Új Nógrád, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)

1990-08-09 / 109. szám

1990. AUGUSZTUS 9., CSÜTÖRTÖK lüzfuhij 7 Befejezéséhez érkezik a gyermekek népszerű nyári sporttábora Salgótarjánban. A városi tanács meis-osztá- lya által évek óta nagy si­kerrel megtartott szünidei szabadidős-programsorozat az idén is sok fiatalt von­zott. s természetesen nagy­ban megkönnyítette a srác vakációja alatt is dolgozó szülők helyzetét. A tábor ez évi utolsó turnusát au­gusztus 13—17. között rende­zik. Ezen a héten az eddig szokásostól eltérően nem csupán egyetlen sportággal ismerkedhetnek a fiatalok, hanem lehetőség nyílik vá­lasztani tenisz, úszás és többféle labdajáték között. A részvételi díj egy gyerek­nek 400 forint, testvéreknél fejenként -300 forint. Kedvelt hely a salgótarjáni sportcentrum, ahol lehet fut­ballozni, lehet teniszezni. (Fotó: Gyurián) Focikeringő Kir hová igazol? — HIESZ Ferenc haza­tért féléves ausztriai kiruc­canásából, és ismét a Sík­üveggyár SE NB Il-es csa­patának játékosa lett. Az üvegeseknél egyébként ka- pusdömping van, hiszen Hiesz mellett Halász, és a sérüléséből felépült Szá- szi is rendelkezésre áll. — JASZIK Zoltánt sze­retné vinni a Balassagyar­mati HVSE a Síküveg együtteséből. A pálfalvaiak- nál az átigazolások sikeré­től teszik függővé, enge­dik-e a középpályást, vagy sem. — NÉMETH Csaba, az SKSE technikás, nagy lö­véseiről ismert középpá­lyása kénytelen abbahagy­ni a labdarúgást. A 26 esz­tendős játékos bokája az orvosspecialisták szerint úgy néz ki, akár egy 70 éves aggastyáné. — SIMON Zoltán lesze­relt a határőrségtől, így Ba­lassagyarmatról visszatért az SKSE-hez. — SOMODl Sándor ugyan­csak levetette az angyal­bőrt, és szintén az SKSE- hez vezetett vissza az út­ja. A fiatal kapuvédő nem mindennapi kéréssel állí­tott be a szerkesztősé­günkbe: az a kívánsága, te­gyük lehetővé, hogy a lap hasábjain keresztül mond­hasson köszönetét leszerelő focistatársainak nevében is Lombos István ügyvezető elnöknek és Ferencsik Pál társadalmi elnöknek ember­Hiesz visszatért a Síküveg­gyárhoz. ségükért és segítőkészségü­kért. Uraim, sportemberek: így is lehet!. . . — OROSZ Zoltán ügyé­ben kötélhúzás várható a pásztóiak és a nagybáto- nyiak között. A Gyarmatról leszerelő középpályással már megegyeztek az újonc har­madosztályú együttes kép­viselői, de anyaegyesülete nem szívesen adja oda: legalábbis ingyen nem. .. — BERTA István szemé­lyében csatárt igazolt az SBTC. A fiatal karancsla- pujtői támadó a megyei 1. osztály elmúlt idényében 24 találkozón 16-szor vette be az ellenfelek hálóját. — MOLNÁR László és VNGI Gyula, a jobbágyi Szőnyi SE két védőjátékosa Pásztón folytatja pálya­futását. Ezt teszi SZÉNÁÉI is, a Mátrakeresztes tehet­séges csatára. — JUHÁSZ István ügyé­ben továbbra sincs meg­állapodás a Síküveggyár SE és az SBTC között. Az üvegesek vállalták volna, hogy Jaszikot és Tolnait ők fizetik, s továbbra is a Stécénél szerepelhetnek. Az SBTC-nél ezt nem fogadták el: nekik készpénz kell Ju­h Q C7#2>T't — PING1CZER László nevét hiányolják olvasóink az újságból; huzamosabb ideje nem szerepel a neve a gyarmati csapat mérkőzé­seiről szóló tudósításokban; csak nem távozott el a kö­zéphátvéd más tájakra —■ tették fel néhányan a kér­dést. Nem, Pingiczer nem ment el; sérüléssel bajló­dott, ezért nem is szere­pelt az eddigi előkészületi találkozókon. — OLÁH Miklóst, az NB- I-et is megjárt támadót a télen azzal a szándékkal igazolták le a balassagyar­matiak, hogy ő majd meg­oldja az Ipoly partján a gólképtelenségből fakadó gondokat. Nos, a vezetők­nek csalatkozniok kellett. Oláh nem váltotta be a hoz­zá fűzött reményeket, ezért a szakvezetés lemondott to­vábbi szolgálatairól. (Balás R.) Mai sportműsor LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: SBTC—St. Síküveggyár, Sal­gótarján, Tóstrandi pálya, 15.00 óra. SKSE—SVT SC, Salgótarján, Kohász-stadion, 15 30 óra. Foci a tévében A Magyar Televízió sport- osztálva nyilvánosságra hoz­ta a futballmérkőzések őszi közvetítési rendjét. Eszerint a TeleSport október közepé­ig tizenhárom találkozót tűz képernyőre, tehát szinte minden héten nézhetünk majd tévéfocit! A részletes program: au­gusztus 18.. 17 ó.: Ü. Dózsa —Ferencváros (NB I.); szep­tember 5., 17 ó.: Magyaror­szág—Törökország (A válo­gatott. barátságos); szeptem­ber 12., 21 ó.: Anglia—Ma­gyarország (A válogatott, barátságos); szeptember 15., 17 ó.: Siófok—Ferencváros (NB I.); szeptember 19., 17 ó.: MTK-VM—Luzern (UEFA-kupa); 20.30 ó.: SSC Napoli—Ü. Dózsa (BEK); szeptember 29., 17 ó.: Va­sas—Rába ETO (NB I.); ok­tóber 2., 18.15 ó.: Ferencvá­ros—Royal Antwerpen (UEFA-kupa); október 3., 13.30 ó.: Pécsi MSC—Man­chester United (KEK); 18.30 ó.: Ü. Dózsa—SSC Napoli (BEK): október 6.. 18. ó.: Fe­rencváros—MTK-VM (NB I.); október 10.: Norvégia— Magyarország (EB-selejtező); október 17., 18 ó.: Magyaror­szág—Olaszország (EB-selej­tező). Pontszerző teniszverseny Országos pontszerző egyé­ni és páros teniszversenyt rendeznek Miskolcon au­gusztus 18—20-án (a jövő hét végén), a Diósgyőri VTK tenisztelepén. Nevezni és szállást foglalni augusztus 17-ig lehet a 46-16-438-as telefonszámon, a rendező teniszszövetségnél. Labdarúgás Előkészületi mérkőzések Borsodnádasd—St. Sík­üveggyár 0—5 (0—2). Bor­sodnádasd, v.: Mohácsi. Sík­üveggyár SE: Halász — Zsély, Babosán, Stark — Ju­hász, Gyetvai, Kajli, Balga, Hodúr — Benyó, Balogh. Csere: Kisbenedek (kapus), Hómann, Tarlósi. Könnyed, jó játékkal győzött a Sík­üveg. Gl.: Kajli 2, Balogh, Hodúr, Benyó. Nógrád Volán^-SBTC 1—5 (1—2). Baglyasalja, 200 néző, V.: Bogár Cs. SBTC: Szén — Kecskés (Kiss), Sándor, Sá­gi, Váradi (Gyetvai) — Gás­pár (Németh), Szeles (Tamá­si), Tresó, Nováik — Kisbali, Sváb (Berta). Magabiztos vendéggyőzelem. Gl.: Sváb, Kisbali, Németh, Berta, Tre­só. ill. Bodor. SKSE—Salgó Öblös 2—0 (0—0). Salgótarján, 50 néző, v.: Berta. SKSE: Somodi (Ispán) — Rigó, Kerényi, Kaliczka, Jambrik — Dóra, Bérezi, Bódi (Balázs), Turá- nyi — Gubán, Horváth Zs. A mindvégig szakadó eső­ben, irreális talajon nem alakulhatott ki folyamatos küzdelem. A pályát óriási tó­csák borították. A „vízilab- dázásban” Gubán csillogta­tott legtöbbet pólós erényei­ből, hiszen a Kohász mind­két gólja az ő nevéhez fű­ződik. Hódít a gombfoci Háromhetes, országjáró kőrútjuk utolsó napján, Sal­gótarjánba és Balassagyar­matra is eljutottak a magyar asztali labdarúgó — gomb­foci — válogatott legjobbjai, s bemutatómérkőzéseken is­mertették meg az érdeklő­dőket a századelőn, itt a Kárpát-medencében keletke­zett játék fortélyaival, sza­bályaival. A nógrádi kiruccanásukat, sajnos, alaposan elmosta az eső, és ez rányomta bélyegét az érdeklődésre is, ám amint Horváth Imre. a ta­valy megalakult országos szövetség főtitkára elmon­dotta, máshol több sikerrel jártak. A három hét alatt, közel száz településen megfordul­tunk, s ennek eredménye­képpen máris háromszáz új tagot tudtunk ott a helyszí­neken beszervezni, de két­ezerre is tehető a komoly érdeklődők száma. Említette még a főtitkár, hogy nem kevesebb, mint negyvenhárom jogi személy alakította meg a szövetsé­get. Jelenleg mintegy más­fél ezer bejegyzett tagjuk van, de tízezerre is tehető az országban azoknak a száma, akik valamilyen for­mában űzik ezt a játékot. — A művelődési házak kitűnő terepet jelentenek egy-egy ilyen szakkör mű­ködéséhez. és több helyen máris fogadókészségre talál­tunk. A „gombfocisták” ma már országos versenyrendszerrel rendelkeznek. Három osz­tályban is kiírják a csapat- bajnokságot, de az év leg­fontosabb erőpróbája, az or­szágos egyéni bajnokság. A sajátosan magyar sportág iránt egyre nő a nemzetközi érdeklődés. Két év múlva EB-t rendeznek Svédország­ban. Ennek esélyesei azon­ban még mindig a legjobb magyar játékosok. (balás—bíró) Pályabetiltás után A síküveggyári salakon játszik a Szécsény Beszámoltunk róla la­punkban, hogy a megyei labdarúgó-szövetség fegyel­mi bizottsága a most indu­ló bajnokságban három bün­tetőponttal sújtotta a Szé­csény csapatát, és az első három otthonra kisorsolt találkozót a város határain kívül kötelesek megrendez­ni a szécsényiek. Történt pedig mindez azért, mert az előző pont- vadászat hajrájának egyik mérkőzésén úgymond súlyo­san inzultálták a szécsényi nézők a síp mesterét. Ek­kor még megúszták azzal, hogy a soron következő ta­A jelek szerint nemcsak a kuvaiti labdarúgás, de az egész sportvilág nehezen ki­heverhető veszteséget szen­vedett azzal, hogy a múlt héten Kuvait iraki megszál­lása nyomán kitört harcok­ban életét vesztette Fahd, kuvaiti sejk. Ezt bizonyítja a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság (NOB) közleménye is, amely­ben a testület így értékelt: a 45 éves Fahd személyében az olimpiai mozgalom nagy- rabecsült egyéniségétől vett korai, végső búcsút. Tény, hogy a kuvaiti emír fivére, amellett, hogy első szerelme a labdarúgás volt, számos tisztséget töltött be a sport­lálkozót zárt kapuk mögött kellett volna lejátszaniok. A kapu azonban tárva-nyit­va állt; ezért súlyosbította a büntetést a fegyelmi bi­zottság. A szécsényiek tehát pá­lya után néztek, s mostan­ra már rá is leltek. Ezek szerint az augusztus 19-i Szőnyi SE elleni, a szeptem­ber 2-i Karancslapujtő el­leni és a szeptember ' 16-1 Nógrád Volánnal szembe­ni találkozójukat Salgótar­jánban, a Síküveggyár SE salakos pályáján rendezik meg. Utolsó turnus a nyári sporttáborban Fahdot is megölték... életben. Igazán ismertté az 1982. évi labdarúgó-vb-n vált a kuvaiti válogatott el­nökeként, de ezenkívül Fahd 1981 óta volt tagja a NOB-nak, s az Ázsiai Olim­piai Bizottság elnökévé is megválasztották. A Nemzet­közi Labdarúgó-szövetség­ben (FIFA) és a Nemzetkö­zi Kézilabda-szövetségben (IHF) alelnöki teendőket lá­tott el. A Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezetének (ANOC) alelnökeként a fő közvetítő szerepet ő játszot­ta a két Korea sportkapcso­latait érintő tárgyalásokban. Fahd sejk sikeres volt ha­zájában költőként is, és két sporttémájú könyv megírása is az ő nevéhez fűződik.

Next

/
Thumbnails
Contents