Új Nógrád, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1990-09-06 / 132. szám
1990. SZEPTEMBER 6 CSÜTÖRTÖK uepmu 3 A városlakó szemével Környezet és munkahelyteremtés Mottó: „A környezetkialakítás esztétikai kérdései világosan megmutatják, hogy a lakás, a munkahely, a város, a táj szépsége szorosan összefügg a társadalmak moráljával. A környezet nemcsak dicsér és igazol, de vádolhat is. Ha egy országnak (városnak) nincsenek szép kertjei, nincs szép építészete és kézművessége, ott magának az életnek a diszciplínáival van baj.” (Balogh András). Sivár lélek és durva hang Tudom, hogy nem egyedül vagyok Salgótarjánban, aki nyomasztónak érzi a sok geometriát, a szürke betont, a rendezetlenséget jelentő örök bet'ejezetlenséget és szellemi életünk szegénységét. Közhely, hogy az általunk formált környezet is hat reánk, befolyásolja közérzetünket. Ki, hogyan éli meg mindezt? Van, aki elmenekül, és legyint. Nem kevesen vannak. akik beletörődenek, és lassan hasonlítani kezdenek az őket körülvevő kis világhoz. Sivár lesz a lelkűk és durva a hangjuk. A harmadik csoportba tartoznak a „hívők", akik néha még szélmalomharcot folytatva is megpróbálnak tenni valamit azért, hogy jobb legyen itt élni. Évekkel ezelőtt szűk körben hallottam egy tréfának szánt kérdést: ha eeyidőben lépne sztrájkba a pártappaCsak remélhetjük, hogy s.z új önkormányzat megadja végre méltó rangját a város- gazdálkodásnak is. Hiszen lépten-nyomon tapasztalhatjuk. mennyire hiányoznak számunkra a tisztaság őrzői, a parkok szépítői és gondorátus és a köztisztasági hivatal, úgy melyiket vennénk előbb észre? A választ az élet azóta megadta. Ez jutott eszembe akkor, amikor unokámmal az egyik vásártéri játszótérre mentem. Az árnyékot adó zöld fák alatt a régi kedves pihenő- és játszóparkot kerestem, de csak egy elhanyagolt, gazos szeméttelepet találtam. Sajnos, ez nem egyedi eset. Amikor a Beszterce-lakótelep épült, elviselhetetlen volt kopársá- ga, rendezetlensége. Megkértem a gyerekeket, akik ott éltek, és akiket tanítottam, mutassuk meg, hogy milyen lehetne ez a városrész, ha képzeletben megszépítenénk. Parkokat, fákat, virágos erkélyeket rajzoltak vidám színekkel. Én azóta is próbálom elépzelni azt, hogyan lehetne ezt a tájidegen, embernek nem igazán kedves várost valahogy mégis megszépíteni. zói. Üdítő színfoltja lehetne környékünknek újra a Tóstrand és környéke. De megkérdőjelezhető, hogy itt a hegyek ölelésében miért nincsenek parkerdőink? A Meszes- (Kálvária-)hegy valamikor szép és gondozott terület volt, most alig megközelíthető. Nem csoda, ha hét végeken kihalnak az utcák. Nem jelentéktelen az sem, hogy a város szépítésében mennyi munkalehetőség rejlik. Nem hiszem, hogy ne lehetne megoldani azt, hogy a munkahelyteremtő és segélyalapból inkább tisztes- ségesebb bérhez juttassák azokat. akik a közösség szempontjából hasznos munkát végeznek. Az már viszont szemlélet kérdése lenne, hogy a poros, sötét bányáknál egészségesebb szabad természetben dolgozni, például kertészkedni, A munkanélküliség és a munkaerő- hiány mindenképpen ellentmondást rejt magában, ha egyidejűleg jelentkezik. Történelmi tájak, idegenforgalmi lehetőségek Hosszú lenne környezetünk még kihasználatlan értékeiről írni, de talán valakik később megteszik. Gondoltam történelmet idéző szép tájainkra.’ idegenforgalmi lehetőségeinkre, erdőgazdálkodásunkra, legelőinkre. Az új munkahelyek teremtésénél ne feledkezzünk meg a földrajzi és természeti adottságaink által nyújtott lehetőségekről, mert ez a világon mindenütt így ésszerű! Európa általunk irigyelt országaiban is ezt láttam. Fancsikné Csaba Mária Hét végeken kihalnak a város utcái A Nógrád Megyei Sütőipari Vállalat a Sütőipari Egyesülés pavilonjában mutatja be termékeit köztük a Palóc jog- hurtos, a natúr búza-rozs, a diétás búzakorpa, valamint a natúr szezámmagos kenyeret. előreláthatólag sor kerül a leendő szervizszakemberek képzésére Olaszországban. Mivel a Mátraker és az olasz cég országos kitekintésben gondolkodik, ennek megfelelően cégbejegyzés előtt áll a Metainter- nationál nevet viselő országos szervizhálózat kialakítása, amely vegyes vállalatként működik 50—50 százalékos tőkével. A létrejövő vegyes vállalat folyamatosan biztosítja az al* katrészeket. A kiállított gépek forgalomba hozatalának engedélyeztetése folyamatban van. Az OMÉK zárása után, Salgótarjánban, a Mátra- kernél korlátozott számban meg lehet ezeket vásárolni, amelyek egyaránt jól szolgálják mind a nagyüzemeket, mind a megalakuló farmer- és magán- gazdálkodókat. Dollár, márka és higany Kelet-európai feketepiaci körkép Romániában a rendőrség legutóbbi rajtaütései ellenére a feketepiac — amelvet főleg a cigány kereskedők uralnak — szintén virul. Az utcákon ruházati cikkeket, élelmiszert. elektronikai árukat és más luxuscikkeket lehet kapni, amelyek, vagy külföldről, vagy a román gyárakból illegálisan kerülnek a feketézők kezébe. A rendőrség a múlt hónapban 1500 személyt tartóztatott le íeketézés vádjával, az illegális kereskedelem azonban továbbra is él. Vannak egészen oi- zarr esetek is. Román vámosok például egy 48 kilós higanyzsáikmányra tettek szert a török—román határon. A román utazók Isztambulban szándékozták eladni az értékes higanyt, hogy onnan farmert, cigarettát és kozmetikai cikkeket hozzanak. Romániában a dollár hivatalos árfolyama 20 lej, a cigányok a feketepiacon azonban 140 lejt is adnak egv „zöldhasúért”. Sok romániai felveszi a két évre járó keményvaluta-eilátmányát, s a 75 dollárt rögtön, lejre váltja a feketepiacon. Csehszlovákiában a feketepiac egyéves forgalma becslések szerint 200 millió dollár, ami több mint az ország bevétele a szervezett turizmusból. Csehszlovákiában is igen magas a lakosság körében a keményvaluta iránti igény. Egy csehszlovák állampolgár hivatalosan 100 nvugat- nérfiet márkát kap évente külföldi utazásokra. Magyarországon a dollár feketepiaci kurzusa 73 forint (sic). A feketepiacot szinte kizárólag az arabok tartják a kezükben, akiknek gyakran „bedolgoznak” a jugoszlávok, .lengyelek és magyarok. Varsóban a valuta feketepiaca majdnem megszűnt, amióta a zloty januárban konvertibilissé vált. Lengyelországban a ruhaneműk és az elektronikai cikkek feketepiaca szintén haldoklik a hivatalosan engedélyezett magánkereskedők által támasztott verseny következtében. II Volkswagen Sarajevóban A Volkswagen konszern 60 millió dollárt fektet be a sarajevói Unis vállalattal közösen létesítendő üzembe, amely a tervek szerint évente 45 ezer VW személy- gépkocsit bocsát majd ki. A Volkswagen nem „levetett ruháit” adja át jugoszláviai összeszerelő üzemének, hanem a Golf és a Jetta legfrissebb, 1992-ben piacra dobandó modelljét fogja gyártani az üzemben. A termelés 2 év múlva indul. Műanyag*ból benzin? Praktikus célokat szolgál és sok látogatót vonz a gazdaasszonyképző tanfolyam, illetve bemutató, ahol a* érdeklődők minden kérdésükre bőséges választ kapnak. A B pavilonban a borok utcájában is nagy a sokadalom. A kiállított termékekből helyszínen is lehet fogyasztani. (Rigó Tibor felvételei) Kis és nagy mezőgazdasági gépekkel Mátraker az OMÉK-on Bár az OMÉK-on kiállítók névsorának katalógusában nem szerepelt a Mátraker, ennek ellenére kis és nagy mezőgazdasági gépeivel — amelyek az olasz iBerberio mezőgazdasági gépeket előállító üzem termékei — a Skála Elektron standján, a D szabad terület 10/b pavilonjában láthatják a vásárlátogatók. A Mátraker előrehaladott tárgyalásokat folytat az olasz cég gépeinek megyei értékesítéséről. A kölcsönös szándéknyilatkozaton kívül szeptemberben Japánban felfedezték annak a módját, miként lehet egyidejűleg megszabadulni a műanyag háztartási hulladéktól és növelni a hazai eredetű üzemanyag- kínálatot. A Fuji Recycle Industry KK nevű magáncégnek egv állami kutató' intézettel karöltve kifejlesztett eljárása visszájára fordítja azt a folyamatot, amelynek eredményeként kőolajból műanyag lesz. A japán kutatók ezzel az eljárással 1 kilogramm műanyaghulladékból fél liter benzint és fél liter kerozint, illetve dízelolajat képesek előállítani. Az eljárás háromféle műanyagot tud visz- szacsinálni kőolajjá, ám e három műanyagféieség alkotja a Japánban felhasznált műanyagok 80 százalékát. A szemétlerakóhe- lyekben szűkölködő Japánban a felfedezés hírére magasba szökött annak a vegyipari cégnek az árfolyama, amely az eljáráshoz szüki séges katalizátort gyártja. A felfedezés gyakorlati tanulmányozása céljából a jövő év első felében közel fél tucat kísérleti üzemet létesítenek Japánban. 'KoMMwmri Törökök Európa elismeri hazánkat. A Nyugat is. Alig egy esztendővel ezelőtt megnyitottuk a határokat. Mehettek, ahová akarnak a hazánkban tartózkodó keletnémetek. Az előzmények jól ismertek. Ki útlevéllel, a többség a zöld határon érkezett hozzánk. Kevés szovjet és szlovák, nagyobbrészt román és keletnémet. Óvtuk, féltettük őket Gondoskodtak róluk hatóságaink. Aztán a sorban következtek az albánok. Nem sokan, de jöttek. Üjabb színfolt volt jelenlétük a Magyarországra menekültek palettáján. Időközben pedig demokratizálódott Kelet- Európa, a korábban egy-* ségesnek mondott szocialista tömb. Nyugat-Euró- pa pedig nyitott felénk. Szinte elfelejtettük a menekültügyet, igaz - elsősorban — Romániából érkezett — emberek, családok sokasága maradt hazánkban. Itt kívánnak végleg letelepedni. Ez idáig történelem. A jelen csupa érdekesség. Két hete a törököknek tetszett meg hazánk. Igaz a jelek szerint nincs szándékukban sem letelepedési engedélyt kérni, sem a hatóságoknál bejelentkezni. Tranzitnak tekintik hazánkat és szöknének tovább. De nem megy. A határon mindig fennakadnak. Bár ki tudja, a máig elfogottak mellett hányuknak sikerült elhagynia az országot? Hát nem meglepő? Nem is oly régen csak azt képzelhettük el, hogy mi, magyarok szökünk. Disszidáltak is szép számban honfitársaink. Dehogy ennyit fordult o világ? Hiszem, hogy okkal. Mi szabadok lettünk. Menekülni nincsen okunk. Ez örömteli. Bárhonnan nézzük is. (vaskor) A Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai Érvényben: 1990. szeptember 6'án Devizanem Vételi Közép Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Holland forint Ír font Japán yen (1000) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Német márka Norvég korona Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona Tr. és Cl. rubel USA-dollár ECU (Közös Piac) \ 11701,28 11712,99 11724,70 5079,10 5084,18 5089,26 192,34 192,53 192,72 1031,89 1032,92 1033,95 1681,22 1682,90 1684,58 1178,27 1179,45 1180,63 3506,06 3509,57 3513,08 10601,87 10612,48 10623,09 435,95 436,39 436,83 5397,80 5403,20 5408,60 árfolyamjegyzés szünetel 3951,11 3955,07 3959,03 1022,96 1023,98 1025,00 53,16 53,21 53,26 561,69 562,25 562,81 44,75 44,79 44,83 63,32 63,38 63,44 4753,33 4758.09 4762,85 1077,33 1078,41 1079,49 2747,25 2750,00 2752,75 6262,52 6268,79 6275,06 8179,88 8188,07 8196,26