Új Nógrád, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)

1990-09-29 / 152. szám

6 Lélektől lélekig 1990. SZEPTEMBER 29., SZOMBAT Búcsújárás a rimóci Kisboldogasszony-kápolnához Kisboldögasszony ünne­pén, szeptemberben, emlé­kezet óta búcsút tart a kör­nyék népe a Rimóc és Nóg- rádsipek határán levő kis kápolnánál. így történt ez idén is. Rimóc apraja, s nagyja ünnepi viseletben, rendezett menetben zarán­dokolt, hogy a Szűzanya születéséről megemlékezzen. A helyi zenekar lelkesen irányította a népénekeket, elöl pedig a fiatalság hor- dozta a keresztre feszített Krisztus és Szűz Mária szob­rát, valamint templomi lo­bogókat. Kint a kápolnát és a környező fákat ékesítő virágfüzér még csak emel­te az ünnep fényét. Termé­szetes alkalom ez, hogy a gyermekek a falu vallásos kultúrájába belenevelődje­nek. s egyben felfogható a nagyobb szentkúti búcsújá­rás életkori bevezetőjeként is. De mi ezen ünnep helyi sajátossága, mi a kápolna­állítás eredete? A plébánián hiába kerestünk választ, 1944-ben a bevonuló szovjet csapatok a könyvtár és a levéltári iratok nagy részét tönkretették. Egy szűkszavú forrásból annyit mégis meg­tudtunk, hogy a kápolna 1870-ben épült, tehát idén százhúsz esztendős. A szájhagyományban több­féle változat él. Sokan tud­nák a néhai öreg plébános­ról, aki Rimócról rendszere­sen járt át Sipekre is mi­sézni. Egy alkalommal á kápolnánál levő meredek parton a ló megbotlott, és a plébános is lehuppant. Há­lából, hogy baj nélkül föl­kelhetett, kápolnát építte­tett azon a helyen. Mások szerint az öreg plé­bános azért emeltetett ká­polnát, mert az építmény he­lyén fényesség áradt, ami előtt a lova térdre ereszke­dett. Vannak, akik azt a va­lószínű hagyományt tartják, hogy valamikor Rimócon és környékén nagy kolerajár­vány pusztított, sorra haltak az emberek. A vész ellen bú­csújárást fogadtak és kápol­nát építettek A járvány a hit erejétől hamarosan visz- sza is szorult. Prózaibb változat, hogy valamikor a rimócdak is be­jártak Szécsénybe a Kisasz- szony-napi búcsúra a te­mető előtti, XVIII. század­beli kápolnához. A férfiak azonban rendre a közeli ven­déglőkben rekedtek és jó­részt ittasan tértek haza. A néhai plébános e botrá­nyosság leküzdésére építette a határbeli kápolnát. A búcsújárást gyakorta va­lamilyen természetfölötti jelenség látomás, jelenés hí­re váltja ki. Ennek megfe­lelően azzal is találkoztunk, hogy az öreg plébános a kápolna helyén csodás láto­másba esett. A Palóc Múzeumban me­gyei búcsújóró helyek ku­tatása, a főegyházmegyei le­véltári iratok átvizsgálása pontosíthatja a hagyományt és történeti alapját adhatja a helyi búcsú járásnak. Kép és szöveg: Limbacher Gábor Solymár, Pécs, Budapest után Vegyes korcsoporté keresztéoy óvodai közösségek Balassagyarmaton Korábban hírt adtunk már a Balassagyarmaton társa­dalmi kezdeményezésre in­dult, keresztény irányultságú óvoda szervezéséről. Most, a nevelési év kezdetén a ta­nács művelődési osztályán e témában tartott szakmai ér­tekezlettel részleteiben is körvonalazódtak az eddigi fejlemények. Szeptemberben a város há­rom óvodájában indult ke­resztény csoport, kifejezet­ten vegyes korú gyerekek számára. A lehetőség ígé­retesnek látszik. Idén már a gyerekek többsége kiscso­portos, de a családmegoszlá­sok azt mutatják, hogy egy­két év múlva a kistestvérek is társulnak a növekvő na­gyobbakhoz. A három csoport szakmai tevékenysége a helyt adó in­tézményvezetéstől függetle­nül, egymáshoz tartozóan formálódik, és folyamatban van az ország más keresz­tyén-keresztény óvodáival történő kapcsolatfelvétel is. Fontos ez a külső tájékozó­dás, hiszen Solymáron, Pé­csett, Budapesten és több más helyen előrehaladottabb a keresztény világnézetű hát­terű újabb pedagógiai mód­szerek alkalmazása. Az is­meretek és tapasztalatok át­adása a nevelési program végső kidolgozásához föltét- len hasznot jelent. Emellett a balassagyarmati egyházak is a hathatós segítség szán­dékával támogatják az új típusú óvodai csoportokat. Annál is inkább, hiszen e kezdeményezés túlnő az óvo­dakérdésen. A hasonló érték­rend, közös normák talaján eleven szülői közösségek formálódhatnak, s hathatós lehet ez a társadalmi elide­genedés tendenciája ellen is. Az ökumenizmus vállalása pedig olyan célkitűzés lehet, amely egyrészt a közös ke­resztyén-keresztény lényeget helyezi előtérbe, másrészt a másság megismerésére és elfogadására késztet. Természetesen a szakmai önállóság — gazdasági egy­ség a helyt adó óvodákkal — jó néhány problémát és megoldandó feladatot jelent. A jutalmazások, az eseten­ként szükséges helyettesíté­sek, a továbbképzés. külső kaposolatfölvétel anyagi hátterének kérdése sok egyéb körülménnyel együtt mind­mind fölvetődött a művelő­dési osztályon tartott meg­beszélésen, érdemi előreha­ladással. Ez a kezdeményezés ön­álló óvoda igényével indult, amit a körülmények nem tettek lehetővé. Kompro­misszumos megoldás szüle­tett a különböző korlátok és érdekikülönbözőségek háló­jában. Azonban értelmesnek látszó kompromisszum ez, s egyben az érdekeltek köl­csönös megértésének és együttműködésének nem je­lentéktelen eredménye. L. A hónap szentjei Rafael arkangyal: a bibliai legendában az ifjú Tóbiást kísérte útján, aki az apja szemé­re keresett gyógyírt, ezért őrangyalként sze­repel. Attribútumai, azaz állandó és felisme­résére szolgáló jelvényei: zarándókbot, tök­héjból készült vizesedény, tarisznya, hal. Tó­biás e hal epéjével gyógyította meg apjának az idősebb Tóbiásnak szemét, s az vissza­nyerte látását. Látogatás a vasmisés dr. Meszlényi Mihály kanonoknál Első gimnazista voltam 1919-ben, amikor utoljára találkoztam Balassagyarma­ton dr. Meszlényi Mihály ka­nonokkal. ö akkor kispap- ruhában járt és büszke volt arra, hogy édesapja is részt vett a január 29-i csehkive- résben. Fiatal papi éveiről négy alkalommal számoltam be megyénk lapjában és be­mutattam színes rimóci papi életét. Most, 90. évében a főváro­si Bajza utcai lakásában ke­restem fel köszöntve őt ab­ból az alkalomból is: Isten bőséges kegyelméből megél­hette azt a ritka ajándékot, hogy már vasmiséjét is be­mutathatta az Úrnak. Meglepett még mindig ru­ganyos járása, • egészséget sugárzó sima arca, barátsá­gos, fénylő szeme. Soha nem dohányzott,- jó bort étkezés közben nagyon mérsékelten fogyasztott, a testmozgásra nagyon nagy gondo.t fordí­tott, még ma is naponta két kilométert gyalogol, nem issza a szerinte klóros Duna- vizet, inkább elmegy az ivó­csarnokba, ahonnan kanná­ban hozza haza a tiszta ás­ványvizet. Reggelenként hat órakor kel, a közelben lévő Szent Család-templomban misézik nyolc órákor. Köny- nyedén öltözködik, mert so­ha nem fázik, most sem fű­ti még a lakását, bár gondos házvezetőnője sokszor aggo­dalmaskodik emiatt. Ha zord az időjárás, akkor lakásán misézhetne, erre már enge­délyt kapott. A betegség el­kerüli, bár egyszer ingado­zó vérnyomása miatt az ol­tárnál összeesett, de baját hamar kiheverte. Ételben nem válogat. Ilyen termé­szettel volt megáldva boldo­gult édesapja is, aki ugyan pipázott, de amikor betöltöt­te a hatvanadik évét, abba­hagyta a dohányzást. Édes­anyjáról is meleg szeretettel emlékezett, akivel negyedi­kes gimnazista korában (mely most a nyolcadik osztálynak felel meg) elutaztak Maria- zellbe. Édesanyja gyógyulást keresett a Szűzanyánál. Ott a kegyoltár a templom kö­zepén van, a kis Jézus a Szűzanya ölében ül, akinek szemében olyan briliánskő van, amely szinte elvakítja az embert, ha belenéz. Ti­zenegy éves volt akkor, és ott kapott hivatást, mert — bizonyára a képzelet hatásá­ra — úgy érezte, hogy meg­mozdul a Szűzanya keze, és mintha maga felé hívná, in­tett feléje. Amikor kijöttek a kápolnából, odaszólt édes­anyjának: „Pap akarok len­ni. Ügy éreztem, a Szűzanyai MOST HÍVOTT.” Ez a meghívás végleges­nek bizonyult. Mert azóta is Isten hűséges szolgája, aki kivételes képességeivel ki­tűnő karriert futott be, aki­re ma is büszke a katolikus egyház. Még a római pápai is kitüntette példamutató lelki­pásztori munkájáért. Nem csoda, hogy híre-ne- ve eljutott a máltai lovag­rendig is. És amikor négy­száz évre visszamenően ne­mességét is igazolni tudta, felvették a máltai lovagrend családfás lovagjai közé, melynek most az országban ő az egyedüli tulajdonosa. Büszkén mutatja a kitünte­tést, melyről hiányzik a sza­lag. Megtudtam, hogy egy alkalommal kölcsönadta a rendjelvényt a budai Mátyás­templom kiállítására, ahon­nan több egyházi érték­tárggyal együtt ellopták. A rendőri nyomozás az Interpol segítségével eredményre ve­zetett, visszakapta a kitün­tetést, de szalagja elveszett. A jelvényen látható ragszám nyilván az Interpol bűnje­lekről vezetett nyilvántartási száma. Szeretettel beszélt Mind-' szenty bíboros úrról, akinek nagy tisztelője volt és ott volt Mariazellben is a teme­tésén. A temetés idejéről a híveket nem értesítették, mégis tele volt a templom hívőkkel. Mindszenty bíbo­ros úr meghagyta, hogy a legegyszerűbben temessék, ezt be is tartották, és miután a hamvakat Szabó Imre püspök beszentelte, méltó he­lyen, a templomban befalaz­ták. Az oda zarándoklók na­ponta keresik fel a márvány­lappal befedett sírt. Meszlényi kanonok a bu­dapesti MÁV-kórháznak ma is szolgáló lelkésze, és ha éj­szaka felzörgetik, mert egy súlyos beteg papot kér, ő azonnal felkel, és mint meg­történt, éjjel fél kettőkor vitte az Ür Jézust, és sze­rencsére még idejében. Gróf Keglevioh volt párizsi nagy­követ is csak nála akart gyónni, aki a szentgyónás és az utolsó kenet felvétele után három óra múlva örök­re behunyta szemét. De Ba­lassagyarmaton is ilyen do­log történt. A Nógrádi Hír­lap felelős szerkesztője, Majtényi Gyula az akkori Rebmann-féle gyógyszertár­ban összeesett. Lehívatták Meszlényi urat a parókiáról, aki a betegek szentségét még kiszolgáltathatta az írónak. Gyarmati élményeiről ér­deklődtem. Nevetve mesélte el, hogy kispap korában re­verendában sietett le a vá­rosba süvítő-telepi lakásáról, mikor Magos (Műnk) Dezső építész háza előtt egy autó­ban’ délelőtt tizenegy órakor botrányt keltő módon duhaj­kodtak a megye szolgabírái. Ez a látvány annyira bán­totta az érzékeny szívű kis- papot, hogy odaszólt a tár­saságnak: — Maguk urak? Nem szégyellik világos nap­pal megbotránkoztatni a vá­ros népét? A szolgabírák ki­kérték maguknak a felelős­ségre vonást, és mély felhá­borodással, szltkozódással vé­gül is abbahagyták a mula­tozást és elszéledtek. Az esetnek nem volt folytatá­sa. A Bajza utcai lakásban megakadt a szemem egy sublóton. Látszik rajta, hogy értékes munka. Megtudtam, hogy Horthy kormányzó öccse tulajdona volt, és on­nan került hozzá. v Színes televízióját sötét­zöld szemüvegen át nézi, or­vosi tanácsra szemét keveset használhatja, de az utcán szemüveg nélkül jár. Egy kedves szügyi történe­tet is elmesélt a derűs lelkű kanonok úr. Ügy történt — mesélte —, hogy Bezerédy államtitkár családjában cse­lédlányt alkalmaztak. Egy idő után rájöttek arra, hogy a fiatal Bezerédy túl sokat forgolódik szülei alkalma­zottja körül. Hogy a do­lognak elejét vegyék, rábír­ták a szobainast, vegye el feleségül a cselédlányt, és felajánlották neki, ez eset­ben Szügy községben állo­másfőnökséget biztosítanak neki. A ruháján majd ott fog díszelegni egy ezüstsáv, és büszkélkedhet a falu előtt. Nemsokára megtörtént az es­küvő, az alföldi leányzó Szügybe költözött. Néhány hónap múlva Bezerédyék el­mentek megnézni . a fiatal párt, és Meszlényi kanonok úr is velük ment. A szügyi állomás emeletén laktak a fiatalok, és ami­kor a látogatók felnéztek az emeletre, nyílt az ablak és a fiatalasszony mit sem sejtve lekiáltott a férjének: „Hallod-e, ett már a te­hén?!” — Lett is erre ott lent hahota és kacagás, 8 megállapították, a tanulé­kony fiatalasszony igen ha­mar elsajátította az új táj­szólást, belevaló állomásfő- nökné lett belőle. Meszlényi kanonok úr bú­csúzáskor megajándékozott az Emlékeim című kis köny­vecskéjével. Annyira olvas­mányos ez a füzet, hogy aki belekezd, nem tudja leten­ni. Búcsúzásul hadd írjam le a könyvecske Utószó ré­szét, amely így hangzik: • „Említettem már, hogy pá- . lyám kezdetén — mikor Ri­mócon káplánkodtam — elöl­járómat gyakran el kellett kísérni, amikor kártyázni ment. Ilyenkor, míg ő kár­tyázott, én néhány öreg atyá­val (Szécsényben) beszélget­tem. A legöregebb már ki­lencvenéves is elmúlt... Kíváncsian kérdeztem meg tőle: »Páter, van-e még ebben a korban az embernek valami kívánsága ?­Azt felelte: »Kedves fiam, van. Az örökkévalóság!« És most zárólag, kívánom minden olvasómnak, és ma­gamnak is, hogy eljussunk oda?’ Kamarás József

Next

/
Thumbnails
Contents