Új Nógrád, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)

1990-09-06 / 132. szám

Környezet- és munkahelyteremtés Sok a szürke beton. Sivár lesz a lelkűk. A szabad terület egészséges. (3. oldal) Bitskey Tibor, az őrnagy Öregesre sminkelve. Tenisz és teke. A feleség pásztói. (4. oldal) Pengeváltás bölcsődeügyben A pénzpiac ítélte halálra. Hová mennek a gyerekek? A független cigányszervezet a szülök pártján. (5. oldal) Több pénzre van szüksége a honvédségnek Für Lajos honvédelmi mi­niszter a Magyar Honvéd­ség hivatásos állományá­hoz levelet intézett. Az en­nek tartalmát ismertető saj­tótájékoztatón a tárca ve­zetője elmondta: a levél ak­tualitását az adta, hogy ha­marosan elkészül az új ma­gyar biztonságpolitikai kon­cepció és katonai doktrína. A levélnek az is célja, hogy eloszlassa a hivatásos állomány körében helyen­ként még ma is tapasztal­ható bizonytalanságot. Für Lajos kijelentette: a Ma­gyar Honvédségnél nem lesz „nagytakarítás”. Mint a le­vél is hangsúlyozza, az új honvédelmi vezetés minden becsületes, a nemzet ügyé­nek elkötelezett, magas szak­tudással, hiteles erkölcsi tartással rendelkező tisz­tességes katonára számít. A bevezetésre kerülő 12 hóna­pos sorkatonai szolgálati idő feszítettebb, rendezettebb katonaéletet, átgondoltabb, felkészültebb vezetői. pa­rancsnoki tevékenységet kö­vetel. Az új rendszerű ki­képzés pedig csak ott lehet eredményes, ahol kellő in­tenzitású a munka, s, ahol nem lehet bocsánatos bűn például az alkoholizálás. A miniszter arról is szólt, hogy mielőbb emelni kell a katonák fizetését, ugyanis 10 százalékuk már a létmini­mum alatt él, s a nagy több­ség fizetése is csak 1Ö ezer forint körüli. A hivatásos állomány és a polgári al­kalmazottak tavaly 8, az idén pedig 16 százalékos fi­zetésemelést kaptak, azaz jóval kevesebbet. mint amennyi az infláció mérté­ke. (Mint ismeretes, a ka­tonák nem vállalhatnak másodállást.) Kondor Lajos vezérőr­nagy, a miniszteri kabinet- iroda titkára elmondta, hogy a közeljövő legfontosabb fel­adata a honvédség működé­sének nemzeti alapokra he­lyezése. Ezért gyökeresen új kiképzési és oktatási rend­szert kell bevezetni. Hama­rosan elkészül a tiszti kó­(Folytatás a 2. oldaton.) Érdeklődő kanadaiak az SKÜ-ben Alakuló vegyes vállalat Az egyik legnagyobb ka­nadai kohászati vállalat, az IVACO cég szakemberei lá­togattak szerdán a Salgó­tarjáni Kohászati Üzemek­be. Érkezésük célja az volt, hogy a vállalat vezetőivel sokoldalú, részletes tárgya­lásokat folytassanak egy ka­nadai—magyar vegyes válla­lat megalapításának kérdé­seiről. A tárgyalások legfon­tosabb témája az volt, hogy miként lehetne kohászati termékeket az európai és észak-amerikai piacokon ér­tékesíteni. Mivel a kanadaiak már másodszor jártak Nógrád- ban, a tegnapi napon a tár­gyalások üteme felgyorsult, így minden remény megvan arra, hogy a vegyes vállalat 1991 januárjában megkezd­heti a munkát. Nyíregyházán a „Magyar pillangó" Szülővárosában. Nyíregy­házán telepedett le Kulcsár Antal, a „Magyar pillangó”, aki —, mint ismeretes — negyvenhat évi szovjet ha­difogság és száműzetés után. július elején térhetett visz' sza Magyarországra. A 67 éves, egykori repülős fő­hadnagy, aki 1944 augusztu­sában esett szovjet hadifog­ságba, majd sikertelen szö­késekért újabb és újabb hosszú évekre szóló szám­űzetéssel büntették, elmond­ta: a Nyíregyházi Városi Tanács utalt ki számára egy garzonlakást. Az otthon be­rendezéséhez Tóth András nyírturai nyugdíjas refor­mátus lelkésztől kapott tá­mogatást. P' Szeptember 6,7,8-án 1 -• * s WU V LTA I \J VJ LTLrvrU kJ kJ kJ VJVJAJ VJ VJ-VJ-VJ-VJ"VJ VJ VJ VJ \J VJ VJ VJ-VJ-VJ\ZSS V/~VJ 3 MÍtrÓ 4 «(00 5 S/f RDA 6 CSÜ1ÖRTÖK 7 PÍNM« 8 S10MBAI 9 v»s»HMP _ NOCRADKFIt .rr SALGÓTARJÁNBAN, BALASSAGYARMATON, batonyterenyén. Engedményes vásárok, áru­bemutatók, ajándéksorsolás MEGHOSSZABBÍTOTT NYITVA TARTÁSI Salgótarjánban, Bátonyterenyén Balassagyarmaton 18.00 óráig 17.00 óráig 18.00 óráig 17.00 óráig 14.30 óráig 14.30 óráig Csütörtökön ^Pénteken ,Szombaton ' s * * * *««** ***» ****** '* Csurka István Pásztora tart (Budapesti tudósítónktól.) A Magyar Demokrata Fó­rum egyik legmarkánsabb személyisége Pásztora készül, hogy az MDF péntekre ter­vezett nagygyűlésén pártja felső vezetését képviselje. — Pásztói útja már a vá­lasztásokkal van összefüg­gésben, vagy csak egyszerű­en szereti a nógrádiakat? — Tényleg szeretem a nógrádiakat, nemegyszer jár­tam már a megyében, szíve­sen megyek oda. Az utam másik célja, hogy vannak, vagy talán inkább voltak bi­zonyos gondok a pásztói szer­vezetünknél, s a belső ba­jokra szeretnénk közösen gyógyírt találni. No és ter­mészetesen közeledik a hely- hatósági választások ideje, s ez „hadjáratunk” egyik ál­lomásának is tekinthető. Egy választási nagygyűlés, s az azt követő beszélgetések cso­dákat művelnek. — Az MDF ennyire fon­tosnak tartja a személyes találkozókat? — Igen, mert ma még ez a leghatékonyabb módja tá­jékoztatásunknak és tájéko­zódásunknak. Egyébként én is nagyon várom a találko­zókat az emberekkel. — Netán abban is bízik, hogy a közeljövőben tovább erősödnek az MDF pozícióé Nógrád megyében? — Én remélem, hogy erő­södnek. Az első kézből tör­ténő információszerzés min­dig hasznos. Nekem is el­mondanak sok olyat, amiről nem tudok, és én is meg­oszthatom az emberekkel az én ismereteimet. Hadd te­gyem még hozzá, hogy mint írónak is szükségem van az ilyen jellegű baráti talál­kozókra, ezért is járom szin­te nap mint nap az országot. — Akkor, ezek szerint író­szemmel is nézi Nógrádot? — Többé-kevésbé ismerem a táj irodalmát, a Palócföld főszerkesztője képviselőtár­sam, úgyhogy a megye kul­turális életéről is tájékozó­dom. És az természetes, hogy ahol tudok, ott segítek ezen a területen is. Z. T. Aszály után Az aszályos nyár ellenére ts van munka a földeken. Takar­mányt kaszálni az állatoknak télire, burgonyát szedni, széna- tortát javítani: ezeknek a mun­káknak jött el az ideje. Az aszály „elvitte” a kukoricát, de jó a termés burgonyából és hagymából. Mikuska István fel­vételei Rónabánya, Kazár és Zabar környékéről adnak ízelí­tőt az őszből. Kiadói Kft. Nógrád Megyei Irodája és az ílL'L'LáiRI szerkesztőség tipográfiai ismeretekkel rendelkező GRAFIKUST keres. Jelentkezni - a főbb eligazító adatokkal - levélben lehet Kulcsár József irodaigazgatónál. (3100 Salgótarján, Palócz Imre tér 4.) ««*«*******

Next

/
Thumbnails
Contents