Új Nógrád, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)

1990-09-15 / 140. szám

1990. SZEPTEMBER 15.. SZOMBAT ununnu 7 Templomi hangverseny Tornay Endre András, a titokkereső szobrász Ez idáig kevés templomi hangversennyel dicsekedhet Salgótarján, az ismert jelző­vel illetett megyeszékhely. Pedig ezt a csodálatos akusz­tikát vétek nem kihasználni. Lassan-lassan felfedezzük, s egyre többen, a csak zenét imádók is bemerészkednek ezekre a koncertekre. Igv történt az acélgyári templomban, ahol a spanyol- országi Sant Vincenc kórus mutatkozott be, feltéve ezzel a koronát egyhetes itt-tartóz- kodására. A dalosok egy Barcelonától 22 kilométerre levő salgótarjánnyi kisvá­rosból érkeztek, katalán te­rületről. Az együttest a tarjáni Liszt Ferenc kamarakórus látta vendégül szűkös költ­ségvetéséből; az útiköltséget a dalosok maguk fedezték. A hét alatt a kórus sűrű programot bonyolított le: a beharangozott koncerte­ken kívül bemutatkozott még a Kodály Zoltán Ál­talános Iskola és a Bolyai János Gimnázium zenét sze­rető ifjúságának. Most a műsor első részé­ben acapella műveket szó­laltattak meg, azaz kíséret nélkül. A XIII. századi régi világot kvintpárhuzamokkal varázsolták eléhk, majd a XVI. századi ismeretlen szerzőtől énekeltek, ezt kö­vetően spanyol és katalán műveket adtak elő. Nyelv­tudás nélkül is értettük a fugatos szerkesztésű Musi- ca című kórusmű zeneélte­tését. Az első részből legin­kább a szárnyaló Alleluja sikerült, melyet a közönség is nagy tapssal jutalma­zott. Az ezután felhangzó néger spirituálé, azaz néger vallásos ének számomra nem volt meggyőző, pontosabban nem volt igazán „négeres". A II. részben a kórus a salgótarjáni szimfonikus zenekar kíséretével lépett fel. Első számként Bach 117. kantátájából énekeltek egy koráit (Jesus bleibet meine Freude), majd Vivaldi Cre- do-ja következett. Ennek tételei, Allegro, Crucifixus és Et resurrexit. A két szél­ső tétel zakatoló tizenhato- dos kíséretével keretbe fog­lalja a többit, mutatva a tudatos szerkesztést. Haydn Jugendmesse, az­az Ifjúsági miséje a kóru­son és a vonószenekaron kí­vül egy szoprán és oboa szó­listát foglalkoztat. A misére jellemző tételek így sora­koztak: Kyrie, Gloria, Cre­do, Sanctus, Benedictus és Agnus dei. A szoprán szó­lamot Guthy Éva, a Liszt Ferenc kamarakórus kar­nagya szólaltatta meg, aki ezen kívül az est narrátori feladatát is vállalta. Ked­ves színfolt volt, amikor az énekesek pompázatos ró­zsacsokorral köszönték meg szólistájuknak a közremű­ködést: a vendégek a ven­déglátónak. Az est csúcsát az a közös produkció jelentette, me­lyet a Sant Vincenc, a Liszt Ferenc j kamarakórus és a szimfonikus zenekar együtt szólaltatott meg: Mozart: „Ave verum corpus”-a. Ké­résre, a következő tapsra a koncertet vezénylő Pelegri Bernial újra eldirigálta. Felemelő volt! Élményszámba ment ez az est. A külsőre szerény, pu­ritán kórus kitett magáért. S a sikerekben úgy érzem oroszlánrész jutott a hely­nek. a tiszta hangzásnak. Boros Ágnes Nagyon sok díjat nyert már kiállításokon, mögötte van néhány köztéri munka, sok kollektív és egyéni tár­lat, de a hivatalos elisme­rést az idei Munkácsy-díj jelenti az Erdélyből szárma­zó, Kőszegen élő szobrász, Tornay Endre András szá­mára. — Egv-két napig erősen találgattam, miért is, ho- gvan is kaphattam a kitün­tetést, tudtam hogy koráb­ban már javasolt a szövet­ség de kihúztak a listáról. Azért lehiggadtam, rajtam a díj nem változtat, ettől sem jobb ember, sem jobb mű­vész nem leszek. De, hogy a díj volna a hivatalos be­Lángot vivők című faplasz­tikája. fogadás jele. azt nem hi­szem. Nem voltak beillesz­kedési zavaraim, nem poli­tikai okból jöttem el. Meg­ismertem a feleségemet. ő itt élt. itt kezdtük közös életünket 15 évvel ezelőtt. A művészeti élet központjától, Pesttől, mindig távol vol­tam, maradok is, ez bizony nem előny. Tornay Endre András fá­ból faragott szobrai, kom­pozíciói eredetiek, egyszer­re népi gvökerűek és mo­dernek. Ma úgy látom, hogy az érzelmi töltés volt a leg­nagyobb újdonság, amivel Tornay Endre András meg­lepte a közönséget. Érzelem árad erősen stilizált, abszt­rakt szobraiból is. Ezzel már a 80-as évek nagy sze­cessziós, nosztalgikus divat­ja előtt utat találtak művei a lélekhez, mert betöltötték azt az űrt, amit az emlék­műszobrászat. a funkcioná­lis modern művészet ha­gyott maga után. Az ilyen fejtegetésekre Tor­nay Endre András annyit mond: „Lehet.” Nem vélet­lenül maradt meg úgv ben­nem a tévébeli portréfilm­jéből, hogy irtózik saját munkái elemzésétől és álta­lában a művészetmagyará- zatoktól. — Nem egészen így van — tiltakozik. — Csak ma- gammal vagyok elégedetlen. Próbáltam megfogalmazni, mit miért csináltam, és nem sikerültek a monda­tok, kimondtam. és nem az lett, amit akartam. De be­csülöm, aki ért az ilyesmi­hez. Egyébként egyre aggá­lyosabb vagyok keresek va­lamit. ami nem stílus, nem feltétlenül újdonság. Nem is hiszem, hogy gyakran le-, hét újat hozni a művészet­ben. De a tartalmi kérdé­sek. az eszmény egyre job­ban foglalkoztat. Valami csodát, valami titkot kere­sek. sose fogom elérni. az élet ebben telik e!, de nem adom fel, ebben van az öröm. — Ha saját jövőjére gon­dol, bizakodó? — Eddig se vonzott a po­litika, eztán sem kapcsoló­dom bele. Dolgozni akarok, bár a megrendelések eltűn­tek, a magángalériáktól jön egy-két lehetőség. A bronz­plakett most nem kell. mert felborult az elismeré­sek régi rendje, az új inég nem alakult ki. Bízom abban, hogy a kisplasztiká­kat el lehet adni. A Tornay család életében nem készül nagy változás. Három fiú növekedik a mű­termes lakásban. amelyet pálvázattal nyert el a Mű­vészeti Alaptól 1982-ben a Tornay-házaspár. — Itt fo­gok megöregedni — közli a döntést a negyvenéves, csak önmagával elégedetlen szob­rász, a zetelaki parasztcsa­lád tizenharmadik gyerme­ke. egyetlen művésze. B. R. Cseke Gábor: VÍZCSEPP jegenyesoron érkezik a zápor fák csúcsán zászlós jellegek lezúdul egyből néma tatárhad moccanni sem merek mint aki sorsát más kezébe adta és el van veszve tudja már nézem hogy tűnik el a távoli vízjüggöny mögött a határ le-lecsap a vihar haragja talán most is lesz kegyelem és bőrig ázom és reszketek vízcsepp a tépett ághegyen Pardi Anna: MÁRIA EVANGÉLIUMA Az atyáról a fiúról sokszor szó van Mária a háttérben hallgat figyel ami őt illeti tiszta ruháért egy tál ételért tesz-vesz s ebben ki is merül egy-egy napja de tudja, részvét a részvéttel mint vegyül szegények ha köszöntik a sövénynél sorra s málnák piroslanak a katekizmusban s lepke száll gyantán ácsolt fán a tőle távozó magányos fiú lábnyomán 'Amikor a Palócok mostanában megjelent kei kötetét elolvastam (szer­kesztette: Bakó Ferenc), na­gyot dobbant a sz.ívem. El­határozott szándékomhoz mégis csak kell annyi erő — mondogattam —. hogy meg­írjam azt a képes útiköny­vet, amely egyéni vallomá­som lesz kedves Nógrádom- ról. Mármint a megyéről: mai napjairól (az izgalmas politikai közgondolkodás ala­kulásáról). régi örökségéről, amely annyi szállal köti Eu­rópához, jövő reménységé­ről. Ez a nép. s nyelvsziget tradícióiba akkor szerettem bele. amikor (— hány éve? — 25!) a „kazál'i papról": Szabó Istvánról a dolgoza­tomat megírtam. „Egy ma­gyar hellenista a XIX. szá­zadban" címmel. Nem kisebb emberről van szó, mint aki Homerost „tel­jesben adta" a múlt század derekán, az ismeretes Ilias- pör elülte után. Nem élt már Kölcsey és Vály. és Kazinczy is a széphalmi kertben nyu­godott. (A hírhedt pestisjár­vány ragadta el.) Szabót tu­lajdonképpen ő fedezte fel. Akkoriban határoztam el. emléktáblát állíttatok a mű­velt papnak a kazári plébá­niaház falára. Az. illetékes művelődési osztállyal beszél­tem, az ismertető anyagot leadtam. mire négy hónap elteltével valaki megsúgta, csak nem gondolom komo­lyan, hogy a megyei elvtár­sak táblát készíttetnek a krelikális reakciónak? Bará­tom, Sándor — feleltem meg­ütközve önnaivságommal, még te azt hitted, hogy ezek komolyan veszik a műveltsé­get? Igaz, akkor a minősítés mércéje az ’50-es évekből származott. a nemzeti kul­túra eszméjét még a szocia­lista termelés „igazított" jel­szavai helyettesítették. és az értelmiséget már sikerült sarokba szorítani. Most, hogy elolvastam a Palócokat. megnyugodtam: fajtámmal azért nem lehet elbánni olyan könnyen. Mint a nóta mondja: „Az igaz be­tyár még sem kerül mindjárt kézre.” Nem bizony, aminek az is a jele, hogy az első szabad demokratikus válasz­táson nem az eddig „konga- tóké" lett a pálma. (Mit kezdtek volna vele? Nem szeretik-ismerik a virágva­sárnapi liturgiát sem. Akik „pálmát" kaptak, tudják: tö­rékeny a dicsőség, a szolgá­lat többet ér minden pálmá­nál.) * Palócföldem — ismételge­tem. és ebből a kicsi pesti kertből máris a Mátra alatt vagyok, ahol Kodály járt csendben. összegyűjtötte a népdalokat és ciklusba fog­lalta. Állítom, a „nemzeti géniusz" itt, a hegyek alatt lett igazán szolgája a nép­iéleknek. hiszen úgv emlé­keznek rá az idősek (akkor még gyerekek, fiatalok), mint a „drága tanár úrra". Für Lajos ragyogó könyvének (És hol vannak a katonák?) né­hány sorát kell felidéznem. A szerző Kodály történelem- szemléletén meditálva írta. hogy a mestert „művészi in­tuíciókból s tudománvos ele­mekből építkező európaisága és magyarság-szemlélete fel­jogosította arra, hogv a nem­zet ügyeiben nem-zenei nyelven is elmondja időn­ként a magáét". El is mond­ta érvényesen, nem csupán az 1945-ös váltás idejére. Az. elmúlt évtizedek tanúsága Palócföldein vajon nem ugyanez? „E fé­lig kimondotta szók, a száz­szor újra kezdett épületek azt mutatják, hogy akik ezt a nemzetet élni nem hagy­ták. nemcsak embert, fizi­kai életet pusztítottak, ha­nem kultúrát gyilkoltak." Belefér ebbe a következő mondat is: „Ne legyünk uszályhordozói egy nemzet­nek sem.’’ Ez árt. a magyar öntudatnak, amely négy év­tizedig csak gyöngült. Hol keressük a gyógyírt? Az. if­júságban. akiket persze még nekünk kell fölsegítenünk „a magyar öntudat nem is­ii őri fokára". Néhány éve í’e.s nacionalizmusnak mi­nősítette volna ezt a gondo­latot az Aczél-ember, ö a csírákat taposta el ugyanis egyenként. hangzatos-bölcs tanulmányaiban, raffinál- tan. mézes-mázos szavakkal. Kodály egészséges magyarsá­got akart, az öntudat átélt fokát, mert ez tartalmazza a „nemzetiségi, nemzeti sza­badság" eszméjét. * Emitt a Zagyva fut, meg­állók partjainál, mint hajdan Kölcsey a Rákos mellett. A Himnusz költője zenél ben­nem. Palócföldem története korántsem olyan sötét, mint amilyennek hirdették, s ép­pen azok. akik az elmúlt négy évtizedben valóban sö­tétséget eresztettek völgyei­re. bérceire. A Rákos nim­fája — látomás-kalandja a Zagyva mellett is ezt énekli 1990. augusztusában: ..De né­ked élni kell. 6 hon." „Fégyászt" már nem látni aratáskor: majdan ugyanis félig feketében „siratták" a határt a menyecskék. Mosta­nában sok szomorú arcot látni. Jó lenne valamennyit jókedvre deríteni! A nemzet is sebektől vérzik. Ne az újakat hibáztassuk Jóllehet, a régiekből sem vehető min­denki „egy kalap alá”. Jönnek a rossz hírek. a nemzetellenesek: építészeti­leg is remek művelődési há­zat kft.-sítenek a hegyek alatt, Cicciolina máris meg­kezdte ott az új kultúra ter­jesztését, 750 Ft-os belépő­kért. Mi lesz a szomszédos iskola komplex-művészeti nevelésének terhével, a gye­rekekkel, akik végre kaphat­nának valamit? Á védekezés úgy szól, hogy az étterem, a diszkó csak bővíti a lehető­ségek terülj-asztalkáját, mert ettől még lesz helye a kultúrának is. Legalább a 11 évvel ezelőtti (igazán szo­cialista!) tiltó törvényt tisz­telné a vezérigazgató! Már­mint a bányáé. Kedves igaz­gató úr, ha komolyan érti. tudja, (ha művelt ember!) a művelődés szolgálatát, akkor rá kell jönnie, hogy az effé­le házakból sem lehet latrok barlangját csinálni. Részben sem! * Folvdogál a Zagyva, e sok­szor zavaros folyócska, amely állítólag szamojéd nyelvi ere­detű. és: gúnynév. Nem sze­retek gúnyolódni, s főleg e folyócska mentén. hiszen minden fű, fa. lomb ősök emlékét susogja. Rengeteg titokról beszél. Ez lenne a sötétsége e tájnak? Nem. A titkok izgalmasak, újat ígé­rők. mint pl. a tari romok évszázadai. Lőrinc, a pokol­járó emlékét idézik, 500 éves múltat emlegetnek. a rátó- tiak kora ekkor kezdődött itt, helyesebben a Rátótiak tari ága Lőrinc nagyapjával, apjával; de Szent László sem maradhat ki a névsor­ból, hiszen az első Rátótiak az ő feleségével jöttek be hazánkba, kíséretül. Lőrinc. Zsigmnnd király diplomatá­ja olyan finom érzékkel tud­ta összekapcsolni az egész­séges jámborságot a politi­kával, hogy — állítom — az ő küldetéses megjegvzései európai udvari körökben elő­segítették, hogy a királyok inkább hívei lettek a fehér asztaloknál történő megegye­zéseknek. mint a fegyver- csörgetésnek. Csak vissza ne éljenek ezzel azok. akik most sem tudnak szabadulni a vérgőzös álmoktól, s egy levert nemzeti szabadságharc után az égig nyúló, felhőkkel társalgó várromtól nem messze, a városban kieresz­tették a gvűlölet szelepeit. A keresztény világ H Szép­szeretet Anyjára emlékezett azon a napon. Jelkép marad nekem a falum húsvéti élménye: a fölemelt úrmutató nagyszom­bat este. amikor egyenruhás bányászok őrizték a szent­sírt: a pap ajkáról pedig el­hangzott az örök üzenet: ..Pax vobis, ego sum — Békesség veletek, én va­gyok." Lapozgatom újra a Paló­cok köteteit, és hiányolom a vallásos népiélek átélt elem­zését. Kár. Már Ortutay Gyula 1936-ban leírta a Vi­gíliában, hogy a népismeret teljességéhez nélkülözhetet­len a vallásos szokások, ma­gatartások ismerete. Mivel mindez sajátságos szabály- rendszert képez, egyéb .je­lenségeket sem lehet érteni nélküle egészen. A „süket fü­lűek" falán majd nyilatkoz­nak Nógrádban is, és — oszlik a félelem, amely a legrosszabb tanácsadó. Pa­lócföldnek most ébred haj­nala! * Megvallak szorosabb párt- riám, hegyes-dombos Nógrá- dom. ahol eszmélkedni kezd­tem. s ahol most szolgálni akarom népemet. Hazám e tá.i. hiszen első élményeimet itt szereztem. Az Aranyhegy és a Mátra ölelésében. S az első élmények — mint Szabó Zoltán írja — Szerel­mes földrajzában: egyszerű­ek, békések, közvetlenek, és türelmesek. „Hegyek hajlá­súnak bizonyos szöge. egy víztükör, egy patak csobo­gásának zenéje, egy közeli utcasarok, felhők vonulása a síkság fölött, egy darab táj, melyet egy ablak kerete bezár, s melyben csupa is­merős és hozzánk hasonló emberek mozognak, körül­belül ennyi az egész. Az el­ső hazaélmény éppen azért egyszerű, mert ily emlékte- len, tervtelen, indulattalan. Nincs köze hozzá se érdek­nek. se érdemnek, csak sze­retetnek." „Elporzott esztendők" után — erősebb ez. a szeretet, egyre erősebb bennem. Tóth Sándor országgyűlési képviselő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents