollandiába Erdészeti előadások Gyarmaton Milyen a kínai erdő? Az Országgyűlés keddi ülésnapja Vita a honvédelmi törvény módosításáról A műszaki és közgazdasá­gi hónap rendezvényei keretén belül, holnap, csü­törtökön az Országos Erdé­szeti Egyesület szervezésé­ben Balassagyarmaton tar­tanak két előadást. Az Ipolyvidéki Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság köz­pontjában, a Bajcsy-Zsi- linszky út 10. szám alatt dr. Csóka György a gödöllői RTI tudományos munkatár­sa szól az erdészeti rovarká­rokról, majd az erdőgazda­ság igazgatója tart élmény- beszámolót kínai tanulmány- útjáról. A rendezvény dél­előtt fél tízkor kezdődik. A honvédelemről szóló 1976. évi I. törvény mó­dosításáról szóló törvényja­vaslat megtárgyalásával folytatódott kedden az Or­szággyűlés második munka­napja. A tervezet általános vitá­jának megkezdése előtt na­pirenden kívül kért szót Horváth Aladár (SZDSZ), aki a cigányokat a közel­múltban ért atrocitások el­len emelt szót. Horváth Aladár figyelmez­tetett arra a veszélyre, hogy a kisebbségben élő csopor­tok elkeseredésükben eset­leg erőszakkal válaszolnak az őket ért bántalmazásra. Rámutatott: nyilvánvalóan, egyetlen felelős politikai erő­nek sem lehet célja, hogy kisebbségi zavargásokat pro­vokáljon Magyarországon. A parázsló társadalmi in­dulatokra figyelmeztető fel­szólalás azonnali válaszra késztette a belügyi tárca je­lenlévő képviselőjét. Morvay István államtitkár emlékez­tetett arra, hogy a belügy­miniszter a minap nyilatko­zatban ítélte el a kisebbsé­gek ellen elkövetett atroci­tásokat. Megígérte: a Bel­ügyminisztérium a felszillt- ségek enyhítésére megteszi a szükséges intézkedéseket. Külpolitikusoktól ismert szófordulattal élve „héják és galambok” szócsatájává vált a keddi országgyűlési mun­kanap, amikor is a honvéde­lemről szóló 1976. évi 1. törvény módosításáról szóló (Folytatás a 2. oldalon.) A Salgótarjáni Kohászati Üzemek kisterenyei I. szá­mú gyáregységében az idén mintegy 10 ezer tonna csö­vet állítanak elő. A termelés nem egészen egyötödét kül­földön értékesítik. A jelen­legi legnagyobb nyugati ve­vő egy holland cég, mellyel a minap kötött új üzletet a gyártó. Amint azt Orosz Béla gyáregységvezető elmondta, jelentős „boltról” van szó, amely félmillió dollárt hoz a „konyhára”. Ennek fejében 1000 tonna, különböző hosz- szúságú és falvastagságú csö­vet szállítanak. A bevonat- lan és galvanikusan hor­ganyzott, kempingbútorok gyártásához használatos csö­veket méretre vágva kéri a megrendelő. A szállítási program nap­ra behatárolt. Az első ter­mékkel megrakott kamionok ..november elején, az utolsók jövő március végén indul­nak útra. Közben, előrelát­hatóan februárban, az im­már hagyományosan jó kap­csolat résztvevői tárgyaló- asztalhoz ülnek, s megbe­szélik az újabb üzlet részle­teit. Pincérlányok ruha nélkül Mi lesz veled Strand Hotel? MAI SZÁMUNKBAN: Emléklap a szlovák-magyar együttműködésért Az együttélés jegyében. Rimaszombatiak hozták. Információnk a 4. oldalon. Ragozott történelem- Múlt, jelen, jövő. A kibicek röhögni fognak. Vers az 5. oldalon. A négy muskétás és a két testőr- Fiatalosak a mohorai „öregek”. Húzzák a csapat szekerét, írásunk a 7. oldalon. Ügy tűnik, megoldódik Salgótarján „legégetőbb” kérdése. Már több kezde­ményezés született, látott napvilágot, és hunyt is ki másodpercek alatt. Ám van, akinek az Idő személyes ba­rátja, mert az Neki dolgo­zik. Lesz kupi Tarjánban? Adott a salgótarjáni tó­strand mellett, íenyőerdő alatt egv impozáns épület. Korábban a szakszervezeti dolgozók, funkcionáriusok továbbtanulását szolgálta. Majd fordultaik a naptárak lapjai. Sokba is került, nem is volt már funkciója, így akadt egy erre az alkalomra .'zervezett kft. — az ÉRV, a Nógrád Megyei Szövetkeze­tek Szövetsége, valamint a Hőenergia Szövetkezet rész­vételével. Használati joggal bérbe vették az épületet. Te­hát a tulajdonos maradt — mind a mai napig — a szak- szervezet, bérlő, a Bázis Tourist Kft. Fejlesztettek, beruháztak, propagandára költöttek, be­indították a hotelt, és kezd­tek komolyabb programokat szervezni. A tarjáni Strar.d Hotelt kezdték hazánkban és külföldön is megismerni. Az elmúlt héten valaki szemet vetett a kellemes környezetben lévő létesít­ményre. Aki pedig szemet vetett rá, nem más, mint Bakos Gábor, akit ország­szerte csak Rongyos Báró­ként ismernek, és aki annak idején az olcsón felvásárolt géptisztító rongyok mosásá­ból, feldolgozásából, illetve azok értékesítéséből alapozta meg — mérvadó körök sze­rint — többmilliós vagyonát. Nos, Bakos úr megjelent a kft.-nél, bejelentette, hogy magánszemélyként tagja kí­ván lenni a társaságnak. Nem fogadták el. Teltek n napok, mire ő és néhánv társa megjelent a Strand Hotelban, ahol kijelentette, hogy ez márpedig az övé lesz, van rá hatvanmillió­ja. ■ ■ (Folytatás a 2. oldalon.) Hogyan értékelik a választásokat? Körkérdés a partokhoz A kormánypártok és az ellenzékiek — saját nyilat­kozataik alapján — egyaránt megnyerték az önkormány­zati választások első for­dulóját. A második neki­futás eredményeiről kér­deztük a különböző szerve­zeteket. Fiatal Demokraták Szö­vetsége, Tóth Csaba: — örülünk, hiszen Sal­gótarjánban negyedikek let­tünk. Három emberünk van a testületben. Erre nem is gondoltunk. Tarjánban iga­zán érvényesülnie kell a pártok közötti megegyezés­nek, mert abszolút többsé­get senki nem szerzett. Ba­lassagyarmaton elsöprő a liberális ellenzék sikere. Vártuk a jó szereplést, de a végeredmény felülmúlta az elképzeléseinket. A 10 000 lakos fölötti városokban mindenütt jelen vagyunk. Azt sajnáljuk, hogy na­gyon sokan távol maradtak a szavazástól. Magyar Szocialista Mun­káspárt, dr. Kovács József: — Várakozásainknak meg­felelőek az eredmények. Ahogy reméltük, sikerült megőriznünk első fordulós pozícióinkat, sőt, még növe­kedett is a ránk szavazók száma. Igaz, megyeszerte szerény eredményeket ér­tünk el. örülünk, hogy két­ezer ember bizalmát élvez­zük Salgótarjánban, és an­nak is, hogy szerény, mér­téktartó és teljesíthető prog­ramunk támogatásra talált. Független Kisgazdapárt, Fenes Endre: — A választás a várt eredményeket hozta. Orszá­gosan a legtöbb polgármes­tert állítottuk a függetle­nek mögött. A politikai pa­lettát ismerve, megyénkben nem is számítottunk reáli­san másra. Függetlenül az eredményektől, tanulsággal szolgál a választás: arra kell figyelmeztessen minden pár­tot, hogy konszenzust keres­ve, több gondot kell fordí­tani a gazdasági bajok or­voslására. Szabad Demokraták Szö­vetsége, Tőzsér András: — örülünk, mert Salgó­tarjánban egyértelmű a szabaddemokraták győzel­me. Tanúsítja ezt a 8 képvi­selőnk. Mind a listára, mind (Folytatás a 2. oldalon.) Szécsényi szigetelt lakások Október végén beköltözhet­nek a lakók a képünkön lát­ható, szécsényi OTP-beruházás keretében épülő társasházba. A Rákóczi út 94. szám alatt található impozáns épület- komplexum 32 lakást tartal­maz, 38—60 négyzetméter kö­zötti alapterülettel. Az épület kivitelezője a NOTTÉV. A leg­korszerűbb szigetelési techno­lógiát alkalmazták az építés során, igy a lakások teljes mértékben hang- és hőszige­teltek. A legalsó szinten üzle­teket, szolgáltatóhelyiségeket alakitottak ki. Fotó: Sólymos L. Politikai üldözöttek találkozója Antall József New Yorkban .^ntall József miniszterel­nök1 és küldöttségének tagjai, akik hétfőn este New York­ban kezdték meg hivatalos látogatásukat az Egyesült Ál­lamokban, kedden kora reg­geltől zsúfolt programot bo­nyolítottak le. * A kormányfő szálláshe­lyén, az Intercontinental s/.állodában munkareggelin fogadta Robert Daniellt, az United Technologies elnök­igazgatóját és vezető mun­katársait. Az egyik legna­gyobb amerikai vállalat be­ható és sikert ígérő tárgya­lásokat folytat, magyar cé­gekkel az együttműködésről, magyarországi beruházások­ról. Antall József a délelőtt fo­lyamán egy másik óriásvál­lalat, a General Electric el­nökével Jack Welch-csel is találkozott és tárgyalt a to­vábbi együttműködésről. A G. E. nevéhez fűződik az eddigi legnagyobb amerikai tőkeberuházás Magyaror­szágon, az Egyesült Izzó, a Tungsram megvásárlása. Délután amerikai zsidó­szervezetek képviselőivel, vezető New York-i banká­rokkal, este pedig a város magyarjaival találkozott a miniszterelnök. Párhuzamo­san a küldöttség tagjai foly­tattak tárgyalásokat partne­reikkel. Antall József és kísérete ma reggel az út következő és legfontosabb állomására, Washingtonba repül. Negyven év után először találkoztak Budapesten a határokon túli magyar poli­tikai foglyok és üldözöttek képviselői. A szomszédos országokból érkezettek egymásnak és a‘ TIB jelenlévő vezetőinek be­számoltak a II. világháború óta lezajlott üldöztetési hul­lámokról, illetve a napjaink* ban valamennyi országban kibontakozó rehabilitációs törekvésekről. A jelenlévők Justitia Humana Hungáriáé néven megalapították a ma­gyar politikai foglyok és ül* dözöttek tanácskozó testüle­tét. A rendszeresen ülésező grémiumnak a TIB ad majd otthont. Köszönjük mindazok munkáját, akik az önkormányzati választások előkészítése során segítették a Szocialista Párt kampányát, s képviseletükben tevékenykedtek a választási bizottságokban. Elismerésünket fejezzük ki pártunk jelölt­jeinek, akik a nehéz körülmények között is vállalták a po­litikai megmérettetést. Kérjük, fogadják köszönetünket azok az állampolgárok is, okik részt vettek a helyhatósági választások második fordulóján, és szavazataikkal hozzájárultak, hogy a Szo­cialista Pórt, a baloldal jelöltjei képviselői mandátumhoz jutottak az önkormányzati testületekben. SZOCIALISTA PÄRT Szocialista Párt Nógrád Megyei Koordinációs Tanácsa (Politikai hirdetés) ■ 'I !

Next

/
Thumbnails
Contents