Új Nógrád, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)
1990-08-08 / 108. szám
MDI SZÁMUNKBAN: Hegyeket mozgat Patak Jó-e kisdiákoknak reggel héttől este ötig lakhelyüktől távol? Nem jó. tehát tantermeket kell létesíteni, de ez nagyon nehéz. Hogyan csinálják ezt egy 1100 lakosú kisközségben? Ez derül ki a 3. oldalon. Állandó a rendőri jelenlét A Szécsényben élők közbiztonságérzete volt a legrosszabb megyénkben. 11 év után végre újra van rendőrkapitányság a városban. Itt szeretik a rendőröket — vallja a rendőrkapitány az 5. oldalon. Mohácsi rúg is, (új is Na, nem azért, mert haragszik, hanem a másodosztályú üveggyári focista egyben NB III- as játékvezető is lett. E furcsa kettősségről a 7. oldalon olvashatunk. Tőkés László súlyos balesete Súlyos közlekedési baleset érte Tőkés László nagyváradi református püspököt, aki kedden • délelőtt előadást tartott Sárospatakon a keresztény újjáépítés nemzetközi konferenciáján. A püspök kocsija Sárospatakról Miskolc felé haladva a 37-es /számú főúton. Szerencs belterületén egy villanyoszlopnak ütközött. Az MTI értesülése szerint a gépkocsi vezetője egy kerékpárost akart elkerülni, de ütközött vele. majd a kormányt elrántotta. s az autó egy villany-- oszlopnak csapódott. A gépkocsivezető és a kocsi másik utasa is megsérült. Tőkés Lászlót délután 4 óra után súlyos mellkasi és fejsérülésekkel szállították a mentők a miskolci Szent- péteri kapui megyei kórház ba eseti sebészetére. Tisztavatás változásokkal Augusztus 20-án, immár huszonkettedik alkalommal kerül sor ünnepi tisztavatásra az Országhoz előtt. A katonai parádé lényegében megegyezik az elmúlt évek rendezvényeivel. Az alaki, formai változásokat a honvédség nemzeti jellegének (Folytatás a 2. oldalon.) Komoly aszálykárokra leket számítani Kiszáradt a Csitári-patak Szomorú képet mutat a határ. Furulyázik, máshol már sa-jnos sárgul a kukorica levele. Ami még menthető, besílózásra kerül. Szomjas a föld. A réteken, legelőkön, szántókon ..haldokló növények” puszta látványa a mezőgazdasági termeléshez alig értő városlakót is megdöbbenti. Mi lesz a terméssel, az ennivalónkkal? Most még az égiek sem kegyesek hozzánk. Megint újabb áremelés előtt állunk? A természeti csapásnak minősíthető szárazság következményei most még nehezen mérhetők fel pontosan. Az idei aszály, mely a többéves folyamat tetőzéseként jelentkezik, s ráadásul a téli csapadékhiánynyal párosult, fokozza a gondokat. Horváth Gábor, a Mező- gazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára azt is felvetette az MTI munkatársának adott nyilatkozatában, hogy mivel a kukorica az ország naev termő- területein már nem hozhat egészséges és valóban megfelelő termést, mihamarabb sílózni szükséges. A termelőknek ebben a helyzetben például földadókedvezményre lenne szükségük. Ugyanakkor átmenetileg felül kellene bírálni a bankok hitelezési gyakorlatát. Amennyiben az állatok takarmányozását helyi erőből nem tudják biztosítani, úgy a jelenleginél lényegesen nagyobb mértékű állomány- csökkenés következhet be, ami nemcsak a mezőgazdaság egészére, de az ország devizatermelő képessé(Folytatás a 2. oldalon.) A rekkenő hőségben Szügy határában, két szorgalmasan dolgozó asszonyra lettünk figyelmesek. Az uborkaföldön, a két Széles testvér, Annuska és Rozáli néni szedte a termést. Panaszkodnak is egyre-másra, hogy az idén nyáron megette a peronoszpóra az uborkát, kevés van belőle. Harmadik hete szüretelik az uborkát, amelyet a Madách Termelőszövetkezet vesz át. Mondják is, ha nem lesz eső, egy hét múlva befejezhetik a munkát. Pedig más években még szeptemberben, októberben is javában szedték az uborkát. Azt is elmesélik, most már maguknak is tesznek el télire, mert ki tudja, lesz-e termés későbben... — Hétfői mellékletünk: Focimnsor augusztustól decemberig Bár még tombol a sportban vegyszermentes uborka- szezon, máris nyakunkon az új fociidény. A Mondiále sztárjai után. megyénk több tízezer futballrajongó férfiúja megszokott kedvenceiért szoríthat ismét. Ha esik, ha fúj, ha süt a nap — s ha haragszik az asszony, azért, ha nem, akkor azért, — látogatjuk a stadionokat és a kisebb pályákat egyaránt. Hétfői, augusztus 13-i lapszámunkban négyoldalas mellékletet jelentetünk meg, melyben közreadjuk az NB II. Keleti csoportjától a megyei II. osztályig bezárólag valamennyi megyénket érintő labdarúgó-bajnokság sorsolását, valamint az NB I. párosítását, labdarúgóválogatottunk őszi menetrendjét és az európai kupaküzdelmek (BEK, KEK, UEFA-kupa) találkozóinak játéknapjait. Mindenki, aki rajong a fociért, készüljön a hétfőre, s ne felejtse el megvenni aznapi lapszámunkat, mert a melléklet egész decemberig nélkülözhetetlen segítséget nyújt a sportkedvelőknek! Szóváltás Papok vitája ellenünk, mellettünk Végy egy „hülye papot” aki fondorlatos módon a békés nyaralótelep tulajdonosainak bosszantására autóparkolót akar építeni. Ez az antihős: én vagyok. Velem szemben a pozitív hősök — három fallóskúti tulajdonos — nem csak intelligensek, hanem éberek is. Lecsaptak a pap által megtévesztett munkásokra, és győztek. Nem feküdtek le a klerikális reakciónak. De további éberség! — hívja fel a közvéleményt az újságíró, mert ismerjük a fajtáját az efféle papoknak! Világvíkendház tulajdonosai egyesüljetek, rosszabbak ezek mint a hét végi fosztogatók! Csupán két dologról feledkezett meg a buzgó hírlapíró: 1. A kápolnát látogatók vannak ott régebben 1947 óta folyamatosan látogatják, imádkoznak itt egymás mellett békességben cigányok, magyarok, öregek, fiatalok, egészségesek és: főleg betegek, nyomorékok. Mindez akkoriban sem tetszett mindenkinek. Sokszor várták az (Folytatás a 3. oldalon.) Éhes volt a tettes Betörés a ludányhalőszi tanácson és a könyvtárban Itt másztak fel a tetőre A ludányhalászi tanácsról elraboltak egymillió forintot! — erre a hírre indultunk a faluba. A tanács épülete előtt már rendőrautók parkoltak, a zöld Lada csomagtartójához kötve egy farkaskutya várt „bevetésre". — Hétfőn délután negyed ötig dolgoztunk. Reggel 6 órára jött a hivatalsegéd, ő vette észre, hogy felfészítet- ték a lemezszekrényeket. Nem tudjuk, mi tűnt el, mert nem mehettünk be az irodákba. — Ennyit tudtunk meg a dolgozóktól. A „forrónyom”-csoportot Czene Gábor őrnagy vezette; — A tetőn feltúrták a cserepeket, a padlásfeljárónál ereszkedtek le valahogy. Az egyik szekrényben őrzik a szociális otthon gondozot- tainak betétkönyveit, ami körülbelül egymillió forint ytéket tesz ki. ' A főbejárattól balra van az igazgatási csoport szobája, ahol két szekrényt feszítettek fel. Innen nyílik a tanácselnök irodája, abban egv lemezszekrény' van. A szemle után fél 11 felé már biztos: mivel a betétkönyvek a helyükön vannak, jelentősebb érték nem tűnhetett el. Jó tudni, hogy a betétkönyveket csak gyám(Folytatás a 2. oldalon) Ujjlenyomat-keresés